- Álmaidban! - csattant a nő hangja határozottan. - Te az ágyban alszol, én meg a kanapén.
- Már az is boldoggá tesz, hogy elmondhatom magamról, Kate Beckett nyomozó ágyában fekhettem - nézett a nőre ártatlan szemekkel.
- Castle! - emelte meg a hangját Beckett. A száján volt, hogy visszavág a kis titkával, de meggondolta. Lesz még rá jobb alkalom, amikor előhozakodhat vele! Ki tudja mikor kell kordában tartania a férfit? - Aludjunk egyet, holnap hosszú nap vár ránk - zárta le a vitát. Kicserélte az ágyneműket, megvárta, amíg Castle elhelyezkedik az ágyban, aztán betakarta. Végignézett az oldalán fekvő, mocorgó, nyakig betakart írón: olyan, mint egy nyughatatlan kisgyerek, aki nem akar elaludni - gondolta. - De olyan ártatlan is? - tette fel magának a kérdést.
- Mit fészkelődsz annyit? - nézett rá feddőn.
- Csak olyan helyzetet kezesek, amelyikben semmim sem fáj, de azt hiszem ez egy lehetetlen küldetés - nyögött minden mozdulatnál. Kate szó nélkül kiment a szobából. Rick felnézett. - Biztosan elege lett a nyafogásomból - állapította meg szomorúan. - Nem is csodálkozhatok rajta: idejöttem a nyakára és majdnem megölték. Az éjszaka történéseit elnézve még szerencse, hogy nem dobott ki. Szerencsésebb lett volna, ha szállodába megyek - sóhajtott csendesen. Még próbálkozott úgy feküdni, hogy se a bordái, se a szúrások ne fájjanak, de ha ez sikerült, akkor a kézfeje lüktetett, a bal szemhéját pedig alig tudta kinyitni. Lassan beletörődött a helyzetbe, és inkább nem mozdult. Ekkor kinyílt az ajtó és Kate lépett be rajta, egyik kezében friss jeges zacskókkal, a másikban egy gyógyszeres üveggel és egy kanállal.
- Hoztam fájdalomcsillapítót, hogy tudj aludni, meg jeget a bordádra és az arcodra - szólt gyengéden.
Rick meglepődött. Nem tudott elég hálás lenni a nőnek a gondoskodásért. Zavarában csak nézett rá szótlanul, beszédes szemekkel. A tekintetben benn volt a bocsánatkérés és a köszönet is. Kate szavak nélkül is értette.
- Sajnos csak gyerekeknek készült fájdalomcsillapító van itthon, de dupla adag egy nagy gyereknek is használni fog - mosolygott.
- Gyerek gyógyszer? Mit titkol Beckett nyomozó? - lepődött meg a férfi.
- Néhány hete Apa összeszedett az utcán egy hajléktalan nőt a kisgyerekével. Az asszonynak tudtunk éjjelre szállást szerezni, de a kisfiú hétvégére nálam maradt, mert csak hétfőn tudtuk megnyugtatóan elrendezni a sorsát úgy, hogy az édesanyjával maradhasson. Fájt a foga, és Dr. Moore ezt a szirupot adta. Ma éjjel nem akarom még egyszer zavarni, úgy hogy be kell érned ezzel. Próbálj meg felülni!
Castle nehézkesen megtámaszkodott a könyökén, miközben Kate egy kanálnyi szirupot töltött ki.
- Ááá - mondta mosolyogva a nő, mint amikor egy kisgyereket akarnak rávenni, hogy nyissa ki a száját.
A férfi engedelmesen kitátotta a száját, Kate pedig a kanál tartalmát óvatosan beletöltötte, mire Castle rettentő fintort vágva cikákolni kezdett.
- Te jó ég! Meg akarsz mérgezni? Brrr! - rázkódott össze a rossz íztől. - Ilyet adni a gyerekeknek emberkínzás! - panaszkodott.
Beckett csak mosolygott. - Tom jobban bírta. Ő nem nyafogott, csak megköszönte, hogy segíteni akarok.
Rick elszégyellte magát. Rázkódott még egyet, de nem panaszkodott tovább, inkább megpróbált visszafeküdni. A nő felhajtotta a takarót és finoman az oldalán levő duzzadt vörös foltra tette a jeget. Látta, hogy Castle lélegzete is elállt a hidegtől, és erősen belemarkolt a lepedőbe, de nem jajgatott. A másik zacskót Kate elgondolkodva dobálgatta a kezében.
- Ezt az arcodra szántam, de ha akarod, akkor a hátsódra teszem - csillant pajkos fény a szemében.
- Nagyon vicces - húzta el a száját Rick, elvette a jeget és bedagadt szemére tette. Még duzzogott egy kicsit, de amikor a nő újra betakarta, hálásan ránézett, és csak annyit mondott: - Köszönöm!
- Aludj jól! - búcsúzott el Beckett, és behajtotta maga mögött az ajtót.
Mindketten éberen feküdtek egy darabig, és most már nem a Pochenko által előidézett eseményeket, hanem az előbbi kicsit komikus, ugyanakkor intim jelenet mozzanatait idézték fel. Az emlék kellemes volt, ezért adrenalin fűtötte idegrendszerük lassan megnyugodott, és átadta helyét a pihentető alvásnak.
Beckett a telefon rezgésére ébredt. Pár másodpercbe telt, mire tudata elhagyta a mély alvás békés világát, és érzékelte a zizegő hangot. Aztán mint a szélvihar törtek elő az éjszakai emlékek, és erre kinyitotta a szemét. Világos volt. Kinyomta a telefon ébresztőjét, és minden fáradtság nélkül felkelt. - Úgy látszik tudok intenzíven aludni - gondolta. Halkan benyitott a hálóba, és megállt az ágy végében. Castle egyenletesen szuszogva aludt az ágyában. Nézte a férfit. Olyan békésen alszik, mint egy ártatlan kisgyerek. Tudta, hogy sok arcát látta már, mégsem ismeri igazán. Hogy lehet, hogy mégis feltétel nélkül megbízik benne? Elkalandoztak a gondolatai. Rég volt már, hogy egy izmos férfitest feküdt az ágyában, és mivel tudta, hogy mi rejlik a paplan jótékony takarásában, pajzán gondolatai támadtak. Eszébe jutott, amikor éjjel meglátta a szinte meztelen férfit, és huncutul elmosolyodott. Mielőtt még fantáziája olyan helyre repítette volna, amibe saját maga is belepirul, gyorsan kilépett a szobából, és becsukta az ajtót.
Felöltözött, bekapott pár falatot és főzött egy kávét. Amíg a forró életerőt adó nedűt kortyolta, írt pár sort Castlenek. Nem szívesen hagyta magára a férfit, de be kellett mennie az őrsre. Tudta, hogy mérges lesz rá az író, hogy kihagyja Pochenko kihallgatásából, de azt is tudta, hogy Ricket az érzelmei vezérelnék, és elfogult lenne az orosszal szemben. Ráadásul fizikailag sincs jó, gyógyulnia kell, semmi keresnivalója az őrsön amíg jobban nem lesz. Hagyott egy kulcsot az üzenet mellett, és sietve elment.
Egy óra múlva Rick békésen ingadozott az ébrenlét és az alvás határán. Tudata őrizni akarta ezt a kellemes állapotot, de teste az ébredést sürgette. Az első érzése az volt, hogy éhes; aztán megmozdult, és az éhség mellé csatlakozott a fájdalom. Nyögött egyet és kinyitotta a szemét. Azaz kinyitotta volna, ha bedagadt szemhéja engedelmeskedik. Hallgatózott. Ha Beckett még alszik, nem akarta zavarni, de egyre sürgetőbbé vált, hogy felkeresse a mosdót. Vett egy mély lélegzetet, és a lehető leghalkabban felkelt és kinyitotta az ajtót. A kanapén összehajtva állt az ágynemű, a nőnek pedig semmi nyoma. Felgyorsult a szívverése: csak nem hagyta itt? Talán csak átment Dr. Moorehoz - töprengett reménykedve, amíg meg nem találta az üzenetet. Dühében földhöz vágta az összegyűrt cetlit, és a száját összeszorítva préselte ki a szavakat: - Hogy tehetted ezt velem Beckett?
- Nagyon vicces - húzta el a száját Rick, elvette a jeget és bedagadt szemére tette. Még duzzogott egy kicsit, de amikor a nő újra betakarta, hálásan ránézett, és csak annyit mondott: - Köszönöm!
- Aludj jól! - búcsúzott el Beckett, és behajtotta maga mögött az ajtót.
Mindketten éberen feküdtek egy darabig, és most már nem a Pochenko által előidézett eseményeket, hanem az előbbi kicsit komikus, ugyanakkor intim jelenet mozzanatait idézték fel. Az emlék kellemes volt, ezért adrenalin fűtötte idegrendszerük lassan megnyugodott, és átadta helyét a pihentető alvásnak.
Beckett a telefon rezgésére ébredt. Pár másodpercbe telt, mire tudata elhagyta a mély alvás békés világát, és érzékelte a zizegő hangot. Aztán mint a szélvihar törtek elő az éjszakai emlékek, és erre kinyitotta a szemét. Világos volt. Kinyomta a telefon ébresztőjét, és minden fáradtság nélkül felkelt. - Úgy látszik tudok intenzíven aludni - gondolta. Halkan benyitott a hálóba, és megállt az ágy végében. Castle egyenletesen szuszogva aludt az ágyában. Nézte a férfit. Olyan békésen alszik, mint egy ártatlan kisgyerek. Tudta, hogy sok arcát látta már, mégsem ismeri igazán. Hogy lehet, hogy mégis feltétel nélkül megbízik benne? Elkalandoztak a gondolatai. Rég volt már, hogy egy izmos férfitest feküdt az ágyában, és mivel tudta, hogy mi rejlik a paplan jótékony takarásában, pajzán gondolatai támadtak. Eszébe jutott, amikor éjjel meglátta a szinte meztelen férfit, és huncutul elmosolyodott. Mielőtt még fantáziája olyan helyre repítette volna, amibe saját maga is belepirul, gyorsan kilépett a szobából, és becsukta az ajtót.
Felöltözött, bekapott pár falatot és főzött egy kávét. Amíg a forró életerőt adó nedűt kortyolta, írt pár sort Castlenek. Nem szívesen hagyta magára a férfit, de be kellett mennie az őrsre. Tudta, hogy mérges lesz rá az író, hogy kihagyja Pochenko kihallgatásából, de azt is tudta, hogy Ricket az érzelmei vezérelnék, és elfogult lenne az orosszal szemben. Ráadásul fizikailag sincs jó, gyógyulnia kell, semmi keresnivalója az őrsön amíg jobban nem lesz. Hagyott egy kulcsot az üzenet mellett, és sietve elment.
Egy óra múlva Rick békésen ingadozott az ébrenlét és az alvás határán. Tudata őrizni akarta ezt a kellemes állapotot, de teste az ébredést sürgette. Az első érzése az volt, hogy éhes; aztán megmozdult, és az éhség mellé csatlakozott a fájdalom. Nyögött egyet és kinyitotta a szemét. Azaz kinyitotta volna, ha bedagadt szemhéja engedelmeskedik. Hallgatózott. Ha Beckett még alszik, nem akarta zavarni, de egyre sürgetőbbé vált, hogy felkeresse a mosdót. Vett egy mély lélegzetet, és a lehető leghalkabban felkelt és kinyitotta az ajtót. A kanapén összehajtva állt az ágynemű, a nőnek pedig semmi nyoma. Felgyorsult a szívverése: csak nem hagyta itt? Talán csak átment Dr. Moorehoz - töprengett reménykedve, amíg meg nem találta az üzenetet. Dühében földhöz vágta az összegyűrt cetlit, és a száját összeszorítva préselte ki a szavakat: - Hogy tehetted ezt velem Beckett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése