Egyik kezével finoman letörölgette a vért Castle arcáról, a másikkal megtámasztotta a fejét.
A mozdulatban annyi törődés volt, ami mindkettejüket meglepte. Tekintetük összeforrt, és egy pillanatra mintha megállt volna az idő. Kate pislantott egyet, aztán zavartan folytatta a megkezdett mozdulatot. Még sosem fordult elő, hogy ne állta volna a férfi átható tekintetét, ezért bosszantotta a helyzet.
Rick most csak az őt ápoló nőt figyelte. Aggódó tekintet és gyengéd gondoskodás. Még sosem érezte ilyen intim közelségbe magához a nyomozót. Nem csak a fizikai érintésről van szó (hiszen eddig alig érintették meg a másikat), hanem arról, hogy Beckett eddig sosem tekintette az élete részének, társnak, barátnak, csak egy elviselhetetlen, bosszantó koloncnak, aki ráakaszkodott, most meg itt térdel mellette, kötözi a sebeit, és minden mozdulatából árad a gyengédség és az aggodalom.
A fájdalom enyhült, és igazából már fel is tudott volna kelni, de meg kellett magának vallania, hogy tulajdonképpen élvezi a helyzetet: kisebb fajta hős lett, ráadásul Kate "simogatja", ápolgatja, törődik vele.
Abbamaradt a "simogatás". Castle felnézett, és Kate kézét látta az arca felé közeledni két jókora géztamponnal.
- Beckett mi... mit akarsz azokkal? - dadogta.
- Nyugi Castle, ha a kötözést kibírtad nyafogás nélkül, ez már meg se kottyan - évődött a nyomozó tudva, hogy a köztük szinte állandóan zajló szellemi párbaj eltereli a férfi figyelmét a lehetetlen helyzetről. - Nagyon vérzik az orrod, muszáj betamponozni.
- Áááuuu! Ez... ez fáááj!
- Tudom, de ha előre tudod, hogy mi vár rád, meg sem engedted volna - mosolygott együttérzőn a nő.
Végignézett a férfin. Egyenlőre megteszi - gondolta, de sürgősen orvost kell találniuk. Miközben felállt, kérdőn nézett Espositora, aki újra telefonált és csak megrázta a fejét. Ryan is tanácstalanul, kérdőn nézett Beckettre, tőle várta a megoldást. Szóval nincs mentő - konstatálta a nő.
- Lanie! -kiáltott fel Kate megkönnyebbülve, mint aki megtalálta a bölcsek kövét. - Esposito! Szólj Lanienek, hogy készüljön, sérültet viszünk.
Esposito és Ryan csak bámult néhány másodpercig. Mit tehetne Lanie? Varázsolja műtővé a bonctermet? Igaz, van a törvényszéki kórbonctani épületrészben egy orvosi vizsgáló, de nem hitték, hogy ott tényleg fordult már meg beteg. Beckett arcát látva azonban rájöttek, hogy halálosan komolyan mondta a hallottakat.
- Még nem vagyok hulla! Nehogy már Laniehez vigyetek! - szólalt meg felháborodottan Castle, szemét ijedten kapkodva a három nyomozó között. - Még véletlenül fel talál boncolni - morogta.
Erre a fiúk elnevették magukat, Beckett meg csak egy sóhaj közepette az ég felé emelte a tekintetét.
Esposito a gyorstárcsázón hívta Laniet, miközben közelebb lépett Castlehöz.
- Lanie ne kérdezz semmit! Készülj, hozzád visszük Castlet, el kell látnod a sérüléseit: szúrt seb a mellkas jobb oldalán és a bal combon, zúzódások az arcon, horzsolások a bal karon - sorolta egy levegővétellel Espo, de a vonal másik végén egy szusszanást sem hallott. - Lanie hallasz?
- Igen - jött nagy sokára a nem túl meggyőző válasz. - Normálisak vagytok? Évek óta nem kezeltem élő embert! És egyáltalán mi történt?
- Ez hosszú. Hidd el nincs más választásunk! Készülj!
Lanie az első döbbenet után rájött, hogy társai biztosan nem jókedvükben találták ki, hogy ő lássa el Castlet, és egy pillanat múlva már felül is kerekedett az orvosi énje.
- Tudatánál van? - kérdezte, miközben a nyomozó már kihangosította a telefont.
- Igen, de nem akar hozzád menni.
- Ha be van rezelve, hogy esetleg felboncolom, akkor tényleg magánál van, de mondjátok meg neki, hogy ezért még számolunk.
Castle kétségbeesett tekintettel ráncolta össze a szemöldökét, a fiúk meg jót derültek rajta.
- Most mi van? Szót fogadtam, nem mentem utánatok, mégis én kaptam el!
Beckett-től erre csak egy szúrós pillantást kapott, de szája sarkában ott bujkált egy kis mosoly.
- A frászt hozod az emberre Castle. Olyan vagy mint egy gyerek, egy pillanatra sem lehet egyedül hagyni - évődött a nő.
- Csak nem félt Beckett nyomozó? - incselkedett ma már másodszor a férfi. Ahogy enyhültek a fájdalmai, egyre inkább kihasználta a helyzetet, hogy egy kicsit vele foglalkozzon a nő.
- Akkor legyen nagy a szád, ha Lanie kezei közé kerülsz!
- Hú de megijedtem! - bátorodott fel az író, bár akkor még nem tudta mi vár rá.
- Hallom nincs nagy baj - szólalt meg Lanie. - A régiek vagytok. Kaphatnék azonban egy kis előzetest, hogy mire készüljek?
- Azt hiszem rondábban néz ki, mint amilyen veszélyes, de az biztos, hogy a varrást nem ússza meg - nézett végig a fekvő írón Beckett.
- Jó - sóhajtott Lanie - a vizsgálóba hozzátok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése