Minden a terv szerint alakult, és hamarosan ott állt Castle nappalijában.
Emlékezett arra a pillanatra, hogy amikor először lépett be ezen az ajtón mennyire meglepte a lakás nagysága és a lakberendező hozzáértését dicsérő berendezése. Néha meg is feledkezik arról, hogy mennyire gazdag is az író. Mivel még sosem járt az író hálószobájában körülnézett, merre induljon, aztán találomra benyitott az egyik ajtón. Így lenne lottó ötösöm - gondolta, amikor meglátta, hogy jó helyen jár. A szoba férfias volt, mégis barátságos és elegáns. A fő helyet természetesen a nagy franciaágy uralta. Ahogy a nő szeme megállapodott az ágyon, elképzelte, hány nővel tölthetett itt kellemes perceket a férfi, hány nő ébredhetett az első cirógató napsugarakra a karjaiban. - Jézusom, Beckett! Miken jár az eszed? - korholta magát, és próbálta figyelmét elterelni az ágyról. Hamarosan megtalálta Castle ruháit. Szeme végigsiklott a vállfán sorakozó számtalan zakón, öltönyön és szmokingon, a szépen összehajtogatott ingeken és farmerokon. Kivett egy sötét farmert, egy zakót és egy világoskék inget, mivel úgy tapasztalta, hogy ezt a színt kedveli leginkább a férfi, talán mert még kékebbé teszi a szemét. Neki viszont tetszettek a csíkos ingei és a bordó is, no meg a kék kiskockás a világos zakóval. Még mielőtt azon kezdett volna töprengeni, egyáltalán miért is érdekli, hogy mi áll jól az írónak, kihúzott egy fiókot és elmosolyodott. Bokszeralsók sorakoztak szépen összehajtogatva, egyszínű, csíkos, világos és sötétebb színű, és szinte mindegyiken volt valami rajzfilmfigura. Vajon az ágyban is olyan játékos, mint amiről az alsói tanúskodnak? Kivett egy Malackás, egy Hókuszpókos és egy sima piros-fehér csíkos bokszert, és olyan gyors mozdulattal tolta be a fiókot, hogy az hangos csattanással csukódott be. Egyre több pajzán gondolat ébredt benne Castlelel kapcsolatban, és ez megijesztette. Jó lesz, ha igyekszik minél hamarabb összeszedni a szükséges holmikat, és nem engedi a fantáziáját eluralkodni! Pár zokni, pizsama, papucs, egy köntös. Körülnézett. Mi kell még? - Á, megvan! - kiáltott fel hangosan. - Fogkefe!
Nem csalódott, a fürdőszoba majdnem teljesen olyan volt, amilyennek elképzelte: tágas, elegáns, minden luxussal felszerelt. Szinte vonzotta a tekintetét a hatalmas sarokkád. Fantáziája megint meglódult - pezsgő, habfürdő, rózsaszirmok, meztelen ölelkező testek... Vett egy mély lélegzetet miközben egy másodpercre becsukta a szemét, majd gyors léptekkel a mosdóhoz lépett. Megnyitotta a csapot és megmosta az arcát. Eltette a mosdó melletti polcról a fogkefét és szinte menekülve hagyta el a lakást. Cikáztak a gondolatai. Micsoda nap! És még nincs vége! Talán Lanienek igaza van? Nem, az nem lehet, nem vonzódik Castlehez, csak érdekesnek tartja. Igen, érdekesnek, semmi többnek. A szó megnyugtatta. Különben is, most nincs idő ezen gondolkodni! Az író egyedül van, igyekeznie kell haza nehogy Lanie előbb odaérjen, és még lázat is kell mérnie.
Mosolyogva megköszönte a portásnak a segítséget és már száguldott is haza. Megfordult a fejében, hogy bekapcsolja a szirénát, de aztán erőt vett magán, és növekvő idegessége ellenére mégsem tette.
Halkan nyitotta ki a hálószoba ajtaját, nem akarta felébreszteni a férfit, ha alszik. Félve nézett be, de aztán megnyugodott: ugyan az író arca most sem nyújtott szebb látványt és időnként fájdalmasan felnyögött, de egyenletesen szuszogva aludt. Beckett behúzta az ajtót és elindult a konyhába valami egyszerű vacsorát készíteni. Zöldségeket párolt és a húst előkészítette a sütéshez, majd visszament a beteghez.
Ahogy meghallotta Beckett lépteit, Castle kinyitotta az ép szemét.
- Kényelmes az ágyad - szólalt meg kicsit rekedt hangon egy halvány mosoly kíséretében.
- Hát még a kanapém! - húzta össze a szemöldökét Kate, de aztán elnevette magát. Képtelen volt haragudni az íróra az állandó poénkodásért, most meg kimondottan örült neki, mert ha van kedve humorizálni, akkor jobban van. Azért azt nem állhatta meg, hogy egy kicsit vissza ne vágjon. - A te ágyad meg jóóó nagy! Na és a kádad is! - nézett incselkedve a férfi szemébe. - Azért a pálmát a bokszeralsóid viszik.
- Te..., te voltál a lakásomban és kutattál a holmijaim között? Nem is adtam kulcsot! - értetlenkedett Castle.
- Ilyen apróságok nem akadályoznak meg abban, hogy megtudjam a titkaidat! - mondta egy kis gonosz mosollyal a szája sarkában a nő, miközben kezét a férfi homlokára tette. Meglepődött, hogy milyen forró a bőre, ezért végigsimított az arcán és keze az író nyakán állapodott meg, de ott is ugyan azt a hőmérsékletet érezte. - Lázas vagy - állapította meg. - Hozom a lázmérőt.
Castle jóleső érzéssel nézett a nő után. Törődik vele, ápolja, aggódik érte ..., kell ennél több? Hát, el tudott volna képzelni többet is, de tudta, hogy Kate Beckett különleges nő, meghódítani sem lehet egyszerű, hétköznapi módszerekkel. Ráadásul olyan, mintha egy láthatatlan fal venné körül, senkit nem enged magához közel. Vajon hány férfit engedett át ezen a falon? Majd később kitalál valamit, amivel elkápráztatja a nőt, most azonban nem volt ereje tovább töprengeni, mert egyre jobban fájt a feje, és ha megmozdult, az összevarrt sebek is éreztették, hogy elmúlt az érzéstelenítő hatása.
Beckett meghozta a lázmérőt, és meglepetésére a férfi engedelmesen kinyitotta száját, hogy a nyelve alá tudja tenni. - Még sincs jól - állapította meg magában.
- Mindjárt jön Lanie és megvizsgál, ad fájdalomcsillapítót, hogy jobban teljen az éjszaka - nyugtatta, de alighogy kimondta a szavakat már tudta, hogy mit reagálna erre a férfi, ha nem lenne a lázmérő a szájában, ezért gyorsan hozzátette: - Hogy jobban tudjál aludni.
Castel jólesően nyugtázta, hogy Kate már megint zavarba jött egy kicsit, de érezte, hogy nem szabad túlfeszítenie a húrt ezért hallgatott, ugyanakkor kereste a szemkontaktust a nővel.
Tekintetük találkozott: mindketten jóleső nyugalommal merültek el a pillanatban, amit erőteljes kopogás tört meg.
Nem csalódott, a fürdőszoba majdnem teljesen olyan volt, amilyennek elképzelte: tágas, elegáns, minden luxussal felszerelt. Szinte vonzotta a tekintetét a hatalmas sarokkád. Fantáziája megint meglódult - pezsgő, habfürdő, rózsaszirmok, meztelen ölelkező testek... Vett egy mély lélegzetet miközben egy másodpercre becsukta a szemét, majd gyors léptekkel a mosdóhoz lépett. Megnyitotta a csapot és megmosta az arcát. Eltette a mosdó melletti polcról a fogkefét és szinte menekülve hagyta el a lakást. Cikáztak a gondolatai. Micsoda nap! És még nincs vége! Talán Lanienek igaza van? Nem, az nem lehet, nem vonzódik Castlehez, csak érdekesnek tartja. Igen, érdekesnek, semmi többnek. A szó megnyugtatta. Különben is, most nincs idő ezen gondolkodni! Az író egyedül van, igyekeznie kell haza nehogy Lanie előbb odaérjen, és még lázat is kell mérnie.
Mosolyogva megköszönte a portásnak a segítséget és már száguldott is haza. Megfordult a fejében, hogy bekapcsolja a szirénát, de aztán erőt vett magán, és növekvő idegessége ellenére mégsem tette.
Halkan nyitotta ki a hálószoba ajtaját, nem akarta felébreszteni a férfit, ha alszik. Félve nézett be, de aztán megnyugodott: ugyan az író arca most sem nyújtott szebb látványt és időnként fájdalmasan felnyögött, de egyenletesen szuszogva aludt. Beckett behúzta az ajtót és elindult a konyhába valami egyszerű vacsorát készíteni. Zöldségeket párolt és a húst előkészítette a sütéshez, majd visszament a beteghez.
Ahogy meghallotta Beckett lépteit, Castle kinyitotta az ép szemét.
- Kényelmes az ágyad - szólalt meg kicsit rekedt hangon egy halvány mosoly kíséretében.
- Hát még a kanapém! - húzta össze a szemöldökét Kate, de aztán elnevette magát. Képtelen volt haragudni az íróra az állandó poénkodásért, most meg kimondottan örült neki, mert ha van kedve humorizálni, akkor jobban van. Azért azt nem állhatta meg, hogy egy kicsit vissza ne vágjon. - A te ágyad meg jóóó nagy! Na és a kádad is! - nézett incselkedve a férfi szemébe. - Azért a pálmát a bokszeralsóid viszik.
- Te..., te voltál a lakásomban és kutattál a holmijaim között? Nem is adtam kulcsot! - értetlenkedett Castle.
- Ilyen apróságok nem akadályoznak meg abban, hogy megtudjam a titkaidat! - mondta egy kis gonosz mosollyal a szája sarkában a nő, miközben kezét a férfi homlokára tette. Meglepődött, hogy milyen forró a bőre, ezért végigsimított az arcán és keze az író nyakán állapodott meg, de ott is ugyan azt a hőmérsékletet érezte. - Lázas vagy - állapította meg. - Hozom a lázmérőt.
Castle jóleső érzéssel nézett a nő után. Törődik vele, ápolja, aggódik érte ..., kell ennél több? Hát, el tudott volna képzelni többet is, de tudta, hogy Kate Beckett különleges nő, meghódítani sem lehet egyszerű, hétköznapi módszerekkel. Ráadásul olyan, mintha egy láthatatlan fal venné körül, senkit nem enged magához közel. Vajon hány férfit engedett át ezen a falon? Majd később kitalál valamit, amivel elkápráztatja a nőt, most azonban nem volt ereje tovább töprengeni, mert egyre jobban fájt a feje, és ha megmozdult, az összevarrt sebek is éreztették, hogy elmúlt az érzéstelenítő hatása.
Beckett meghozta a lázmérőt, és meglepetésére a férfi engedelmesen kinyitotta száját, hogy a nyelve alá tudja tenni. - Még sincs jól - állapította meg magában.
- Mindjárt jön Lanie és megvizsgál, ad fájdalomcsillapítót, hogy jobban teljen az éjszaka - nyugtatta, de alighogy kimondta a szavakat már tudta, hogy mit reagálna erre a férfi, ha nem lenne a lázmérő a szájában, ezért gyorsan hozzátette: - Hogy jobban tudjál aludni.
Castel jólesően nyugtázta, hogy Kate már megint zavarba jött egy kicsit, de érezte, hogy nem szabad túlfeszítenie a húrt ezért hallgatott, ugyanakkor kereste a szemkontaktust a nővel.
Tekintetük találkozott: mindketten jóleső nyugalommal merültek el a pillanatban, amit erőteljes kopogás tört meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése