Változatok egy témára 7/117

Kate szomorúan elmosolyodott. Miközben beültek az autóba, azon töprengett, miért olyan nehéz lemondania ezekről a bosszantó, gyerekes párbeszédekről?

A kapitányság egészen más képet mutatott, mint hajnalban. Életre keltek a számítógépek és a telefonvonalak, egyenruhás járőrök és civil ruhás nyomozók beszédétől zsongott a helyiség. Beckett reménykedett, hogy sikerült megelőzniük Gates kapitányt, és nem lesz egész nap olyan morózus a nő, ha érkezésekor látja, hogy már Castle is itt van és dolgoznak, de alig léptek ki a liftből, a reményei szertefoszlottak. Amikor meglátta a Vaslady-t, arra gondolt, hogy a nő sötétszürke nadrágkösztümjének, sötétlila blúzának és fekete keretes szemüvegének komor színei, mennyire tükrözik az arcára kiülő rosszkedvet. Gates éppen  Ryan-nek és Espo-nak magyarázott valamit az íróasztalra támaszkodva. Ryan felettese közelségétől szorongva, hátrahúzódott a székében, és komoly tekintettel bólogatott, míg Espo, nyíltan a nő szemébe nézve, állta a tekintetét. Amikor Ryan észrevette a feléjük közeledő nyomozót és az írót, láthatóan megkönnyebbült. Gates követte a férfi tekintetét, és megfordult.

- Végre itt vannak! A vádemelési eljárást lerövidítették a sajtó nyomására, mivel a közvélemény mielőbbi ítéletet vár az utóbbi évek legveszélyesebb sorozatgyilkosának ügyében. Kevés az időnk - hadarta egy levegővétellel a lényeget, miközben levette a szemüvegét, aztán szigorú tekintettel tetőtől talpig végigmérte az írót, aki feszengve állt egyik lábáról a másikra.

- Mr. Castle! - ejtette ki olyan hangsúllyal a nevet Gates, hogy az semmi jót nem sejtetett. - Azt hittem, ez az ügy önnek is éppen olyan fontos, mint nekünk, de a tegnapi akciója után megállapítottam, hogy tévedtem - sisteregtek megvetően a szavai. - Nem az alárendeltem, így nem adhatom parancsba, hogy ne csináljon hülyeségeket, és ne veszélyeztesse a vádemelési eljárás sikerességét azzal, hogy játszadozik az életével, de ha a Tyson-ügy lezárulásáig még egyszer olyan őrült ötlete támad, hogy hidakról ugrándozik le, akkor örökre kitiltatom New York összes rendőrőrséről.

Castle zavarában nyelt egyet, és alig észrevehetően bólintott, de nem tudta meghazudtolni magát, és ahelyett, hogy bűnbánó arccal hallgatott volna, megszólalt.

- Ígérem, többé nem fogok hidakról leugrani - mondta olyan ártatlan arccal, mint egy kisfiú, aki bármit megígér, csakhogy elkerülje a büntetést, huncutul csillogó szemén azonban látszik, hogy hamarosan más csintalanságot fog elkövetni.

- Nem érdekelnek az ígéretei - vetette oda Gates szárazon, és Beckett felé fordult.

- Örülök, hogy sikerült épségben begyűjtenie - intett fejével az író felé, aki a szavak hallatán sértődött grimaszt vágott. - Az asztalán vannak az iratok. Még ma kérem a jelentést, ha valahol hibát találnak! - adta ki a parancsot, aztán az órájára pillantott.  - Kilencre a polgármesternél kell lennem - mondta csak úgy magának, aztán villámokat szóró szemekkel Castle-re nézett. - Ne örüljön, nem maga lesz a megbeszélés tárgya!

Gates elviharzott, Beckett pedig a szája sarkában kicsit kárörvendő mosollyal, a duzzogó íróra pillantott, aki sértődötten morgott maga elé.
- Mi vagyok én, talán egy kabóca, amit lepkehálóval begyűjtenek?
Kate megforgatta a szemét, aztán elkomolyodott, és az íróasztalához sietett, a férfi pedig követte.
Espo kajánul mosolyogva, Ryan pedig együtt érzőn figyelte a jelenetet.
- Castle! - szólt az író után csipkelődve Javi. - Milyen érzés, ha megcincálják az egódat?
A férfi megfordult, de ahelyett, hogy dühös vagy megbántott arcot vágott volna, büszkén kihúzta magát.
- Tudjátok, lehet, hogy Gates szerint hülyeség volt az ugrás, de ti nem éreztétek még soha azt a szabadság érzést, amit a zuhanás okoz, és azt az izgalmat sem, amit a felszabaduló adrenalin hoz létre - mondta fölényesen, aztán a két nyomozó bosszús ábrázatát látva elégedetten a székéhez vonult, mire a fiúk leverten egymásra néztek, de aztán Ryan-nek felcsillant  a szeme.
- De nekünk nem fáj a hátunk! - kiáltott az író után hetvenkedve, mire Castle fölényes mosollyal az arcán visszafordult.
- Azt sajnálhatjátok! Nem is tudjátok, milyen jó érzés egy kis hátkenegetés!    
Beckett elpirult és nyelt egyet megjegyzésre, aztán gyorsan az asztalán tornyosuló iratokba temetkezett, de még így is látta, hogy Ryan és Espo gyanakodva méregetik, és azon töprengenek, vajon hogyan kell érteni az író szavait. Tudta, hogy Gates-nek igaza van, nem hibázhatnak, ezért a következő órákban megpróbálta kizárni a Castle-lel kapcsolatos érzéseit, és az ügyre koncentrálni, de nem volt egyszerű dolga így, hogy a férfi ott ült tőle egy méterre. Egész nap megpróbált csak a nyomozásról beszélni, és ha kávéztak vagy ettek, akkor is kínosan vigyázott arra, hogy ne maradjon kettesben az íróval. Egészen jól viselte a férfi közelségét estig, de akkor egyre többször érezte meg, hogy Castle elmerengve őt nézi. Végül nem bírta, hogy ne vegyen róla tudomást, ezért letette a kezében tartott mappát, és a szemébe nézett.
- Menj le Lanie-hez, és nézesd meg a lábad! - mondta meleg hangon, hogy szép szóval érje el a célját. Egy kicsit egyedül akart maradni, hogy ne érezze folyamatosan Castle jelenlétét. Azon gondolkodott, vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ne fájjon ennyire a férfi hiánya, és mikor fog megszűnni a szívét szorító érzés.
Castle egy másodpercig vacillált, aztán szótlanul felállt, és elindult a lift felé. Miközben a nyomozati anyagot olvasta, újra kavargott benne az összes érzés, amit a konténerben, a sivatagban és a raktárban átélt, de mindet elnyomta annak a pillanatnak a fájó emléke, amikor a kápolnában Kate nemet mondott a közös jövőjükre. Amikor felnézett az iratokból, megállapította, hogy egy dolog nem változott azóta: Kate szeméből hiányzott az életteli, boldog ragyogás, és a helyét elfoglalta a fájdalom. Biztosan tudta, hogy a nő ugyanolyan szerelemmel szereti, mint az elrablása előtt, ezért nem adta fel a tervét. A terv megvalósításához viszont szüksége volt Lanie segítségére, ezért nem ellenkezett Kate-tel. Amíg a lift megtette a néhány emeletnyi utat, elméleteket gyártott arról, hogyan láthatta meg Kate az átvérzett kötést a lábán, de mindig oda lyukadt ki, hogy a nőnek benn kellett járni a hálószobában, amíg ő aludt, mert csak akkor csúszhatott fel a pizsamanadrágja annyira, hogy kilátszódjon a kötés. Egyrészt elégedettséggel töltötte el a gondolat, hogy Kate érzései olyan erősek, hogy képes volt titkon kilesni őt, másrészt mérhetetlenül sajnálta, mert az, hogy nem ébresztette fel, azt jelezte, hogy mennyire fél az érzéseitől. Neki is fájt ez a helyzet, amiben voltak, de ő már döntött, biztos volt a céljaiban, míg Kate még mindig őrlődött, mert a döntése helyességét állandóan kétségbe vonta a szíve.
- Jobb, ha nem is kerülsz a szemem elé a tegnapi akciód után! - öntötte rá dühét Lanie, amikor belépett a vizsgálóba, és hogy a szavainak nyomatékot adjon, a nő hátat fordított Castle-nek, és úgy tett, mintha nem venne róla tudomást.
- A segítségedre van szükségem - mondta komolyan Castle, elengedve füle mellett a haragos szavakat.
Lanie magában elszámolt tízig, hogy ne vágjon a férfi fejéhez olyat, amit később megbán, és csak azután fordult meg.
- Nem gondolod, hogy ez egy szemtelen kérés azok után, hogy a frászt hoztad ránk, és az orvosi utasításaimat is semmibe vetted?
- Lanie! Ha fontos neked Kate, akkor segítened kell - nézett olyan meggyőzően a nő szemébe, hogy az végül megadóan sóhajtott.
- De ha fájdalmat okozol neki, akkor én magam hajítalak le a Brooklyn hídról! - villant fenyegetőn a szeme.
- Tudod, hogy sosem tennék ilyet.
- Előbb tudnom kell, mire készülsz!
A nő karba tett keze, felhúzott szemöldöke és kissé hátravetett feje arról tanúskodott, hogy az elhatározása rendíthetetlen, és mindenképpen ki akarja húzni a férfiból a tervét.
Castle zavarában beharapta az alsó ajkát. Az anyját sem avatta be a terve részleteibe, pedig abban biztos volt, hogy nem árulná el Kate-nek, de Lanie-nek még inkább nem mondhatta el. Végül megrázta a fejét.
- Nem mondhatom el - szólalt meg letörten, és lehajtott fejjel az ajtó felé indult, de alig tett meg pár lépést, a nő utána szólt.
- Miben segítsek?
Castle csak magában mosolyodott el azon, mennyire kiszámíthatók az emberek. A boldogságuk volt a tét, ezért komoly arccal, és hálás tekintettel fordult vissza. Látta Lanie-n, hogy egyelőre csak mérlegeli a lehetőséget, de Castle-nek ez elég volt.
- Holnap el kell mennem valahova, és a sebet kellene jobb állapotba hozni, hogy bírja a terhelést.
- Ennyi? Lássam el a sérülésed? - billentette oldalra gyanakodva fejét a nő, mire a férfi bólintott. - Na és milyen terhelést kell bírnia? Most egy függőhídról ugrassz le a szakadékba? - kérdezte éllel.
- Nem, nem tervezek semmi ilyesmit. Bízz bennem - vette elő Castle legmegnyerőbb, búgó hangját, de Lanie csak rosszalló tekintettel sóhajtott.
- Abból még soha nem sült ki semmi jó, ha én egy férfiban bíztam!
- Lehet, de én más vagyok - ráncolta össze homlokát az író, mintha rosszul esne neki, hogy erre fel kellett hívnia a nő figyelmét.
- Tudom, és éppen ezért félek. Nem tudom, mire készülsz, de azt hiszem, talán jobb is. A sebet ellátom, ez orvosi kötelességem, de csodát ne várj.
- Kösz, Lanie! - könnyebbült meg Castle, hogy nem faggatja tovább a nő.
- Csak ne örvendezz! Már most bánom.
- Mit is? - vigyorodott el pimaszul a férfi, de amikor meglátta Lanie haragosan összehúzott szemét, lehervadt arcáról a mosoly.
- Le a nadrággal! - dörrent szigorúan a nő hangja, de szája sarkában gonosz kis mosolyjelent meg. - Akkor legyen nagy a szád, ha a kezeim közé kerülsz!
Castle nyelt egyet, engedelmesen lerúgta a cipőjét, lehúzta a nadrágját és felült a vizsgálóágyra.
- Mégis, mit kell kibírnia? - kérdezte a sebet vizsgálva Lanie.
- Egy túrát - válaszolt hosszas töprengés után a férfi.
- Túrázni akarsz ezzel a lábbal? - nézett rá olyan tekintettel a nő, mintha elment volna a józan esze. 
- Nem gyalogolok sokat - húzta fel a vállát a férfi, hogy elhitesse a nővel, hogy semmiség, amire készül, aztán mintegy mellékesen megkérdezte: - Tudsz olyan kötést tenni rá, ami bírja a vizet?
Lanie döbbenten felegyenesedett, és védekezőn maga elé tartotta a kezét.
- Ezt most fejezd be! Megteszem, amit tudok, de már nem akarom tudni, milyen őrültségre készülsz. Lebeszélni nem tudlak, úgyhogy jobb, ha nem is tudok róla semmit, mert ha valami bajod lesz, az én lelkemen fog száradni - mondta, aztán egy pillanatra behunyta a szemét, és vett egy mély lélegzetet. - Kitisztítom a sebet és összevarrom, aztán teszek rá egy sima kötést.
- Csak azért kérdeztem, mert minden zuhanyozásnál elázik a géz - pislogott ártatlan szemekkel a férfi, de éppen ebből a pislogásból tudta Lanie, hogy füllent, és egészen más okból szeretne vízálló kötést.
- Adok pár nagyméretű vízálló sebtapaszt, de ne várj tőlük sokat. Csak egy rövid zuhanyozást bírnak ki.
Castle mosolyogva bólintott, miközben arra gondolt, egy összevarrt seb leragasztva a speciális tapasszal, elég lesz ahhoz, hogy ne legyen nagyobb baj. Elmerengett a másnap rá váró kalandon.
- Feküdj le! - rántotta vissza a valóságba Lanie utasító, szigorú hangja, mire riadtan kapta fel a fejét. Igazán azonban akkor ijedt meg, amikor meglátta az orvos kezében a felfelé tartott injekciós tűt.
- De ... - próbált ellenkezni, de elég volt, hogy Lanie szeme egy pillanatra összeszűküljön, és elakadt a szava. Engedelmesen lefeküdt, összeszorította a száját, becsukta a szemét, és megmarkolta az ágy szélét.

Miután egyedül maradt, Kate megkönnyebbülten összpontosított az FBI-tól kapott kihallgatási jegyzőkönyvére. Egyelőre mindent rendben talált, és el kellett ismernie, hogy az ügynökök profi munkát végeztek, aminek meg volt az a haszna is, hogy már csaknem végzett a jelentéssel. Így, hogy már nem feszélyezte Castle jelenléte, gyorsan haladt, aminek örülnie kellett volna, mégis alig ment el fél órája a férfi, egyre nyugtalanabb lett, és percenként nézett a liftajtó felé. Szokatlan volt, hogy a férfi minden ellenkezés nélkül engedelmeskedett a kérésének, és tapasztalatból tudta, hogy ez két esetben szokott előfordulni. Ha nagyon komoly konfliktus volt kettejük között, vagy ha valami olyat tervezett a férfi, amit el akart titkolni előle. Most ez utóbbira tippelt, és tegnapi események után ez egyre jobban nyugtalanította. Vagy tíz perc telt még el, mire végre meglátta az ismerős alakot a szétnyíló liftajtók mögül előbukkanni. Aggódó tekintettel mérte végig, amikor meghallotta Espo hangját.
- Öregem, veled meg mi történt? Olyan megviselt vagy, mint akin keresztülhajtott egy lánctalpas! 
- Semmi, - vetette oda Castle durcásan - csak Beckett Lanie karmai közé lökött.
- Waw! Akkor már mindent értek - bólogatott megértően Espo, aztán elmerengve hozzátette: - Lanie, és az ő karmai!
Beckett jelentőségteljesen a férfira nézett, de az szemtelenül rámosolygott.
- Na jó! - állt fel a nő. - Mára ennyi elég volt. Elég jól állunk, majd holnap folytatjuk - indult a jelentéssel a kezében Gates irodája felé, de Castle halk megjegyzése megállásra késztette.
- Akkor rám nem is lesz szükség.
Kate megfordult, és meglepve nézett a férfira, és önkéntelenül ellenkezni kezdett.
- De! Szükségem van rád ... a ... tanúvallomásokhoz - tette gyorsan a mondat végéhez zavartan, és majd' felrobban mérgében, amiért akaratlanul elárulta az érzéseit.
A szavak hallatán Castle szeme megcsillant, de nem akarta még jobban feszélyezni a nőt, ezért mintha nem érezte volna a mondat valódi tartalmát, közömbösen felhúzta a vállát. 
- A tanúvallomásokon már végigmentünk a múltkor. Holnap programom lesz, ne keress. Nem leszek a városban - mondta, és lassú léptekkel a lift felé indult.
Kate összeszorított szájjal, rosszat sejtve követte a tekintetével, miközben Espo és Ryan csodálkozva pillantottak egyik barátjukról a másikra.