Pochenko a szeméhet kapott, és leráncigálta az éjjellátót, ami szinte fénybombát csinált a nappali izzójának fényéből. Szinte égette a hirtelen kigyúlt fény. Beckett és Castle szeme hamarabb alkalmazkodott a világossághoz, de a nyomozó hiába tartotta előre a fegyverét, nem tudott lőni, mert Castle félig takarta a támadót. Pochenko tudta, hogy kiszolgáltatott helyzetbe került, ezért elkezdett vaktában lövöldözni, majd megmarkolta Rick karját és maga elé rántotta.
- Dobja el a fegyvert! -szólt Kate kemény, ellentmondást nem tűrő hangon, két kézzel célra tartva a fegyverét.
- Ezt maga sem gondolja komolyan - vágott vissza az orosz, most már egyik karjával átkarolta Castle nyakát, másikkal a bordái közé nyomta a pisztoly csövét. Még mindig hunyorgott. Felmérte a helyzetet: rosszul lát, létszámfölényben vannak vele szemben, a nő zsaru, tehát jó lövő, viszont van egy túsza. Castlet magához szorítva hátrálni kezdett a bejárati ajtó felé.
Beckett kényszerítette magát, hogy minden idegszálával Pochenkot figyelje, de egy pillanatra mégis Castle tekintetét kereste. Jó fiú - gondolta magában, amikor a férfi szemében a félelem helyett az elszántság tüzét látta csillogni.
- Állj! Egy lépést se, különben az író barátocskája még donornak sem lesz jó! - sziszegte a foga között Pochenko.- Azt hittem, a könyvében legalább az ágyjelenetnek volt valós alapja - gúnyolódott.
Castle érezte az orosz leheletét. Megpróbálta kitalálni, hogyan segíthetne Beckettnek lelőni a férfit, de a nyakán levő szorítás egyre erősebb lett, még a levegővétel is nehézséget okozott, és egyenlőre nem volt semmi ötlete.
Pochenko egyre távolodott a nyomozótól, aki nem merte Castle életét kockáztatni, ezért csak egy helyben topogott.
- Még nincs késő Pochenko! Nem esett senkinek sem baja, a betörést sem jelentem - próbálta az időt húzni a nő, és remélte, hogy a pisztolylövések miatt a szomszédok már értesítették a rendőrséget.
- Nem fog meghatni a dumájával! Előbb vagy utóbb úgyis kicsinálom magukat! - fenyegetőzött, miközben kihátrált a folyosóra.
Rick érezte, hogy a férfi jobbra-balra forgatja a fejét, körülnézett, hogy üres-e a folyosó. A szorítás enyhült, érezte, hogy itt az idő. Karját meglendítette, és amilyen erővel csak tudta, könyökét fogvatartója oldalába vágta. Pochenko felnyögött a fájdalomtól és ösztönösen a bordáihoz kapott. Castle kiszabadult, és abban a pillanatban lebukott, hogy Beckett lőni tudjon.
A bérgyilkos nem volt olyan amatőr, mint amilyennek az előző percekben látszott. szempillantás alatt tudta, hogy a túsz nélkül élő céltáblává válik, ezért ahogy Castle kiszabadult, oldalra vetette magát és tüzelt. Kate is lőtt. Castle rémülten nézett a nőre, de látta, hogy semmi baja. Fejét Pochenko felé kapta, aki fájdalmas arccal fogta a combját.
- Maga győzött - nézett magadóan a kemény tekintetű nyomozóra, és letette a fegyvert. Beckett óvatosan közelebb lépett, és messzebb rúgta a fegyvert. Castlere pillantott, és megnyugodva állapította meg, hogy jól van. Ekkor lendült az orosz karja, kiverte a nő kezéből a fegyvert, és még azzal a mozdulattal halántékon ütötte.Castle rémülten látta, ahogy Kate szeme lecsukódik és élettelenül zuhan a földre. Elöntötte a tehetetlen düh, és gondolkodás nélkül Pochenkora vetette magát. Ütések záporoztak! Az orosz sérült volt, de képzettebb mint az író, így hamarosan fölénybe került. Az utolsó támadásra készült, amivel elintézheti az írót, amikor felhangzottak a szirénák. Tudta, hogy az egyetlen menekülési lehetősége a tető felé van, így amíg Castle próbált életet lehelni magába, ő feltápászkodott és a tetőre tartó lépcső felé vette az irányt. Már az tetőre nyíló ajtó előtt állt, amikor meghallotta a lépteket. Megfordult, és meglepetésére az író felé lendülő öklével találta magát szembe, amit épp hogy csak ki tudott kerülni. Castle ökle csak súrolta a fejét, majd éles csattanással a vasajtónak ütközött. Felordított a fájdalomtól! Poshenko egy jobb horoggal arcon ütötte, amitől elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt esett, egyenesen a sarokban álló virágtartó közepébe.
A szirénák egyre hangosabban vijjogtak. Pochenko a férfira nézett: most nincs ideje foglalkozni vele. Kilépett a tetőre és bezárta maga mögött az ajtót.
Beckett első érzése a fejébe hasító éles fájdalom volt. Mély levegőt vett és kinyitotta a szemét. Hirtelen törtek rá az emlékek. Castle! Megrémült. Felült és körülnézett, de nem látta a férfit. Felállt, de úgy érezte, mintha kést forgatnának az agyában. Nekitámaszkodott a falnak, amíg a szédülés el nem múlt. A rendőrautók szirénái elviselhetetlenül visítottak a fülében. Menekül - állapította meg. Óvatosan kikémlelt a folyosóra, de nem látott senkit. Ekkor résnyire kinyílt a szomszéd lakás ajtaja, és Dr. Moore kémlelt ki rajta. Beckettet meglátva csak annyit mondott: - A tetőre! - intett fejével felfelé.
Kate imbolyogva futott a lépcsőn felfelé, amíg meg nem látta a törött virágcserepek között eszméletlenül fekvő Castlet. Feje majdnem szétrobbant a fájdalomtól, szíve vadul zakatolt a félelemtől. A férfi mellé térdelt, fejét óvatosan az ölébe tette, lágyan simogatni kezdte az arcát miközben szólítgatta:
- Castle! Rick! Térj magadhoz kérlek! - élesztgette. Kezdett eluralkodni rajta a rettegés, hogy valami nagyobb baj van, amikor az író végre megmozdult. A mozdulatot azonnal egy fájdalmas nyögés követte, aztán kinyitotta a szemét, és belemerült a valaha látott leggyönyörűbb szempárba.
- Szia Kate! -szólalt meg rekedtes, gyenge hangon. A nő elmosolyodott.
- Na gyere Rambo, segítek felállni! - mondta együtt érzőn, de mosolyogva. Tudta, hogy sok ütés tarkíthatja a férfi testét. Nyújtotta a kezét, de Castle a segítség ellenére alig tudott felállni, minden mozdulatnál feljajdult és eltorzult az arca a fájdalomtól, Kate pedig kutató tekintettel méregette.
- Mi fáj ennyire Castle, hogy egyfolytában au-zol és nyögdécselsz?
- Inkább azt kérdezd, hogy mi nem fáj! - mondta rosszallóan az író.
- Mi történt? Hol van Pochenko?
- Leütött, aztán gondolom a tetőre menekült.
Castle Beckett vállát átölelve támaszkodott a nőre. Nem így képzelte az első ölelést! Ahelyett, hogy élvezné a mozdulatot, minden idegszálát leköti lüktető kézfeje, a combjában és a hátsójában érzett millió tűszúrásra emlékeztető, és az oldalában és az arcán érzett tompa, feszítő fájdalom.
Végre levergődtek Beckett lakásáig. Addigra már előmerészkedtek a lakók, félelmüket legyőzte a kíváncsiságuk, mindenki próbálta kideríteni, hogy mi történt. Záporoztak feléjük a kérdések, és a ház kezdett egy felbolydult méhkashoz hasonlítani. Kate igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nincs baj, és már itt vannak a rendőrök, de most csak az érdekelte, hogy mielőbb nyugalomba helyezhesse a megvert férfit. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor becsukta maga mögött a lakás ajtaját. és az ágyhoz támogatta az írót.
- Feküdj le, én hozok segítséget - mondta bátorítón, de közben azon töprengett nem kellene-e inkább mentőt hívnia. Aztán mégis úgy döntött, hogy először megnézeti Dr. Moore-ral, és elindult az ajtó felé. Kopogtak. Türelmetlenül tárta ki az ajtót, aztán sóhajtva elmosolyodott, amikor a küszöbön meglátta két aggódó tekintetű társát.
- Szia Beckett! Elmesélnéd, hogy mi a fene történt? A lakók lövöldözést jelentettek a lakásodból, a kollégák meg most fogták el a tetőn az orosz alvilág egyik kivégző emberét! - zúdította az információkat a nőre Esposito. Ekkor Ryan megbökte a könyökével, fejével pedig a szoba közepén pólóban és egy szál boxerban álldogáló férfi felé intett.
- És mit keres az éjszaka kellős közepén a szobádban Castle?- kérdezte csodálkozva, kaján vigyorral az arcán.
Beckett kényszerítette magát, hogy minden idegszálával Pochenkot figyelje, de egy pillanatra mégis Castle tekintetét kereste. Jó fiú - gondolta magában, amikor a férfi szemében a félelem helyett az elszántság tüzét látta csillogni.
- Állj! Egy lépést se, különben az író barátocskája még donornak sem lesz jó! - sziszegte a foga között Pochenko.- Azt hittem, a könyvében legalább az ágyjelenetnek volt valós alapja - gúnyolódott.
Castle érezte az orosz leheletét. Megpróbálta kitalálni, hogyan segíthetne Beckettnek lelőni a férfit, de a nyakán levő szorítás egyre erősebb lett, még a levegővétel is nehézséget okozott, és egyenlőre nem volt semmi ötlete.
Pochenko egyre távolodott a nyomozótól, aki nem merte Castle életét kockáztatni, ezért csak egy helyben topogott.
- Még nincs késő Pochenko! Nem esett senkinek sem baja, a betörést sem jelentem - próbálta az időt húzni a nő, és remélte, hogy a pisztolylövések miatt a szomszédok már értesítették a rendőrséget.
- Nem fog meghatni a dumájával! Előbb vagy utóbb úgyis kicsinálom magukat! - fenyegetőzött, miközben kihátrált a folyosóra.
Rick érezte, hogy a férfi jobbra-balra forgatja a fejét, körülnézett, hogy üres-e a folyosó. A szorítás enyhült, érezte, hogy itt az idő. Karját meglendítette, és amilyen erővel csak tudta, könyökét fogvatartója oldalába vágta. Pochenko felnyögött a fájdalomtól és ösztönösen a bordáihoz kapott. Castle kiszabadult, és abban a pillanatban lebukott, hogy Beckett lőni tudjon.
A bérgyilkos nem volt olyan amatőr, mint amilyennek az előző percekben látszott. szempillantás alatt tudta, hogy a túsz nélkül élő céltáblává válik, ezért ahogy Castle kiszabadult, oldalra vetette magát és tüzelt. Kate is lőtt. Castle rémülten nézett a nőre, de látta, hogy semmi baja. Fejét Pochenko felé kapta, aki fájdalmas arccal fogta a combját.
- Maga győzött - nézett magadóan a kemény tekintetű nyomozóra, és letette a fegyvert. Beckett óvatosan közelebb lépett, és messzebb rúgta a fegyvert. Castlere pillantott, és megnyugodva állapította meg, hogy jól van. Ekkor lendült az orosz karja, kiverte a nő kezéből a fegyvert, és még azzal a mozdulattal halántékon ütötte.Castle rémülten látta, ahogy Kate szeme lecsukódik és élettelenül zuhan a földre. Elöntötte a tehetetlen düh, és gondolkodás nélkül Pochenkora vetette magát. Ütések záporoztak! Az orosz sérült volt, de képzettebb mint az író, így hamarosan fölénybe került. Az utolsó támadásra készült, amivel elintézheti az írót, amikor felhangzottak a szirénák. Tudta, hogy az egyetlen menekülési lehetősége a tető felé van, így amíg Castle próbált életet lehelni magába, ő feltápászkodott és a tetőre tartó lépcső felé vette az irányt. Már az tetőre nyíló ajtó előtt állt, amikor meghallotta a lépteket. Megfordult, és meglepetésére az író felé lendülő öklével találta magát szembe, amit épp hogy csak ki tudott kerülni. Castle ökle csak súrolta a fejét, majd éles csattanással a vasajtónak ütközött. Felordított a fájdalomtól! Poshenko egy jobb horoggal arcon ütötte, amitől elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt esett, egyenesen a sarokban álló virágtartó közepébe.
A szirénák egyre hangosabban vijjogtak. Pochenko a férfira nézett: most nincs ideje foglalkozni vele. Kilépett a tetőre és bezárta maga mögött az ajtót.
Beckett első érzése a fejébe hasító éles fájdalom volt. Mély levegőt vett és kinyitotta a szemét. Hirtelen törtek rá az emlékek. Castle! Megrémült. Felült és körülnézett, de nem látta a férfit. Felállt, de úgy érezte, mintha kést forgatnának az agyában. Nekitámaszkodott a falnak, amíg a szédülés el nem múlt. A rendőrautók szirénái elviselhetetlenül visítottak a fülében. Menekül - állapította meg. Óvatosan kikémlelt a folyosóra, de nem látott senkit. Ekkor résnyire kinyílt a szomszéd lakás ajtaja, és Dr. Moore kémlelt ki rajta. Beckettet meglátva csak annyit mondott: - A tetőre! - intett fejével felfelé.
Kate imbolyogva futott a lépcsőn felfelé, amíg meg nem látta a törött virágcserepek között eszméletlenül fekvő Castlet. Feje majdnem szétrobbant a fájdalomtól, szíve vadul zakatolt a félelemtől. A férfi mellé térdelt, fejét óvatosan az ölébe tette, lágyan simogatni kezdte az arcát miközben szólítgatta:
- Castle! Rick! Térj magadhoz kérlek! - élesztgette. Kezdett eluralkodni rajta a rettegés, hogy valami nagyobb baj van, amikor az író végre megmozdult. A mozdulatot azonnal egy fájdalmas nyögés követte, aztán kinyitotta a szemét, és belemerült a valaha látott leggyönyörűbb szempárba.
- Szia Kate! -szólalt meg rekedtes, gyenge hangon. A nő elmosolyodott.
- Na gyere Rambo, segítek felállni! - mondta együtt érzőn, de mosolyogva. Tudta, hogy sok ütés tarkíthatja a férfi testét. Nyújtotta a kezét, de Castle a segítség ellenére alig tudott felállni, minden mozdulatnál feljajdult és eltorzult az arca a fájdalomtól, Kate pedig kutató tekintettel méregette.
- Mi fáj ennyire Castle, hogy egyfolytában au-zol és nyögdécselsz?
- Inkább azt kérdezd, hogy mi nem fáj! - mondta rosszallóan az író.
- Mi történt? Hol van Pochenko?
- Leütött, aztán gondolom a tetőre menekült.
Castle Beckett vállát átölelve támaszkodott a nőre. Nem így képzelte az első ölelést! Ahelyett, hogy élvezné a mozdulatot, minden idegszálát leköti lüktető kézfeje, a combjában és a hátsójában érzett millió tűszúrásra emlékeztető, és az oldalában és az arcán érzett tompa, feszítő fájdalom.
Végre levergődtek Beckett lakásáig. Addigra már előmerészkedtek a lakók, félelmüket legyőzte a kíváncsiságuk, mindenki próbálta kideríteni, hogy mi történt. Záporoztak feléjük a kérdések, és a ház kezdett egy felbolydult méhkashoz hasonlítani. Kate igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nincs baj, és már itt vannak a rendőrök, de most csak az érdekelte, hogy mielőbb nyugalomba helyezhesse a megvert férfit. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor becsukta maga mögött a lakás ajtaját. és az ágyhoz támogatta az írót.
- Feküdj le, én hozok segítséget - mondta bátorítón, de közben azon töprengett nem kellene-e inkább mentőt hívnia. Aztán mégis úgy döntött, hogy először megnézeti Dr. Moore-ral, és elindult az ajtó felé. Kopogtak. Türelmetlenül tárta ki az ajtót, aztán sóhajtva elmosolyodott, amikor a küszöbön meglátta két aggódó tekintetű társát.
- Szia Beckett! Elmesélnéd, hogy mi a fene történt? A lakók lövöldözést jelentettek a lakásodból, a kollégák meg most fogták el a tetőn az orosz alvilág egyik kivégző emberét! - zúdította az információkat a nőre Esposito. Ekkor Ryan megbökte a könyökével, fejével pedig a szoba közepén pólóban és egy szál boxerban álldogáló férfi felé intett.
- És mit keres az éjszaka kellős közepén a szobádban Castle?- kérdezte csodálkozva, kaján vigyorral az arcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése