Slamasztikában 1/43

- Én nyomozó vagyok Castle, nem a te kis játszótered szereplője - csengett hidegen a hangja, aztán anélkül, hogy megvárta volna, hogyan reagál a férfi a szavaira, beszállt az autóba, és a kelleténél határozottabban becsapta az ajtót.

Az író nézett a kerékcsikorgatva elszáguldó Ford után, és arra gondolt, új értelmet nyert a "porig sújtva" kifejezés a szótárában. Sokszor került már kínos helyzetbe az élete során, de még sosem érezte azt, amit most. Ösztönösen körülnézett az autókkal zsúfolt mélygarázsban, hogy volt-e tanúja a jelenetüknek, aztán elővette a telefonját, és hívott egy taxit.

Beckett felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló kislámpát, és nagyot sóhajtva felült az ágyban. Hiába próbálta megfékezni zakatoló gondolatait, hogy el tudjon aludni, képtelen volt rá, ráadásul hasogatott a feje, ami valószínűleg még az agyrázkódás következménye volt. Nem akart Castle-re gondolni, sem a csókra, sem a férfi keserűséget sugárzó arcára, amit a visszapillantó tükörben látott, amikor kihajtott a parkolóházból. Sóhajtott egy nagyot, aztán felkelt, hogy ha már nem tud aludni, legalább töltse valami hasznossal az éjszakát. A kórházban töltött idő alatt a fiúk újra elkezdték a hajléktalanok kihallgatását, és mivel Esposito elküldte neki a jegyzőkönyveket, úgy gondolta, azok éppen jók lesznek figyelemelterelésnek. Kényelembe helyezkedett hát a kanapén, és bekapcsolta a laptopját. Meglepetésére az első dokumentum az ő támadásáról szóló jelentés volt. Bosszúsan összeszorította a száját, amiért nem tudott szabadulni Castle-től, hiszen a harmadik sorban már meg is jelent az író neve. A szavak nyomán megelevenedett előtte a jelenet, és elméje olyan pontosan vetítette maga elé a képeket, mintha a támadás ebben a pillanatban történne. Az emlék felkavarta. Az író önfeláldozó tette elgondolkodtatta. Hirtelen újra maga előtt látta a csalódott, döbbent tekintetet, a máskor szálfaegyenes testet, ami szinte összeroskadt, amikor a parkolóban a férfi az autója után nézett. Nagyot sóhajtott, és lehajtotta a laptop képernyőjét. Tudta, hogy hiába utál az érzéseivel foglalkozni, addig képtelen lesz bármire is figyelni, amíg nem szembesíti magát velük. El kellett ismernie, hogy amióta Castle betette lábát az őrsre, valami megváltozott. A férfi jelenléte felkavarta az érzelmi állóvizet, amiben békés unalomban tespedt, és bármennyire is szerette volna letagadni, volt valami vibráló erő, ami vonzotta a férfihoz. Legjobban azonban az zavarta, hogy kezdte elveszíteni az irányítást az érzelmei felett. Ha nem így lett volna, akkor most békésen aludna. Azon töprengett, hogy a csók zavarja ennyire, vagy a lelkiismeret furdalás, amiért abban a hitben hagyta Castle-t, hogy az szánalmas volt és felejthető. Behunyta a szemét, és beharapta az alsó ajkát. A csók. A csók volt az, ami nem hagyta nyugodni, több dolog miatt is. Egyrészt meglepetésként érte, amit nem szeretett, mert nem ő irányította a cselekedetét, ráadásul olyan szituációban történt, ami nyomozóként kínosan érintette, másrészt még az emlékétől is megborzongott, és melegség járta át a testét. Ez utóbbi rémítette meg leginkább. A lelkiismeret-furdalással még csak elbírt, hiszen azt Castle is megértheti, hogy Isabel és a transzvesztita táncosok előtt nem volt más választása, minthogy úgy tesz, mintha nem lett volna jelentősége a csóknak. Cikáztak a gondolatai. Vajon mit gondolt az író, hogyan reagál, ha négy vadidegen előtt megcsókolja? Csak nem hitte, hogy olvadozni fog, mint egy kamaszlány, akit megcsókolt a híres bestseller író? Bár, amilyen öntelt sokszor a férfi, ezt is el tudta képzelni. Talán jobb is, hogy porba tiporta Castle egóját a szavaival - gondolta, de közben érezte, hogy csak azért menekül a bosszúállásba, mert nem tud uralkodni a csók által kiváltott mámorító érzésen. Sóhajtott egyet, aztán újra felnyitotta a laptopot, és belekezdett a kihallgatási jegyzőkönyvek olvasásába. Egy óra múlva fáradtan húzta magára a takarót, és csukta be a szemét az ágyban. Biztos volt benne, hogy már el fog tudni aludni, de tévedett. Agya, mintha pótolni akarta volna az emlékek nélküli kiesett időt, újra felidézte az első alkalmat, amikor bekopogott Isabel Gold öltözőjének ajtaján. A képek és hangok minden pillanatát újraélte egészen addig a pillanatig, amikor azt hitte, hogy Castle megcsókolja a transznemű Isabelt, és becsukta a szemét. Ekkor egy kellemes, férfias illat is csatlakozott az emlékképekhez és hangokhoz, aztán egy érintés, ahogy a férfi puha, meleg ajka az övéhez ér. Megborzongott. Hiába akarta letagadni, ez a borzongás tele volt olyan izgalommal és vággyal, amilyet még soha nem tapasztalt. Észre sem vette, hogy beharapja az ajkát, és úgy mosolyodik el, mint egy kamaszlány az első, szerelmes csókja után, aztán egy szempillantás alatt magával ragadta az álom.

Castle összeszorított szájjal, összevont szemöldökkel nézte az aranybarnán ragyogó scotch-ban imbolygó jégkockák táncát, aztán olyan hatalmasat kortyolt az italból, hogy megrázkódott az erejétől. Nem bánta a kellemetlen érzést, mert szerette volna, ha az alkohol minél előbb tompítja keserű érzéseit.  Hirtelen összerezzent a közvetlenül mögötte megszólaló hangtól.

- Te jó ég, Richard! Még mindig itt ülsz? - hallotta meg anyja rosszalló hangját, miközben a nő a hajnali fél hármat mutató órára mutatott. - És még mindig iszol - állapította meg lemondóan, amikor meglátta a férfi kezében szorongatott poharat, de mivel a fia csak vágott egy dacos grimaszt, leült vele szemben. - Azt már rég megállapítottam kisfiam, hogy a whisky eltompíthatja az elmét, de nem oldja meg a problémát.

- Mióta mondasz te ilyen okosságokat? - szúrta oda Castle dühösen. Nem akart beszélni arról, ami történt, márpedig úgy tűnt, anyja épp arra törekszik, hogy könnyítsen a lelkén.

- Ha ilyen harapós vagy, annak csak egy ember lehet az oka - szólalt meg türelmesen az asszony, és esze ágában sem volt megsértődni a csalódás és az alkoholgőz szülte szavak miatt. Tudta, hogy ez csak fia védőmechanizmusa, nehogy az éréseiről kelljen beszélnie. Türelmének meg is lett az eredménye, mert a férfi néhány másodpercnyi hallgatás után halkan megszólalt.

- Csak ... csináltam valami, ami egészen más hatást váltott ki, mint amire számítottam - húzta el a száját, aztán újra belekortyolt a whisky-be.

Martha tudta, hogy ennél többet nem fog megosztani vele a fia. Hiába nevelte fel egyedül, amitől szorosabb és őszintébb kapcsolat volt köztük, mint egy szokásos anya-fia kapcsolat, az utóbbi években élték a saját életüket, ami nem tett jót az egymás iránti bizalomnak. Csak néhány hónapja laktak újra együtt, de már ennyi idő is elegendő volt, hogy újra közelebb kerüljenek egymáshoz, de még nem eléggé közel ahhoz, hogy Richard megnyíljon előtte. Itt ült előtte a zseniális fantáziával és írói képességekkel megáldott fia, akiről tudta, hogy hiába mutatja a külvilágnak a playboy, egoista, öntelt, magabiztos arcát, valójában mindezekkel csak az érzékenységét és a szeretetéhségét palástolja.

- Ja, kisfiam! Kate Beckett nem olyan nő, mint a modell vagy színésznőcske cicababáid, így aztán nem is úgy reagál a lehetetlen ötleteidre, ahogy ők - sóhajtott együtt érzőn.

- Ez igaz - bólintott megadóan a férfi.

- Van még valami más is - húzta fel szemöldökét az asszony, és átható kék szemét a fiára szegezte. Nem kérdés volt, hanem kijelentés a mondat, jelezve, hogy átlát a szitán.

Castle nyelt egyet, aztán felállt, hogy elkerülje a további beszélgetést, de a órák alatt megivott csaknem fél üveg whisky éreztette hatását: megingott, majd erőtlenül visszahuppant a kanapéra.

- Ugyan, Richard! A gimnáziumi első szerelmes csalódásod óta nem láttalak ilyennek!

Castle egy ideig hallgatott, aztán a türelmesen várakozó nőre emelte elhomályosuló tekintetét, és lassan megszólalt.

- Én csodálatosnak éltem meg valamit, amire ő azt mondta, hogy szánalmas és felejthető - csengett csalódottan a hangja.

Martha-nak majdnem kicsúszott egy hangos "Ó!" felkiáltás a száján meglepetésében, mert bár nem tudta, miről van pontosan szó, azt sejtette, hogy Richard-ot rendkívül érzékenyen érintette a dolog. Jó színésznő lévén megtanult uralkodni a szavain, mozdulatain, arckifejezésein, ezért csak egy szemvillanás jelezte az érzéseit.

- Talán meg kellene próbálnod az ő helyébe képzelni magadat, hogy megértsd, miért érez egészen másként, mint te. A képzelet a te világod! Próbáld meg! Sokszor nem az a hiba, amit teszünk, hanem hogy rosszkor tesszük, rossz helyen - mondta elmerengve, miközben számtalan emlék villant fel előtte, amikor ő is ilyen hibát követett el. Miközben felállt, megpaskolta fia kezét, és kivette belőle a poharat. A férfi szomorkásan rámosolygott, jelezve, hogy érti a kimondatlan célzást, aztán nehézkesen felállt, és bizonytalan léptekkel a hálószoba felé indult. Martha látványosan sóhajtott egyet, megcsóválta a fejét, aztán egy hörpintéssel kiitta a pohárban maradt scotch-ot.

Beckett tudta, hogy igaza volt az orvosnak, amikor néhány napnyi pihenőt javasolt, de képtelen volt otthon ülni, és korán reggel bement a kapitányságra. Még Ryan és Esposito sem ért be az őrsre, amikor ő már a fehér tábla előtt ülve próbálta összegezni az eddigi eredményeket, és kitalálni, hogy a több zsákutca után merre folytassák a nyomozást. A rövid, de pihentető alvás és az Aspirin ellenére fájt a feje, amitől türelmetlen és ingerlékeny volt. Utálta, ha nem úgy mentek a dolgok, ahogy szerette volna, bár igazából inkább a Castle-lel való találkozás tette feszültté. Amikor megjelent két nyomozótársa, halványan rájuk mosolygott, és hogy megelőzze az aggódó kérdéseket, a táblán szereplő új információkra terelte a szót.

- Látom, találtatok egy nőt, aki látta Eric-et a halála estéjén.

- Igen. Furcsállta, hogy a fiú vett neki gyógyszert, kenőcsöt, meg kötszert a fekélyes lábára, pedig alig ismerték egymást. Csodálkozott, hogy van pénze, és amikor egy hotdogot is fizetett neki, mondta is, hogy ne kérkedjen a pénzzel, mert valamelyik hajléktalan még el találja vágni a nyakát álmában a könnyű zsákmányért - mondta Esposito, miközben kitartóan fürkészte a nő arcát. - Ha jól emlékszem, neked még otthon kellene pihenned - rótta meg szeretetteljes hangon, Ryan pedig a homlokát ráncolva, egyetértőn bólogatott.

- Jól vagyok - szögezte le Kate olyan tekintettel, amivel egyértelművé tette, hogy lezárta a témát.

A két férfi hitetlenkedve egymásra pillantott, aztán Ryan egy CD-t tett elé az asztalra.

- Az egyik környékbeli kereskedő bekamerázta az üzlete előtti utcarészt, miután egy hónap alatt háromszor rabolták ki. Egy hét felvétele van rajta. Eric többször is felbukkan rajta, és az is látszik, ahogy elhajt egy Lexus a gyilkosság estéjén.

- Eric nagyanyja - bólintott Beckett. - Van valami új információ a felvételen?

- Hát ... - Ryan zavartan Esposito-ra pillantott, mintha megerősítést várna tőle - azt hittük, hogy itt lesz Castle, és együtt újra megnézzük, hátha kiszúr a felvételen valamit.

- Á! - dőlt hátra a székében Beckett, és végigmérte a két férfit jelentőségteljes tekintettel. - Szóval jobban bíztok Castle-ben mint bennem.

- Dehogy! - ellenkezett egyszerre a két nyomozó felháborodva. - Csak arra gondoltunk, hogy Castle a hajléktalan tapasztalatával más szemmel nézi ezt a rossz arcú emberektől hemzsegő utcát - mentegetőzött Ryan.

- Az, hogy néhány napig hajléktalant játszott, nem teszi jobb megfigyelővé, mint amilyen egy nyomozó - csattant Beckett hangja ingerülten, aztán felkapta a CD-t, és becsúsztatta a számítógépébe.

Esposito és Ryan lopva váltott egy jelentőségteljes pillantást, aztán egy átlátszó kifogással elslisszantak a pihenő felé, hogy megbeszéljék, mi hozhatta ki ennyire Beckett-et a sodrából.

- Haver! Remélem az agyrázódástól nem változik meg örökre valakinek ennyire a személyisége - fújtatott egyet Esposito, amikor becsukódott mögöttük az ajtó. - Azt hittem, felnyársal a tekintetével! Bár, abban igaza van, hogy Castle még csak a nyomunkba sem érhet - húzta ki magát öntelten.

- Azért az el kell ismerni, hogy a hülye ötletei néha egészen célravezetőek - vélte Ryan.

- Néha - nyomta meg a a szór Esposito.

- Lehet, hogy nem is a felvetésünk miatt ilyen ingerült.

- Hát, ilyenkor már Castle is itt szokott lenni - pillantott ki Javi a reluxa lamellái között az író üresen árválkodó székére. - Ha nem történt volna valami, már itt lenne, mert ez az ügy izgatja a fantáziáját. 

- Talán összekaptak Beckett-el, azért olyan harapós - merengett el a lehetőségen Ryan, aztán már nyúlt is a telefonjáért.

- Várj! - kapta el a kezét a barátja. - Ha megbántotta Beckett-et, akkor jobb, ha nem kerül a szemem elé!

- Oké, de ha délig nem jön be, felhívom. Kíváncsi vagyok, mi történt köztük - jelentette ki határozottan Ryan, mire Esposito beleegyezően bólintott, aztán elindultak az íróasztalukhoz.

Beckett a monitor sarkában levő órára pillantott. Elmúlt tizenegy, de az írónak még híre-hamva sem volt. Már nem tudta, mi idegesíti jobban: az, hogy fogalma sincs, mi vár rá, ha az író megjelenik az őrsön, vagy az, hogy annyira megbántotta, hogy soha többé nem teszi be a kapitányságra a lábát, mert annyira megbántotta. Becsukta az előtte heverő rendőrségi kimutatást a legbalhésabb hajléktalanokról, és újra betette a CD-t a számítógépbe. Valami zavarta a felvételen, de nem tudta, mi. Talán ha újra megnézi, rájön, mi az. Amíg a gép beolvasta az adatokat, megdörzsölte a szemét. A fejfájásán segített az Aspirin, de a kialvatlanság okozta ólmos fáradtság kezdett eluralkodni rajta, ezért nyújtózkodott egyet, aztán felállt és a pihenőbe indult, hogy igyon egy jó erős feketét.

Castle a kapitányság liftje hátsó falának támaszkodott, és nagyot kortyolt a méregerős kávéba. Mivel két Aspirin sem segített a fejfájásán, fancsali képpel kényszerítette magát még egy kortyra, hogy úrrá legyen a másnaposságon. Ebben a pillanatban átkozta az alkoholt, amiért azzal kecsegteti, hogy elviselhetőbbé teszi a lelki kínokat, de aztán mégis cserben hagyja, ráadásul másnap még testi kínokkal is megveri. Egyetlen előnye volt az éjszakai ivásnak: anyja kéretlen tanácsa. Reggel arra ébredt, hogy hasogat a feje és háborog a gyomra, mégis anyja utolsó mondatának szavai zakatoltak a fejében. Mialatt lezuhanyozott és a borotvával próbálta emberivé varázsolni nyúzott arcát, próbálta más szemszögből nézni a történteket. Vajon mit érezhetett Beckett, amikor három, a gyilkossági ügyben is érintett idegen előtt megcsókolta? Lehet, hogy igaza volt az anyjának? Az első és a második csókjuk is rosszkor, rossz helyen történt? Beckett tényleg azt gondolta, hogy csak azért csókolta meg őt, mert nem merte Isabelt? Ha így gondolta, akkor tényleg szerencsétlen dolog volt éppen azt a jelenetet újra felidézni. Vajon mit érzett a nő, amikor összeért az ajkuk? Érezte ugyanazt a csodát, mint ő? Újra fülébe csengtek a kegyetlen szavak: szánalmas és felejthető. Neki szánta a szavakat és a csókra értette, vagy Isabelnek, és a helyzetre utalt? Egyre inkább bízott, hogy az utóbbiról van szó, mert újra és újra felidézte azt a pillanatot, amikor Kate ajka elnyílt, amikor összeforrt az övével, és annak ellenére, hogy csak az arcát fogta a tenyerébe, és nem ért össze a testük, megérezte, ahogy a nő megremeg.

Fogalma sem volt, hogyan fog viselkedni Beckett, ha találkoznak, de újra bizakodó volt. Sóhajtott egyet, amikor arra gondolt, mennyire igaza volt az anyjának. Kate Beckett nem hasonlítható egyetlen nőhöz sem. Őt nem manipulálhatja, nem esik hanyatt a sármjától, a szellemességétől, a vonzó külsejétől. A gazdagságától és a befolyásától pedig végképp nem. Ő különleges nő, igazi kihívás. Elmosolyodott. Ebben a pillanatban zökkenve megállt a lift, és kinyílt az ajtó. Határozott léptekkel indult Beckett asztala felé, de csalódottan megtorpant, amikor meglátta, hogy a nő nem ül a megszokott helyén. Körülnézett, de sem Beckett-et, sem a fiúkat nem látta, ám amikor letette az íróasztalra a Beckett-nek szánt vaníliás lattét, észrevette, hogy be van kapcsolva a számítógép, és a monitor egy utcai kamera képét vetíti. Az időjelzés szerint az Eric halála előtti délután képei pörögtek. Castle kíváncsian figyelte az ismerős utcaképet, ahol ő is megfordult hajléktalannak öltözve. Leült Beckett székébe, és tekintetét a képernyőre szegezte. Már vagy tíz perce nézte a felvételt, de annyira belemerült az alakok és események beazonosításába, hogy észre sem vette a szikrázó szemű, dühösen felé közeledő nőt, akinek élesen csattant a hangja.

- Castle!

Összerezzent a neve hallatán, de a következő pillanatban széles mosollyal az arcán fordult Beckett felé.

- Tudom, hogy ki a gyilkos! - csillogott huncutul a szeme, miközben egy pillanatra felhúzta a szemöldökét.