Változatok egy témára 8/53

- Elmehetsz, de csak egy feltétellel!

Castle rosszat sejtve húzta össze a szemöldökét.

- Mi-milyen feltétellel?

Kate néhány másodpercig hallgatott, hogy csigázza a férfi kíváncsiságát. Egy másodperc alatt felmérte, hogy mekkora csalódás lenne Castle számára, ha nem engedné el a pókerpartira, de nem csak azért engedett, mert nem akart feszültséget kettejük között a nászútjukon, hanem azért is, mert majdnem annyira kíváncsivá tette ez az ügy, mint az írót. Magának bevallotta, hogy élvezte, amikor Castle-lel bepillanthattak a cirkusz titokzatos világába, és közben értékes információkat szereztek, ezért nem vetette el azonnal ezt az őrült ötletet. Vannak, akik extrém sportok űzésével érik el azt az adrenalin szintet, ami izgalommal vegyes boldogságot okoz nekik, ő azonban ezt az izgalmat a nyomozásban találta meg. Elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy van valami, ami mindennél nagyobb, mámorító boldogságot okoz neki: minden egyes szeretkezés ezzel a különleges, nagyszerű gondolkodású, gyermeki lelkű, érzékeny férfival. Ráadásul mindegy, hogy lassan ízlelgetve minden csókot és gyengéd érintést, hosszan szeretve egymást; játékosan, huncut nevetések közepette, vagy engedve az ösztöneiknek, lángoló szenvedéllyel jutnak el néhány perc alatt a gyönyörök birodalmába,és söpört ugyanaz a megfogalmazhatatlan, boldog, izgató, ugyanakkor megnyugtató érzés söpört át rajta.

- Kate!? - hallotta meg a válaszra váró férfi hangját, ami visszarántotta a valóságba.

- Hm ... Ugye tudod, hogy semmi értelme ennek az egésznek? Valószínűleg már mindenki tudja a cirkusznál, hogy kik is vagyunk, és miért is kérdezősködtünk. Roberto Zappa vagy vissza fog húzódni a csigaházába, és semmit nem árul el magáról, vagy megijed, hogy szimatolsz utána, és kitalál valami balesetnek álcázott gyors halált a számodra - mondta komolyan.

- És ha mégsem tudja, hogy ki vagyok, és hogy miért kérdezősködök? - nézett ártatlan tekintettel Castle a nőre, mire az csak rosszallóan összevonta a szemöldökét. - Szóval, akkor mégsem engeded - duzzogott csalódottan a férfi.

- Engedem, de csak úgy, hogy vigyázok rád - jelent meg egy sejtelmes mosoly Kate arcán, és kihívó tekintettel várta, hogy a férfi rájöjjön, mit is ért ez alatt.

Castle szeme először hatalmasra tágulva szegeződött a nőre, aztán résnyire szűkült, miközben győzedelmes mosolyra húzódott a szája.

- Ott akarsz lenni, igaz!? Valld be, hogy téged is izgalomba hoz, egy ilyen helyzet!

Kate úgy tett, mintha ez valami földtől elrugaszkodott gondolat lenne, és egy sóhaj kíséretében látványosan a mennyezetre emelte a szemét, aztán kioktató tekintettel Castle-re nézett, és átölelte a nyakát.

- Csak nem szeretném, ha felbosszantanád a bűvészt, ő pedig erre meglengetné a bűvész pálcáját, mondana valami csiribi-csiribát, és eltüntetne!
Castle tekintete egy pillanatra a távolba révedt a lehetőségen, hogy egy bűvész trükk részese lehetne, és megtudhatna egy titkot ebből a mítoszokkal övezett világból, aztán kihívó tekintettel Kate-re nézett.

- Féltesz, hogy egészen eltűnnék?

- Nem. Attól félnék, hogy nem tudnád megtartani a bűvésztrükk titkát, és Zappa feljelentene.

- Mi? Hogy én nem tudnék titkot tartani? - háborodott fel a férfi, és sértetten kicsit hátrébb húzódott az ölelésből.

- Az lenne az első dolgod, hogy otthon kipróbáld Alexis-szel - mondta szelíden Kate, mire Castle egy pillanatra elgondolkodott, és számtalan olyan helyzet futott át az agyán, amikor a lányával próbált ki egy szabadulós vagy egy zárfeltöréses helyzetet. Mivel Kate felvetése közel állt a valósághoz, megadón bólintott.

- Igaz. Bár néha inkább Anyát tüntetném el - húzta el a száját, amikor eszébe jutott néhány kellemetlen pillanat, amikor Martha megzavarta az együttlétüket. - Na de most komolyan, Kate! Ha te is ott lennél a pókerpartin, akkor tényleg nagyon átlátszó lenne a szándékunk.

- Még mindig nem tudod, mire vagyok képes! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét a nő, szája sarkában pedig titokzatos, ugyanakkor elégedett mosoly jelent meg.

Castle nézte a félhomályban mogyoróbarnává váló, ragyogó szemeket. Hirtelen ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint az első ügyük végén. Akkor döbbent rá, hogy Kate az a rejtély, amit élete hátralevő részében meg akar fejteni,  és a nő soha el nem múló titokzatossága az, ami örökre hozzáláncolta.

- Szóval ... akkor ... mehetek? - kérdezte, még mindig bizonytalanul, mire Kate mosolyogva magához húzta és gyengéden megcsókolta.

- Mehetsz - suttogta a csókba, miközben előre derült azon, mennyire meg fogja lepni az írót. A következő pillanatban azonban Castle ujjai simogató útra indultak a hátán lefelé, aztán amikor megálltak meztelen fenekén, és egy határozott mozdulattal magához húzta, és megérezte a combjához nyomódni a férfi vágyának legmeggyőzőbb bizonyítékát, már nem a pókerpartin jártak a gondolatai.

Castle feszengve lépett a cirkusz személyzetének helyet adó nassaui luxushotel harmadik emeleti folyosójára. Miközben lassan lépkedett a süppedős, bársonyos szőnyegen, ami elnyelte léptei zaját, az ajtókra írt számokat figyelte, hogy megtalálja Chucky szobáját. Hiába viselt vékony vászonnadrágot és könnyű, fehér inget, a légkondicionált helyiségben kellemes hűvöse ellenére gyöngyözött a halántéka, bár inkább izgatottnak, mint idegesnek érezte magát. Tenyerével letörölte az izzadságot, miközben azon töprengett, hogy a pókerparti, a bohóc Chucky, a bűvész Roberto Zappa okozza az izgalmát, vagy Beckett titokzatossága, és a tény, hogy még mindig fogalma sincs róla, hogy mire számítson. Sóhajtott egyet. Amióta két órával ezelőtt elvált tőle a nő, és huncutul mosolyogva csak annyit mondott, hogy "Csak figyelj, Castle!", próbálta kitalálni, mire készül a nő. Ráadásul egy búcsúcsók után Kate megfogta az inggallérját, és komolyan a szemébe nézve annyit mondott, hogy igyekezzen nem elárulni őt, és próbáljon meg normálisan viselkedni, már amennyire tud. - Hogyan viselkedjek normálisan, ha nem tudom, hogy mire számítsak? - gondolta bosszúsan, miközben megállt a 326-os szoba ajtaja előtt. Éppen kopogtatni akart, amikor az ajtó váratlanul kinyílt, és a szigorú tekintetű Irene Welles-szel találta magát szembe.

- Azt hittem, nem talál ide - jegyezte meg az igazgatónő. - Már vártuk - intett fejével a lakosztály nappalijában ülő társaság felé, miközben oldalra lépve utat nyitott az író előtt.

Castle egy gyors pillantással igyekezett felmérni a helyzetet. A méregdrága, modern bútorokkal berendezett szobát kissé átalakították, hogy a zöld velúr borítású, ovális póker asztal elférjen, amely körül vele szemben félkörben az öt játékos, neki háttal pedig az osztó ült. A játékosok azonnal felé fordultak, csak a fehér inges, fekete mellényes osztó rendezgette nyugodtan tovább a kártyákat anélkül, hogy rá nézett volna. Vékony alakja miatt egy olyan fiatal fiúnak gondolta, mint akik a kaszinókban dolgoznak. Azonnal felismerte az artista Magnus-t és Dr. Benedict Segel-t, a komor tekintetű, aranykeretes szemüvegű, kopaszodó férfiról pedig feltételezte, hogy Ralph Benning, a cirkusz könyvelője. Egy harmincas évei végén járó, szőke férfi kajánul vigyorogva, gúnyos tekintettel mondott valami a mellette ülő igencsak fura figurának, aki összehúzott szemekkel úgy nézett rá, mint aki fel akarja nyársalni. Mivel az interneten utánanézett a pókerező társaságnak, azonnal tudta, hogy a vigyorgó alak nem más, mint a bohóc Chucky, aki nem is annyira a horrorfilm Chucky babájára, inkább a Batman filmek Joker-jére emlékeztette, valószínűleg a furcsán felfelé húzódó ajkai miatt, amitől a mosolya is félelmetesnek tűnt. Castle-t azonban sokkal jobban izgatta Roberto Zappa. A középkorú férfi hátrafésülte koromfekete haját, markáns arcának kissé ördögi külsőt kölcsönzött összenőtt szemöldöke, vékony  bajsza, és a csúcsos állát még hosszabbnak láttató kecskeszakáll. - Na, szép! Joker és Lucifer egy asztalnál! - gondolta Castle, miközben megborzongott a bűvész rá szegeződő tekintetétől. Tartotta a szemkontaktust az őt méregető férfival, de önkéntelenül nyelt egyet, ami elárulta a zavarát. Látta, hogy Zappa szeme elégedetten megvillan, ezért elmosolyodott, jókedvűen üdvözölte a társaságot, és az osztótól jobbra eső, üres szék felé indult. Most, hogy nem a bűvésszel kellett farkasszemet néznie, kezdte elemében érezni magát. - De hol lehet Beckett? - töprengett, miközben megpróbált fesztelenül viselkedni, és elővenni legbarátságosabb, az anyja által sármosnak nevezett mosolyát.

- Richard Castle vagyok - mutatkozott be egy kézfogással azoknak, akikkel eddig nem találkozott. Bár érezte, hogy a bűvész hosszabban szorongatja a kezét a vártnál, nem törődött vele. - Örülök, hogy játszhatok önökkel! Tudják, kicsit unalmas mindig Michael Connelly-vel, James Patterson-nal  és Dennis Lehane-nel játszani. Ráadásul, amióta Stephen Cannell meghalt, beszállt a csapatba Stephen King is, ő meg gyakran mér megsemmisítő vereséget ránk - ingatta meg bosszúságot tettetve a fejét, miközben remélte, hogy híres baráti felsorolásával kivívja a jelenlevők szimpátiáját.

- Nocsak, Stephen Kinggel is szokott pókerezni? - fordult felé érdeklődve Chucky. - Ő a kedvenc íróm. Szívesen játszanék vele! Maga is írogat, ugye?

Castle arca alig észrevehetően megrándult. Utálta a hasonló megjegyzéseket.

- Ha akarja, egyszer összehozhatom vele, de akkor készítse a hitelkártyáját - mosolygott erőltetetten a férfira.

Chucky válaszra nyitotta a száját, de Irene Welles megállt az asztal mellett, és minden szem rá szegeződött.

- Uraim! Miután megismerkedtek új partnerükkel, aki az engedélyemmel száll be a játékba, szeretnék néhány dolgot közölni önökkel. Mint tudják, az elmúlt hetek eseményei miatt nem tehetek úgy, mintha nem tudnék az önök kis titkos, vagyis titkosnak vélt játékáról. Mivel nem szeretném, ha bármilyen törvénytelenséget követnének el, amivel rossz fényt vetnek a cirkuszra, ezért hivatalossá teszem a játékukat. Mint már közöltem önökkel, a játékot az általam felkért osztó, Alex Rodgers fogja vezetni és felügyelni - mutatott a fiatal férfira, aki eddig szinte észrevétlenül készítette elő a partit, most azonban körbenézett az asztaltársaságon, és mindenki felé bólintott üdvözlésképpen.

A név hallatán Castle-nek nagyot dobbant a szíve. Ugyanúgy hívnák a fiút, mint ami az ő valódi családneve, és a középső nevének a becézett alakja? Elnyíló szájjal nézte a lassan felé forduló fiatal férfit, aki a fülét takaró, hullámos, fekete hajtól, és az egész arcát beborító gyenge szálú, de sűrű körszakálltól úgy nézett ki, mint a hetvenes évek szabadelvű hippijei. Furcsa érzése támadt. Amikor az osztó ráemelte a tekintetét, és ő meglátta a senkiével össze nem téveszthető, ragyogó, zöldes árnyalatú szemeket, elakadt a lélegzete.