- Nem is tudom, melyik illik a helyzethez jobban - ment bele a játékba Castle. - Kb. annyi a sikerélményem, mint Hókuszpóknak, és olyan gyermetegnek látszom, mint Malacka - mondta szenvedő arckifejezéssel.
Beckett újra meg újra rácsodálkozott, hogyan képes a férfi humorral feloldani még a legijesztőbb, vagy éppen kínos helyzeteket is. Szerette ezt a sokszor váratlan, zavarba ejtő, szellemes humort. Gyakran csípősre sikeredett és rajta csattant egy-egy poénos megjegyzés éle, ilyenkor úgy tett, mintha bosszantaná vagy infantilisnak tartaná, mert nem akarta, hogy Castle megérezze, ezzel le tudja venni a lábáról, magában azonban nagyon jól szórakozott.
Rick nem tudta, hogyan is érez pontosan. A helyzet, amibe került fájdalmas és kellemes, kínos és komikus, vágyakozással teli és megnyugtató volt egyszerre. Eddig minden kapcsolatában pontosan tudta mit érez, honnan hova akar eljutni, kiszámítható volt a partnere minden reakciója, érzelme. Most egyedül abban volt biztos, hogy valami különleges erő vonzza a nőhöz. Képtelen volt megfejteni, hogy miként érez iránta a nő, kiszámíthatatlanok voltak a reakciói. Olyan volt, mint egy rendkívül izgalmas, letehetetlen rejtvény, amit mindenáron meg akar fejteni.
- Elfogtál egy sorozatgyilkost. Ez sem kudarcnak, sem gyermetegnek nem nevezhető - szólalt meg Beckett elismerően.
Castle szemében meglepetés tükröződött: Kate tulajdonképpen megdicséri?
- Le tudod cserélni egyedül Csőrikét, vagy segítsek? - nézett rá a nő, szemében érzéki fény csillant.
- Elfogadnám a segítségét Beckett nyomozó, de nem szeretném, ha NAGY megrázkódtatásban lenne része, - mosolygott jelentőségteljesen - ezért inkább megpróbálkoznék vele egyedül.
Még sosem volt szégyenlős vagy gátlásos egy nő előtt sem, sőt, nagyon is élvezte, ha egy gyönyörű nő vetkőzteti, kényezteti. Most mi az ördögért érez másképp? Beckett más, mint a többi nő. Igen, ezt érzi, tudja. - Eddig a nők tettek meg mindent azért, hogy megfeleljenek nekem, most pedig én akarok megfelelni Katenek - állapította meg magában Castle. - Biztosan megkapja a legtutibb pasikat, ezért már az is égő, hogy nincs kockahasam - gondolta szomorúan.
Beckett felkapta a Malackás boxert, és a férfi felé nyújtotta. - Jobban szeretem Malackát - mondta miközben elfordult, és magában azon töprengett, miért hat rá másként Castle, mint a többi férfi. Okos, intelligens, izmos testű férfiak voltak a partnerei, de egyikük iránt sem érzett ilyen vonzódást. - Mindig ők küzdöttek a kegyeimért, most meg én szeretném, ha végre észrevenne mint nőt, és nem csak egy bosszantható partnert látna bennem - gondolta. Hallotta, hogy a férfi mocorog a háta mögött és néha fájdalmasan felnyög. Türelmesen várt, nem akarta elvonni a figyelmét, nehogy megint elessen.
- Oké, kész vagyok - sóhajtott kimerülten a férfi. - Kérhetnék valamit?
- Bármit - válaszolt meggondolatlanul Beckett. Ahogy Castle felé fordult meglátta, hogy a válaszra felcsillan a férfi tekintete és nyílik a szája, de mielőtt még megszólalhatott volna, a nő szikrázó szemekkel rászólt: - Castle!
- Én ... csak ... éhes vagyok - mondta ártatlan ábrázattal az író.
- Ó! Persze - lepődött meg Kate, és hogy zavarát leplezze, gyorsan folytatta: - Feküdj le, pihenj, én meg összeütök valami reggelit. Ja, és Alexis hívott. Megrémült, mert egész este és éjjel hívott és nem vetted fel a telefont. Mondtam, hogy éppen a mosdóban vagy, és majd visszahívod.
- Mennyit mondtál el neki? - kérdezte aggódva Castle, miközben az ágy felé sántikált.
- Hát, megpróbáltam úgy előadni a történetet, hogy ne rémüljön halálra, ugyanakkor az igazat mondjam. Tudja, hogy elfogtál egy gyilkost, hogy megsérültél, de nem komolyan, hogy nálam vagy, de azt nem tudja, hogy miért. Próbáltam megnyugtatni, de nem tudom mennyire sikerült. Okos lány, és jók a megérzései.
- Köszönöm - nézett rá hálásan a férfi. - Meg a mosdatást is - húzta fel huncutul a szemöldökét.
Lefeküdt, Kate pedig kezébe adta a telefont és betakarta. - Úgy látszik ez már szokássá válik - gondolta.
Amíg az omlettet készítette hallotta, hogy Castle magyarázkodik, próbálja megnyugtatni a lányt, végül azt ecseteli, hogyan terítette le az öklével a sorozatgyilkost. A beszélgetésnek vége lett, ekkor egy tálcára tette a narancslét és a zöldséges, szalonnás omlettet, bevitte az írónak és az ágyban elé tette.
- Ó! Beckett nyomozó, maga tud omlettet készíteni? - csipkelődött a férfi, de Kate nem tudott azonnal visszavágni, mert erőteljes kopogás hallatszott.
- Ez Lanie lesz. Vigyázz Castle! Hamarosan a kezeink közé kerülsz!
- Ketten egy ellen? Ez nem ér! - szólt a nő után tettetett felháborodással.
Kate bátran tárta ki az ajtót, de a küszöbön meglepetésére nem Lanie állt.
- Ryan, Espo! Hát ti mit kerestek itt?
- Jöttünk beteglátogatóba - mondta vidáman Ryan, és meg sem várva az invitálást, beléptek a lakásba.
- Persze, gyertek csak be - mondta Beckett maga elé, és becsukta az ajtót. Mire megfordult, a két nyomozó már éppen a hálószobába lépett.
- Anyám! Te aztán tudod, hogy kell élni! - kiáltott fel Esposito, amikor meglátta az írót az ágyban ülve, omlettet majszolva. - Beckett ágyában reggelizel? Mesélj! Mi történt az éjjel?
- Ő ... - kereste a szavakat a meglepett író. - Éjjel? Beckett majdnem lelőtt - mondta zavartan.
- Miért, nem bírt veled az ágyban? - csipkelődött tovább a nyomozó és Castlere kacsintott.
- Bárcsak úgy lett volna - álmodozott szomorúan az író, miközben Ryan egy árulkodó jelre várva felváltva fürkészte Beckett és Castle arcát.
- Fejezzétek be fiúk, vége a gyereknapnak - szólt rájuk Kate határozottan, miközben azon gondolkodott, mennyivel vidámabb és egyben infantilisebb is a két fiú, amióta Castle a csapat tagja.
- Ó Beckett nyomozó, mi is befekhetünk az ágyába egy kis kényeztetésre? -bohóckodott tovább eltúlzott hangsúllyal Espo.
- Persze - mondta szenvtelenül a nő. - Bújjatok csak be a "barátnőtök" mellé, én meg készítek egy fotót és megosztom az ismerőseinkkel! - mosolygott Kate, de szemében gonosz kis fény villant.
Rick nem tudta, hogyan is érez pontosan. A helyzet, amibe került fájdalmas és kellemes, kínos és komikus, vágyakozással teli és megnyugtató volt egyszerre. Eddig minden kapcsolatában pontosan tudta mit érez, honnan hova akar eljutni, kiszámítható volt a partnere minden reakciója, érzelme. Most egyedül abban volt biztos, hogy valami különleges erő vonzza a nőhöz. Képtelen volt megfejteni, hogy miként érez iránta a nő, kiszámíthatatlanok voltak a reakciói. Olyan volt, mint egy rendkívül izgalmas, letehetetlen rejtvény, amit mindenáron meg akar fejteni.
- Elfogtál egy sorozatgyilkost. Ez sem kudarcnak, sem gyermetegnek nem nevezhető - szólalt meg Beckett elismerően.
Castle szemében meglepetés tükröződött: Kate tulajdonképpen megdicséri?
- Le tudod cserélni egyedül Csőrikét, vagy segítsek? - nézett rá a nő, szemében érzéki fény csillant.
- Elfogadnám a segítségét Beckett nyomozó, de nem szeretném, ha NAGY megrázkódtatásban lenne része, - mosolygott jelentőségteljesen - ezért inkább megpróbálkoznék vele egyedül.
Még sosem volt szégyenlős vagy gátlásos egy nő előtt sem, sőt, nagyon is élvezte, ha egy gyönyörű nő vetkőzteti, kényezteti. Most mi az ördögért érez másképp? Beckett más, mint a többi nő. Igen, ezt érzi, tudja. - Eddig a nők tettek meg mindent azért, hogy megfeleljenek nekem, most pedig én akarok megfelelni Katenek - állapította meg magában Castle. - Biztosan megkapja a legtutibb pasikat, ezért már az is égő, hogy nincs kockahasam - gondolta szomorúan.
Beckett felkapta a Malackás boxert, és a férfi felé nyújtotta. - Jobban szeretem Malackát - mondta miközben elfordult, és magában azon töprengett, miért hat rá másként Castle, mint a többi férfi. Okos, intelligens, izmos testű férfiak voltak a partnerei, de egyikük iránt sem érzett ilyen vonzódást. - Mindig ők küzdöttek a kegyeimért, most meg én szeretném, ha végre észrevenne mint nőt, és nem csak egy bosszantható partnert látna bennem - gondolta. Hallotta, hogy a férfi mocorog a háta mögött és néha fájdalmasan felnyög. Türelmesen várt, nem akarta elvonni a figyelmét, nehogy megint elessen.
- Oké, kész vagyok - sóhajtott kimerülten a férfi. - Kérhetnék valamit?
- Bármit - válaszolt meggondolatlanul Beckett. Ahogy Castle felé fordult meglátta, hogy a válaszra felcsillan a férfi tekintete és nyílik a szája, de mielőtt még megszólalhatott volna, a nő szikrázó szemekkel rászólt: - Castle!
- Én ... csak ... éhes vagyok - mondta ártatlan ábrázattal az író.
- Ó! Persze - lepődött meg Kate, és hogy zavarát leplezze, gyorsan folytatta: - Feküdj le, pihenj, én meg összeütök valami reggelit. Ja, és Alexis hívott. Megrémült, mert egész este és éjjel hívott és nem vetted fel a telefont. Mondtam, hogy éppen a mosdóban vagy, és majd visszahívod.
- Mennyit mondtál el neki? - kérdezte aggódva Castle, miközben az ágy felé sántikált.
- Hát, megpróbáltam úgy előadni a történetet, hogy ne rémüljön halálra, ugyanakkor az igazat mondjam. Tudja, hogy elfogtál egy gyilkost, hogy megsérültél, de nem komolyan, hogy nálam vagy, de azt nem tudja, hogy miért. Próbáltam megnyugtatni, de nem tudom mennyire sikerült. Okos lány, és jók a megérzései.
- Köszönöm - nézett rá hálásan a férfi. - Meg a mosdatást is - húzta fel huncutul a szemöldökét.
Lefeküdt, Kate pedig kezébe adta a telefont és betakarta. - Úgy látszik ez már szokássá válik - gondolta.
Amíg az omlettet készítette hallotta, hogy Castle magyarázkodik, próbálja megnyugtatni a lányt, végül azt ecseteli, hogyan terítette le az öklével a sorozatgyilkost. A beszélgetésnek vége lett, ekkor egy tálcára tette a narancslét és a zöldséges, szalonnás omlettet, bevitte az írónak és az ágyban elé tette.
- Ó! Beckett nyomozó, maga tud omlettet készíteni? - csipkelődött a férfi, de Kate nem tudott azonnal visszavágni, mert erőteljes kopogás hallatszott.
- Ez Lanie lesz. Vigyázz Castle! Hamarosan a kezeink közé kerülsz!
- Ketten egy ellen? Ez nem ér! - szólt a nő után tettetett felháborodással.
Kate bátran tárta ki az ajtót, de a küszöbön meglepetésére nem Lanie állt.
- Ryan, Espo! Hát ti mit kerestek itt?
- Jöttünk beteglátogatóba - mondta vidáman Ryan, és meg sem várva az invitálást, beléptek a lakásba.
- Persze, gyertek csak be - mondta Beckett maga elé, és becsukta az ajtót. Mire megfordult, a két nyomozó már éppen a hálószobába lépett.
- Anyám! Te aztán tudod, hogy kell élni! - kiáltott fel Esposito, amikor meglátta az írót az ágyban ülve, omlettet majszolva. - Beckett ágyában reggelizel? Mesélj! Mi történt az éjjel?
- Ő ... - kereste a szavakat a meglepett író. - Éjjel? Beckett majdnem lelőtt - mondta zavartan.
- Miért, nem bírt veled az ágyban? - csipkelődött tovább a nyomozó és Castlere kacsintott.
- Bárcsak úgy lett volna - álmodozott szomorúan az író, miközben Ryan egy árulkodó jelre várva felváltva fürkészte Beckett és Castle arcát.
- Fejezzétek be fiúk, vége a gyereknapnak - szólt rájuk Kate határozottan, miközben azon gondolkodott, mennyivel vidámabb és egyben infantilisebb is a két fiú, amióta Castle a csapat tagja.
- Ó Beckett nyomozó, mi is befekhetünk az ágyába egy kis kényeztetésre? -bohóckodott tovább eltúlzott hangsúllyal Espo.
- Persze - mondta szenvtelenül a nő. - Bújjatok csak be a "barátnőtök" mellé, én meg készítek egy fotót és megosztom az ismerőseinkkel! - mosolygott Kate, de szemében gonosz kis fény villant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése