- Olyan szürreális az egész. Te érted ezt, Anya?
Martha nézte a fia kétségbeesést és fájdalmat sugárzó tekintetét, megtört vonásait, ugyanakkor felfedezte, hogy összeszorított szája dacról és dühről árulkodik.
- El kell, hogy keserítselek, kisfiam - nézett a férfira együtt érző tekintettel. - Nagyon is értem - jelent meg arcán egy szomorú mosoly. Aztán amikor Castle megrökönyödve ránézett, megszorította a kezét, és folytatta. - Richard! Katherine Beckett egy reálisan gondolkodó, határozott nő, aki egész életében arra kényszerült, hogy mérlegelje a tettei következményeit, és mindig az eszére hallgatva döntsön. Most is azt tette.
- És eddig? - vágott közbe Castle. - Eddig miért hitette el velem, hogy lehet közös jövőnk? Játszott velem, Anya! Kegyetlen játékot játszott.
- Nem játszott, Richard. A szerelem a legkeményebb nőből is előhozza az érzékenységet, és olyan érzelmi vihart kavar, ami elnyomja a logikát, és elhiteti, hogy OMNIA VINCIT AMOR!
- Hm - húzta keserű mosolyra a száját Castle. - A szerelem mindent legyőz? Hát Kate félelmeit nem győzte le - mondta gúnyosan.
- Éppen ellenkezőleg. Az irántad érzett szerelme le tudta győzni a saját fájdalmát, amit amiatt érez, hogy elveszített. Ő most úgy érzi, csak két dolog közül választhat: vagy a szerelmedet, vagy az életedet veszíti el. Ha egy nő ilyen fájdalmas döntést hoz, az arról tanúskodik, hogy mindennél jobban, igaz szerelemmel szeret.
- Mire megyek vele?
- A kérdés nem ez Richard, hanem az, mennyire akarod őt.
- Hogy mennyire akarom? - emelte fel a hangját, amiből csak úgy sütött a düh és a keserűség. - Feleségül akartam venni, Anya! Nem akartam tovább várni arra, hogy újra helyszínt keressünk, és hetekig válogassunk a meghívók betűtípusai és a virágdíszek színei között! Azt akartam, hogy az emberi hatalmak fölött álló hatalom előtt mondjuk ki, hogy egymáshoz tartozunk, és szeretni fogjuk egymást, míg a halál el nem választ! Mivel bizonyíthatnám ennél jobban, hogy mennyire akarom őt?
- Te is Kate tudta nélkül döntöttél, ugye? - húzta fel kérdőn a szemöldökét Martha.
Castle hirtelen zavarba jött.
- I-igen, de ... de az egészen más - védekezett bizonytalanul.
- Talán nem volt a legjobb ötlet a menyasszony nélkül megszervezni az esküvőt egy olyan bizonytalan, félelmekkel teli lelkiállapotban, mint amilyenben akkor voltatok - mondta türelmesen magyarázva, szelíden nézve a fiára Martha.
- Szóval ... lehet, hogy Kate félt, bizonytalan volt, és az én meglepetés esküvőm egy elhamarkodott döntésre kényszerítette? - sóhajtott kétségbeesve, fejét hátravetette az ágy háttámlájának, nyelt egy nagyot és egy pillanatra behunyta a szemét, hogy a szemében összegyűlő könnyeket visszafojtsa.
Martha felállt, még egyszer végignézett a fián, aztán halkan kiment a szobából, magára hagyva Rick-ket kínzó gondolataival.
Barbara Goodwin apró ráncokkal tarkított arca felragyogott, amikor meglátta Kate Beckett sudár alakját. Már tizenöt éve volt Jim Beckett titkárnője, és pontosan tudta, milyen szoros kapcsolat van a két ember között, ha nem is találkoznak túl gyakran. Több volt ez, mint apa-lány kapcsolat. Összekötötte őket a fájdalom, amit Johanna Beckett elvesztése okozott. Örült, hogy személyesen láthatja a nyomozót, hiszen az irodában senki előtt sem volt titok, mi történt vele az utóbbi hetekben. Sokszor belegondolt, milyen szörnyű lehetett átélni, hogy az esküvőjük napján elrabolták a vőlegényét, azt is tudta, hogy mindkettőjük élete veszélybe került, de végül megmenekültek. Csak azt nem értette, hogy a szerencsés végkifejlet ellenére, Jim Beckett miért olyan gondterhelt.
- Ó, Kate! Úgy örülök, hogy minden rendben van! - mosolygott a közeledő nőre, de meglepetésére az csak egy halvány, udvarias mosollyal viszonozta a kedves szavakat. - Hallottam, mi történt - váltott együtt érző hangsúlyra, miközben zavarában megigazgatta tökéletesen fésült kontyát. - Szerencsére minden jól végződött! Gondolom, most az okozza a legnagyobb fejtörést, hogyan szervezzék újra az esküvőt. Ha bármiben segíthetek, nyugodtan szóljon!
Kate-nek összeszorult a gyomra.
- Köszönöm, Barbara - mondta kényszeredett mosolyt erőltetve az arcára. A titkárnő megérezte, hogy átlépte a diszkréció határát, és Kate nem akarja vele megosztani sem a történteket, sem az esküvő szervezését, ezért a barna, bőrborítású ajtóra mutatott.
- Az édesapja már várja.
Beckett belépett az otthonosan, mégis elegánsan berendezett irodába. Apja az íróasztal mögött ült, és elmélyülten olvasott egy iratot, de amint felnézett, szelíden rámosolygott.
- Beszélnünk kell, Apa - tért azonnal a tárgyra Kate, mire a férfi tekintetében megjelent a féltés és a megkönnyebbülés is.
- Phoenix-ről? - kérdezte halkan, mire Kate bólintott, és egy nagy levegőt véve elmondta a kápolnában történteket.
Jim Beckett egy ideig hallgatott. Soha nem tudta, és nem is akarta befolyásolni a lányát a döntéseiben, és most sem akarta, de érezte, hogy Kate arra vár, hogy megerősítse a döntését.
- Valóban ezt akarod? - kérdezte.
- Nem dönthettem másként, Apa - szorult el a nő torka.
- Katie! Ha így gondolkodsz, akkor a munkád miatt feláldozod a magánéletedet. Akkor soha nem szerethetsz senkit, és a magány lesz az egyetlen társad - mondta halkan a tényeket a férfi, miközben kutatón járatta tekintetét a lányán. - Félsz?
- Igen. Nem akarom, hogy Castle-nek újra át kelljen élnie hasonlót, mint az elmúlt hetekben.
- És vajon most mit él át? - billentette oldalra kérdőn a fejét a férfi, miközben átható tekintetével fogva tartotta Kate könnytől csillogó szemeit.
- Szenved - suttogta, miközben megjelent előtte a férfi meggyötört arca, fénytelenné vált kék szeme, és élettelen hangja.
- Ő hogyan döntött volna?
Kate lehajtotta a fejét, és hallgatott. Pontosan tudta a választ, ráadásul a feltételes módú kérdés megint azzal szembesítette, amit Castle már a felrótt neki, hogy egyedül döntött kettőjükről.
- Katie! - folytatta szelíd hangon a férfi. - A mérleg egyik serpenyőjében a biztos boldogtalanság van, a másik serpenyőben nem tudjuk, hogy a hosszú boldog, vagy a rövid boldog élet lehetősége. Rick ilyen szemmel választana. Te is ilyen alapon választottál? Vagy csak azért döntöttél így, hogy ne kelljen megküzdeni a félelmeiddel?
Kate lassan felemelte a fejét, és a szeretettel teli kék szemekbe nézett. Megerősítést várt az apjától, de a férfi csak még jobban elbizonytalanította. A beáll csendet a mahagóni íróasztalon álló gyönyörű, antik telefon fülsértő csengése törte meg. Jim Beckett még néhány másodpercig nézte az érzelmeivel vívódólányát, aztán komor arccal felvette a kagylót.
Kate kihallotta Barbara figyelmeztető hangját, ezért felállt.
- Várjanak. Öt perc múlva ott leszek - mondta Jim a telefonba, aztán Kate-re nézett. - Késésben vagyok egy értekezletről.
- Köszönöm, Apa - mosolyodott el búcsúzásképpen Kate. Noha apja kérdései új megvilágításba helyeztek néhány dolgot, megkönnyebbült, hogy megszabadult a titokként ránehezedő események súlyától.
Néhány perc múlva már a délutáni dugóban araszolva pillantgatott ötpercenként az órájára. Espo két üzenetet is küldött neki, hogy hatkor megbeszélés lesz a kapitányságon, feltétlenül érjen vissza. Már éppen arra gondolt, felhívja a férfit, hogy késni fog, amikor végre elcsitult a türelmetlen autósok dudálása, és megindult a forgalom. Hat óra előtt két perccel szállt be a mélygarázsból induló liftbe, miközben azon gondolkodott, vajon Castle-t is hívták-e a megbeszélésre. Különös, kellemetlen érzés volt, ahogy keveredett benne a vágyakozás a fájdalommal. Minden idegsejtje, minden érzékszerve a férfit követelte: látni akarta a kék szemeket, az érzéki ajkakat, a markáns, ugyanakkor lágy vonású arcot, a finoman simogató kezeket, ugyanakkor mérhetetlen fájdalom járta át, hogy ezekről lemondott. Alig indult el a lift, már meg is állt a földszinten. Közönyös tekintettel nézte a szétnyíló fém ajtókat, de a következő pillanatban megállt a szívverése. Castle állt előtte.
Láthatóan a férfi is meglepődött, mert csak állt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Tekintetük összefonódott, ajkuk elnyílt, aztán szinte egyszerre nyeltek egyet zavarukban. A liftajtó automatikusan csukódni kezdett, ők pedig nézték, ahogy az egyre szűkülő rés mögött eltűnik a másik alakja. Már csak centiméterekre volt a két fém egymástól, amikor Kate hirtelen kinyújtotta a kezét, és megakadályozta, hogy az ajtó becsukódjon.
- Köszönöm - mondta Castle távolságtartó, udvarias hangon, miközben a liftbe lépett.
Kate megnyomta a második emeletet jelző gombot, aztán arra a helyre lépett, ahol mindig állt, ha Castle-lel utazott a liftben, de a férfi távolabb húzódott, és az oldalfalnak dőlt. Szótlanul, mereven előre nézve álltak. A felvonó elindult, de néhány méter megtétele után a drótkötelek nyikordultak egyet, és a szerkezet nagyot zökkenve két emelet között megállt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése