Az úton fogta a férfi kezét, aggódó tekintettel nézte egyre fehérebb, élettelen arcát, és figyelte a mentőorvos minden reakcióját, amikor az életjelenségeket mutató műszereket tanulmányozta. Időnként kinézett a szélvédőn, és ráfeledkezett az előttük haladó másik mentőre. Legalább egy kórházba mennek! Aztán az orvosra nézett.
- Meg tudná kérdezni a másik kocsiban levő kollégáit, hogy van a társam? - kérdezte reménykedve.
Az orvos bólintott, és bekapcsolta a rádiót. Váltott néhány szót a másik orvossal, majd úgy fordított a készüléket, hogy Beckett is jól hallja választ.
"Az állapota stabil, de most is eszméletlen. Úgy látom, hogy berepedt a dobhártyája, azért vérzik a füle, nem érzek koponyasérülést, de csak a CT után mondhatok biztosat. A bordái és az orra biztosan eltört. A keringése és a vérnyomása rendben, de nem lehet kizárni a belső vérzést és a belső szervek sérülését."- hallatszott a rádióból.
Kate sóhajtott. Legalább nem súlyosbodott a helyzet. Amióta Lanie az agysérülés lehetőségét mondta, nem tudta kiverni a gondolatot a fejéből, és rettegve gondolt arra, hogy Castlenek esetleg szellemi nihilben, vegetálva kell leélnie az életét.
Megérkeztek. A mentőket már egy egész csapat várta a kórház hátsó bejáratánál. Kate a nyüzsgő, jól működő, összeszokott munkát végző gépezetben kívülállónak és haszontalannak érezte magát. Ránézett az előttük álló mentőautóra, aminek éppen akkor csukták be a hátsó ajtaját. Tehát Castlet már betolták az épületbe - vonta le az egyszerű következtetést. Josht átvették a kórházi orvosok, szakkifejezések sora röpködött a levegőben, és rohantak vele a műtő felé. A nő tehetetlenül nézte, ahogy bezáródik előtte a műtőbe vezető ajtó. Az első dermedtség után megfordult, és sietve a nővérpulthoz lépett, hogy kiderítse, hova vitték Castlet. A kedves mosolyú nővér csak annyit tudott, hogy vizsgálatokra vitték, üljön le a váróban, és mihelyt tudnak valamit, szólni fognak. Egy darabig tétován álldogált, aztán szót fogadott a nővérnek. Magába roskadva ült le, fejét kezébe temette. Néhány órával ezelőtt nem gondolta volna, hogy itt fog ülni egy kórház várótermében vadító ruhában, kisminkelve, elegáns magassarkúban, és egyszerre két férfi életéért retteg.
Valaki finoman megérintette a vállát. Úgy nézett fel, mint akit áramütés ért: azt hitte, egy orvos az.
- Hé! Minden rendben lesz! Mindketten erős fickók - mondta nyugodt hangon, biztató tekintettel Esposito. - Tudsz már valamit?
Kate megrázta a fejét. - Josht bevitték a műtőbe, Castlet pedig CT vizsgálatra. Találtatok valamit?- kérdezte bizakodva, hátha megoldódik a rejtély, ami ehhez a helyzethez vezetett.
-Igen. A Castle kezében levő pisztolyból nem lőttek. - Szinte érezte, ahogy a nő szívéről legördül egy óriási kő: az legalább biztos, hogy nem Castle lőtte le Josht. - A bal kezében volt a fegyver, pedig ő jobbkezes. Két napja vette hivatalosan, és belegravíroztatott egy szöveget - nézett jelentőségteljesen Beckettre.
- Mit? - kérdezte összehúzott szemöldökkel a nő.
- "Hogy megvédhesd az életünket. Mindig. C." Mond ez neked valamit?
- Nem ... - mondta bizonytalanul, de közben arra gondolt, hogy a fegyvert ajándéknak szánta a férfi, olyan valakinek, aki megvédheti. Fülébe csengtek az elmúlt három évben oly sokszor elhangzó szavak: "köszönöm", "mindig". Nem merte kimondani, amit gondolt, de Espo kimondta helyette:
- Holnap lesz a születésnapod Beckett! - Nem kellett többet mondania, mindketten tudták, hogy Castle Katenek vette a fegyvert és ajándéknak szánta.
- Van más is - folytatta a nyomozó, miközben Beckett szemében egyre jobban lángolt kíváncsiság tüze. - A portás elmondása szerint Castle fél egy körül ért haza, és alig negyed óra múlva megérkezett Josh. A portásnak úgy tűnt, hogy megbeszélték a találkozót. Azt viszont nem tudja, hogy ment-e a lakásba rajta kívül valaki, mert bejött az előtérbe egy vajúdó nő, sikongatva, kiabálva, egy pillanat alatt felfordulást okozva. A portás a nővel volt elfoglalva, mentőket hívott, de amíg el nem vitték a nőt, bárki bemehetett észrevétlenül.
- Elterelés - szólalt meg Beckett, mire Espo egyetértően bólintott. - Az a kérdés, hogy Castlere vagy Joshra akartak-e támadni.
- Most szerzik be a kollégák a térfigyelő kamerák képeit. Talán lesz rajtuk használható információ. Mennem kell Beckett. Megleszel? - kérdezte féltőn a férfi.
- Persze. Hívj, ha megtudsz valamit! - hangja keményen hangzott, de szemében látszott, hogy kétségek gyötrik.
A nyomozó sietve távozott, és Kate újra egyedül maradt a félelmeivel. Felállt és a nővérpulthoz ment, de mielőtt bármit kérdezhetett volna, a nővér megrázta a fejét jelezve, hogy nincs új hír.
- Mi történt Apával? - hallott egy kétségbeesett hangot a lift felől. Még oda sem nézett, már felismerte a hang tulajdonosát. Alexis kétségbeesett arccal rohant felé, nyomában Ryannel.
- Most vizsgálják! Rendbe fog jönni - próbálta nyugtatni a lányt, de Alexis megérezte a hangjában bujkáló bizonytalanságot, és félelme dühbe csapott át.
- Veled volt? Belerángattad valami veszélyes helyzetbe? - nézett vádlón Beckettre, aki csak most jött rá, hogy Ryan nem mondta el a lánynak, hogy mi történt.
- Nem. Figyelj rám! Leülünk a váróban, és elmondok mindent, amit tudok - mondta határozottan, mire csak egy bólintás volt a válasz.
Ryan is figyelt, amíg a nő elmondta a tényeket, hiszen neki is csak részleges információi voltak. Kate nem titkolt el semmit Alexis elől. Tudta, hogy okos, és hogy az apja a legfontosabb ember az életében, aki soha nem hazudott neki, így ő sem teheti.
- Most mi lesz? - kérdezte kétségbeesve, miután próbálta megemészteni a hallottakat.
- Megvárjuk, hogy mit mond az orvos. Ne félj, itt leszek veled! - próbálta nyugtatni Kate a lányt, de közben arra gondolt, elkelne valaki, aki őt nyugtatja. Mintha csak valóra vált volna a gondolata, az ajtón Lanie lépett be. Hálásan nézet rá. - Telefonálok nagyanyádnak. Már biztosan nagyon ideges.
Nem volt egyszerű úgy elmondani Marthanak az eseményeket, hogy az asszonyon ne uralkodjon el a rettegés. Tudta, hogy bármilyen bohémnek látszik, Martha sokat megélt, kemény nő volt, de ilyen helyzetet még soha nem élt át, imádta a fiát, ezért Kate nem tudta kiszámítani a reakcióját. Megijedt, amikor befejezte a történtek ismertetését, és a vonal másik végén csend volt.
- Martha?
- Igen - vágta rá Alexis és Kate egyszerre. A nyomozó hirtelen elkapta a tekintetét és a földre bámult. Vajon ő hozzátartozó? Igen - állapította meg magában: Castle a társa, hozzá tartozik.
- Mit? - kérdezte összehúzott szemöldökkel a nő.
- "Hogy megvédhesd az életünket. Mindig. C." Mond ez neked valamit?
- Nem ... - mondta bizonytalanul, de közben arra gondolt, hogy a fegyvert ajándéknak szánta a férfi, olyan valakinek, aki megvédheti. Fülébe csengtek az elmúlt három évben oly sokszor elhangzó szavak: "köszönöm", "mindig". Nem merte kimondani, amit gondolt, de Espo kimondta helyette:
- Holnap lesz a születésnapod Beckett! - Nem kellett többet mondania, mindketten tudták, hogy Castle Katenek vette a fegyvert és ajándéknak szánta.
- Van más is - folytatta a nyomozó, miközben Beckett szemében egyre jobban lángolt kíváncsiság tüze. - A portás elmondása szerint Castle fél egy körül ért haza, és alig negyed óra múlva megérkezett Josh. A portásnak úgy tűnt, hogy megbeszélték a találkozót. Azt viszont nem tudja, hogy ment-e a lakásba rajta kívül valaki, mert bejött az előtérbe egy vajúdó nő, sikongatva, kiabálva, egy pillanat alatt felfordulást okozva. A portás a nővel volt elfoglalva, mentőket hívott, de amíg el nem vitték a nőt, bárki bemehetett észrevétlenül.
- Elterelés - szólalt meg Beckett, mire Espo egyetértően bólintott. - Az a kérdés, hogy Castlere vagy Joshra akartak-e támadni.
- Most szerzik be a kollégák a térfigyelő kamerák képeit. Talán lesz rajtuk használható információ. Mennem kell Beckett. Megleszel? - kérdezte féltőn a férfi.
- Persze. Hívj, ha megtudsz valamit! - hangja keményen hangzott, de szemében látszott, hogy kétségek gyötrik.
A nyomozó sietve távozott, és Kate újra egyedül maradt a félelmeivel. Felállt és a nővérpulthoz ment, de mielőtt bármit kérdezhetett volna, a nővér megrázta a fejét jelezve, hogy nincs új hír.
- Mi történt Apával? - hallott egy kétségbeesett hangot a lift felől. Még oda sem nézett, már felismerte a hang tulajdonosát. Alexis kétségbeesett arccal rohant felé, nyomában Ryannel.
- Most vizsgálják! Rendbe fog jönni - próbálta nyugtatni a lányt, de Alexis megérezte a hangjában bujkáló bizonytalanságot, és félelme dühbe csapott át.
- Veled volt? Belerángattad valami veszélyes helyzetbe? - nézett vádlón Beckettre, aki csak most jött rá, hogy Ryan nem mondta el a lánynak, hogy mi történt.
- Nem. Figyelj rám! Leülünk a váróban, és elmondok mindent, amit tudok - mondta határozottan, mire csak egy bólintás volt a válasz.
Ryan is figyelt, amíg a nő elmondta a tényeket, hiszen neki is csak részleges információi voltak. Kate nem titkolt el semmit Alexis elől. Tudta, hogy okos, és hogy az apja a legfontosabb ember az életében, aki soha nem hazudott neki, így ő sem teheti.
- Most mi lesz? - kérdezte kétségbeesve, miután próbálta megemészteni a hallottakat.
- Megvárjuk, hogy mit mond az orvos. Ne félj, itt leszek veled! - próbálta nyugtatni Kate a lányt, de közben arra gondolt, elkelne valaki, aki őt nyugtatja. Mintha csak valóra vált volna a gondolata, az ajtón Lanie lépett be. Hálásan nézet rá. - Telefonálok nagyanyádnak. Már biztosan nagyon ideges.
Nem volt egyszerű úgy elmondani Marthanak az eseményeket, hogy az asszonyon ne uralkodjon el a rettegés. Tudta, hogy bármilyen bohémnek látszik, Martha sokat megélt, kemény nő volt, de ilyen helyzetet még soha nem élt át, imádta a fiát, ezért Kate nem tudta kiszámítani a reakcióját. Megijedt, amikor befejezte a történtek ismertetését, és a vonal másik végén csend volt.
- Martha?
- Azonnal indulok. Kérlek vigyázz Alexisre! - szólalt meg nagy sokára az asszony, és letette a telefont.
Kate sóhajtott egyet, aztán visszament a váróba, ahol Lanie ölelte Alexist és próbált lelket önteni bele. Ryan hívást kapott Espotól, hogy elkelne a segítsége, ezért sietve elbúcsúzott. A percek óráknak tűntek. Szótlanul, a saját félelmeikkel küzdve várakoztak. Minden ajtónyílásra felkapták a fejüket, míg számtalan csalódás után végre a belépő orvos rájuk nézett. Mindhárman felugrottak.
- Richard Castle hozzátartozói? - kérdezte az orvos.- Igen - vágta rá Alexis és Kate egyszerre. A nyomozó hirtelen elkapta a tekintetét és a földre bámult. Vajon ő hozzátartozó? Igen - állapította meg magában: Castle a társa, hozzá tartozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése