Változatok egy témára 1/12

- Hagyd aludni, de ha felébred itasd meg, és segíts neki megmosakodni, mert a lázcsillapítótól nagyon meg fog izzadni!

Ó! - nyögte Beckett, és miközben kikísérte Laniet, megpróbálta felvenni pókerarcát, nehogy barátnője megsejtse, milyen gondolatok cikáznak a fejében a "segíts neki megmosakodni" utasítástól.

Elrakodott a konyhában, aztán megágyazott magának a kanapén. Halkan benyitott a hálóba és megnyugodva látta, hogy a férfi még mindig mélyen alszik. Odaosont a szekrényéhez és kivette belőle a legkevésbé szexis pizsamáját, majd behajtotta az ajtót. Nem akarta becsukni, nehogy ne hallja meg, ha valami baj van. Gyorsan lezuhanyozott, és megpróbált kényelmes helyet keresni magának a kanapén, ami nem volt egyszerű. Mégsem az ágy kényelmetlensége volt az oka annak, hogy nem tudott elaludni. Egyfolytában a nap eseményei peregtek a szeme előtt, de leginkább azok a pillanatok, amikor olyan közel került Castle-höz, hogy minden idegszála bizsergett, vagy amikor megérintette a férfit. A holnapba már nem is mert belegondolni! Sokáig forgolódott, végül győzött a fáradtság és elaludt.
Agya mélyén érzékelte a hangokat: reccsenés, suhogás, osonó lépések. Félálomban nem tudta beazonosítani honnan jönnek a hangok, de az tudatosult benne, hogy valaki jár a lakásában. Ösztönösen az éjjeliszekrényhez nyúlt a fegyveréért, de keze csak az ürességben tapogatott. Hol a fegyvere? Adrenalinszintje egy pillanat alatt az egekbe szökött, tudata kitisztult, rájött, hogy a nappaliban aludt el. El kell kapnia a betörőt! Halkan felállt az ágyból, lépett néhányat a villanykapcsoló felé, majd egy határozott mozdulattal felkattintotta, és közben erélyesen elkiáltotta magát: - Állj! New york-i rendőrség!
- Ne ... ne lőj! Csak én vagyok! - hangzott Castle ijedt hangja. Néhány méterre állt a nőtől egy szál bokszerben, rémült tekintettel. Beckett megdermedt. Hogyan feledkezhetett meg a férfiről?
- Castle! A frászt hozod az emberre! Miért mászkálsz a sötétben? - próbálta menteni a kínos helyzetet.
- Csak a mosdóba kell mennem, és nem akartalak felébreszteni - mentegetőzött, miközben sérült lábát kímélve egy lábon próbált egyensúlyozni.
- Támaszkodj rám - mondta gondolkodás nélkül a nő. A sérült férfit látva ösztönösen segíteni akart. Arra nem számított, hogy ebben a helyzetben a segítség azt jelenti, hogy Castle átöleli a nyakát és keze a vállán állapodik meg. Az ölelés intim volt, most mégsem találta egyikük sem érzékinek: Beckett segíteni akart, Castle-nek pedig jólesett a segítség. Az ajtónál Kate kibújt az ölelésből.
- Nagy fiú vagy. Tudsz egyedül pisilni, ugye? - incselkedett a férfival.
- Nem bánnám, ha segítene Beckett nyomozó, még olyan gyenge vagyok - játszotta a haldoklót Castle. A nő egy pillanatra Martha gesztusait látta az íróban, amikor utánoz egy szerepét túljátszó színészt, de a férfi nem nevetséges volt, hanem kimondhatatlanul aranyos.
- Ó, ha ilyen rosszul van Mr. Castle, akkor le kell feküdnie, és hozok egy kacsát, abba egyedül is tud pisilni - ment bele a nő a játékba, és a férfihoz hasonlóan eltúlzott, színészkedő hangsúllyal válaszolt.
- Meg fogja még bánni, hogy nem segített nyomozó - szólt tettetett sértődöttséggel Castle, és belépett a mosdóba.
Kate megcsóválta a fejét, szája sarkában mosoly bujkált. - Hát, az éjszaka sem unalmas mellette. Még szerencse, hogy nem volt kéznél a fegyverem! - gondolta. Egy pohárba teát öntött és a hálószobába vitte. Megigazította az ágyneműt, aztán visszament, hogy segítsen a férfinak eljutni az ágyig. Hallotta, hogy kezet mos, ezért bátortalanul benyitott.
- Segítsek?
- Előbb kellett volna - fordult hátra huncut tekintettel az író.
- Castle ne! Túl fáradt vagyok ehhez - mondta, és a odalépett a férfihoz, hogy az rátámaszkodhasson.
Ma már másodszor takarta be az írót mint egy kisgyereket, féltőn, gondoskodón. - Mintha előtörtek volna az anyai ösztöneim - gondolta, de aztán elhessegette a gondolatot és gyorsan ő is lefeküdt. Most nem forgolódott, egy perc alatt elaludt.
A vadul zenélő telefon hangjára riadt fel, hirtelen azt sem tudta hol van. Olyan álmos volt, hogy a szeme előtt úszkáló homályosságtól azt sem látta, hogy ki hívja, így megszokásból beleszólt: - Beckett.
- Szia Kate! -  hallatszott a vonal túloldaláról Lanie hangja. - Hogy telt az éjszaka? Jobban van az írócskánk? Siessek vagy ráérek később menni? - özönlöttek a kérdései.
- Várj Lanie! - szólt közbe a nyomozó. - Még azt sem tudom, hogy ÉN élek-e? Hogy hívhatsz hajnali - ránézett az órára - nyolc órakor?
- Még aludtál? - jött a csodálkozó kérdés. - Így lefárasztott  az éjszaka Castle?
- Lanie! Teljesen úgy beszélsz, mint ő. Mégis, kinek a barátnője vagy? - fortyogott Kate, miközben elindult a hálószoba felé. Maga is meglepődött, hogy milyen késő van már, és megijedt, mert nem hallotta a férfit mocorogni. - Ha tudnád mi történt az éjszaka, nem poénkodnál - mondta a telefonba.
- Kíváncsivá tettél!
- Mindjárt visszahívlak, megnézem hogy van Castle - ezzel kinyomta a készüléket és halkan benyitott a hálóba.
Castle nyakig betakarózva, izzadságtól csatakosan feküdt az ágyban. Már néhány perccel a telefoncsörgés előtt felébredt, de nem mozdult. Tudta, hogy Beckett fáradt, had aludjon.  Résnyire nyitott szemhéjai alól figyelte, ahogy a nő belép a szobába, megáll mellette és tenyerét a homlokára teszi. Becsukta a szemét, élvezte a hűvös érintést, de aztán felnézett. Nem akarta becsapni a nőt.
- Jó reggelt! - köszöntötte rekedtes hangon.
- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni!
- Már fenn voltam - mosolyodott el.
- Miért nem szóltál? - pirított rá a nő.
- Az éjszakai akció után nem akartalak még egyszer felriasztani - nézett rá bűnbánó, ártatlan tekintettel a férfi.
Kate-nek jólesett a figyelmesség. Elmosolyodott az éjszakai emlékre, de nem szólt, csak bólintott. Közben előszedte a lázmérőt, felhajtotta a takarót és az író hóna alá dugta. - Igaza volt Lanie-nek - gondolta - valóban nagyon megizzadt. A szekrényhez lépett és elővett egy tiszta ágyneműhuzatot.
Castle csak csendben figyelte a nőt. Minden egyes pillanatnak örült, amit együtt tölthettek, főleg amikor Kate vele törődött.
- Nem vagy éhes vagy szomjas? - törte meg a csendet Beckett.
- Innék veled egy kávét - nézett a szemébe jelentőségteljesen az író.
- Kávét csak én iszom, te csak teát vagy gyümölcslevet kaphatsz. Most nem kell, hogy pörögj!
- Attól fél, hogy akkor nem bír velem Beckett nyomozó? - vette elő a huncutkodó énjét  Castle.
- Elbírni? Veled? Bármikor! - mondta magabiztosan a nő, miközben kivette a lázmérőt.
- Szólok Lanie-nek, hogy ráér később jönni, csak hőemelkedésed van. Áthuzatolom az ágyneműt, te addig próbálj megmosakodni. A pizsamádat a kád melletti polcra tettem.
- Segítesz, ha nem megy egyedül? - kérdezte incselkedve.
- Megfürdetlek, ha akarod - nézett fel kacéran Kate egyenesen a férfi szemébe, aki egy darabig állta a tekintetet, aztán nyelt egyet és pislantott.