- Jó, jó! Nem kérdezek semmit - tartotta fel tettetett sértődöttséggel kezeit a nő, miközben megállapította, hogy nagyobb a baj, mint hitte.
- Ne haragudj - pillantott rá megtörten az író. - Csak ez az ügy nagyon fontos nekem.
- Persze - bólintott megadóan Lanie, és szomorúan vett tudomásul, hogy most sem fog megtudni semmi konkrétumot a történtekről. Vett egy nagy levegőt, és lejjebb hajtotta a holtestet takaró lepedőt a nőről. - Ugyanolyan zsinórral fojtották meg, mint Tyson többi áldozatát. Dulakodásnak semmi nyoma. Valami azonban feltűnt. Amikor az áldozat megérzi a nyakán a szorítást, az ujjaival próbál benyúlni a zsinór alá, ezért szoktak sérülések keletkezni mindkét kéz ujjain, de itt semmi ilyet nem találtam, ezért kértem egy toxikológiai vizsgálatot. Az eredmény egy óra múlva meglesz. A testén viszont több, a halál után beállt zúzódás van - mutatott a nő kulccsontja alatti kékes elszíneződésekre.
- Mintha hátulról szorosan átkarolták volna - gondolkodott hangosan Castle.
- A cipője sarka is csupa karcolás.
- Tehát nem a parkban ölte meg a nőt. Valahol végzett vele, aztán felnyalábolta a holttestet, és úgy cipelte, hogy húzta a nő lábát a földön.
- Ha megjön a toxikológiai jelentés, hívlak benneteket - mondta Lanie komoly arccal, aztán kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Vagy most már mindig külön utakat jártok?
Castle összeszorította a száját, és szótlanul az ajtó felé indult, de ott megtorpant, és anélkül, hogy megfordult volna, mégis válaszolt a kérdésre.
- Nem rajtam múlik, Lanie - ejtette ki a szavakat alig hallhatóan. Mire kilépett a folyosóra, már bánta ezt a mondatot. Olyan színezete volt, mintha ő hajlandó volna várni, hogy Kate megmásítsa a döntését, hogy hajlandó lenne mindent elölről kezdni, vagy ott folytatni, ahol abbahagyták, pedig már nem akarta egyiket sem. Belefáradt a várakozásba és a harcba, hogy meggyőzze Kate-t a közös életük lehetőségéről. Kimondhatatlanul fájt, ami történt, de be kellett látnia, hogy az az élet, amit elképzelt, soha nem fog megvalósulni. Miért mondta akkor azt Lanie-nek, hogy Kate-n múlik, hogy külön utakon járnak-e? Talán a tudatalattija játszik vele gonosz kis játékot? Lehet, hogy titkon még reménykedik? Megtörten támaszkodott a lift hátsó falának. Fájt a lába, fájt a lelke, és rettentő fáradtnak érezte magát.
Tudta, hogy ennyi idő alatt sem a fiúk, sem Beckett nem érhetett még vissza, ezért a sérült lábát kímélve, lassan a fehér táblához bicegett, és felírta a Lanie-től kapott információt. Tétován nézett körbe, mihez is kezdjen, amikor a kapitány irodájából egy ismerős alak lépett ki.
- Shaw ügynök!- derült fel az arca. Hirtelen öröm és megnyugvás járta át a lelkét, mintha a nő jelenléte biztosíték lenne arra, hogy meg tudják oldani az ügyet.
- Örülök, hogy jól van - lépett felé az ügynök mosolyogva, de alighogy kimondta a szavakat, észrevette, ahogy a férfi arca fájdalmasan megrándul, és az addigi őszinte mosoly szomorúvá és kényszeredetté válik. Tudott Beckett és Castle szakításáról, és jól emlékezett a Kate-tel folytatott kórházi beszélgetésre is. Sejtette a szakítás okát, de egyenlőre diszkréten hallgatott. Ráadásul Tyson nem egyszerűen eltűnt, hanem új kihívás elé állította őket, ami nem engedte gyógyulni a lelki sebeket. Egyetlen megoldást látott arra, hogy a számára egyre kedvesebbé váló két ember élete rendeződjön, el kell fogniuk Tysont, és akkor talán Beckett is megérti, hogy nem szabad hagynia, hogy a félelem irányítsa az életét, mert akkor soha nem lesz boldog, ahogy Castle sem. - Fáj még? - kérdezte a férfi combjára pillantva, de Castle a nő átható tekintetéből érezte, hogy a kérdés nemcsak a kígyómarásra vonatkozik.
- Nagyon fáj - mondta halkan, lesütött szemmel, aztán felnézett a nőre és óvatosan megtapogatta a combját. - Le akar szakadni.
Jordan pontosan tudta, hogy csak a második mondat vonatkozott a férfi lábára.
Jordan pontosan tudta, hogy csak a második mondat vonatkozott a férfi lábára.
- Hatkor tartunk egy megbeszélést - terelte az ügyre a szót az ügynök. - Felállítottam egy csapatot, akik a háttérmunkát elvégzik, hogy maguknak csak összegezni kelljen az információkat. Hamarosan visszahozzák a technikai felszerelést is - mosolyodott el, amikor meglátta, hogy felcsillan a férfi tekintete, de az öröm csak néhány pillanatig tartott, aztán újra elkomorult az arca.
- Miért változtatott módszert? - nézett elgondolkodva az áldozat képére az író. - Miért nem a lakásán ölte meg, és hagyta ott, ahogy az első áldozatait? Miért hurcolta egy parkba? - fordult Jordan felé.
- Nagy nyilvánosságot akart. Olyan helyen akarta hagyni a holttestet, ahol tévések tucatjai filmezhetnek. Egy lakást könnyen lezár a rendőrség, és esélyük sincs szenzációt sejtető képsorokat felvenniük, míg egy park erre kiválóan alkalmas. Kihívást akart, olyat, aminek a külvilág is a tanúja.
- Értem - rándult meg Castle arcán egy izom.
- El fogjuk kapni! - fogta meg a férfi vállát biztatón Jordan. - Egyre merészebb, egyre óvatlanabb, és csak egy apró hibát kell vétenie, hogy lecsaphassunk rá. Ráadásul most két szálon fut a nyomozás, mert még az elrablását sem zártuk le. Amíg maguk gyógyultak, sikerült néhány dolgot megtudnunk - mondta, és örömmel látta, hogy utolsó szavainál eltűnt a férfi szeméből a pesszimizmus, és érdeklődve nézett fel rá.
- Mit találtak? - feszült meg a teste is a várakozástól.
- Türelem Castle, majd ha mindenki itt lesz.
A férfi éppen nyitotta a száját, hogy felháborodásának adjon hangot, amikor megszólalt a telefonja. Anyja harminc évvel korábbi képe mosolygott rá kacéran a kijelzőről. Felkészülve a feddésre sóhajtott egyet, és mesterkélt mosolyt öltve az arcára, a füléhez emelte a készüléket.
- Richard, hova a csudába tűntél? - hallotta ki az aggódással vegyes dühöt az asszony hangjából. - Jól vagy?
- Igen. Bejöttem a kapitányságra - fogalmazott tömören, és próbálta a lehető legközönyösebben kiejteni a szavakat, miközben reménykedett, hogy sikerül eltitkolnia, hogy miért van itt.
- Nem mentél el Dr. Cooper-hez?
Castle nyelt egyet. Már meg is feledkezett a varratszedésről, bár sajgó combját megtapogatva tudta, hogy hibát követett el, ugyanakkor örült, hogy anyja a sérülésével van elfoglalva, és nem azzal, hogy mit keres az őrsön.
- Majd holnap elmegyek - próbálta megnyugtatni az ígérettel.
- Mit keresel egyáltalán a rendőrségen? - tette fel a nő a kérdést, amit Castle szeretett volna elkerülni. Néhány másodpercig hallgatott, és azon gondolkodott, hogyan mondja el az anyjának, hogy az a férfi, akinek a karmaiból megmenekültek, újra ölt, csak azért, hogy kihívja őket egy elmebeteg játékra.
- Kate miatt mentél be? - kérdezte halk, szomorú hangon Martha, mivel gyanúsan sokáig nem válaszolt a fia.
- Nem. Majd otthon elmesélem - zárta le a beszélgetést Castle, és kinyomta a telefont. Zavartan az árgus szemekkel figyelő Shaw ügynökre pillantott. - Csak anyám aggódik - magyarázkodott.
- Jobb lenne, ha hazamenne, és megbeszélné vele ezt a helyzetet - tanácsolta a nő, aztán az órájára nézett. - Hatig még vissza is ér.
Néhány másodpercnyi hezitálás után a férfi bólintott, aztán nehézkesen felállt, és a lift felé indult.
Kate összeszorult szívvel lépett ki az ízlésesen berendezett, méregdrága lakás ajtaján. Elméjébe mélyen bevésődött Conrad Ormond összetört alakja, ahogy magába roskadva ült az egy ember számára túlméretezett nappali kanapéján. Egy pillanatra az apja megtört, elviselhetetlen fájdalmat tükröző tekintetét látta maga előtt, amikor közölték vele, hogy a felesége gyilkosság áldozata lett. Ha őt érné valami, az apjának azt is át kellene élnie, amit most Helga Ormond apjának. Az autóban ülve még mindig azon töprengett, hogy soha nem érezte még át ennyire egy szülő fájdalmát, mint most. Talán mert túl sok hasonlóság volt az áldozat és közte, ráadásul Helga és az apja kapcsolata is emlékeztette a saját életére. Conrad Ormond feltétel nélkül szerette a lányát, becsülte a munkáját, büszke volt a sikereire, de nem szólt bele az életébe, a kapcsolataiba, és nem volt részese a mindennapjainak. Mégis olyan bensőséges kapcsolat volt köztük, mint az övé és az apjáé. Tudta, hogy mindig számíthat arra, hogy az okos kérdéseivel a helyes irányba tereli egy döntéshozatalnál anélkül, hogy tanácsokat osztogatna, inkább csak rádöbbenti, mire is vágyik igazán. Amióta hazajöttek Pheanix-ből, kétszer beszélt az apjával, de ezek semmitmondó, felszínes beszélgetések voltak. Hirtelen maga előtt látta Jim Beckett megnyugtató tekintetét, és egy pillanatnyi ötlettől vezérelve lekanyarodott az első utcán, és a kapitányság helyett apja irodája felé vette az irányt, miközben reménykedett, hogy nem éppen egy megbeszélés közepébe csöppen.
Castle halkan nyitotta ki az ajtót, és szinte hangtalanul bicegett a fagyasztó felé. Nem akart senkivel találkozni, az anyjával főként nem, mert egyrészt fogalma sem volt, hogyan tálalja a Tyson ügyet, másrészt zavarosak voltak az érzései, és nem akart róluk beszélni. Hazajött, bár maga sem tudta, hogy pihenni, vagy inkább elmenekülni akart a Kate-tel való újabb találkozás elől. Sokkal jobban felkavarta a nő közelsége, mint gondolta. Kivett egy zacskó jeget, a hálószobába ment, elfeküdt az ágyon, és a jeget a combjára tette. A hideg jótékonyan csillapította a fájdalmat, ő pedig behunyt szemmel arra gondolt, milyen kár, hogy a jég nem hat a lélekre.
Olyan halkan nyílt az ajtó, hogy Castle egy ideig észre sem vette. Martha egy lépés után tanácstalanul megállt. Nézte a fiát, és úgy érezte, megszakad a szíve. Nyitotta a száját, hogy megszólítsa, de aztán mégis becsukta, miközben halkan sóhajtott.
- Valami történt ma, Anya - szólat meg váratlanul a férfi. Lassan kinyitotta a szemét, és a nőre emelte gondterhelt tekintetét. Amikor megérezte anyja jelenlétét, képtelen volt tovább titkolózni. - Megfojtottak egy nőt a parkban.
Martha megkönnyebbülten lépett közelebb, és leült az ágy szélére, Castle pedig feljebb tolta magát az ágyban, és hátát a támlának támasztotta.
- Valamiért különleges ez az eset, ugye? - kérdezte türelmesen, de tekintetén látszott, hogy rosszat sejt.
Castle nyelt egyet.
- Tyson ölte meg a nőt - kezdte elszorult hangon, aztán beszámolt az áldozat kezében talált üzenetről és a Gates kapitánnyal folytatott beszélgetésről. Látta, ahogy anyja szemében a kíváncsiságot felváltja a döbbenet, aztán a rettegés.
- Richard! Nem teheted meg, hogy belemész ebbe!
- Nincs más választásom Anya - mondta ki nehezen, miközben észrevette, hogy a nő szeme könnyel telik meg.
- Na és Katherine?
- Mi van vele? - kérdezett vissza túl gyorsan, és bár közönyösséget színlelt, a hangsúlyból kicsendült a fájdalom.
- Ugyan kisfiam! - nézett rá szelíden a nő, és ujjait a férfiéra kulcsolta. - Az, hogy senki nem kérdezősködik, hogy mi történt a kápolnában Phoenix-ben, nem azt jelenti, hogy nem látjuk, mennyire szenvedtek mindketten.
- Mindketten? - vonta össze a szemöldökét Castle.
- Beszéltem Jim-mel és Lanie-vel. Hidd el, drágám, nem te szenvedsz egyedül!
Castle egy darabig nem szólt semmit, csak eltűnődött a hallottakon.
- Nem én szakítottam - szólalt meg alig hallhatóan. - Kate szerint, ha összekötjük az életünket, soha nem leszek biztonságban, de lehet, hogy ti sem.
Martha-nak döbbenetében elnyílt a szája, és másodpercekig csak próbálta felidézni az utolsó pillanatokat a kápolnában, mielőtt Kate azt kérte, hogy beszélhessen Rick-kel, aztán a fájdalmat a két szerelmes ember szemében, amikor kitolták őket a kis templomból az ápolók.
- Szerelemből, féltésből szakított veled?
Castle bólintott, és kényszeredetten elmosolyodott.
- Olyan szürreális az egész. Te érted ezt, Anya?
- Miért változtatott módszert? - nézett elgondolkodva az áldozat képére az író. - Miért nem a lakásán ölte meg, és hagyta ott, ahogy az első áldozatait? Miért hurcolta egy parkba? - fordult Jordan felé.
- Nagy nyilvánosságot akart. Olyan helyen akarta hagyni a holttestet, ahol tévések tucatjai filmezhetnek. Egy lakást könnyen lezár a rendőrség, és esélyük sincs szenzációt sejtető képsorokat felvenniük, míg egy park erre kiválóan alkalmas. Kihívást akart, olyat, aminek a külvilág is a tanúja.
- Értem - rándult meg Castle arcán egy izom.
- El fogjuk kapni! - fogta meg a férfi vállát biztatón Jordan. - Egyre merészebb, egyre óvatlanabb, és csak egy apró hibát kell vétenie, hogy lecsaphassunk rá. Ráadásul most két szálon fut a nyomozás, mert még az elrablását sem zártuk le. Amíg maguk gyógyultak, sikerült néhány dolgot megtudnunk - mondta, és örömmel látta, hogy utolsó szavainál eltűnt a férfi szeméből a pesszimizmus, és érdeklődve nézett fel rá.
- Mit találtak? - feszült meg a teste is a várakozástól.
- Türelem Castle, majd ha mindenki itt lesz.
A férfi éppen nyitotta a száját, hogy felháborodásának adjon hangot, amikor megszólalt a telefonja. Anyja harminc évvel korábbi képe mosolygott rá kacéran a kijelzőről. Felkészülve a feddésre sóhajtott egyet, és mesterkélt mosolyt öltve az arcára, a füléhez emelte a készüléket.
- Richard, hova a csudába tűntél? - hallotta ki az aggódással vegyes dühöt az asszony hangjából. - Jól vagy?
- Igen. Bejöttem a kapitányságra - fogalmazott tömören, és próbálta a lehető legközönyösebben kiejteni a szavakat, miközben reménykedett, hogy sikerül eltitkolnia, hogy miért van itt.
- Nem mentél el Dr. Cooper-hez?
Castle nyelt egyet. Már meg is feledkezett a varratszedésről, bár sajgó combját megtapogatva tudta, hogy hibát követett el, ugyanakkor örült, hogy anyja a sérülésével van elfoglalva, és nem azzal, hogy mit keres az őrsön.
- Majd holnap elmegyek - próbálta megnyugtatni az ígérettel.
- Mit keresel egyáltalán a rendőrségen? - tette fel a nő a kérdést, amit Castle szeretett volna elkerülni. Néhány másodpercig hallgatott, és azon gondolkodott, hogyan mondja el az anyjának, hogy az a férfi, akinek a karmaiból megmenekültek, újra ölt, csak azért, hogy kihívja őket egy elmebeteg játékra.
- Kate miatt mentél be? - kérdezte halk, szomorú hangon Martha, mivel gyanúsan sokáig nem válaszolt a fia.
- Nem. Majd otthon elmesélem - zárta le a beszélgetést Castle, és kinyomta a telefont. Zavartan az árgus szemekkel figyelő Shaw ügynökre pillantott. - Csak anyám aggódik - magyarázkodott.
- Jobb lenne, ha hazamenne, és megbeszélné vele ezt a helyzetet - tanácsolta a nő, aztán az órájára nézett. - Hatig még vissza is ér.
Néhány másodpercnyi hezitálás után a férfi bólintott, aztán nehézkesen felállt, és a lift felé indult.
Kate összeszorult szívvel lépett ki az ízlésesen berendezett, méregdrága lakás ajtaján. Elméjébe mélyen bevésődött Conrad Ormond összetört alakja, ahogy magába roskadva ült az egy ember számára túlméretezett nappali kanapéján. Egy pillanatra az apja megtört, elviselhetetlen fájdalmat tükröző tekintetét látta maga előtt, amikor közölték vele, hogy a felesége gyilkosság áldozata lett. Ha őt érné valami, az apjának azt is át kellene élnie, amit most Helga Ormond apjának. Az autóban ülve még mindig azon töprengett, hogy soha nem érezte még át ennyire egy szülő fájdalmát, mint most. Talán mert túl sok hasonlóság volt az áldozat és közte, ráadásul Helga és az apja kapcsolata is emlékeztette a saját életére. Conrad Ormond feltétel nélkül szerette a lányát, becsülte a munkáját, büszke volt a sikereire, de nem szólt bele az életébe, a kapcsolataiba, és nem volt részese a mindennapjainak. Mégis olyan bensőséges kapcsolat volt köztük, mint az övé és az apjáé. Tudta, hogy mindig számíthat arra, hogy az okos kérdéseivel a helyes irányba tereli egy döntéshozatalnál anélkül, hogy tanácsokat osztogatna, inkább csak rádöbbenti, mire is vágyik igazán. Amióta hazajöttek Pheanix-ből, kétszer beszélt az apjával, de ezek semmitmondó, felszínes beszélgetések voltak. Hirtelen maga előtt látta Jim Beckett megnyugtató tekintetét, és egy pillanatnyi ötlettől vezérelve lekanyarodott az első utcán, és a kapitányság helyett apja irodája felé vette az irányt, miközben reménykedett, hogy nem éppen egy megbeszélés közepébe csöppen.
Castle halkan nyitotta ki az ajtót, és szinte hangtalanul bicegett a fagyasztó felé. Nem akart senkivel találkozni, az anyjával főként nem, mert egyrészt fogalma sem volt, hogyan tálalja a Tyson ügyet, másrészt zavarosak voltak az érzései, és nem akart róluk beszélni. Hazajött, bár maga sem tudta, hogy pihenni, vagy inkább elmenekülni akart a Kate-tel való újabb találkozás elől. Sokkal jobban felkavarta a nő közelsége, mint gondolta. Kivett egy zacskó jeget, a hálószobába ment, elfeküdt az ágyon, és a jeget a combjára tette. A hideg jótékonyan csillapította a fájdalmat, ő pedig behunyt szemmel arra gondolt, milyen kár, hogy a jég nem hat a lélekre.
Olyan halkan nyílt az ajtó, hogy Castle egy ideig észre sem vette. Martha egy lépés után tanácstalanul megállt. Nézte a fiát, és úgy érezte, megszakad a szíve. Nyitotta a száját, hogy megszólítsa, de aztán mégis becsukta, miközben halkan sóhajtott.
- Valami történt ma, Anya - szólat meg váratlanul a férfi. Lassan kinyitotta a szemét, és a nőre emelte gondterhelt tekintetét. Amikor megérezte anyja jelenlétét, képtelen volt tovább titkolózni. - Megfojtottak egy nőt a parkban.
Martha megkönnyebbülten lépett közelebb, és leült az ágy szélére, Castle pedig feljebb tolta magát az ágyban, és hátát a támlának támasztotta.
- Valamiért különleges ez az eset, ugye? - kérdezte türelmesen, de tekintetén látszott, hogy rosszat sejt.
Castle nyelt egyet.
- Tyson ölte meg a nőt - kezdte elszorult hangon, aztán beszámolt az áldozat kezében talált üzenetről és a Gates kapitánnyal folytatott beszélgetésről. Látta, ahogy anyja szemében a kíváncsiságot felváltja a döbbenet, aztán a rettegés.
- Richard! Nem teheted meg, hogy belemész ebbe!
- Nincs más választásom Anya - mondta ki nehezen, miközben észrevette, hogy a nő szeme könnyel telik meg.
- Na és Katherine?
- Mi van vele? - kérdezett vissza túl gyorsan, és bár közönyösséget színlelt, a hangsúlyból kicsendült a fájdalom.
- Ugyan kisfiam! - nézett rá szelíden a nő, és ujjait a férfiéra kulcsolta. - Az, hogy senki nem kérdezősködik, hogy mi történt a kápolnában Phoenix-ben, nem azt jelenti, hogy nem látjuk, mennyire szenvedtek mindketten.
- Mindketten? - vonta össze a szemöldökét Castle.
- Beszéltem Jim-mel és Lanie-vel. Hidd el, drágám, nem te szenvedsz egyedül!
Castle egy darabig nem szólt semmit, csak eltűnődött a hallottakon.
- Nem én szakítottam - szólalt meg alig hallhatóan. - Kate szerint, ha összekötjük az életünket, soha nem leszek biztonságban, de lehet, hogy ti sem.
Martha-nak döbbenetében elnyílt a szája, és másodpercekig csak próbálta felidézni az utolsó pillanatokat a kápolnában, mielőtt Kate azt kérte, hogy beszélhessen Rick-kel, aztán a fájdalmat a két szerelmes ember szemében, amikor kitolták őket a kis templomból az ápolók.
- Szerelemből, féltésből szakított veled?
Castle bólintott, és kényszeredetten elmosolyodott.
- Olyan szürreális az egész. Te érted ezt, Anya?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése