Maga
is meglepődött, hogy megfeledkezett arról, hogy Castle talán mást
szeretne, hiszen már nem tartoztak össze, de a férfi nem ellenkezett,
csak meglepődve rápillantott, miközben nehézkesen beledugta a kezét egy
bolyhos belsejű melegítőfelsőbe.
Miközben Castle lakása felé haladtak, Kate egy darabig úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a kezdődő forgalmi dugó kikerülése, de hiába nézett mereven előre, érezte, hogy a férfi tekintete hosszan elidőz rajta.
- Nem a kapitányságra megyünk? - szólalt meg Castle.
- Megígértem az orvosnak, hogy hazaviszlek.
- Gates olyan lesz, mint egy tűzokádó sárkány, ha nem teljesíted a parancsát.
Kate érezte, hogy a férfi provokálja, és az akarja kihúzni belőle, hogy a kapitány parancsára, vagy magától ment a hídhoz.
- Nem Gates miatt vagyok itt - mondta néhány másodpercnyi hallgatás után.
- Akkor miért? - kérdezte kissé Kate felé fordulva Castle.
A nő nyelt egyet, és változatlanul az utat figyelte. Egy darabig nem válaszolt, de mivel érezte, hogy Castle nem veszi le róla a tekintetét, tudta, hogy addig fogja nyaggatni, amíg ki nem böki az igazat.
- Féltettelek - mondta halkan.
- Mitől? Minden biztonsági előírást betartottak a szervezők.
Kate úgy érezte, szétveti a feszültség, amiért beszélnie kell arról, amiről nem akar. Dühösen a kormányra vágott.
- Az életeddel játszottál! Felelőtlenül vállalkoztál egy olyan ugrásra, aminek sokkal nagyobb volt a kockázata, mint egy sima bungee jumping-nak! Hogy mitől féltettelek? Azt hiszem, saját magadtól! - emelte fel egyre jobban a hangját. - Miért csináltad? Azért, hogy bosszants, vagy hogy bosszút állj? Vagy egyszerűen meg akarod mutatni, milyen őrültségekre vagy képes, ha nem vagyok veled?
- Hm ... ki tudja? - húzta fel a vállát Castle, miközben pimaszul elmosolyodott. - Tudod, hogy mindig szerettelek bosszantani - mondta könnyedén.
- Azért csináltad, hogy bosszants?
- Nem tudom, miért vagy úgy oda - játszotta az értetlent a férfi, és szándékosan nem válaszolt a kérdésre. - Az élet csupa veszély. Nem élhetek úgy, hogy mindig azon aggódjak, hogy mikor csap belém egy villám, esik a fejemre egy épületdarab, üt el egy autó, vagy hogy mikor jut eszébe egy gyilkosnak, hogy éppen engem pécézzen ki magának! Ha mindig ezekre gondolnék, nem tudnám élvezni az életet.
- De te kerested a veszélyt!
- Mintha valaki azt mondta volna egyszer nekem, hogy "Csalánba nem üt a ménkű!", tehát úgysem ér semmi baj - húzta fel kihívóan a szemöldökét a férfi.
Kate beharapta a száját, és egy percig nem szólt. Érezte, hogy lehetetlen normális párbeszédet folytatni Castle-lel, mert az folyamatosan elbagatellizálja a kis akcióját, és nem fogja elárulni az ugrás igazi okát. Ő pedig nem fogja elárulni, hogy sejti, mire megy ki a játék.
- Ezt direkt csinálod, ugye? - kérdezte nagy sokára, és először az út során, a férfira nézett.
- Nem tudom, miről beszélsz - vágott ártatlan arcot Castle. Élvezte, hogy ki tudta hozni Kate-t a béketűrésből. Az első célját már elérte: dühöt váltott ki a nőből.
A telefon csengése mentette meg Beckett-et attól, hogy fel ne robbanjon mérgében. Gates kapitány hívta.
- Kihangosítom Uram, mert vezetek.
- Láttam, hogy Mr. Castle túlélte azt az őrültséget. Csak érteném, miért vonzotta magát ez a gyerekesen hetvenkedő, sikert és népszerűséget hajszoló, feltűnésre vágyó firkász! - hallatszott a rosszallás a kapitány hangjából. Kate ösztönösen felháborodott, és minden porcikájával szerette volna megvédeni a férfit, de amikor észrevette Castle sértődött és dühös tekintetét, elmosolyodott. Legalább látja, hogy egy kívülálló ezt a következtetést is levonhatja a nagy "hőstettéről".
Castle már nyitotta a száját, hogy kikérje magának a jelzőket, de Kate felemelt kézzel jelezte, hogy meg ne szólaljon, amire esélye sem volt, mert a kapitány megállás nélkül folytatta.
- Ha jól láttam, épségben kihúzták. Mikor tudja behozni?
- Összeszedett néhány kisebb sérülést, ezért az orvos ma nem engedi. Talán holnap reggel.
- Rendben, de haladnunk kell az üggyel. Elküldetem Mr. Castle-hez azokat a tanúvallomásokat, amelyek az elrablásának a körülményeihez kapcsolódnak, maga pedig menjen el hozzá, és vesse össze őket Mr. Castle tapasztalataival! Nem szeretném, ha az esetleges eltérések a tárgyalóteremben derülnének ki! És mondja meg neki, hogy szerencséje van, amiért ma megúszta a találkozást velem!
Kate a férfira pillantott, aki összehúzott szemöldökkel, bosszúsan hallgatta a kapitány utolsó mondatát, és hirtelen nem tudta, hogy örüljön, vagy megrémüljön, amiért Gates parancsára együtt kell tölteniük a nap hátralevő részét. Mindennél jobban vágyott a férfi közelségére, és éppen ez az érzés rémítette meg. Ráadásul még mindig benne élt a tehetetlen düh, amit az ugrás váltott ki belőle.
- Tetszik, vagy sem, parancsot kaptál, hogy velem legyél - húzta pimasz mosolyra a száját a férfi, miután Kate kinyomta a telefont.
- Te csak ne örülj annyira! - szűkült össze Kate szemöldöke, és fensőbbséges magabiztosságot öltött magára. Hirtelen egy ismerős, jóleső érzés járta át. Mintha visszamentek volna az időben, amikor még úgy bosszantották egymást, hogy azt mindketten élvezték.
Castle elégedetten sóhajtott. Lehet, hogy jobban alakulnak a dolgok, mint gondolta? Életében először hálás volt Viktoria Gates-nek. Talán az ugrás okozta adrenalintól, vagy attól, hogy Kate itt van vele, megint optimistán látta a helyzetét, és ez jókedvre derítette. Nem akart az elmúlt hetek félelmeire és keserűségeire gondolni, csak arra, hogy a terve sikerülni fog. Sikerülnie kell, különben mindennek vége, és nem lesz több esélye.
Annak ellenére, hogy hasogatott a lába és a háta, mosolyogva lépett be a lakása ajtaján Kate kíséretében, mert arra nem számított, hogy anyja karba tett kézzel, szikrázó szemekkel várja a nappaliban.
- Richard Castle! Mi az ördögöt műveltél? - kérdezte dühösen. - Hogy gondoltad, hogy belemész ebbe a marhaságba?
- De Anya! Mit kell ebből ekkora ügyet csinálni? Különben sem lett semmi bajom.
- Ekkora ügyet? Leugrottál a Brooklyn hídról, egyenesen az East River-be - háborgott az asszony. - Arra nem gondoltál, hogy mit fog érezni az, aki szeret?
Castle egy pillanatnyi habozás után szólalt csak meg.
- De igen. Éppen azért ugrottam le - mondta halkan, és faképnél hagyva megdöbbent anyját, a hálószoba felé indult.
Martha elgondolkodva nézett először sántító fia után, aztán a zavarában egy helyben tipródó Kate-re, és kezdte sejteni, hogy az ugrásnak valami köze lehet a szakításukhoz. Megadóan sóhajtott, aztán aggódó tekintettel Kate-hez fordult.
- Tényleg nem lett semmi baja?
- A kígyóméreg után az East River vize nem tett jót a lábának, a heveder zúzódásokat okozott az oldalán, és néhány izom meghúzódott a hátán - sorolta Kate. - Adott az orvos egy kenőcsöt, amivel rendszeresen be kell kenni a hátát - tette hozzá, és tétova mozdulattal kihúzta a tubust a blézere zsebéből.
Martha felsóhajtott.
- A tiéd!- intett fejével a hálószoba felé. - Én már megkaptam tőle a mai bosszúság adagomat. Várnak a próbán - pillantott az órájára, miközben felkapta a táskáját. - Csak azért jöttem haza, hogy lássam, jól van-e Richard, mert a telefonját kikapcsolta.
Kate rég érezte magát ilyen kínosan. Martha elment, Castle a hálószobába menekült anyja feddő szavai elől, ő meg ott állt egyedül a nappaliban, és nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Castle az imént még úgy csipkelődött vele, mint régen, de most meg újra olyan komoly lett, mint a szakításukkor. Érezte, hogy az anyjának adott választ neki szánta. Visszhangzott a fülében a párbeszéd: - Arra nem gondoltál, hogy mit fog érezni az, aki szeret?
- De igen. Éppen azért ugrottam le.
Mit mondhatna ezek után a férfinak? Még mindig tétován ácsorgott, amikor fájdalmas nyögés ütötte meg a fülét. Nem gondolkodott tovább, ösztönösen mozdultak az izmai, és rohant a hálószobába.
Castle a gardróbban állt előrehajolva, mozdulatlanná dermedve, pólóban és bokszeralsóban, és egy nadrágot szorongatott a kezében.
- Csak nadrágot akartam cserélni, de túl hirtelen hajoltam le - nyögte fájdalmas arccal magyarázkodva, és lassan kiegyenesedett.
Kate elvette a kezéből a melegítőalsót, és halványan elmosolyodott. Az elmúlt években kerültek már hasonló helyzetbe, és az emlék kellemes érzéseket keltett benne, és feloldotta a feszültségét.
- Lépj bele! - mondta, és lehajolva Castle lábához tartotta a nadrág szárát. Olyan közel került a férfihoz, hogy érezte az illatát, aztán amikor megérezte a vállára kulcsolódó erős ujjakat, amelyek kapaszkodót kerestek benne, minden idegsejtje bizseregni kezdett. Castle örült, hogy anélkül érinthette meg Kate-t, hogy feltűnő lett volna, mennyire vágyik rá. Olyan lassan lépett bele a nadrágba, amilyen lassan csak tudott, hogy addig is, kapaszkodást színlelve, a nő vállán tarthassa a kezét. Lenézett a fényes, hullámos hajzuhatagra, és egy pillanatra becsukta a szemét, és mély lélegzetet véve beszívta az illatát.
- Feküdj le! Bekenem a hátad - egyenesedett fel Kate, miközben Castle megigazította a nadrág derekát.
A férfi mindennél jobban vágyott arra, hogy az apró kezek végigsimítsák a kenőcsöt a bőrén, és ő érezze a gyengéd, bensőséges érintést, de ki akarta puhatolózni, vajon Kate mennyire szeretné, ezért a nő szemébe nézve ellenkezni kezdett.
- Köszönöm, hogy hazahoztál, de majd Anya vagy Alexis bekeni. Gates kapitány csak a tanúvallomások egyeztetésével bízott meg, nem azzal, hogy ápoljál - vetette oda éllel.
Kate először egy apró kis szúrást érzett a szíve táján a szavak hallatán, aztán gyanakodva nézett a kék szemekbe. Néhány perce még könnyedén, szinte pimaszkodva beszélt vele a férfi az autóban, most meg elutasító. Vagy maga sem tudja, mit kezdjen a helyzettel, és a pillanatnyi érzései szerint hullámzik a kedélyállapota, vagy van valami célja a szurkálódásnak. Néhány másodpercig nézte a furcsán csillogó szemeket, aztán amikor a férfi pislantott, már biztos volt abban, hogy a szája mást mondott, mint amire vágyik. Magában elmosolyodott.
- Alaxis nincs itthon, anyukád pedig elment, és egy darabig egyikőjük sem jön haza - mondta szelíden.
- De majd később hazajönnek - próbálkozott még meggyőződés nélkül a férfi, de magában már örült, hogy Kate nem hagyta rá azonnal a dolgot. Talán ő is arra vágyik, amire én? - tette fel reménykedve a kérdést magában.
- Nem Gates miatt vagyok itt - mondta Kate halkan, de nagyon komolyan.
- Akkor miért?
- Hát ... - Kate elmosolyodott, és ezzel akaratlanul is oldotta a feszültséget. - Elsősorban azért, hogy bekenjem a hátadat - csengtek melegen a szavai.
Castle a rászegeződő zöldes árnyalatú szemekbe nézett, és meglepetésére ugyanazt a ragyogást látta bennük, amit oly sok kettesben töltött, meghitt pillanatban. Hirtelen zavarban lett. A kérdések cikázni kezdtek elszabadult képzeletében, de mindegyik úgy kezdődött: mi lesz, ha ... Mi lesz, ha nem tudnak uralkodni a vágyaikon? Mi lesz, ha megtörténik az, amit mindennél jobban szeretne, de utána Kate újra elhagyja? Mi lesz, ha nem vált ki semmi érzelmet a nőből az intim helyzet? Mi lesz, ha közeledik Kate-hez, de ő elzárkózik? Végül úgy döntött, lesz, ami lesz, a szívére fog hallgatni.
- Ugye nem félsz egy kis hátkenegetéstől? - nevette el magát a nő a tétován álldogáló férfin, mire Castle kényszeredetten elmosolyodott, és arra gondolt, szerencse, hogy Kate nem is sejti, mennyire fél.
- Dehogy - próbált magabiztosságot csempészni a hangjába.
Kate egészen közel lépett hozzá, megfogta a pólója két szélét, és lassan húzni kezdte felfelé.
- Emeld a kezed! - mondta szelíden utasítva a férfit, mire az engedelmesen feltartotta a kezeit. A mozdulatra megfeszültek a hátizmai, de most nem érezte a fájdalmat. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy minden idegszálát az kötötte le, hogy magába igya Kate illatát, érezze testének melegét, és minden rezdülését. Minden sejtje vágyakozva követelte az érintést, hogy magához ölelhesse, hogy testük minden négyzetcentimétere összeérjen, hogy ajkaival érinthesse a puha, bársonyos bőrt, a duzzadt, piros ajkakat, hogy eggyé válva elmerülhessen benne.
Amikor lekerült róla a póló, Kate hátrébb lépett. A mámorító pillanat elillant. Castle kinyitotta a szemét, és meglátta Kate tekintetében a bizonytalanságot. Talán ugyanazt érezte, mint én, de a szíve még mindig harcol az eszével? - gondolta, miközben az ágyhoz bicegett, és hasra feküdt rajta.
- Ekkora ügyet? Leugrottál a Brooklyn hídról, egyenesen az East River-be - háborgott az asszony. - Arra nem gondoltál, hogy mit fog érezni az, aki szeret?
Castle egy pillanatnyi habozás után szólalt csak meg.
- De igen. Éppen azért ugrottam le - mondta halkan, és faképnél hagyva megdöbbent anyját, a hálószoba felé indult.
Martha elgondolkodva nézett először sántító fia után, aztán a zavarában egy helyben tipródó Kate-re, és kezdte sejteni, hogy az ugrásnak valami köze lehet a szakításukhoz. Megadóan sóhajtott, aztán aggódó tekintettel Kate-hez fordult.
- Tényleg nem lett semmi baja?
- A kígyóméreg után az East River vize nem tett jót a lábának, a heveder zúzódásokat okozott az oldalán, és néhány izom meghúzódott a hátán - sorolta Kate. - Adott az orvos egy kenőcsöt, amivel rendszeresen be kell kenni a hátát - tette hozzá, és tétova mozdulattal kihúzta a tubust a blézere zsebéből.
Martha felsóhajtott.
- A tiéd!- intett fejével a hálószoba felé. - Én már megkaptam tőle a mai bosszúság adagomat. Várnak a próbán - pillantott az órájára, miközben felkapta a táskáját. - Csak azért jöttem haza, hogy lássam, jól van-e Richard, mert a telefonját kikapcsolta.
Kate rég érezte magát ilyen kínosan. Martha elment, Castle a hálószobába menekült anyja feddő szavai elől, ő meg ott állt egyedül a nappaliban, és nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Castle az imént még úgy csipkelődött vele, mint régen, de most meg újra olyan komoly lett, mint a szakításukkor. Érezte, hogy az anyjának adott választ neki szánta. Visszhangzott a fülében a párbeszéd: - Arra nem gondoltál, hogy mit fog érezni az, aki szeret?
- De igen. Éppen azért ugrottam le.
Mit mondhatna ezek után a férfinak? Még mindig tétován ácsorgott, amikor fájdalmas nyögés ütötte meg a fülét. Nem gondolkodott tovább, ösztönösen mozdultak az izmai, és rohant a hálószobába.
Castle a gardróbban állt előrehajolva, mozdulatlanná dermedve, pólóban és bokszeralsóban, és egy nadrágot szorongatott a kezében.
- Csak nadrágot akartam cserélni, de túl hirtelen hajoltam le - nyögte fájdalmas arccal magyarázkodva, és lassan kiegyenesedett.
Kate elvette a kezéből a melegítőalsót, és halványan elmosolyodott. Az elmúlt években kerültek már hasonló helyzetbe, és az emlék kellemes érzéseket keltett benne, és feloldotta a feszültségét.
- Lépj bele! - mondta, és lehajolva Castle lábához tartotta a nadrág szárát. Olyan közel került a férfihoz, hogy érezte az illatát, aztán amikor megérezte a vállára kulcsolódó erős ujjakat, amelyek kapaszkodót kerestek benne, minden idegsejtje bizseregni kezdett. Castle örült, hogy anélkül érinthette meg Kate-t, hogy feltűnő lett volna, mennyire vágyik rá. Olyan lassan lépett bele a nadrágba, amilyen lassan csak tudott, hogy addig is, kapaszkodást színlelve, a nő vállán tarthassa a kezét. Lenézett a fényes, hullámos hajzuhatagra, és egy pillanatra becsukta a szemét, és mély lélegzetet véve beszívta az illatát.
- Feküdj le! Bekenem a hátad - egyenesedett fel Kate, miközben Castle megigazította a nadrág derekát.
A férfi mindennél jobban vágyott arra, hogy az apró kezek végigsimítsák a kenőcsöt a bőrén, és ő érezze a gyengéd, bensőséges érintést, de ki akarta puhatolózni, vajon Kate mennyire szeretné, ezért a nő szemébe nézve ellenkezni kezdett.
- Köszönöm, hogy hazahoztál, de majd Anya vagy Alexis bekeni. Gates kapitány csak a tanúvallomások egyeztetésével bízott meg, nem azzal, hogy ápoljál - vetette oda éllel.
Kate először egy apró kis szúrást érzett a szíve táján a szavak hallatán, aztán gyanakodva nézett a kék szemekbe. Néhány perce még könnyedén, szinte pimaszkodva beszélt vele a férfi az autóban, most meg elutasító. Vagy maga sem tudja, mit kezdjen a helyzettel, és a pillanatnyi érzései szerint hullámzik a kedélyállapota, vagy van valami célja a szurkálódásnak. Néhány másodpercig nézte a furcsán csillogó szemeket, aztán amikor a férfi pislantott, már biztos volt abban, hogy a szája mást mondott, mint amire vágyik. Magában elmosolyodott.
- Alaxis nincs itthon, anyukád pedig elment, és egy darabig egyikőjük sem jön haza - mondta szelíden.
- De majd később hazajönnek - próbálkozott még meggyőződés nélkül a férfi, de magában már örült, hogy Kate nem hagyta rá azonnal a dolgot. Talán ő is arra vágyik, amire én? - tette fel reménykedve a kérdést magában.
- Nem Gates miatt vagyok itt - mondta Kate halkan, de nagyon komolyan.
- Akkor miért?
- Hát ... - Kate elmosolyodott, és ezzel akaratlanul is oldotta a feszültséget. - Elsősorban azért, hogy bekenjem a hátadat - csengtek melegen a szavai.
Castle a rászegeződő zöldes árnyalatú szemekbe nézett, és meglepetésére ugyanazt a ragyogást látta bennük, amit oly sok kettesben töltött, meghitt pillanatban. Hirtelen zavarban lett. A kérdések cikázni kezdtek elszabadult képzeletében, de mindegyik úgy kezdődött: mi lesz, ha ... Mi lesz, ha nem tudnak uralkodni a vágyaikon? Mi lesz, ha megtörténik az, amit mindennél jobban szeretne, de utána Kate újra elhagyja? Mi lesz, ha nem vált ki semmi érzelmet a nőből az intim helyzet? Mi lesz, ha közeledik Kate-hez, de ő elzárkózik? Végül úgy döntött, lesz, ami lesz, a szívére fog hallgatni.
- Ugye nem félsz egy kis hátkenegetéstől? - nevette el magát a nő a tétován álldogáló férfin, mire Castle kényszeredetten elmosolyodott, és arra gondolt, szerencse, hogy Kate nem is sejti, mennyire fél.
- Dehogy - próbált magabiztosságot csempészni a hangjába.
Kate egészen közel lépett hozzá, megfogta a pólója két szélét, és lassan húzni kezdte felfelé.
- Emeld a kezed! - mondta szelíden utasítva a férfit, mire az engedelmesen feltartotta a kezeit. A mozdulatra megfeszültek a hátizmai, de most nem érezte a fájdalmat. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy minden idegszálát az kötötte le, hogy magába igya Kate illatát, érezze testének melegét, és minden rezdülését. Minden sejtje vágyakozva követelte az érintést, hogy magához ölelhesse, hogy testük minden négyzetcentimétere összeérjen, hogy ajkaival érinthesse a puha, bársonyos bőrt, a duzzadt, piros ajkakat, hogy eggyé válva elmerülhessen benne.
Amikor lekerült róla a póló, Kate hátrébb lépett. A mámorító pillanat elillant. Castle kinyitotta a szemét, és meglátta Kate tekintetében a bizonytalanságot. Talán ugyanazt érezte, mint én, de a szíve még mindig harcol az eszével? - gondolta, miközben az ágyhoz bicegett, és hasra feküdt rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése