- A magáé vagyok, Kate nővér.
Beckett állta a férfi tekintetét, de érezte, hogy a mondat hallatán megremeg. Mintha csak néhány hónapja lett volna az a mámorító éjszaka, amikor a férfi legnagyobb örömére szexis nővérruhába bújt, és nővért játszva a végletekig fokozta az író vágyát, pedig azóta már két év telt el. Hirtelen rájött, hogy Castle csak játszik vele. A hálószoba, az emlék felidézése mind azért van, hogy fájdalmat okozzon. Megértette a férfi reakcióját. A helyében ő is dühös lenne, és a lelke mélyén dolgozna benne a bosszú. Majdnem megszólalt, hogy "Ne tedd ezt velem, kérlek!", de tudta, hogy ezzel elindítana egy újabb beszélgetést a döntéséről, és mivel ezt nem akarta, figyelmen kívül hagyva a megjegyzést, a Castle combján levő kötésre nézett. Szótlanul közelebb lépett, előrehajolt, és megpróbálta megfogni a ragtapasz szélét.
Castle szíve úgy zakatolt, mint előző nap a liftben. Túlságosan közel került hozzá Kate, és ez nem várt hatással volt rá. Talán mégsem volt jó ötlet behívni Kate-t a hálószobába. A terve, hogy a nő is érezze a fájdalmát, lelkiismeret-furdalást keltett benne. Már nem akarta bántani, inkább olyan emlékeket akart benne felidézni, amelyek arra emlékeztetik, milyen csodálatos volt a közös életük. Nem tudta, hogy ezzel okozza a legnagyobb lelki kínt.
- Ez fájni fog - zökkentette ki Kate hangja a merengésből, de mire felfogta volna a szavak jelentését, már meg is érezte az égető fájdalmat.
- Áááááúúúú! - kiáltott fel, miközben ellökte magát az ágy támlájától, és ösztönösen elkapta Kate kezét. - Muszáj volt letépned a ragtapaszt?
- Hidd el, sokkal rosszabb lett volna, ha lassan húzom! Nyugi Castle, csak néhány szőrszáladtól szabadítottalak meg - mosolyodott el Kate, aztán a karjára fonódó ujjakra nézett. - Elengednél, Castle?
- Pe-persze - nyelt egyet zavarában az író. Nagyot sóhajtva újra hátradőlt, és figyelte, ahogy Kate finoman a combján levő hegre és az égett felületre keni a hűsítő kenőcsöt, aztán óvatosan ráteszi a gézt, és vág egy darabot a sebtapaszból. Újra bánta az ötletét. Ahogy Kate a lába fölé
hajolt, megérezte a finom cseresznyeillatot, szeme pedig nem tudott
betelni a kecsesen hajladozó test látványával. Tekintete először a telt
melleken időzött, majd a karcsú derék vonalát követve megállt a kerek
csípőn. Minden fájdalmát és sérelmét elfeledve, vágyakozva nyelt egyet.
Maga is meglepődött, milyen intenzíven reagált a teste Kate közelségére, és minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne simítson végig az érzéki domborulatookn. Hirtelen észrevette, hogy a nő mozdulata megállt, ezért kíváncsian felnézett, és még éppen meglátta, hogy Kate lopva a bokszeralsóban feszülő férfiasságára pillant. Fogalma sem volt, hogy csak a kíváncsiság, netán a vágy késztette a nőt a pillantásra, vagy észrevette, milyen reakciót váltott ki belőle a közelsége. Ha lejjebb húzná az ingét, hogy jótékonyan eltakarja az ágyékát, csak még jobban felhívná a nő figyelmét arra, hogy mennyire nem tudja uralni a testét, így inkább nem mozdult.
Kate átkozta magát, amiért egyáltalán idejött. A kenőcsöt odaadhatta volna Castle-nek az őrsön is, ehelyett belesodorta magát egy olyan helyzetbe, ami minden eddiginél nehezebbé tette a szakításuk következményeit. Már a lakás ismerős illata, tárgyai, a közös kávézás és a hálószoba látványa is megviselte, de Castle közelsége és bőrének érintése, olyan erővel szabadította fel visszafojtott érzelmeit, hogy egyre inkább kételkedett abban, hogy tud-e objektíven gondolkodni. Az érzelmi kegyelemdöfést az adta meg, amikor észrevette a férfi testének ösztönös reakcióját. Elöntötte a forróság, szája kiszáradt, szíve olyan vadul dübörgött a mellkasában, hogy úgy érezte, szétrepeszti a bordáit. Hogy megakadályozza keze remegését, egy határozott mozdulattal ráragasztotta a sebtapaszt a gézlapra, de utána nem tudta megállni, hogy alig érintve a bőrt, finoman végighúzta ujjait a férfi combján. Ez volt az a pillanat, ami után már nem volt visszaút.
Castle minden idegszálán végigfutott a bizsergés a simogatásra, és a mindent elárasztó vágy, hogy megérinthesse Kate-t, felülírta a józan ész minden ellenállását. Képtelen volt tovább kordában tartani a vágyait. Előrehajolt, lágyan beletúrt a leomló hajzuhatagba, és mivel Kate megfeszült ugyan, de nem húzódott el, végigsimított a selymes bőrű nyakon, és lassan magához húzta. Amikor összeért az ajkuk, mindketten becsukták a szemüket. A csók épp csak leheletnyi érintés volt, bizonytalan, várakozó mozdulat, pillanatnyi egyensúlyozás a értelem és az érzelem keskeny mezsgyéjén.
Kate nem akarta, hogy ez történjen. Nem akart meginogni, nem akart gyenge lenni, mégis, életében talán először, nem tudta legyőzni esze a szívét. Engedett a pillanatnak, a vágynak, a hívogató mámornak, és amikor érezte, hogy Rick puha, érzéki ajkai elnyílnak, az ő ajka is engedelmesen követte a férfiét, és hagyta, hogy nyelvük simogató játékba kezdjen. A megszokott mozdulattal túrt a sűrű hajszálak közé, és dörzsölgette meg finoman Castle fülcimpáját, aztán ujjai becsúsztak az ing gallérja alá. Érzékei nem tudtak betelni a csókkal és a férfi sima, meleg bőrének érintésével, ezért csak akkor tudatosult benne, hogy Castle ujjai utat törtek maguknak az inge alá, amikor azok megérintették a mellét. Borzongás futott végig a testén, ami lázba hozta minden sejtjét, ugyanakkor tudatosította benne, hogy merre tartanak. A felismerés, hogy hagyta eluralkodni az érzelmeit, és majdnem olyat tett, amivel csak megnehezítené mindkettejük életét, villámként hasított bele. Izmai megfeszültek, és a másodperc tört része alatt húzódott el a férfitól. Zavarában a füle mögé tűrte a haját, és lehúzkodta az ingét, aztán fájdalmas arccal a vágytól még elhomályosult tekintetű férfira nézett.
- Ezt ... ezt ne, Castle! Csak még jobban fog fájni mindkettőnknek.
- Nem hiszem, hogy ennél jobban fájhat - nyögte halkan a férfi.
Kate úgy tett, mintha nem hallaná a szavakat, az órájára nézett, és az ajtó felé indult, hogy Castle ne láthassa a szemébe toluló könnyeket, és elgyötört, fájdalommal teli vonásait.
- Mennem kell - próbálta közömbösen kiejteni a szavakat. - Elviszlek, ha akarod - tette hozzá, maga sem tudta miért. A történtek után menekülnie kellett volna olyan messze, amilyen messzire csak tud, de mintha valami láthatatlan erő arra késztette volna, hogy a közelében tudja a férfit.
Castle csak akkor szólalt meg, amikor Kate kilépett az ajtón. Úgy érezte, mintha megint egy érzelmi hullámvasúton ülne, mint évekkel ezelőtt, amikor Kate hol közelebb engedte magához, hol eltaszította. Még érezte a csók ízét és a finom ujjakat a vállán, ezért képtelen volt elszakadni a nőtől.
- Nekem kell még pár perc - húzta le az inget a bokszer takarásában lüktető férfiasságára, bár Kate már nem láthatta teste ösztönös reakcióját.
- A parkolóban várlak - hallotta a távolodó hangot, majd a bejárati ajtó csapódását Castle. Hatalmasat fújtatva engedte ki tüdejéből a visszatartott levegőt, miközben hátravetette fejét az ágy háttámlájának. Egy pillanatig keserűen gondolt arra, hogy talán soha többé nem érezheti újra a nő csókjának ízét, és valóban nincs az a földi hatalom, ami megváltoztatná a gondolkodását, de ahogy végiggondolta az előbbi mámor pár pillanatát, mintha elfújták volna a keserűségét. Felidézte, ahogy Kate megremeg a karjai között, és elnyílik az ajka, és újra kezdte optimistán látni a világot. Nem tudta, hogy a csók volt-e az oka, de mintha visszatért volna a régi énje, az a Richard Castle, aki nem ismer akadályokat, aki hisz a csodákban.
- Hm - nézett vágyának bizonyítékára, és töprengve elmosolyodott. - Úgy látszik, hogy a hálószoba és egy csók nem elég neked Kate Beckett. Sebaj! Majd ha rájössz, mi minden veszély leselkedhet rám a gyilkosaidon kívül, talán nem rémüldözöl Virgonckától - mondta halkan maga elé. Pontosan tudta, hogy Kate-t attól ijedt meg a legjobban, hogy a csókból szeretkezés lesz, és akkor nem tudja uralni az érzéseit.
Éppen a farmerjébe próbálta belegyömöszölni az ingét, amikor a háta mögül meghallotta anyja hangját. Akkorát ugrott ijedtében, hogy utána szenvedő arccal kapott bekötözött combjához.
Martha karba tett kézzel támaszkodott az ajtófélfának, és kissé oldalra billentett fejjel, kérdőn nézett rá.
- Richard? - ejtette ki kérdőn a nevet, jelezve, hogy választ vár a fel nem tett kérdésre.
- Nem tudom, mire gondolsz, Anya - kerülte a nő fürkésző pillantását, miközben azon töprengett, mióta állhat anyja az ajtóban, és remélte, hogy nem látott többet a kelleténél.
- Ugyan, Kisfiam! Katherine a szakításotok óta először volt itt. Még azt sem vette észre, hogy a konyhában vagyok, és mire szóltam volna neki, már itt sem volt. Úgy rohant el, mint akit üldöznek.
- Csak elhozta a kenőcsöt és a kötszert a lábamra.
- És?
- Nincs semmi "és", Anya! - mondta egy grimasz kíséretében, de egy pillanat múlva sejtelmesen elmosolyodott. - Van egy tervem, de most rohanok, mert Kate a garázsban vár, és a végén itt hagy - bicegett el anyja mellett sietve, így már nem láthatta, ahogy az asszony arcán megjelenő megkönnyebbült mosolyt felváltotta a gyanakvás. Amikor becsukódott az ajtó, Martha nagyot sóhajtva engedte le a kezeit, sejtve, hogy fia valami őrültséget tervez, ugyanakkor tudta, hogy bármit jobban elvisel, mint azt, amilyennek az elmúlt hetekben látta.
Beckett feszengve ült a vezetőülésben, mereven fogta a kormányt és azon töprengett, miért nincs ugyanilyen zavarban a mellette ülő férfi. Castle láthatóan nyugodt volt, és érdeklődve szemlélte a város kora reggeli forgalmát. A látóhatár fölé emelkedő napkorong vakította Kate szemét, aminek most kimondottan örült, mert így annyira hunyorgott, hogy a férfi nem tud kiolvasni semmit a tekintetéből.
- Kate, én ... - szólalt meg az író, de a nő a szavába vágott.
- Ne, Castle! - mondta határozottan. Meg akarta akadályozni, hogy beszéljenek a csókról, vagy arról, amit abban a néhány percben éreztek.
- Csak meg akartam köszönni a kenőcsöt - mondta a férfi ártatlan arccal.
Kate megforgatta a szemét, és alig észrevehetően elmosolyodott. Deja vu érzése volt. Oly sokszor fordult elő, hogy Castle ügyesen elterelte a beszélgetés eredeti menetét, ahogy most is, hogy jól jöjjön ki a helyzetből.
Az út további részében csendben ültek egymás mellett, és a liftben is tisztes távolságra álltak egymástól. Beckett még arra is vigyázott, nehogy véletlenül Castle-re nézzen, de érezte, hogy a férfi minden gátlás nélkül többször is végigméri. Szinte kimenekült a felvonóból, és egyenesen az eligazítóba sietett, hogy megnézze, milyen eredményekre jutott előző nap Shaw ügynök. Ahogy a helyiségbe lépett, megtorpant. Szemét nem tudta levenni az okostábla előtti asztalon álló vázáról. A szál vörös rózsa szinte izzott a reggeli szürkeségben.
Kate átkozta magát, amiért egyáltalán idejött. A kenőcsöt odaadhatta volna Castle-nek az őrsön is, ehelyett belesodorta magát egy olyan helyzetbe, ami minden eddiginél nehezebbé tette a szakításuk következményeit. Már a lakás ismerős illata, tárgyai, a közös kávézás és a hálószoba látványa is megviselte, de Castle közelsége és bőrének érintése, olyan erővel szabadította fel visszafojtott érzelmeit, hogy egyre inkább kételkedett abban, hogy tud-e objektíven gondolkodni. Az érzelmi kegyelemdöfést az adta meg, amikor észrevette a férfi testének ösztönös reakcióját. Elöntötte a forróság, szája kiszáradt, szíve olyan vadul dübörgött a mellkasában, hogy úgy érezte, szétrepeszti a bordáit. Hogy megakadályozza keze remegését, egy határozott mozdulattal ráragasztotta a sebtapaszt a gézlapra, de utána nem tudta megállni, hogy alig érintve a bőrt, finoman végighúzta ujjait a férfi combján. Ez volt az a pillanat, ami után már nem volt visszaút.
Castle minden idegszálán végigfutott a bizsergés a simogatásra, és a mindent elárasztó vágy, hogy megérinthesse Kate-t, felülírta a józan ész minden ellenállását. Képtelen volt tovább kordában tartani a vágyait. Előrehajolt, lágyan beletúrt a leomló hajzuhatagba, és mivel Kate megfeszült ugyan, de nem húzódott el, végigsimított a selymes bőrű nyakon, és lassan magához húzta. Amikor összeért az ajkuk, mindketten becsukták a szemüket. A csók épp csak leheletnyi érintés volt, bizonytalan, várakozó mozdulat, pillanatnyi egyensúlyozás a értelem és az érzelem keskeny mezsgyéjén.
Kate nem akarta, hogy ez történjen. Nem akart meginogni, nem akart gyenge lenni, mégis, életében talán először, nem tudta legyőzni esze a szívét. Engedett a pillanatnak, a vágynak, a hívogató mámornak, és amikor érezte, hogy Rick puha, érzéki ajkai elnyílnak, az ő ajka is engedelmesen követte a férfiét, és hagyta, hogy nyelvük simogató játékba kezdjen. A megszokott mozdulattal túrt a sűrű hajszálak közé, és dörzsölgette meg finoman Castle fülcimpáját, aztán ujjai becsúsztak az ing gallérja alá. Érzékei nem tudtak betelni a csókkal és a férfi sima, meleg bőrének érintésével, ezért csak akkor tudatosult benne, hogy Castle ujjai utat törtek maguknak az inge alá, amikor azok megérintették a mellét. Borzongás futott végig a testén, ami lázba hozta minden sejtjét, ugyanakkor tudatosította benne, hogy merre tartanak. A felismerés, hogy hagyta eluralkodni az érzelmeit, és majdnem olyat tett, amivel csak megnehezítené mindkettejük életét, villámként hasított bele. Izmai megfeszültek, és a másodperc tört része alatt húzódott el a férfitól. Zavarában a füle mögé tűrte a haját, és lehúzkodta az ingét, aztán fájdalmas arccal a vágytól még elhomályosult tekintetű férfira nézett.
- Ezt ... ezt ne, Castle! Csak még jobban fog fájni mindkettőnknek.
- Nem hiszem, hogy ennél jobban fájhat - nyögte halkan a férfi.
Kate úgy tett, mintha nem hallaná a szavakat, az órájára nézett, és az ajtó felé indult, hogy Castle ne láthassa a szemébe toluló könnyeket, és elgyötört, fájdalommal teli vonásait.
- Mennem kell - próbálta közömbösen kiejteni a szavakat. - Elviszlek, ha akarod - tette hozzá, maga sem tudta miért. A történtek után menekülnie kellett volna olyan messze, amilyen messzire csak tud, de mintha valami láthatatlan erő arra késztette volna, hogy a közelében tudja a férfit.
Castle csak akkor szólalt meg, amikor Kate kilépett az ajtón. Úgy érezte, mintha megint egy érzelmi hullámvasúton ülne, mint évekkel ezelőtt, amikor Kate hol közelebb engedte magához, hol eltaszította. Még érezte a csók ízét és a finom ujjakat a vállán, ezért képtelen volt elszakadni a nőtől.
- Nekem kell még pár perc - húzta le az inget a bokszer takarásában lüktető férfiasságára, bár Kate már nem láthatta teste ösztönös reakcióját.
- A parkolóban várlak - hallotta a távolodó hangot, majd a bejárati ajtó csapódását Castle. Hatalmasat fújtatva engedte ki tüdejéből a visszatartott levegőt, miközben hátravetette fejét az ágy háttámlájának. Egy pillanatig keserűen gondolt arra, hogy talán soha többé nem érezheti újra a nő csókjának ízét, és valóban nincs az a földi hatalom, ami megváltoztatná a gondolkodását, de ahogy végiggondolta az előbbi mámor pár pillanatát, mintha elfújták volna a keserűségét. Felidézte, ahogy Kate megremeg a karjai között, és elnyílik az ajka, és újra kezdte optimistán látni a világot. Nem tudta, hogy a csók volt-e az oka, de mintha visszatért volna a régi énje, az a Richard Castle, aki nem ismer akadályokat, aki hisz a csodákban.
- Hm - nézett vágyának bizonyítékára, és töprengve elmosolyodott. - Úgy látszik, hogy a hálószoba és egy csók nem elég neked Kate Beckett. Sebaj! Majd ha rájössz, mi minden veszély leselkedhet rám a gyilkosaidon kívül, talán nem rémüldözöl Virgonckától - mondta halkan maga elé. Pontosan tudta, hogy Kate-t attól ijedt meg a legjobban, hogy a csókból szeretkezés lesz, és akkor nem tudja uralni az érzéseit.
Éppen a farmerjébe próbálta belegyömöszölni az ingét, amikor a háta mögül meghallotta anyja hangját. Akkorát ugrott ijedtében, hogy utána szenvedő arccal kapott bekötözött combjához.
Martha karba tett kézzel támaszkodott az ajtófélfának, és kissé oldalra billentett fejjel, kérdőn nézett rá.
- Richard? - ejtette ki kérdőn a nevet, jelezve, hogy választ vár a fel nem tett kérdésre.
- Nem tudom, mire gondolsz, Anya - kerülte a nő fürkésző pillantását, miközben azon töprengett, mióta állhat anyja az ajtóban, és remélte, hogy nem látott többet a kelleténél.
- Ugyan, Kisfiam! Katherine a szakításotok óta először volt itt. Még azt sem vette észre, hogy a konyhában vagyok, és mire szóltam volna neki, már itt sem volt. Úgy rohant el, mint akit üldöznek.
- Csak elhozta a kenőcsöt és a kötszert a lábamra.
- És?
- Nincs semmi "és", Anya! - mondta egy grimasz kíséretében, de egy pillanat múlva sejtelmesen elmosolyodott. - Van egy tervem, de most rohanok, mert Kate a garázsban vár, és a végén itt hagy - bicegett el anyja mellett sietve, így már nem láthatta, ahogy az asszony arcán megjelenő megkönnyebbült mosolyt felváltotta a gyanakvás. Amikor becsukódott az ajtó, Martha nagyot sóhajtva engedte le a kezeit, sejtve, hogy fia valami őrültséget tervez, ugyanakkor tudta, hogy bármit jobban elvisel, mint azt, amilyennek az elmúlt hetekben látta.
Beckett feszengve ült a vezetőülésben, mereven fogta a kormányt és azon töprengett, miért nincs ugyanilyen zavarban a mellette ülő férfi. Castle láthatóan nyugodt volt, és érdeklődve szemlélte a város kora reggeli forgalmát. A látóhatár fölé emelkedő napkorong vakította Kate szemét, aminek most kimondottan örült, mert így annyira hunyorgott, hogy a férfi nem tud kiolvasni semmit a tekintetéből.
- Kate, én ... - szólalt meg az író, de a nő a szavába vágott.
- Ne, Castle! - mondta határozottan. Meg akarta akadályozni, hogy beszéljenek a csókról, vagy arról, amit abban a néhány percben éreztek.
- Csak meg akartam köszönni a kenőcsöt - mondta a férfi ártatlan arccal.
Kate megforgatta a szemét, és alig észrevehetően elmosolyodott. Deja vu érzése volt. Oly sokszor fordult elő, hogy Castle ügyesen elterelte a beszélgetés eredeti menetét, ahogy most is, hogy jól jöjjön ki a helyzetből.
Az út további részében csendben ültek egymás mellett, és a liftben is tisztes távolságra álltak egymástól. Beckett még arra is vigyázott, nehogy véletlenül Castle-re nézzen, de érezte, hogy a férfi minden gátlás nélkül többször is végigméri. Szinte kimenekült a felvonóból, és egyenesen az eligazítóba sietett, hogy megnézze, milyen eredményekre jutott előző nap Shaw ügynök. Ahogy a helyiségbe lépett, megtorpant. Szemét nem tudta levenni az okostábla előtti asztalon álló vázáról. A szál vörös rózsa szinte izzott a reggeli szürkeségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése