- Igen - sóhajtott lemondóan a titkárnő. - Természetesen meg tudom szervezni. Tíz órára legyél a reptéren!
Kate percekig ült magába roskadva a pihenőben, és a előző percek mondatai, gesztusai zakatoltak az agyában. Mázsás súlyként nehezedett rá az emlék, amikor azt mondta Castle-nek, hogy bármit tesz, nem fog változtatni a döntésén. A férfi felé ezt az arcát kellett mutatnia, de valójában egyre bizonytalanabb lett. Eleinte csak apróságok ingatták meg a döntés helyességébe vetett hitét: a barátai rosszalló tekintete, Lanie megjegyzései, na és persze Jordan Shaw eszmefuttatása a félelemről és a boldogságról. Később látta az ügynök boldog férjét, emlékezett a ragyogó szemű kislányára, és szembesült a ténnyel, hogy van, aki túl tud lépni a félelmein, és boldoggá tudja tenni a szeretteit. Aztán jöttek a Castle-lel való felkavaró találkozások, majd a két őrült tette. A sors különös játéka volt, hogy éppen ma futott össze a megmentett kisfiúval és az édesanyjával, akik arra az időre emlékeztették, amikor a közös jövőjüket tervezgették Castle-lel, családdal, gyerekkel. Az elmúlt néhány nap eseményei azonban még egy dologra rávilágítottak: Castle makacs és kitartó, és addig fogja játszani az eszement játékát, amíg célhoz nem ér. Most tudatosult benne igazán, hogy ha valami baj éri a férfit, végső soron ő lesz érte a felelős. Újra dühös lett rá. Hogyan hozhatja ilyen helyzetbe, hogy csak két rossz közül választhat: vagy mellette lesz veszélyben, vagy saját maga csinál valami őrültséget! Sóhajtott, és lassan bevallotta magának, hogy el sem tudta képzelni, hogy valaki annyira szeresse, hogy az életét is kockára tegye, csak azért, hogy nem veszítse el a szerelmét. Nyugodt körülmények között szerette volna végiggondolni ezt az egészet, de Gates erélyes hangja tudatosította benne, mert ennek nem most lesz itt az ideje.
Amikor kilépett a pihenőből, a kapitány az irodája ajtajában állt, és a fejével intett, hogy menjen. A szeme sarkából látta, hogy Jordan Shaw a fiúkkal beszélget az eligazító előtt. Espo komoly arccal mondott valamit, Ryan pedig összeráncolta a homlokát, és aggódó tekintettel bólintott. Amikor észrevették, jelentőségteljes pillantásokat váltottak, aztán gyorsan leültek az asztalukhoz. Beckett biztos volt abban, hogy róla beszélgettek. Még akkor is a hátán érezte Jordan átható tekintetét, amikor belépett Gates irodájába.
Jordan Shaw pontosan tudta, min megy keresztül a nyomozó. Évekkel ezelőtt neki is meg kellett küzdenie a kétségekkel és a lelkiismeret-furdalással, de ő már tudta, hogy megéri a boldogságot választani, és azt is, hogy együtt lehet élni az állandó veszéllyel. Tudta, hogy nincs joga befolyásolni a nyomozót a döntésében, de nőként úgy érezte, meg kell mutatnia neki, hogy miről mond le, ezért elővette a telefont, és a legközelebbi virágboltot hívta. Reggel, miután egy leheletnyi puszit lehelt alvó kislánya arcára, és gyengéden megcsókolta éppen csak ébredező férjét, tekintete másodpercekig elidőzött a szál vörös rózsán, amit a férfitől kapott előző este. Szíve szerint magával vitte volna, hogy a virág egész nap emlékeztesse a férje szerelmére, de persze nem tette, elvégre ő a rettenthetetlen, kemény Shaw ügynök, az FBI egyik legjobbja, nem holmi romantikus, egy szál vörös rózsától elérzékenyülő kamaszlány. Úgy gondolta, Beckett nyomozónak nem kell tudnia, hogy otthon hagyta a virágot.
Beckett azt hitte, soha nem szabadul a kapitánytól, aki olyan részletes beszámolót kért tőle, mint még soha. Eleinte nehezen szedte össze a gondolatait, végül viszont már örült, hogy legalább addig nem kell Castle-n gondolkodnia, amíg muszáj az ügyről beszélnie. A kapitánynak igaza volt, amikor felhívta a figyelmét, hogy ne csak a vádemelési eljárással foglalkozzanak, hiszen ott van Tyson üzenete, a csokoládéba rejtett kulcs. Jó lenne kiszedni a férfiból, mi volt a szándéka vele. A kórház jelezte, hogy a sorozatgyilkos túl van a műtéteken, és estefelé már újra ki lehet hallgatni. Az FBI már próbálkozott, de nekik nem volt hajlandó megszólalni, utána pedig a műtőbe vitték, most viszont már nincs az altatók és fájdalomcsillapítók hatása alatt, és talán neki megnyílik.
Beckett megbeszélte a fiúkkal a további feladatokat, aztán az eligazító felé vette az irányt, ahol az FBI csapata dolgozott, hátha Jordan-ék jutottak valamire a kulccsal. Amikor belépett a helyiségbe, azonnal meglátta az íróasztal mögött ülő, iratokba temetkező nőt, de tekintete tovább siklott az asztal sarkán virító vörös rózsán. Megállt a nővel szemben, mire az érdeklődve felnézett rá, de Kate tekintete akaratlanul is újra a rózsára vándorolt, és elmerengve hallgatott.
- Valami baj van? - kérdezte az ügynök.
- Ne-nem - nyögte zavarában Kate, miközben megpróbálta elszakítani szemét a szerelmet jelképező virágról.
- Á, a rózsa? - kérdezte Jordan, mintha most értette volna meg, mi zavarja a nyomozót. - Tudom, hogy szokatlan egy FBI ügynök asztalán, de a férjem szerelmére és a kislányom szeretetére emlékeztet. Minden héten kapok egy szálat - nézett ő is a rózsára, aztán minden átmenet nélkül témát váltott. - A technikusoknak végre sikerült megállapítaniuk, hogy a Tyson által küldött kulcs gyártását már legalább tíz éve beszüntették. Eredetileg raktárak, gyárak acélajtajának speciális zárjaihoz készült. Hát, ezzel nem megyünk sokra, de több a semminél. Az embereim már keresik, hol vannak a városban elhagyatott, bezárt raktárépületek és üzemek, de valahogy szűkítenünk kellene a kört.
- Estefelé bemegyek Tyson-hoz a kórházba. Talán megtudok valamit - mondta Kate, bár maga sem hitte, hogy a gyilkos elárulja, hogy mi volt a terve. Mielőtt elindult volna, újra a rózsára pillantott. Hirtelen eszébe jutott egy emlék, amikor vörös rózsák borították szinte az egész lakást, és Castle ezerféleképpen akarta bebizonyítani, hogy mennyire fontos neki. Elhessegette az emléket, mielőtt teljesen a hatalmába kerítené, és a fehér táblához sietett. Megpróbált Tyson agyafúrt elméjével gondolkodni. Minél tovább nézte a csokoládéról és a csomagolásáról készült képeket, annál biztosabb volt abban, hogy jelentőséggel bírnak. Hirtelen azon kezdett töprengeni, milyen lenne, ha Castle itt lenne mellette. Szinte látta maga előtt, ahogy a férfi félig az asztalon ülve, kezét zsebre téve, elgondolkodó tekintettel nézi a táblán levő fotókat, aztán felcsillan a szeme, vesz egy nagy levegőt, és előadja az elméletét. Ha felhívná, hogy mit állapítottak meg a kulcsról, talán most is előállna egy ötlettel, ami a segítségükre lehetne, de elképzelhetetlennek tartotta, hogy a reggeli vitájuk után beszéljen vele. Ryan olyan csendben közelített felé, hogy inkább csak megérezte a jelenlétét.
- Khm - köszörülte meg a torkát a férfi, aztán amikor Beckett kérdőn ránézett, zavartan belekezdett. - Shaw ügynök délelőtt megbízott, hogy hívjam fel Castle-t a kulcs miatt, hátha eszébe jut valami eszement ötlet, de egész nap nem érem el. A telefonja azonnal hangpostára kapcsol, de nem hív vissza.
- És? - húzta fel értetlenül a szemöldökét Beckett, mert fogalma sem volt arról, hogy mire akar kilyukadni a nyomozó.
- Gondoltam, felhívhatnád Ms. Rodgers-t, talán ő segítene megtalálni - mondta ki félve.
- Ugyan, Ryan! Rossz pénz nem vész el! Előbb, utóbb előkerül. Talán csak valami kellemes tevékenységgel oldja a tegnapi túra okozta feszültséget - bagatellizálta el a dolgot Kate. Hangja gúnyosan csengett, de Ryan kihallotta belőle az idegességet és a féltékenységet is, ezért nem erőltette tovább a dolgot, inkább témát váltott.
- Megtaláltuk az üzletet, ahol Tyson azt a raktárkapuhoz hasonlító felvonó szerkezetet vette, amit a Lincoln alagútnál találtunk. A laborosok megállapították, hogy Tyson ott ölte meg Helga Ormond-ot. De most jön az érdekesség! Minden alkatrészből kettőt vásárolt!
Beckett egy pillanatig döbbenten meredt a férfira, aztán elismerően bólintott.
- Ez azt jelenti, hogy ... - kezdte Ryan.
- ... hogy még egy gyilkosságra készült - fejezte be a mondatot Kate, és már indult is Jordan-hez.
Shaw ügynök azonnal felmérte az információ jelentőségét, és egy rendkívüli megbeszélést hívott össze. Minden emberét mozgósította, mert mindannyiuk meggyőződése volt, hogy egy elhagyatott gyárépületben vagy raktárban már felszerelte a gyilkos a felhúzható kaput, és az is lehet, hogy már az áldozatot is kiválasztotta a kegyetlen gyilkossághoz. Ha ugyanúgy jár el, mint Helgánál, akkor lehet, hogy valahol egy üzem rejtett zugában megkötözve fekszik egy nő, akit még megmenthetnek, ha időben megtalálják, bár azt is számításba kell venniük, hogy már csak egy felakasztott, megfojtott holttestet találnak. Espo és Ryan azt a feladatot kapták, hogy derítsék ki, hogy a bejelentett eltűntet között van-e harminc év körüli, hosszú szőke hajú nő.
- Beckett nyomozó! Induljon a kórházba! Talán Tyson elejt egy apró megjegyzést, ami hasznunkra lehet.
- De a szabályzat tiltja, hogy kihallgassam, hiszen érintett vagyok az ügyben - mondta Kate.
- Tudom, de ez az ügy felülír néhány szabályt - húzta ravasz mosolyra a száját Jordan. - Nem kihallgatja, csupán beszélget vele - villant jelentőségteljesen a szeme. - Tyson senkivel nem hajlandó beszélni, amióta elfogták, de maga egészen más a számára, mint egy idegen FBI ügynök. Be akarja bizonyítani magának, hogy annak ellenére, hogy elfogták, mégis ő az okosabb. Dicsekedni akar, olyankor pedig óvatlanabb az ember, és olyan is elhagyja a száját, amit titokban akarna tartani.
A késődélutáni csúcsforgalomban csak lassan tudott araszolni a kocsisorok között a kórház felé, ami most különösen idegesítette. Hol Ryan aggódó tekintetét látta maga előtt, amiért nem tudta utolérni Castle-t, hol Jerry Tyson érzéketlen tekintetű szeme és gúnyos mosolyra húzódó szája jelent meg a képzeletében. Fogalma sem volt, milyen beszélgetés vár rá, ezért úgy döntött, az ösztöneire fog hallgatni, és megfogadta, hogy nem engedi, hogy Tyson az érzéseire hasson, vagy kibillentse a nyugalmából.
Végre kikerült a forgalmi dugóból, és tíz perc múlva bekanyarodott a kórház parkolójába. Sietve lépett be az ajtón, és mivel a sürgősségi ambulancián találta magát, megtorpant, és körülnézett. Nem tudta, hogy a hatalmas épületnek ebből a szárnyából, hogyan juthat el a szigorúan őrzött, elítélteknek fenntartott rendőrségi szárnyig. Tekintete egy szabad nővért keresett, akitől útbaigazítást kérhetne, de az ambulancia a Vészhelyzet egyik epizódjára emlékeztette, amikor egy tömegbaleset sérültjei megtöltötték még a várótermet is, és az orvosok és nővérek azt sem tudták, melyik beteghez rohanjanak. No, nem volt annyira vészes a helyzet, mint a sorozatban, de rengeteg beteg és hozzátartozó várt ellátásra. Vérző fejű férfitól a törött kezű kisgyerekig, a sántító bácsikától a begipszelt lábú, hippi ruhás fiatal lányig, mindenféle beteget látott. Szeme végigsiklott a várakozó embereken, amikor egy ismerős alakot pillantott meg. Kikerekedett szemmel nézte a magába roskadt, magányos alakot, aztán abban a reményben, hogy talán rosszul lát, pislantott egyet.
Amikor kilépett a pihenőből, a kapitány az irodája ajtajában állt, és a fejével intett, hogy menjen. A szeme sarkából látta, hogy Jordan Shaw a fiúkkal beszélget az eligazító előtt. Espo komoly arccal mondott valamit, Ryan pedig összeráncolta a homlokát, és aggódó tekintettel bólintott. Amikor észrevették, jelentőségteljes pillantásokat váltottak, aztán gyorsan leültek az asztalukhoz. Beckett biztos volt abban, hogy róla beszélgettek. Még akkor is a hátán érezte Jordan átható tekintetét, amikor belépett Gates irodájába.
Jordan Shaw pontosan tudta, min megy keresztül a nyomozó. Évekkel ezelőtt neki is meg kellett küzdenie a kétségekkel és a lelkiismeret-furdalással, de ő már tudta, hogy megéri a boldogságot választani, és azt is, hogy együtt lehet élni az állandó veszéllyel. Tudta, hogy nincs joga befolyásolni a nyomozót a döntésében, de nőként úgy érezte, meg kell mutatnia neki, hogy miről mond le, ezért elővette a telefont, és a legközelebbi virágboltot hívta. Reggel, miután egy leheletnyi puszit lehelt alvó kislánya arcára, és gyengéden megcsókolta éppen csak ébredező férjét, tekintete másodpercekig elidőzött a szál vörös rózsán, amit a férfitől kapott előző este. Szíve szerint magával vitte volna, hogy a virág egész nap emlékeztesse a férje szerelmére, de persze nem tette, elvégre ő a rettenthetetlen, kemény Shaw ügynök, az FBI egyik legjobbja, nem holmi romantikus, egy szál vörös rózsától elérzékenyülő kamaszlány. Úgy gondolta, Beckett nyomozónak nem kell tudnia, hogy otthon hagyta a virágot.
Beckett azt hitte, soha nem szabadul a kapitánytól, aki olyan részletes beszámolót kért tőle, mint még soha. Eleinte nehezen szedte össze a gondolatait, végül viszont már örült, hogy legalább addig nem kell Castle-n gondolkodnia, amíg muszáj az ügyről beszélnie. A kapitánynak igaza volt, amikor felhívta a figyelmét, hogy ne csak a vádemelési eljárással foglalkozzanak, hiszen ott van Tyson üzenete, a csokoládéba rejtett kulcs. Jó lenne kiszedni a férfiból, mi volt a szándéka vele. A kórház jelezte, hogy a sorozatgyilkos túl van a műtéteken, és estefelé már újra ki lehet hallgatni. Az FBI már próbálkozott, de nekik nem volt hajlandó megszólalni, utána pedig a műtőbe vitték, most viszont már nincs az altatók és fájdalomcsillapítók hatása alatt, és talán neki megnyílik.
Beckett megbeszélte a fiúkkal a további feladatokat, aztán az eligazító felé vette az irányt, ahol az FBI csapata dolgozott, hátha Jordan-ék jutottak valamire a kulccsal. Amikor belépett a helyiségbe, azonnal meglátta az íróasztal mögött ülő, iratokba temetkező nőt, de tekintete tovább siklott az asztal sarkán virító vörös rózsán. Megállt a nővel szemben, mire az érdeklődve felnézett rá, de Kate tekintete akaratlanul is újra a rózsára vándorolt, és elmerengve hallgatott.
- Valami baj van? - kérdezte az ügynök.
- Ne-nem - nyögte zavarában Kate, miközben megpróbálta elszakítani szemét a szerelmet jelképező virágról.
- Á, a rózsa? - kérdezte Jordan, mintha most értette volna meg, mi zavarja a nyomozót. - Tudom, hogy szokatlan egy FBI ügynök asztalán, de a férjem szerelmére és a kislányom szeretetére emlékeztet. Minden héten kapok egy szálat - nézett ő is a rózsára, aztán minden átmenet nélkül témát váltott. - A technikusoknak végre sikerült megállapítaniuk, hogy a Tyson által küldött kulcs gyártását már legalább tíz éve beszüntették. Eredetileg raktárak, gyárak acélajtajának speciális zárjaihoz készült. Hát, ezzel nem megyünk sokra, de több a semminél. Az embereim már keresik, hol vannak a városban elhagyatott, bezárt raktárépületek és üzemek, de valahogy szűkítenünk kellene a kört.
- Estefelé bemegyek Tyson-hoz a kórházba. Talán megtudok valamit - mondta Kate, bár maga sem hitte, hogy a gyilkos elárulja, hogy mi volt a terve. Mielőtt elindult volna, újra a rózsára pillantott. Hirtelen eszébe jutott egy emlék, amikor vörös rózsák borították szinte az egész lakást, és Castle ezerféleképpen akarta bebizonyítani, hogy mennyire fontos neki. Elhessegette az emléket, mielőtt teljesen a hatalmába kerítené, és a fehér táblához sietett. Megpróbált Tyson agyafúrt elméjével gondolkodni. Minél tovább nézte a csokoládéról és a csomagolásáról készült képeket, annál biztosabb volt abban, hogy jelentőséggel bírnak. Hirtelen azon kezdett töprengeni, milyen lenne, ha Castle itt lenne mellette. Szinte látta maga előtt, ahogy a férfi félig az asztalon ülve, kezét zsebre téve, elgondolkodó tekintettel nézi a táblán levő fotókat, aztán felcsillan a szeme, vesz egy nagy levegőt, és előadja az elméletét. Ha felhívná, hogy mit állapítottak meg a kulcsról, talán most is előállna egy ötlettel, ami a segítségükre lehetne, de elképzelhetetlennek tartotta, hogy a reggeli vitájuk után beszéljen vele. Ryan olyan csendben közelített felé, hogy inkább csak megérezte a jelenlétét.
- Khm - köszörülte meg a torkát a férfi, aztán amikor Beckett kérdőn ránézett, zavartan belekezdett. - Shaw ügynök délelőtt megbízott, hogy hívjam fel Castle-t a kulcs miatt, hátha eszébe jut valami eszement ötlet, de egész nap nem érem el. A telefonja azonnal hangpostára kapcsol, de nem hív vissza.
- És? - húzta fel értetlenül a szemöldökét Beckett, mert fogalma sem volt arról, hogy mire akar kilyukadni a nyomozó.
- Gondoltam, felhívhatnád Ms. Rodgers-t, talán ő segítene megtalálni - mondta ki félve.
- Ugyan, Ryan! Rossz pénz nem vész el! Előbb, utóbb előkerül. Talán csak valami kellemes tevékenységgel oldja a tegnapi túra okozta feszültséget - bagatellizálta el a dolgot Kate. Hangja gúnyosan csengett, de Ryan kihallotta belőle az idegességet és a féltékenységet is, ezért nem erőltette tovább a dolgot, inkább témát váltott.
- Megtaláltuk az üzletet, ahol Tyson azt a raktárkapuhoz hasonlító felvonó szerkezetet vette, amit a Lincoln alagútnál találtunk. A laborosok megállapították, hogy Tyson ott ölte meg Helga Ormond-ot. De most jön az érdekesség! Minden alkatrészből kettőt vásárolt!
Beckett egy pillanatig döbbenten meredt a férfira, aztán elismerően bólintott.
- Ez azt jelenti, hogy ... - kezdte Ryan.
- ... hogy még egy gyilkosságra készült - fejezte be a mondatot Kate, és már indult is Jordan-hez.
Shaw ügynök azonnal felmérte az információ jelentőségét, és egy rendkívüli megbeszélést hívott össze. Minden emberét mozgósította, mert mindannyiuk meggyőződése volt, hogy egy elhagyatott gyárépületben vagy raktárban már felszerelte a gyilkos a felhúzható kaput, és az is lehet, hogy már az áldozatot is kiválasztotta a kegyetlen gyilkossághoz. Ha ugyanúgy jár el, mint Helgánál, akkor lehet, hogy valahol egy üzem rejtett zugában megkötözve fekszik egy nő, akit még megmenthetnek, ha időben megtalálják, bár azt is számításba kell venniük, hogy már csak egy felakasztott, megfojtott holttestet találnak. Espo és Ryan azt a feladatot kapták, hogy derítsék ki, hogy a bejelentett eltűntet között van-e harminc év körüli, hosszú szőke hajú nő.
- Beckett nyomozó! Induljon a kórházba! Talán Tyson elejt egy apró megjegyzést, ami hasznunkra lehet.
- De a szabályzat tiltja, hogy kihallgassam, hiszen érintett vagyok az ügyben - mondta Kate.
- Tudom, de ez az ügy felülír néhány szabályt - húzta ravasz mosolyra a száját Jordan. - Nem kihallgatja, csupán beszélget vele - villant jelentőségteljesen a szeme. - Tyson senkivel nem hajlandó beszélni, amióta elfogták, de maga egészen más a számára, mint egy idegen FBI ügynök. Be akarja bizonyítani magának, hogy annak ellenére, hogy elfogták, mégis ő az okosabb. Dicsekedni akar, olyankor pedig óvatlanabb az ember, és olyan is elhagyja a száját, amit titokban akarna tartani.
A késődélutáni csúcsforgalomban csak lassan tudott araszolni a kocsisorok között a kórház felé, ami most különösen idegesítette. Hol Ryan aggódó tekintetét látta maga előtt, amiért nem tudta utolérni Castle-t, hol Jerry Tyson érzéketlen tekintetű szeme és gúnyos mosolyra húzódó szája jelent meg a képzeletében. Fogalma sem volt, milyen beszélgetés vár rá, ezért úgy döntött, az ösztöneire fog hallgatni, és megfogadta, hogy nem engedi, hogy Tyson az érzéseire hasson, vagy kibillentse a nyugalmából.
Végre kikerült a forgalmi dugóból, és tíz perc múlva bekanyarodott a kórház parkolójába. Sietve lépett be az ajtón, és mivel a sürgősségi ambulancián találta magát, megtorpant, és körülnézett. Nem tudta, hogy a hatalmas épületnek ebből a szárnyából, hogyan juthat el a szigorúan őrzött, elítélteknek fenntartott rendőrségi szárnyig. Tekintete egy szabad nővért keresett, akitől útbaigazítást kérhetne, de az ambulancia a Vészhelyzet egyik epizódjára emlékeztette, amikor egy tömegbaleset sérültjei megtöltötték még a várótermet is, és az orvosok és nővérek azt sem tudták, melyik beteghez rohanjanak. No, nem volt annyira vészes a helyzet, mint a sorozatban, de rengeteg beteg és hozzátartozó várt ellátásra. Vérző fejű férfitól a törött kezű kisgyerekig, a sántító bácsikától a begipszelt lábú, hippi ruhás fiatal lányig, mindenféle beteget látott. Szeme végigsiklott a várakozó embereken, amikor egy ismerős alakot pillantott meg. Kikerekedett szemmel nézte a magába roskadt, magányos alakot, aztán abban a reményben, hogy talán rosszul lát, pislantott egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése