Változatok egy témára 1/11

- Na gyerünk Rick, most fantáziálhatsz! Itt vagyunk egy ágyban - mosolygott érzékien a nő.

Castle tudta, hogy ez csak elterelés, de érzelmei egyre jobban átvették az irányítást: a vágy harcolt a félelemmel. Jóleső borzongás futott végig a testén, ahogy Kate végigsimított a vállán, az oldalán, végül keze a csípőjén állapodott meg. Nem emlékezett, hogy érzett-e már ilyet egy egyszerű érintéstől. Nem tudott szabadulni az érzéki tekintettől, miközben érezte, hogy a nő tovább simogatja és lassan lejjebb húzza az alsónadrágját.

- Egy kicsit fájni fog, de ne félj, majd kárpótollak - mondta Kate selymes hangon és megfogta a férfi kezét.

Castle érezte, ahogy Lanie fertőtlenítőt fúj a bőrére, majd letöröli, és tudta, hogy utána jön a szúrás. Nem a fájdalomtól félt, hanem a tudattól, ahogy a tű a bőrébe, majd az izmokba hatol. Szinte maga előtt látta a szöveteket és a sejteket, amint sikoltanak a betolakodó fecskendő ellen. Megfeszültek az izmai, erre Kate erősebben szorította a kezét.

- Ne feszítsd meg az izmaidat, mert akkor jobban fáj! Próbálj meg ellazulni - szólalt meg Lanie, és magában megdicsérte Katet, hogy milyen jó módszert talált a beteg fóbiájának legyőzésére.

- Csak csináld gyorsan! - sürgette a férfi, de már kiáltott is fel - Áááuuu ... ez ...ez ... fáááj! - Izmai újra megfeszültek. Beckett megsimogatta az arcát és szinte suttogva mondta: - Semmi baj, semmi baj Rick! Itt vagyok, vigyázok rád!

- Meg is vagyunk! Nem vagy egy könnyű eset, ugye tudod Castle? - mondta Lanie, miközben felhúzta a férfi bokszerét és finoman megpaskolta.

- De Lanie! - fordult hátra megkönnyebbülve, hangjában tettetett felháborodással Castle, de a két nő csak mosolygott rajta. Aztán pajkosan Beckettre nézett. - Mi lesz a kárpótlás?
- Látod, erről beszéltem - nézett Kate lemondóan Laniere.
- Castle, te most iszol egy pohár teát, lázas vagy, kell a folyadékpótlás, aztán aluszikálsz egy kicsit - mondta a várható szópárbajt megelőzve az orvos határozottan. - Mi meg beszélgetünk egy kicsit a nappaliban - nézett Katere.
A férfi ivott egy kicsit, aztán megpróbált a lehető legkényelmesebben elhelyezkedni. Beckett betakarta és elindult az ajtóban várakozó Lanie felé.
- Miért nem maradtok? Nem szeretem amikor a hátam mögött sutyorogtok - szólt utána az író.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy nincs más témánk, csak te? - nézett vissza felháborodva a nő, majd bosszúsan behúzta maga után az ajtót.
Castle a láztól és az injekció okozta pániktól kimerülve feküdt mozdulatlanul az ágyban. Kate Beckett ágyában. "Kárpótollak", "vigyázok rád" - csengtek a fülében a nő egyszer érzéki, máskor megnyugtató szavai. Vajon hall egyszer majd a nő szájából ilyen szavakat akkor is, ha nem lesz beteg? A gondolatok még egy percig kavarogtak a fejében, aztán megnyugtató, békés álomba merült.
- Ha én ezt előre láttam volna, biztos, hogy nem hozzád viszem, hanem lerakom az első kórházban - morgolódott Kate, miközben elkezdte grillezni a befűszerezett húsokat. - Hogyan fogok bírni vele, ha már jobban lesz? - nézett kétségbeesve Laniere.
- Most mi bajod? Egész jól megoldottad eddig a helyzetet! Szüksége van rád, te segítesz neki. Mi ebben a bonyolult? Különben is, szerintem egyik oldalon élvezed ezt a helyzetet, másik oldalon pedig félsz - mondta az orvos sejtelmesen mosolyogva.
- Ugyan mitől félnék? -csattant Kate hangja.
- Nem is tudom kislány! Talán, hogy vonzónak találod, és közelebb kerül hozzád, mint szeretnéd.
- Tényleg így gondolod? Ennyire látszik? - lepődött meg a nyomozó, leroskadt egy székre, és maga elé bámulva folytatta. - Sokszor rettentően idegesít, ha nincs ott, akkor meg hiányzik. Ami a legbosszantóbb, hogy éppen azok a tulajdonságai hiányoznak a legjobban, amik máskor a legjobban idegesítenek. Hagyjuk! - mondta hirtelen, és felpattant a székről. - Inkább azt mondd meg, mi a következő lépés - nézett Laniere, aki egy sóhaj kíséretében csak ingatta a fejét. Ismerte a nyomozót, tudta, hogy most jobb, ha lezárják a témát, különben csak ellenállást vált ki belőle.
- Fél órán belül hatnia kell a gyógyszereknek. Ha lejjebb megy a láza, akkor már nem lesz semmi baj és én végre haza mehetek pihenni. Ne gondold, hogy nekem leányálom volt a te kis akciód! Azt hittem infarktust kapok, amikor rájöttem, hogy tényleg nekem kell ellátnom egy élő sebesültet. Ráadásul Castlet! De készülj fel, ha jobban lesz, akkor is vár még rá néhány injekció!
Kate mozdulata - amellyel egy hússzelete fordított volna meg - egy pillanatra megállt, és mintha nem hallotta volna az utolsó mondatot, csak annyit kérdezett: - És ha nem hat a gyógyszer?
- Akkor akár tetszik, akár nem, mentőt kell hívnunk és be kell vinnünk a kórházba.
Kate csak bólintott. Nem akarta, hogy Castle kórházba kerüljön. De miért is nem akarja?
- Kész a vacsora - szólalt meg gyorsan, hogy elterelje a gondolatait. - Azt hiszem mindketten megérdemeljük - nézett hálásan a barátnőjére. - Köszönök mindent Lanie, nem tudom mit csináltam volna nélküled!
- Jó, jó, de legközelebb ne akkor sérüljetek meg, amikor nincs egy nyamvadt mentő! Hálálkodni meg ráértek akkor, ha jobban lesz a mi írócskánk - mondta, de nagyon jólestek neki a köszönő szavak.
- Szerinted Castlenek jó lesz ez a vacsora? - nézett rá kérdőn a nyomozó, miközben a zöldségeket kóstolgatta.
- Hidd el, ilyen állapotban nem kíván enni, de arra figyelj, hogy elég folyadékot igyon! Különben egészen jól főzöl. Mennyei volt a hús! - dicsérte, és jólesően dőlt hátra a székben. -  Ha te is befejezted, akkor megnézhetnénk, hogy van a hősünk.
Castle egyenletesen lélegezve, mélyen aludt. Könnyebben vette a levegőt amióta nem volt teletömve gézzel az orra, és valószínűleg a láza is lejjebb ment.
Kate tanácstalanul állt az ágy mellett a lázmérővel a kezében. Felkeltse a békésen alvó férfit, hogy a szájába tegye a lázmérőt?
- Kate! Hónaljban is lehet lázat mérni! - szólalt meg mögötte Lanie, szája sarkában egy apró mosollyal.
- Persze - mondta zavartan a nő és betuszkolta a lázmérőt az író ép karja alá.
Szótlanul várták, hogy a higanyszál felkússzon a valós értékig, aztán Lanie egy határozott mozdulattal kivette, és összevont szemöldökkel nézte az értéket. Amikor meglátta a csillogó fémszálat, arca felragyogott.
- 37, 8! Rendben lesz!
Megkönnyebbült mosollyal néztek egymásra.
- Reggel jövök - mondta Lanie. - Hagyd aludni, de ha felébred itasd meg, és segíts neki megmosakodni, mert a lázcsillapítótól nagyon meg fog izzadni!