Változatok egy témára 8/52

- És még mindig túl sokat beszélsz - mosolygott rá elnézően Kate, és hogy megakadályozza az ellenkezést, szenvedélyesen megcsókolta.

A trópusi nap olyan erővel ontotta sugarait, hogy a sötétítőfüggöny sűrűre szőtt szálai között is utat talált magának, és meleg sárgára festette a szobát. Kate egy ideig békés nyugalomban lebegett az álom és az ébrenlét határán, aztán érzékei egyre több ingert fogtak fel a külvilágból. Először a vállát cirógató, szakaszosan áramló meleg levegőt érezte meg, aztán a derekát ölelő kéz súlyát, majd a Castle testéből áradó meleget. Maga elé képzelte a mögötte békésen alvó férfit, és elmosolyodott. Felvillantak előtte az éjszaka szenvedélytől fűtött pillanatai: a mámorító beteljesülés, amikor Rick eljuttatta a gyönyörig, aztán a lelkében szétáradó boldogság, amikor a férfi becsukta a szemét, teste megfeszült, és megérezte, hogy ugyanazt éli át, amit néhány pillanattal azelőtt ő is érzett. Az édes emlék megnyugvással töltötte el, és engedte, hogy az álom újra magával ragadja. 

Amikor felébredt, hirtelen megérezte a túl nagy csendet, ezért megfordult, és hunyorogva kinyitotta a szemét. Csalódottan sóhajtott, amikor tudatosult benne, hogy érzékei nem csalják meg, és az ágy valóban üres mellette. Bosszankodva hanyatlott vissza a párnára, és arra gondolt, miért van az, hogy egy nap alatt már másodszor történik más, mint amit elképzel. Már sajnálta, hogy nem ébresztette fel simogatással vagy apró kis csókokkal Castle-t néhány órával ezelőtt, mert akkor élvezhette volna az együtt ébredés minden örömét. Ilyenkor szeretett befészkelődni a férfi ölébe, vagy hozzábújva a mellkasára fektetni a fejét, érezni a lélegzetvételét, a szívdobogását, az apró csókokat és a cirógató simogatást, ahogy a férfi keze megállíthatatlanul köröz a hátán vagy a karján. Ráadásul szinte mindig ő kelt korábban, és gyakran csipkedte meg a férfit azzal, hogy egy kimerítő éjszaka után úgy alszik, mint egy mormota, és reggelente alig tud életet lehelni magába. Bezzeg most! - És én még azt hittem, hogy nyitott könyv előttem minden gondolata - sóhajtotta maga elé, aztán a szemöldökét ráncolva töprengett, vajon csak egy kávét készít Castle, és akkor a vágyai mégis valóra válnak, mert visszabújik mellé a vékony takaró alá a férfi, vagy már Ryan-t faggatja, hogy mit derítettek ki, és közben eldicsekszik az új felfedezéséről a bűvésszel kapcsolatban. Dühösen fújtatott egyet, mert szinte biztos volt abban, hogy az utóbbiról van szó.

- Szeretem, amikor megjelenik az a két kis ránc a szemöldökeid között. Aranyos - hallotta meg hirtelen Castle mélyen zengő bársonyos hangját. - Bár jobban szeretem ezt az arckifejezést az őrsön, mint az ágyban - tette hozzá csibészesen mosolyogva.

Kate-t átjárta a boldogság, ahogy a rövid pizsamanadrágos, kócos, mezítlábas férfira nézett, aki kezében egy tálcát egyensúlyozva közeledett felé, majd egy pohár gőzölgő vaníliás latte-t nyújtott át neki. 

- Te nem iszol? - kérdezte csodálkozva, miközben belekortyolt a forró italba, és szemét egy pillanatra lehunyva élvezte, ahogy a vaníliás tejtől krémesen lágy kávé elkeveredik szájában a fahéjas tejszínhabbal.

- Egy órája ittam egy jó erős feketét - csúszott be a vékony takaró alá a férfi, és simogatni kezdte a nő hátát.

- Egy órája felkeltél? - fordult felé csodálkozva Kate, mire Castle izgatottan csillogó szemekkel, huncutul bólogatni kezdett. Az arckifejezés és a mozdulat gyanút ébresztett a nőben. Leengedte a poharat tartó kezét, és rosszallóan összehúzta a szemöldökét, amitől a két kis ránc újra megjelent közöttük. - Felhívtad a fiúkat, ugye?

Castle ártatlan arcot vágva felhúzta a vállát.

- Mégsem nyomozhatnak úgy, hogy nem tudnak egy fontos információról! Még ma szétcincálják a bűvész életének minden pillanatát - mondta elégedetten.

Beckett nézte a férfi csillog kék szemét, a szája sarkában bujkáló mosolyt, és megnyugodva vette tudomásul, hogy talán mégiscsak olyan a számára, mint egy nyitott könyv. Egészen biztos volt benne, hogy ez csak a kisebbik hír, amit közölni akart vele, és azért néz rá várakozással vegyes izgalommal, mert ki akar bökni még valamit.

- Ki vele Castle! Mi történt még abban az egy órában, amíg aludtam? - kérdezte szúrós nyomozótekintetét, és kemény hangját elővéve, aztán belekortyolt a kávéba.

- Hát ... megbeszéltem a fiúkkal, hogy estig hagyják békén Roberto Zappa-t - mosolygott büszkén a férfi, bár hangjába némi félszegség vegyült. Remélte, hogy Beckett jó ötletnek tartja a tervét, de abból, hogy a nő félrenyelte meglepetésében a kávét, és szikrákat szóró tekintettel pillantott rá két köhögőroham között,  érezte, hogy ez csak vágyálom marad.

- Hagyják békén? De hát ő lépett elő az első számú gyanúsítottá! - háborgott Kate levegő után kapkodva, miután megszabadult a kínzó köhögéstől. - Milyen őrültséget találtál ki?

Castle ugyan nem szerette, amikor Beckett gyönyörű zöldesbarna szemei ilyen gyanakodva és haragosan néznek rá, mégis élvezte ezeket a pillanatokat, amikor meg tudta lepni, ezért magabiztosan mosolyogva, büszkén felszegte a fejét és kihúzta magát az ágyban.

- Csak nyerek egy kis pénzt - mondta önelégülten.

Kate agyában villámgyorsan cikáztak a gondolatok, hogy megfejtse Castle talányos válaszát, aztán néhány másodperc múlva a felismerés döbbenete jelent meg a tekintetében.

- Mondd, hogy nem akarsz kártyázni! - sisteregtek a szavai.

- Délután ötkor újra összeül a pókercsapat, és én is ott leszek!

- Jézusom, Castle! Lehet, hogy Zappa a gyilkos, te meg rá akarod ébreszteni, hogy a nyomában jársz? - kérdezte dühösen. - Ha veszélyt érez, vagy lelép, vagy megpróbál eltakarítani az útból!

- Vagy - emelte fel jelentőségteljesen a mutatóujját Castle - ki tudok szedni belőle valami olyan információt, amivel bizonyítékot szerezhetünk a bűnösségére.

- De ... de egyáltalán, hogyan kerülnél te oda? - kérdezte Kate az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, hogy talán nem is tudja megvalósítani a tervét a férfi, de ahogy ránézett, már tudta, hogy valószínűleg már mindent elintézett.

- A "titkos" pókerpartikról szinte mindenki hallott, még a díszletmunkás fiú is, ezért gondoltam, kizárt, hogy Irene Welles, az igazgatónő ne tudott volna róla. Kicsit beszélgettem vele a cirkusz és a média kapcsolatáról, meg a gazdasági vezetője megbízhatóságáról egy esetleges adóellenőrzés kapcsán, és máris elfoglalhattam Anton helyét a csapatban.

- Castle! Te megzsaroltad az igazgatónőt? - képedt el Beckett, miközben a nyitott könyv elmélete megint romokban hevert.

- Dehogy! - játszotta az ártatlant színlelt felháborodással az író. - Csak elmeséltem neki, hogy mennyire szeretek pókerezni, és hogy milyen jól festene a New York Ledger-ben egy dicsérő cikk a cirkuszról, amiben egy híres bestseller író áradozik a nagyszerű produkcióikról.

- Aha - húzta el a száját dühvel vegyes hitetlenkedéssel Beckett, miközben leplezetlen dühvel nézett a férfira. - Az adóhatóság meg csak úgy mellesleg került szóba, ugye? - kérdezte gúnyosan, aztán nagyot sóhajtott. Bármennyire is meglepte Castle viselkedése az utóbbi egy órában, ismerte annyira, hogy biztos legyen abban, hogy bármi áron véghezviszi a tervét. Megitta az utolsó korty kávét, bár úgy érezte, most aztán nincs szüksége a koffein szívdobogtató, izgató hatására, aztán nagyot sóhajtva a férfi mellé feküdt, és tekintetét a mennyezetre szegezte.

- Mi a terved? - kérdezte beletörődve a helyzetbe.

- Nincs tervem - válaszolt könnyedén az író. - Csak nyerni akarok, és közben beszélgetünk.

- Na persze! - dohogott Kate, aztán összeszorított szájjal tovább bámulta a mennyezetet.

Castle kezdte úgy érezni, hogy elvette a sulykot. A rájuk telepedő kínos csendből legalábbis erre következtetett. Hirtelen elbizonytalanodott, és számtalan olyan helyzet jutott eszébe, amikor hasonlót érzett. Ilyenkor az szokott segíteni, hogy az anyja más szemszögből közelítette meg az adott problémát mint ő, és ez kibillentette a patthelyzetből. Talán most is meg kellene néznie a dolgot Kate szemszögéből. Bátortalanul közelebb csúszott a nőhöz, hogy összeérjen a testük, és oldalra fordulva a gyönyörű, de dühöt sugárzó arcra nézett.

- Nem felejtettem el, hogy a nászutunkon vagyunk - kezdett bele halk, meleg baritonján. - A pókerparti csak néhány óra lesz, és megígérem, hogy kárpótolni foglak érte.
Pár pillanat múlva megnyugodva látta, hogy Kate kemény vonásai ellágyulnak, aztán a nő lassan felé fordul. A zöldesbarna szempár komolyan szegeződött rá. Egy ideig nézte a különös tekintetet, végül nagy levegőt vett, hogy felsorolásba kezdjen, mi mindennel fog kedveskedni a nőnek, ha most belemegy a pókerpartiba, de Kate hirtelen a szájára tette a mutatóujját, hogy ne tudjon megszólalni. Még mindig fogva tartotta a nő tekintete. Nem is olyan régen volt, amikor ennyi féltést látott benne.
- Nem a nászútról és az időről van szó, Castle - szólalt meg halkan Kate, miközben végigsimított a férfi arcán, aztán ujjai a fülén fehérlő kötéssel kezdtek játszani. - Csak ... ez az ügy játéknak indult, szórakoztató rejtvénynek, amiben nincs felelősségünk, és azt hittem, hogy veszélye sincs. Szerettem volna néhány hetet úgy eltölteni veled, hogy nem kell félnem. De mintha vonzanád a veszélyt: ha Grigorij Petrov kése néhány centiméterrel arrébb repül, akkor most nem feküdnénk itt egymás mellett, ahogy akkor sem, ha Gary Hartnett nem fékezi meg a tigrisét. Most meg pókerezni akarsz olyanokkal, akik között lehet, hogy egy gyilkos is van.
Kate elhallgatott, a kezét levette a férfi arcáról, és megfordult az ölelő karok között. Nem akarta, hogy Castle többet lásson a félelméből, mint amennyit ő el akart árulni.
Hallgattak. Castle-t szíven ütötte a nő tekintete és a szavaiból kicsengő féltés. Már nem is tartotta olyan jó ötletnek azt a pókerpartit. Érezte, hogy ezek után nem tudná felszabadultan élvezni azt az izgalmas helyzetet, ezért nem kezdett bele a bizonyításba, hogy miért is nem lenne veszélyes a helyzet.
- Lemondom, ha akarod - suttogta Kate fülébe, aztán kisimította a nő nyakából a selymes hajtincseket, és puhán érintve a nő nyakának érzékeny bőrét, apró csókokkal borította be.
- Ne mondd le! - hallotta meg Kate határozott hangját.
Castle csodálkozva könyökölt fel, hogy lássa a nő arcát, mert nem akart hinni a fülének. Teljesen összezavarodott.
- De nem azt akartad, hogy ... - kezdte, de abban a pillanatban Kate felé fordult, és összeszűkült szemmel, szigorú tekintettel nézett rá.
- Elmehetsz, de csak egy feltétellel!