A felvonó elindult, de néhány méter
megtétele után a drótkötelek nyikordultak egyet, és a szerkezet nagyot
zökkenve két emelet között megállt.
Castle arca fájdalmasan megrándult, ahogy a lábára ható hirtelen erőtől éles fájdalom hasított a combjába, de a következő pillanatban agya messze száműzte a kínt, mert Kate megingott, és hogy megtartsa az egyensúlyát, jobb híján a férfi karját kapta el, és erősen belekapaszkodott. Az egyszerű érintés mindkettőjüket meglepte. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy Kate érezte a férfi testéből áradó meleget, és az apró remegést, ahogy az adrenalin feszültséggel tölti meg az izmokat.
Castle mélyen beszívta a felé libbenő dús hajzuhatag friss citrus illatát, aztán tekintete elidőzött a lift félhomályában barnás árnyalatúvá váló szemeken. A szivárványhártya vékony karikaként fonta körül a hatalmasra tágult pupillákat, amelyek itták magukba a fényt, és Castle keserűen gondolt arra, hányszor csodálta meg ezeket a gyönyörű szemeket, amelyek már sosem fognak szerelmes tűzzel rá nézni.
Kate pislantott, és a pillanat varázsa megtört. Zavartan engedte el Castle karját, és lépett kissé távolabb.
- Jól vagy? - mérte végig aggódva a combját szorongató férfit.
Castle majdnem rávágta, hogy "igen", de mégsem tette. Anyja szavai zakatoltak a fülében, hogy talán a sürgetése, a hirtelen jött meglepetés esküvő hajszolta bele Kate-t a döntésbe. Néhány másodpercig összeszorított szájjal hallgatott, aztán halkan megszólalt.
- Nem Kate, nem vagyok jól. Próbálom megérteni, ami történt, de képtelen vagyok felfogni. Négy évig vártam rád. Akkor megtanultam, hogy ha nem beszélünk az érzéseinkről, akkor óriási hibát követünk el. Most megint nem beszéltünk arról, ami történt!
Kate döbbenten hallgatta a férfi kifakadását, mert nem gondolta, hogy ilyen hamar előhozakodik a történtekkel. Zavarában vadul nyomkodni kezdte a lift gombjait, de mivel a szerkezet nem mozdult, tudomásul vette, hogy csapdába esett, és ha akar, ha nem, szembe kell néznie Castle-lel. A lelkét feszítő fájdalmat elnyomva próbált hideg fejjel gondolkodni. A lift másik oldalának támaszkodva szembe fordult a férfival.
- Tudom, mennyire fáj - kezdte remegő hangon. - Azt is tudom, hogy bántja az önérzetedet, hogy nélküled döntöttem, de emlékezz vissza, te mennyi ideig titkoltad, hogy információid vannak anyám ügyéről, csak azért, hogy megóvd az életemet! Akkor te döntöttél az én életemről, most én döntöttem a tiédről.
Halkan beszélt, hangsúlyaiban nem volt vádaskodás, csak egyszerű közlésként ejtette ki a szavakat, de a szeme fájdalmas csillogását nem tudta elrejteni Castle kutató tekintete elől.
A férfi nyelt egyet az emlék hatására. Élete egyik legnehezebb döntését hozta meg akkor, amikor elmondta Kate-nek, hogy Montgomery kapitány iratai egy Smith nevű férfinál vannak, és ezeknek az iratoknak köszönheti, hogy még életben van. Akkor hiába vallott már másodszor szerelmet a nőnek, nem tudta megállítani, hogy kockáztassa az életét. Akkor hozta meg a legnehezebb, és legfájdalmasabb döntést. Szakított Kate-tel. Nem akart asszisztálni a halálához. Most ugyanez történik, csak fordítva?
- Ha nem szervezem meg az esküvőt a kápolnában, akkor is elhagytál volna? - tette fel azt a kérdést, ami az anyjával folytatott beszélgetés óta mardosta a lelkét.
Kate ajkai elnyíltak meglepetésében. Számított arra, hogy Castle beszélni akar vele, még azt is el tudta képzelni, hogy vádaskodni fog, vagy könyörögni, de hogy magát okolja a szakításért, az meg sem fordult a fejében. Másodpercekig nézte a férfi őszintén csillogó kék szemét, aztán megérezte, hogy túl soká válaszol, de mintha egy láthatatlan kéz összeszorította volna a torkát. Az "elhagytál" szó szíven ütötte. Zavarában ellökte magát a lift falától, és újra megnyomta a segélyhívó gombot. Mit válaszolhatna erre a kérdésre? Ha nemet mond, a férfinak lelkiismeret-furdalása lenne, és abban a hitben ringatná magát, hogy megváltoztathatja a döntését, ha igent, akkor ridegnek és érzéketlennek tűnne, és azt a hatást keltené, mintha régóta készült volna erre a lépésre. Visszafordult Castle felé, és a kétségbeesetten várakozó kék szemekbe nézett. Döntött: a férfi megérdemli, hogy az igazat mondja.
- Nem tudom, Castle - suttogta, és legszívesebben végigsimított volna a végtelenül szomorú arcon. - Nem a kápolnáról van szó. Ha ez az egész nem történik meg, akkor talán soha nem gondolok arra, mekkora veszélyt jelenthetek neked, és a családodnak. De megtörtént. Olyan volt ez Rick, mint egy jel, ami felnyitotta a szemem, mibe sodorhatlak bele, ha összekötjük az életünket. A kápolnában már nem halogathattam a döntést, de bármennyire is fáj, tudom, hogy helyesen döntöttem. Nem hagyhatom, hogy miattam valaki elvegye az életed - fejezte be alig hallhatóan.
Castle nézte a nő fájdalmat tükröző arcát, az apró könnycseppet, ami akadálytalanul gördült le a hibátlan bőrű arcon, hallotta az elszoruló torokból nehezen feltörő szavakat, de nem tudott velük megbékélni.
- Nem hagyod, hogy valaki elvegye az életemet - idézte keserű gúnnyal a nő szavait - ehelyett te veszed el!
Kate arca megrándult. Legszívesebben Castle karjába omlott volna, és szorosan átölelve, fejét a széles mellkasra hajtva kért volna zokogva bocsánatot, ehelyett csak nyelt egyet, és minden akaraterejét összeszedve nézett a férfi szemébe.
- Kérlek, ne tedd nehezebbé, mint amilyen!
Csend telepedett közéjük. A másodpercek óráknak tűntek, miközben tekintetük megtörten, csalódva, megbántottan és fájdalmasan fonódott össze. A hosszú hallgatást Castle hangja szakította meg.
- Szeretsz még?
- Igen Castle, szeretlek - válaszolt azonnal, rendkívül komolyan és magabiztosan a nő.
Castle ugyanolyan szürreálisnak érezte a helyzetüket, mint a kápolnában. Kate megjátszott keménysége és a tekintetében látott fájdalom ellentéte, az előző kérdésére adott hezitáló, és az utóbbira adott magabiztos válasza szöges ellentétben állt egymással. Néha azt várta, hogy felébredjen, és kiderüljön, az egész csak egy rossz álom volt. Ellökte magát a lift falától, és olyan közel lépett Kate-hez, hogy testüket csak néhány centiméter választotta el. Látta, hogy a nő teste megremeg a közelségétől, de mintha menekülni akarna, próbált hátrébb húzódni, és nekifeszült a falnak. Castle hirtelen felemelte a kezeit, mintha meg akarná simogatni Kate haját, vagy gyengéden a tenyerébe akarná fogni az arcát, de a mozdulat más irányt vett, és végül mindkét kezével megtámasztotta magát a nő vállai fölött.
Kate úgy érezte magát, mint aki csapdába esett. Castle még a néhány négyzetméternyi lift területét is leszűkítette, és bezárta a karjai közé. Csak abban reménykedett, hogy lesz elég ereje, hogy ellenálljon az őrjítő vágynak, ami mágnesként húzta a férfi felé. Egy pillanatra becsukta a szemét, és beszívta az ismerős illatot, de amikor megérezte, hogy Castle meleg lélegzete simogatja az arcát, nyelt egyet, és felnézett. Nem tudta, hogy a saját remegését, vagy a férfiból áradó vibráló feszültséget érzi-e, mindenesetre vett egy mély lélegzetet, hátha azzal sikerül megnyugtatnia a bordáit döngető szívét.
- Nem szeretsz eléggé Kate - suttogta Castle, de Kate úgy érezte, mintha a rájuk telepedő csendben dübörögnének a szavai. Agya felfogta a mondat jelentőségét, de érzékei átvették az irányítást az akarata felett, és pillanatokig csak arra figyelt, ahogy a férfi tüdejéből feltörő sóhaj kiáramlik az érzéki ajkakon, és meleg fuvallatként megcirógatják a száját. Ajkai önkéntelenül elnyíltak, és nem vágyott semmire jobban, minthogy a férfi közelebb hajoljon, és lágyan megcsókolja. Tudta, hogy bármennyire is erősnek kellene lennie, hogy megvédje Castle-t, most képtelen ellenállni a közelségének. Vágyakozva a kék szemekbe nézett, és abban a pillanatban tudta, hogy valami megváltozott. A megbántottság és szomorúság mellett megjelent bennük valami új érzés, amiről hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mi, amikor azonban Castle újra megszólalt, már pontosan tudta.
- A szerelmed nem elég erős, hogy legyőzze a félelmet. Az enyém elég erős volt - sütött a keserű düh a halkan kiejtett szavakból és az összeszűkölt szemekből.
Néhány másodpercre mintha megállt volna az idő. Kate úgy érezte, megbénítják a férfi szavai és a tekintete. Amikor végre összeszedte magát annyira, hogy reagálni tudjon, Castle ellökte magát a faltól és hátrébb lépett, ezzel megszabadítva a karjai által képzett kalitkától, de Kate mégis rabnak érezte magát. A saját döntése rabjának.
A lift zökkent egy kicsit, aztán lassan elindult felfelé. Amikor az ajtók a kapitányság szintjén kinyíltak, a két érzelmeivel küzdő ember csak állt tétován, aztán anélkül, hogy a nőre nézett volna, leszegett fejjel Castle bicegett ki elsőnek a felvonóból.
Kate zsebre tette a kezét, nehogy észrevegyék a remegését, és kilépett a felvonóból, ami percekre a börtönéül szolgált. Tudta, hogy az igazi börtönt az esze hozta létre, amibe az érzelmeit zárta.
Kate ajkai elnyíltak meglepetésében. Számított arra, hogy Castle beszélni akar vele, még azt is el tudta képzelni, hogy vádaskodni fog, vagy könyörögni, de hogy magát okolja a szakításért, az meg sem fordult a fejében. Másodpercekig nézte a férfi őszintén csillogó kék szemét, aztán megérezte, hogy túl soká válaszol, de mintha egy láthatatlan kéz összeszorította volna a torkát. Az "elhagytál" szó szíven ütötte. Zavarában ellökte magát a lift falától, és újra megnyomta a segélyhívó gombot. Mit válaszolhatna erre a kérdésre? Ha nemet mond, a férfinak lelkiismeret-furdalása lenne, és abban a hitben ringatná magát, hogy megváltoztathatja a döntését, ha igent, akkor ridegnek és érzéketlennek tűnne, és azt a hatást keltené, mintha régóta készült volna erre a lépésre. Visszafordult Castle felé, és a kétségbeesetten várakozó kék szemekbe nézett. Döntött: a férfi megérdemli, hogy az igazat mondja.
- Nem tudom, Castle - suttogta, és legszívesebben végigsimított volna a végtelenül szomorú arcon. - Nem a kápolnáról van szó. Ha ez az egész nem történik meg, akkor talán soha nem gondolok arra, mekkora veszélyt jelenthetek neked, és a családodnak. De megtörtént. Olyan volt ez Rick, mint egy jel, ami felnyitotta a szemem, mibe sodorhatlak bele, ha összekötjük az életünket. A kápolnában már nem halogathattam a döntést, de bármennyire is fáj, tudom, hogy helyesen döntöttem. Nem hagyhatom, hogy miattam valaki elvegye az életed - fejezte be alig hallhatóan.
Castle nézte a nő fájdalmat tükröző arcát, az apró könnycseppet, ami akadálytalanul gördült le a hibátlan bőrű arcon, hallotta az elszoruló torokból nehezen feltörő szavakat, de nem tudott velük megbékélni.
- Nem hagyod, hogy valaki elvegye az életemet - idézte keserű gúnnyal a nő szavait - ehelyett te veszed el!
Kate arca megrándult. Legszívesebben Castle karjába omlott volna, és szorosan átölelve, fejét a széles mellkasra hajtva kért volna zokogva bocsánatot, ehelyett csak nyelt egyet, és minden akaraterejét összeszedve nézett a férfi szemébe.
- Kérlek, ne tedd nehezebbé, mint amilyen!
Csend telepedett közéjük. A másodpercek óráknak tűntek, miközben tekintetük megtörten, csalódva, megbántottan és fájdalmasan fonódott össze. A hosszú hallgatást Castle hangja szakította meg.
- Szeretsz még?
- Igen Castle, szeretlek - válaszolt azonnal, rendkívül komolyan és magabiztosan a nő.
Castle ugyanolyan szürreálisnak érezte a helyzetüket, mint a kápolnában. Kate megjátszott keménysége és a tekintetében látott fájdalom ellentéte, az előző kérdésére adott hezitáló, és az utóbbira adott magabiztos válasza szöges ellentétben állt egymással. Néha azt várta, hogy felébredjen, és kiderüljön, az egész csak egy rossz álom volt. Ellökte magát a lift falától, és olyan közel lépett Kate-hez, hogy testüket csak néhány centiméter választotta el. Látta, hogy a nő teste megremeg a közelségétől, de mintha menekülni akarna, próbált hátrébb húzódni, és nekifeszült a falnak. Castle hirtelen felemelte a kezeit, mintha meg akarná simogatni Kate haját, vagy gyengéden a tenyerébe akarná fogni az arcát, de a mozdulat más irányt vett, és végül mindkét kezével megtámasztotta magát a nő vállai fölött.
Kate úgy érezte magát, mint aki csapdába esett. Castle még a néhány négyzetméternyi lift területét is leszűkítette, és bezárta a karjai közé. Csak abban reménykedett, hogy lesz elég ereje, hogy ellenálljon az őrjítő vágynak, ami mágnesként húzta a férfi felé. Egy pillanatra becsukta a szemét, és beszívta az ismerős illatot, de amikor megérezte, hogy Castle meleg lélegzete simogatja az arcát, nyelt egyet, és felnézett. Nem tudta, hogy a saját remegését, vagy a férfiból áradó vibráló feszültséget érzi-e, mindenesetre vett egy mély lélegzetet, hátha azzal sikerül megnyugtatnia a bordáit döngető szívét.
- Nem szeretsz eléggé Kate - suttogta Castle, de Kate úgy érezte, mintha a rájuk telepedő csendben dübörögnének a szavai. Agya felfogta a mondat jelentőségét, de érzékei átvették az irányítást az akarata felett, és pillanatokig csak arra figyelt, ahogy a férfi tüdejéből feltörő sóhaj kiáramlik az érzéki ajkakon, és meleg fuvallatként megcirógatják a száját. Ajkai önkéntelenül elnyíltak, és nem vágyott semmire jobban, minthogy a férfi közelebb hajoljon, és lágyan megcsókolja. Tudta, hogy bármennyire is erősnek kellene lennie, hogy megvédje Castle-t, most képtelen ellenállni a közelségének. Vágyakozva a kék szemekbe nézett, és abban a pillanatban tudta, hogy valami megváltozott. A megbántottság és szomorúság mellett megjelent bennük valami új érzés, amiről hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mi, amikor azonban Castle újra megszólalt, már pontosan tudta.
- A szerelmed nem elég erős, hogy legyőzze a félelmet. Az enyém elég erős volt - sütött a keserű düh a halkan kiejtett szavakból és az összeszűkölt szemekből.
Néhány másodpercre mintha megállt volna az idő. Kate úgy érezte, megbénítják a férfi szavai és a tekintete. Amikor végre összeszedte magát annyira, hogy reagálni tudjon, Castle ellökte magát a faltól és hátrébb lépett, ezzel megszabadítva a karjai által képzett kalitkától, de Kate mégis rabnak érezte magát. A saját döntése rabjának.
A lift zökkent egy kicsit, aztán lassan elindult felfelé. Amikor az ajtók a kapitányság szintjén kinyíltak, a két érzelmeivel küzdő ember csak állt tétován, aztán anélkül, hogy a nőre nézett volna, leszegett fejjel Castle bicegett ki elsőnek a felvonóból.
Kate zsebre tette a kezét, nehogy észrevegyék a remegését, és kilépett a felvonóból, ami percekre a börtönéül szolgált. Tudta, hogy az igazi börtönt az esze hozta létre, amibe az érzelmeit zárta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése