Változatok egy témára 1/15

- Bújjatok csak be a "barátnőtök" mellé, én meg készítek egy fotót és megosztom az ismerőseinkkel! - mosolygott Kate, de szemében gonosz kis fény villant.

Beckett tekintetét látva a  három férfi arcáról lefagyott a mosoly.

Kopogtak. Kate reménykedett, hogy most már tényleg Lanie az, és nem is kellett csalódnia, az ajtóban a kórboncnok állt sejtelmes mosollyal az arcán.

- Itt vannak a fiúk, úgy hogy ne gyere azzal te is, hogy mi volt az éjszaka - előzte meg bosszúsan Lanie várható kérdését.

- Én csak a betegünk hogylétéről akartam érdeklődni - mondta ártatlan tekintettel. Majd hozzátette - Kizárólag szakmai alapon.

- Persze - sóhajtott Kate olyan arccal, mint aki meg van győződve arról, hogy mindenki ellene esküdött. Aztán mint aki beletörődött a sorsába, folytatta - Gyere igyunk egy kávét, és elmesélek mindent!

Lanie tágra nyílt szemmel hallgatta barátnője beszámolóját, és néha jókat derült magában. Igyekezett komoly arcot vágni, ami elég nehéz volt, mivel a hálószoba felől egyfolytában Ryan és Espo kuncogása hallatszott. Látta, hogy Kate egyre gyakrabban néz összevont szemöldökkel a hálószoba ajtaja felé. Mindketten tudták, hogy Castle ugyanazokról az eseményekről beszél odabenn, csak írói fantáziájának köszönhetően valószínűleg sokkal színesebben. Lanie bármennyire is élvezte a komikus helyzetet, tudta, hogy Kate számára az inkább kínos, ezért úgy döntött, ideje közbelépnie.
- Na gyere, nézzük meg a betegünket!
Ahogy Lanie belépett az ajtón, Castle arcáról lefagyott a mosoly, de a két nyomozó még tovább nevetett az előbb hallottakon.
- Jó is, hogy itt vagytok fiúk, legalább segítetek lefogni a barátotokat, amíg beadom neki az injekciót! - szólt Espoék felé, de szemöldökét összehúzva jelentőségteljesen Castlere nézett. A férfi arcán már nyoma sem volt az előbbi vidámságnak, inkább rémület tükröződött a tekintetében, és szorosan markolta az ágyneműt. Lanie tudta, hogy kicsit gonosz dolog Rick fóbiájára építenie, de meg akarta védeni barátnőjét a férfiak élcelődésétől.
Ryan és Esposito abbahagyta a nevetést, és értetlenül nézetek hol az íróra, hol az orvosra. Aztán Ryannek leesett, és meglepetten nézett Castlere.
- Te félsz a tűtől?  - kérdezte, most már újra kuncogva.
- Jól van na! - háborodott fel az író. - Két szívtelen nő karmai közé engedtetek, és még ki is nevettek?
- Még hogy szívtelen! - mondta tettetett rosszallással egyszerre a két nő. - Na várj csak!
- Nem ... nem ...én nem úgy gondoltam! - mentegetőzött a férfi. - Csak eddig azt azt hittem, hogy a szövetségeseim, most meg kiderül, lehet, hogy az ellenségeim - nézett sértődötten Espositoékra.
- Rám még vár néhány hulla, úgy hogy elég a siránkozásból - zárta le az évődést Lanie.
- Fiúk! Rátok nem vár egy gyilkos sem? - kérdezte Castle, mivel nem szerette volna, hogy társai szembesüljenek a félelmeivel és a kiszolgáltatottságával. Már az is sok, hogy Beckett látta a gyenge pontjait!
Kate megsajnálta a férfit. Bár lehet, hogy megérdemelné, mégsem akarta, hogy csorba essen a büszkeségén a társai előtt.
- Viszlát fúk! Hess, hess - terelgette őket kezével az ajtó felé, mint a tyúkanyó a csibéit.
- Aztán csak bátorság Castle! Nehogy kiderüljön, hogy nem bírsz el két gyönyörű nővel! - kiabálta még az ajtóból vissza Espo kajánul Ryanre nevetve.
- Mint az óvodások - morogta az orra alatt Kate, miután kituszkolta az ajtón két társát.
Mire visszaért a szobába, Castle már szenvedő arccal feküdt, Lanie pedig vizsgálta a mellkasán levő vérző sebet.
- Ugye nem kell újra varrni - nézett az orvosra kétségbeesve a férfi.
- Nyugi Rick. A varratok tartanak, csak át kell kötni. De legközelebb ne ugrálj ennyire!
- Az én hibám - szólalt meg Kate szemlesütve. - Nem szabadott volna hagynom, hogy egyedül mosakodjon.
Castlet meglepte a nő lelkiismeret furdalása. - Ezek szerint tényleg félt egy kicsit? - fürkészte Kate arcát.
Lanie megvizsgálta a férfit, átkötötte a vállát, majd felhajtotta a takarót, hogy megvizsgálja a combján levő sérülést.
- Látom Malackára váltottál - állapította meg, majd elgondolkodva hozzátette: - én Csőrikét jobban szeretem.
- Beckett választotta, jobban tetszett neki, mint Hókuszpók.
- Lanie! Ha láttad volna mekkora volt a választék! Nem gondoltam volna, hogy gyártanak ennyiféle rajzfilmfigurás alsógatyát!
- Nem is! Van, amelyiket Európából rendeltem, és van olyan is, amit külön nekem gyártottak - mondta buszkén a férfi.
A két nő tanácstalanul nézett egymásra, és ugyan arra gondoltak: egy világhírű krimiíróban hogyan maradhatott meg ennyire a gyermeki én.
Lanie közben átkötözte a combsebet, és újra megmérte a lázát. Néhány óra alatta hőemelkedésből láz lett, ezért amikor meglátta a lázmérőn az értéket, sóhajtva Katere nézett.
- Kezdődhet a harc - mondta. Beckett azonnal értette, és csak ennyit válaszolt: - Mégis itt maradhattak volna a fiúk lefogni.
- Ugye ... ugye ... nem azt akarjátok csinálni, amire gondolok? - kérdezte félve Castle, akinek csak most esett le, hogy miről beszél a két nő.
- Az attól függ, hogy mire gondolsz? - mosolygott rá jelentőségteljesen Lanie, aztán komolyabb, nyugodt hangon folytatta: - Fordulj szépen az oldaladra.
Castle kétségbeesett ábrázattal nyögött egyet, de engedelmeskedett. Belátta, hogy bármennyire is fél, nincs más választása.
- Tegnap azt ígérte Kate, hogy kárpótol. Aztán mi lett belőle? Így higgyen egy nőnek az ember! - morgolódott, miközben kényszerítette magát, hogy rá ne nézzen Laniere, aki éppen a fecskendőbe szívta fel a folyadékot.
- Mi az, hogy mi lett belőle? - vágott vissza Kate tettetett felháborodással. - Megmosdattalak, kaptál frissen huzatolt ágyat és omlettet reggelire. Mire vágytál még?
- Arról most inkább nem beszélnék, hátha Lanie bosszúból belémtöri a tűt - visszakozott a férfi.
Beckett elgondolkodott. Talán ilyesmi történt vele, attól alakulhatott ki ez a félelem? Közben a férfi teste fölé hajolt, hogy lehúzza a hátsójáról a boxert. Castle behunyta a szemét, betelt a nő testének közelségével és szolid parfümjének mámorító illatával. Későn eszmélt.
- Ááááá... - ordította, izmai ugrásra készen megfeszültek, de nem tudott mozdulni, mert Beckett erőteljesen szorította a testét.
- Kész -mondta Lanie, mire mindhármukból egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel.
- Hozz jeget az arcára és az oldalára - szólt az orvos Katenek. - Nehezen gyógyulnak a zúzódások. Ha így látja meg Alexis és Martha, többet a közeledbe sem engedik.
- Tudom, hogy erre vágyik Beckett nyomozó, de azért csak hozza azt a jeget - élénkült meg Castle is, miután túlélte az injekciót.
Kate szikrázó szemekkel nézett rá, de nem szólt, csak elindult a konyha felé.
- Mennem kell - pakolta össze a holmijait Lanie. - Úgy látom sokkal jobban vagy Castle, szerintem holnap már nyugodtan hazamehetsz.
Ahogy az orvosi táskába tette a sztetoszkópot, fél szemmel látta az író meglepett, elgondolkodó arcát. Mindent látott rajta, csak örömöt nem.
- Szia kislány - búcsúzott el a kezében jeges zacskókat tartó nyomozótól, és sietve távozott.
- Mi van Castle? Miért vágsz ilyen fancsali képet? - érdeklődött Kate, amikor meglátta a magába roskadt írót.
- Semmi ... semmi, csak fájnak a sebek - mondta meggyőződés nélkül.
- Na gyere, a jég majd segít! - azzal felhajtotta a takarót, és még mielőtt a férfi ellenkezhetett, vagy poénkodhatott volna, lehúzta az oldaláról az alsónadrágot, és a lilában pompázó zúzódásokra tette a jeget.
- Ez ... ez ... hi-deg - kapkodta meglepetten a levegőt Castle. - És különben is mit keres a keze az alsónadrágomban Beckett nyomozó? - villant kék szeme a nőre.
- Ez a kárpótlás - szája mosolyra húzódott, de szeme semmi jót nem ígért, és alig hogy kimondta, a jeget enyhén rányomta a zúzódásra.
- Á! Jó leszek! Jó leszek! - kiáltott fel Rick fájdalmasan, de szemében huncut mosoly bujkált.