Nem is sejtette, mekkorát tévedett, amikor azt hitte, hogy mindenre felkészült.
Akaratlanul elnyíltak az ajkai, amikor meglátta Castle élénken gesztikuláló alakját, ahogy a tükör előtt páváskodó Isabel Gold-nak magyaráz. A férfi meglepetten elhallgatott, amikor észrevette, de ahelyett, hogy zavarba jött volna, felcsillant a szeme, mint akire rámosolygott a szerencse. Beckett meglepetése csak egy pillanatig tartott, aztán dühösen korholta magát, amiért még mindig nem tudta követni Castle gondolatmenetét, és nem számolt azzal, hogy a férfi el fog jönni a klubba. Ha csak egy kicsit kevésbé lett volna elfoglalva a saját érzéseivel, rájöhetett volna, hogy az írót nem hagyja nyugodni a helyzet, és kitalál valami őrültséget, hogy előhívja az emlékeit. Nem tudta, hogy örüljön annak, hogy ennyire szervezkedik, vagy inkább megrémítse. Egyrészt hízelgő volt, hogy ennyire fontosnak tartja, hogy megbirkózzon a memóriavesztéssel, másrészt ijesztő, mert egyre inkább szorongott attól, hogy amit elrejtett az agya, az valami túl személyes, valami, ami olyan oldalát mutatja meg, amit jobb lenne, ha Castle nem ismerne.
- Nocsak, Beckett nyomozó! - előzte meg negédes hangon Castle. - Csak nem újra ki akarja hallgatni Isabelt? - húzta fel egy pillanatra kihívón a szemöldökét, jelezve, hogy pontosan tudja, mi vezette ide a nyomozót.
- Csak néhány dolgot szeretnék tisztázni önnel - nézett szigorúan Isabel-re Kate, mintha nem is hallotta volna a kérdést, és szinte átnézett az írón. A legkevésbé sem akarta, hogy Castle rájöjjön jövetele valódi okára, de néhány másodperc múlva már tudta, hogy ezzel elkésett.
- Már mindent elmondtam, amikor legutóbb itt járt - fordult felé a gyönyörű nővé operált énekes, miközben kissé hátravetette a fejét, amitől fénylő hajzuhataga nagy hullámokban omlott a hátára. - Netán elfelejtette? - nézett kihívóan Kate-re. Hatalmas műszempillái rezzenéstelenül érintették a homlokát, kitágult szemeiből mintha mágikus erő áradt volna.
Beckett néhány másodpercig farkasszemet nézett az énekessel, hogy Isabel érezze, nem tudja a hatalma alá vonni, aztán kissé gúnyosan elmosolyodott.
- Csak nem dőlt be Mr. Castle meséjének? - kérdezte határozottan, bár csak blöffölt, hiszen lehet, hogy Castle csak a könyvéhez gyűjt anyagot ezen a számára izgalmas helyen.
- Nos ... - kezdett bele zavartan pislantva Isabel, de Castle a szavába vágott.
- Ne már, Beckett! - tört ki a férfi, aztán egy pillanatra elhallgatott, majd tőle szokatlanul komoly, halk hangon folytatta. - Pontosan tudod, hogy csak segíteni akarok!
- Mondtam, hogy nem kell a segítséged - csattant Kate hangja ingerültebben, mint szerette volna. - A memóriámat bízd rám és az orvosomra!
Az öltözőre kínos csend telepedett.
- Szóval, akkor tényleg nem emlékszel, baby? - szólalt meg Isabel jelentőségteljesen mosolyogva. - Pedig hidd el, igazán emlékezetes volt a látogatásod - mondta olyan bizalmas hangnemben, mintha szívbéli barátnők lennének.
Beckett nyelt egyet. Most már biztos volt abban, hogy nagy hiba volt idejönnie. Legszívesebben elmenekült volna, ugyanakkor majd megette a fene, hogy végre megtudja, mi az, ami még Isabel Gold számára is emlékezetes. Castle-re inkább nem akart gondolni.
- Egy támadás során trauma ért, ezért van egy kis memóriavesztésem, és néhány apró részletre nem emlékszem, de ezt már bizonyára tudja - pillantott villámló tekintettel Castle felé, jelezve, hogy kisebb árulásnak veszi, hogy kiadta a sebezhető pontját Isabelnek. - Csak azért jöttem, hogy megtudjam, a nyomozás szempontjából hangzott-e el fontos információ ebben az öltözőben, amikor itt jártam - hazudott rezzenéstelen arccal, miközben érezte, hogy Castle olyan átható tekintettel nézi, mintha bele akarna látni a fejébe.
- Nocsak-nocsak! Olyan kemény, mint a macsó latin nyomozótársa az őrsön, aki kihallgatott - mérte végig Beckett-et Isabel elismerően. - A kis kék szemű, tejfölös képű is próbált keménykedni, de hát ő a lélek embere, akárcsak a Macifiú - nézett kacéran az íróra, aki egy pillanatra megdermedt, aztán várakozón Kate-re szegezte a tekintetét.
Beckett figyelmét először csak az kötötte le, hogyan jellemezte Esposito-t és Ryan-t az énekes, aztán hirtelen zavarba jött. Nem értette az érzést, és fogalma sem volt, mi váltotta ki belőle, ezért igyekezett elhessegetni.
- Macifiú? - mosolyodott el gúnyosan, miközben kihívóan Castle-re nézett. Itt volt az ideje, hogy egy kicsit visszavágjon neki. - Na igen, ő valóban csak egy ártalmatlan kis medvebocs - szúrta oda lekicsinylő hangsúllyal, aztán visszafordult Isabel felé. - Én nem akadályoznám a rendőrség munkáját, amikor éppen zsarolás vádjával eljárás folyik ellenem - figyelmeztette Isabelt, aki azonban flegmán megrántotta a vállát.
- Kiváló ügyvédem van. Meg fogom úszni egy kis pénzbírsággal, vagy néhány hónap felfüggesztettel, de ha nem tudják bizonyítania a vádakat, akkor még perre sem kerül sor. Higgye el kedvesem, sok olyan hódolóm van, aki mindent megtenne azért, hogy titokban tartsam az irántam érzett vágyait!
Beckett dühösen összeszorította a száját. Mindig egy világ omlott össze benne, amikor valaki a hatalmával vagy a pénzével visszaélve, ki tudott bújni az igazságszolgáltatás alól. Már éppen egy csípős megjegyzésre nyitotta a száját, de Isabel megelőzte.
- Maga nem egy hétköznapi zsaru - váltott távolságtartó hangnemre. - Maga az a fajta, aki igazságot akar szolgáltatni, ugye? Na, de öntsünk tiszta vizet a pohárba! Nem azért jött, hogy a nyomozásról kérdezzen, hiszen azt az aktákból is megtudhatja, vagy a Macifiú is elmesélheti, hogy mi hangzott el Eric halálával kapcsolatban ebben az öltözőben.
Kate már átkozta magát, amiért idejött. Mit képzelt egyáltalán? Talán azt, hogy belép az öltözőbe, és megrohanják az emlékek, mint egy harmadosztályú szappanoperában, ahol az amnéziás főhős meglát vagy meghall valamit, és azonnal mindenre emlékezik? Legszívesebben kirohant volna, de valami szöget ütött a fejében, ezért taktikát váltott.
- Igaza van - bólintott komolyan. - Nem a nyomozás miatt jöttem. Vissza akarom kapni azt a néhány percet az életemből, amire nem emlékszem.
A hatás nem maradt el. Isabel elégedetten elmosolyodott, Castle szája pedig elnyílt a csodálkozástól, ugyanakkor szeme izgatottan csillogott.
- Talán én segíthetek - szegte fel fejét fontossága teljes tudatában az énekes.
- Na és miért tenné? - húzta fel a szemöldökét Beckett, és átható tekintettel fürkészte Isabel minden rezdülését. Dühös volt, amiért Castle egy hazug zsarolóval szövetkezett a háta mögött, de kíváncsi volt, milyen érdek hajtja az énekesnőt, hogy belemenne abba, hogy segítsen neki.
Isabel nem válaszolt azonnal. Egy szipkát vett a kezébe, belehelyezett egy szál cigarettát, meggyújtotta, és olyan kecses mozdulattal emelte a szájához és szippantott bele, mint a harmincas évek dívái, aztán miután kifújta a füstöt, tetőtől talpig végigmérte Beckett-et, és elismerően bólintott.
- Hm. Maga tényleg igazi. Amikor először láttam, féltékeny voltam, hogy jobb plasztikai sebésze volt, mint nekem. Azt hittem, nem lehet olyan kegyes a természet senkihez, hogy ilyen tökéletesre alkossa. Ha nem lenne bennem irigység, azt mondanám, azért akarok segíteni, mert csodálom magát, de ez nem igaz. Azért akarok segíteni, mert Macifiú tett visszautasíthatatlan ajánlatot - kacsintott mosolyogva az íróra, aki zavartan visszamosolygott rá.
Beckett döbbenten meredt a férfira.
Castle eddig feszülten figyelte a két nő közti párbeszédet. Amikor Beckett belépett az ajtón, cikáztak a gondolatai, hogyan másszon ki a slamasztikából, amibe saját magát keverte, mivel tudta, hogy a nő pillanatok alatt át fog látni a szitán, de Isabel nem igazán hagyta szóhoz jutni, aminek most kivételesen örült. Látszott, hogy Beckett dühös rá, és sejtette, hogy árulónak tartja, de már azt sem bánta. A terve ugyan dugába dőlt, de úgy érezte, még nincs veszve minden. Noha nem tudta, mire készül Isabel, egészen addig a pillanatig bizakodó volt, amíg Beckett rá nem jött, hogy az énekes nem csupa szívjóságból fog nekik segíteni. Amikor azonban meglátta, hogy Kate arcára kiül a megrökönyödés és undor, már tudta, hogy baj van.
- Castle! Te képes voltál ajánlatot tenni egy bűnözőnek? - sütött a nyomozó hangjából a harag.
- Én ... én csak ... - tárta szét zavarában a karját az író, mert nem értette, miért olyan nagy bűn, hogy egy nemes cél elérése érdekében viszonzást ígér a segítségért, de nem tudta befejezni a mondatot, mert Beckett-et láthatóan elragadta az indulat, és a szavába vágott.
- Mi a fene történt abban a néhány percben? Miért akarod annyira, hogy emlékezzek? - lépett olyan közel a férfihoz, hogy az látta a harag szikráit megvillanni a zöld szemekben.
Castle nem válaszolhatott a szíve szerint, és látva a nő reakcióját, már abban sem volt biztos, hogy örülni fog az emléknek, mégis úgy érezte, nem hagyhatja, hogy éppen azt a pillanatot száműzze agya a feledés homályába, amikor megcsókolta. Nyelt egyet, aztán pimaszul elmosolyodott.
- Te mondtad, hogy nem mondhatom el, mert magadtól kell rá emlékezned. - Amikor látta, hogy a nő szeme összeszűkül, és úgy összeszorítja a száját, hogy belefehérednek az ajkai, meleg, bársonyos hangon hozzátette: - Bízz bennem!
- Te jó ég, Castle! Hogy bízzak benned, amikor a hátam mögött üzletelsz? - tört ki Beckett. - És mégis, mi volt az a visszautasíthatatlan ajánlat? - kérdezte.
- Mégis, mit gondol? - szólalt meg a háta mögül Isabel.
Kate várakozó tekintettel az énekes felé fordult, de amikor meglátta, hogy az milyen kacér, kéjsóvár tekintettel méri végig tetőtől talpig az írót, érezte, hogy felfordul a gyomra. Sok minden megfordult eddig a fejében, de csak most jött rá, hogy mit ajánlott fel Castle a segítségért cserébe. Bármennyire is vonzották a férfit az izgalmak és a különcségek, azért azt nem feltételezte róla, hogy felajánlkozna egy transznemű nőnek. Döbbenten fordult a férfi felé.
- Castle, te képes volnál ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése