Slamasztikában 1/42

- Miért érzem, hogy ez a bizalom lesz egyszer a vesztem? - tette fel a költői kérdést magának sóhajtva Kate, aztán megadta magát a férfi akaratának, és becsukta a szemét.

Castle egy pillanatig maga sem hitte, hogy Beckett teljesítette a kérését, noha valószínűleg komoly fenntartásai voltak a döntését illetően, mert egész lényéből áradt a feszültség. Nyelt egyet, és egy lépést közelebb lépett a nőhöz. Mimi halkan felsikkantott, amikor rájött, hogy mi az író szándéka. Castle összevont szemöldökkel, bosszús arccal fordult hátra, és egy mozdulattal csendre intette. Miközben mutatóujját a szája elé tette, látta, hogy Lulu és Fifi a szívére teszi a kezét, és elérzékenyülve figyelik a jelenetet, míg Isabel királynői tartással beleszív a szipkába, és noha közönyösséget színlelve lebiggyesztette a száját, szeméből sütött a féltékenység.

Az író csak reménykedni tudott abban, hogy sem Isabel, sem a táncosok nem teszik tönkre a tervét, és abban is, hogy Beckett nem veszti el a türelmét, és nem nyitja ki a szemét. Hangtalanul még közelebb lépett a nőhöz, de vigyázott, hogy ne érjen hozzá. Vett egy mély lélegzetet, szája kissé elnyílt a hirtelen rátörő vágytól, miközben szemét becsukva közeledett Kate cseresznyepiros ajkához. Hirtelen rádöbbent, hogy nem idézte fel pontosan azt a pillanatot, amit szeretne előhívni a nő tudatalattijából, ezért megállt a mozdulata. Elbizonytalanodott. Ha ugyanúgy a kezébe veszi Kate arcát, mint akkor, talán elijeszti a nőt, és el sem jutnak a csókig, ha viszont nem másolja le pontosan a csókot, talán nem fog emlékezni. Egy pillanatig vacillált, aztán döntött.

Beckett úgy érezte felrobban a feszültségtől. Érzékelte, hogy Castle készül valamire, ami valószínűleg tetszést arat a transzvesztiták körében. Mintha az idő ólomlábakon járt volna, amitől egyre türelmetlenebb lett. Már éppen ki akarta nyitni a szemét, hogy véget vessen ennek a nevetséges színjátéknak, amikor megérezte Castle közelségét. Maga sem tudta, hogy a diszkréten finom, mégis férfias parfüm erősödő illata volt árulkodó, vagy a hatodik érzéke súgta-e meg, hogy a férfi egészen közel lépett hozzá. Annyira meglepődött az érzéstől, amit Castle közelsége kiváltott belőle, hogy mozdulatlanná dermedt. Hirtelen deja vu érzése lett, és szinte biztosan tudta, hogy átélt már hasonló közelséget, de nem tudott mit kezdeni azzal a forrósággal vegyes bizsergéssel, ami elárasztotta a testét. Észre sem vette, hogy visszatartott lélegzettel várta a következő másodperceket. Amikor megérezte Castle cirógató, meleg leheletét a száján, mint amikor a sötét égbolton megjelenő villám egy tizedmásodpercre megvilágítja a tájat, úgy villant fel az agyában egy képsor: a transzvesztiták gyűrűjéből menekülni akaró Castle, Isabel méregető tekintete, amikor nem hiszi el, hogy igazi rendőr, a rózsaszín tollas lány hisztérikus sírása, ahogy kirohan a szobából, aztán a pillanat, amikor azt hitte, hogy Castle megcsókolja Isabelt. Újra érezte a dühöt és a keserűséget, aztán a férfi puha, meleg kezét az arcán, ahogy gyengéden maga felé fordítja. Hirtelen nem tudta, hogy az érzés csak egy feltörő emlék, vagy a valóság, ezért ösztönösen az arcához nyúlt, és kinyitotta a szemét. Keze a férfi meleg, puha kezéhez ért, ami olyan gyengéden simult az arcához, mint az előbb felvillanó emlékben, tekintete megállt rászegeződő kék szemeken, amelyek olyan különösen csillogtak, amilyennek még soha nem látta: egyszerre volt bennük izgalom és szorongás, vágy és szeretet. Már tudta, hogy mi fog történni, mégsem mozdult. Esze azt súgta, hogy egy mozdulattal tolja el a férfit, és fölényes magabiztossággal utasítsa rendre, jelezve, hogy nem kell megismételnie az elfelejtett jelenetet, mert pontosan emlékszik rá, aztán hozzátenné, hogy "sajnos emlékszem a kis akciódra", amivel azonnal lehűtené az írót, de képtelen volt mozdulni. Mintha minden felbolydult idegsejtje szövetkezett volna a józan ész ellen, csak állt mozdulatlanul, és nézte, ahogy a kék szemek csillogása elhomályosul, majd Castle behunyja a szemét, és lassan közeledve, olyan puhán érinti ajkait az övéhez, mint az emlékeiben. Becsukta a szemét. Nem érdekelte, hogy hibát követ el, nem érdekelte, hogy meg fogja bánni, csak újra érezni akarta azt a soha nem tapasztalt, sejtekig hatoló vibrálást, az egész testét átjáró borzongást, ami a férfi érzéki érintése okozott. 

Hirtelen visító hangok törtek utat maguknak a feszült csendben, mire úgy rebbentek szét, mint a rajtakapott kamaszok.

- Tudtam, hogy mire készül!- örvendezett a tenyerét összecsapva Mimi erőltetett szoprán hangon sivítva, mire a példáját követve Fifi és Lulu is vad éljenzésbe kezdett.

Kate azt sem tudta, hova nézzen zavarában, egyedül az nyugtatta meg, hogy meglepetésére Castle ugyanolyan zavarban volt, mint ő.

- Nos, Édesem? Sikerült a Macifiú kísérlete? - húzta fel kíváncsian íves szemöldökét Isabel, de ajkán gúnyos mosoly bujkált, mintha a kudarcban reménykedne.

Hirtelen minden tekintet Beckett-re szegeződött. Kate egy pillanat alatt felöltötte magabiztos nyomozó arcát, és közönyösen megrántotta a vállát.

- Hm. Arra kellett ez a színjáték, hogy emlékezzek egy csókra, amit azért kaptam, mert Castle nem merte magát megcsókolni? Az a múltkori helyzet is elég szánalmas volt, és mint a példa mutatja, felejthető. Kár volt ennyi energiát belefektetni, hogy emlékezzek rá - mondta lekicsinylően, aztán Castle felé intett a fejével. - Nem is értem, a Macifiúnak miért volt ilyen fontos, hiszen itt van maga, egy igazi nő - húzta fel egy pillanatra kihívóan a szemöldökét, és mielőtt Isabel sértődötten kikérhette volna magának a nőiségére tett célzást, faképnél hagyta a társaságot, és kilépett az öltözőből. Észlelte, hogy amint becsukódott mögötte az ajtó, azonnal ki is nyílt, ahogy azt is, hogy az író szaporázza mögötte a lépteit, és egészen a klub mélygarázsában álló autójáig szótlanul követi. Nem akart beszélni a férfival. Túlságosan zavarosak voltak az érzései, és nem akarta, hogy az író ezt megsejtse. Fellélegzett, amikor kattant a Ford központi zárja, de korán örült, mert meghallotta Castle komoly, halk hangját.

- Beckett!

Kate egy pillanatig vacillált, aztán megfordult, és a szomorú tekintetű férfira nézett.

- Mit akarsz, Castle? Néhány napja kínos helyzetbe kerültél, és engem használtál menekülési útnak azzal, hogy megcsókoltál, most meg újra előadtátok ezt a színjátékot - mondta ingerültebben, mint szerette volna. - Igen, visszatértek az emlékeim, ha ez megnyugtat. Csak azt nem értem, miért volt ez olyan fontos neked!

Castle leforrázva hallgatta Beckett kitörését. Még a fülében csengtek a nő szavai, hogy szánalmas volt az a helyzet, és felejthető, amikor megcsókolta. Az öltözőben még azt gondolta, csak Isabel miatt mondta a gúnyos megjegyzést, most azonban teljesen letaglózta, hogy a nő egészen másként reagált, mint vára. Ekkorát tévedett volna? Beckett nem érezte ugyanazt a bizsergést, mint ő? Nem érezte azt az izgató, vibráló vágyat, a forróságot, ami neki átjárta a testét? A csók eddig soha nem tapasztalt édes ízét? Megdöbbenve hallgatta a nő szavait, utolsó mondata pedig olyan volt, mint egy kegyelemdöfés.

- Szóval ... nem érted, miért volt nekem fontos, hogy emlékezz? - kérdezte hitetlenkedve, miközben lépett egyet a nő felé.

- Kétszer hoztál kínos helyzetbe a gyilkossági ügyemben érintett emberek előtt - emelte fel megálljt parancsolva a mutatóujját Beckett. - Én nyomozó vagyok Castle, nem a te kis játszótered szereplője - csengett hidegen a hangja, aztán anélkül, hogy megvárta volna, hogyan reagál a férfi a szavaira, beszállt az autóba, és a kelleténél határozottabban becsapta az ajtót.