Változatok egy témára 1/16

- Á! Jó leszek! Jó leszek! - kiáltott fel Rick fájdalmasan, de szemében huncut mosoly bujkált.

Ahogy Kate meglátta a tekintetet, hirtelen hátrébb húzódott. Már megint túl közel került a férfihez.

- Ezt tedd az arcodra - nyújtotta oda a másik jeges zacskót. - Most pihenj, én meg készítek valamit ebére - mondta, és egy gyors mozdulattal betakarta az írót. Nem nézett rá, mozdulatában most nem volt semmi gondoskodás, semmi személyes. Nem akarta, hogy Castle olyat olvasson ki a testbeszédéből, amire ő még nincs felkészülve.

Rick megérezte a nő hirtelen viselkedésváltozását, ezért csendben maradt. Nem akarta elrontani a hátra levő együtt töltött időt valami idétlenséggel. Lanie szavai szíven ütötték. Azt hitte, még legalább 3-4 napot itt lehet incselkedve, évődve, beszélgetve Katetel. Abban reménykedett, hogy idővel az érintéseknek, simogatásoknak, gondoskodó mozdulatoknak, összefonódó tekinteteknek más jelentése lesz, és nem egy beteg-ápoló, hanem egy férfi-nő bensőséges kapcsolatát tükrözik. Ha csak egy napja maradt, akkor ez hiú ábránd. Szomorúan nézett a nő után, aki a már megint sürgetően zenélő telefon felé nyúlt.

Martha - jelent meg a kijelzőn. Kate töprengő tekintettel fordult a férfi felé.

- Hol lehet a telefonod, hogy mindenki engem hív?
- Nem tudom. Tegnap az autóban még megvolt, talán ott esett ki a nadrágomból.
Kate felvette a telefont, de mielőtt bármit szólhatott volna már hallotta is Martha kétségbeesett hangját.
- Ó drágám! Mi történt Richarddal? Alexis most hívott, hogy elfogott egy gyilkost és megsérült. De ugye jól van? - mondta egy szuszra, hangjából aggodalom és idegesség csendült.
- Nyugodj meg Martha, semmi baj! Minden úgy van, ahogy Alexis mondta, de ne aggódj, nem súlyosak a sérülései.
- Valóban nálad van? Nem kellett kórházba vinni?
- Igen itt van, és vigyázok rá. Hidd el nincs nagy baj, csak nem akartam, hogy egyedül legyen - próbálta nyugtatni a nőt, akinek még a hangja is remegett. - Várj, odaadom neki a telefont, beszélj vele - nézett közben Castle-ra, és csak ekkor vette észre, hogy a férfi kétségbeesett tekintettel rázza a fejét, de már nem volt visszaút, átadta neki a készükéket.
Kate mosolyogva figyelte, hogyan változik át Rick nagyvilági bestselleríróból bűnbánó kisfiúvá, aki megígérte az anyukájának, hogy jó lesz, aztán mégis baj érte. Aztán úgy döntött, magára hagyja a férfit, had mondja el a saját variációját a történtekről az anyjának.
Kiment a konyhába, és közben azon gondolkodott, hogy első pillantásra milyen furcsa párost alkot a színésznő anya és író fia, pedig nem is meglepő, hiszen mindkettejük lételeme a fantázia világa. Csak amíg Martha a mások képzelete által létrehozott világot jeleníti meg, addig a fia maga találja ki azokat. Eddig csak néhányszor találkozott az asszonnyal, akit a felszínes szemlélő egy bohókás, harsány dívának látott, ő azonban Castle elbeszéléseiből, elejtett mondataiból tudta, hogy fiának adott tanácsi igencsak bölcsek. Még az anyjára tett élcelődő megjegyzései ellenére is érezte, mennyi szeretet van a férfiben az anyja iránt és viszont. Látszólag teljesen önálló életet éltek, a fontos dolgokban mégis kikérték egymás tanácsát, és Kate érezte, hogy a két ember között szoros lelki kapcsolat van még akkor is, ha ezt jól palástolják.
Arra gondolt, valami édes-savanyú kínai ebédet készít. Miközben előkészítette a hozzávalókat, mosolyogva hallgatta a hálószobából kiszűrődő hangokat. Nem értette a szavakat, de a hangsúlyok elég beszédesek voltak: nem Richard Castle írót hallotta, hanem Rickyt a kisfiút, aki a mamájának magyarázkodik egy csínytevés után.
Kopogtak. Lanie és a fiúk most mentek el. Ki lehet az? - töprengett. Tétován nyitotta ki az ajtót, és majdnem földbe gyökerezett a lába, amikor megpillantotta az ajtóban álló kedves alakot. Hát, rá végképp ne számított! Most kezdhet igazán magyarázkodni, hogy mit keres Castle az ágyában!
- Szia Katie! - ölelte meg Jim Beckett kicsit meglepettnek tűnő lányát.
- Szia Apa! - nyögte zavartan. - Mi szél hozott erre? Nem hívtál, hogy jössz.
- Talán zavarok? - méregette a férfi kutató tekintettel.
- Tudod, hogy te sosem zavarsz - oldódott fel lassan Kate. Tudta, hogy apja mindig tiszteletben tartotta a magánéletét, és sosem szólt bele a kapcsolataiba. - De hiszen nincs is semmilyen kapcsolatom Castle-lel! - korholta magát gondolatban. Talán az lesz a legjobb, ha nem halogatja a dolgokat, hanem elmondja a helyzetet, még mielőtt az apja félreértené. Már éppen egy mély levegőt vett és nyitotta a száját, amikor a hálószobából hangos csörömpölés, majd egy jajkiáltás hallatszott.Az apja kérdőn nézett rá.
- Megzavartalak valamiben? - méregette Katet.
- Dehogy apa! - háborodott fel a lány. - Gyere, mindent elmagyarázok - azzal megfogta a férfi kezét és a hálószoba felé húzta.
Castle fázott. Talán lejjebb ment a láza, ezért nem volt elég, hogy a takarót magára húzza. Felveszek egy pizsama felsőt, vagy egy pólót, amit Kate hozott - gondolta. Nem akarta kiszolgáltatni magát, úgy is elég fáradt lehet a nő, és azt sem akarta, hogy Katenek csak olyan emlékei legyenek erről a napról, hogy minden apróságért ugráltatja. Felült az ágyban, de úgy érezte sérült lába nem bírja el, ezért kezével megtámaszkodott az éjjeliszekrényen. Éppen állt volna fel, amikor a rá nehezedő súlytól az éjjeliszekrény megbillent, a rajta levő pohár eldőlt és a padló felé vette az irányt. Ösztönösen a pohár után kapott, de vállába olyan fájdalom nyilalt, hogy felkiáltott, a pohár pedig számtalan darabra törve csattant a padlón. Mozdulatlanná dermedt és próbált úrrá lenni a fájdalmon. - Na, ennyit arról, hogy nem akarom az ápolásommal terhelni Beckettet.
Kate olyan erővel tépte fel az ajtót, mintha hurrikán söpört volna át a szobán, de egy pillanatra megtorpant a küszöbön. Castle fájdalmas arccal nézett arra. - Sajnálom, én ... - mondta bűnbánó tekintettel a nőnek, aztán elakadt a szava, ahogy meglátta az idegen férfit, aki meglepetten nézett rá. Fogalma sem volt arról, hogy ki ez az idősödő férfi, de Kate biztos nem örül, hogy meglátta őt boxeralsóban épp kikelni az ágyából, ezért próbálta menteni a menthetőt.
- Üdv! Ez nem az aminek látszik! Én nem vagyok a szere... szóval, ...érti? Még nem ... sajnos. Csak a betege. De holnap már itt sem leszek! - hadarta, az idegen pedig összehúzott szemekkel próbálta megfejteni a hallottakat.     
A kínos helyzetet Kate oldotta fel.
- Apa, az úr Richard Castle író, - mutatott a fél lábon imbolygó férfire, - aki anyagot gyűjt a gyilkosságiaknál. Castle, az úr az édesapám - nézett szeretettel az apjára.
Castle nyelt egyet, hirtelen nem tudta mit mondjon. Talán jobb lett volna, ha eddig sem szólalt volna meg - futott át az agyán. - Ez ám a kiváló alkalom megismerkedni Kate apjával - gondolta elkeseredve. - Tiszta idiótának tarthat. Ráadásul az egy szem kislánya ágyában talál alsógatyában!
- Örülök, hogy megismerhetem Mr. Castle - mosolyodott el a férfi. - Remélem ezt nem Katie tette magával - mutatott az arcára és a kötésekre.