Tekintetük találkozott: mindketten jóleső nyugalommal merültek el a pillanatban, amit erőteljes kopogás tört meg.
Az ajtóban Lanie állt csapzottan, bőrig ázva.
- Micsoda ítéletidő lett odakinn! Megvárhatta volna a vihar amíg ideérek - panaszkodott.
Beckett elcsodálkozott: észre a sem vette az esőt. Önkéntelenül kinézett az ablakon. Az ő lakása szélárnyékos oldalon volt, de a szemközti épületet teljes erejéből verte a széllel zúduló eső, a járda melletti fák ágai pedig egy irányba hajolva próbálták törés nélkül túlélni a vihart. Hálás volt az orvosnak, hogy ilyen időben is eljött.
- Kösz, hogy eljöttél! Lázas - mondta meg sem várva a kérdést.
- Mennyi? - kérdezte Lanie, miközben megvált vizes kabátjától és megtörölgette a haját.
- Nem tudom, éppen most mérem, de nagyon forró a teste.
- Hát, rád férne egy kis forró férfitest drágám, de nem ebben a formában - próbálta oldani a feszültséget, ami csak úgy sütött a barátnőjéből. - Na hadd nézzem a betegünket! - folytatta gyorsan, még mielőtt Kate ráöntötte volna a bosszúságát.
- Szia Castle - köszöntötte a férfit, miközben kivette szájából a lázmérőt.
- Szia Lanie - nyögött halkan az író. Jobb volt Katetel kettesben lenni, mégis örült a kórboncnoknak, mert egyre rosszabbul érezte magát.
- Hasogat a fejed, ég a tested, fájnak a sebeid. Kihagytam valamit? - kérdezte, miközben a lázmérőt forgatva megállapította, hogy magasra, 39,2-re emelkedett a férfi láza, és ez nem jó jel.
- Nem kapok levegőt az orromon - mutatott betamponozott feldagadt orrára.
- Jó, azokat kiszedem, de vigyázz az orrcsontra, lehetőleg ne érjen hozzá semmi - sajnálta meg Ricket, aztán Katehez fordult. - Fertőzést kapott a sebektől. Adok neki antibiotikumot és lázcsillapítót, aztán megnézzük hogyan reagál rá. Ha nem javul az állapota, akkor mégis kórházba kell vinnünk.
Mindketten a betegre néztek, és egyáltalán nem tetszett nekik, hogy Castle minden ellenkezés nélkül, csendben hallgatja őket. Nem jó jel, hogy a láz és a fájdalom legyőzte a kórháztól és az injekciótól való félelmét. Kate lehajtotta a takarót az izzadt testről, amitől Castle úgy érezte mintha jeges szél áramlana végig a bőrén. Lanie újra belevilágított a szemébe, meghallgatta sztetoszkópjával a tüdejét és a szívét, megnézte az összevarrt sebeket, végül óvatosan kihúzta a tamponokat az orrából. Most nagyon csendben volt a férfi, és Katet ez egyre jobban aggasztotta. - Eddig az zavart, hogy túl sokat beszél, most meg az, hogy túl keveset - gondolta magában.
- Hozz egy pohár vizet vagy teát, és segíts neki felülni - zökkentette ki gondolataiból Lanie utasítása.
Mire visszaért a teával, Lanie már odakészítette a zöld-fehér antibiotikum kapszulákat, és éppen egy fecskendőbe szívta fel a lázcsillapítót.
- Gyere Castle, segítek felülni. Ezt be kell venned - nyújtotta felé a gyógyszert és a teát.
- Bármit beveszek, csak injekciót ne adjon Lanie! Ma már kétszer összeszurkált. - Castle hangja gyenge volt és valódi félelem csendült belőle. Mindkét nő csodálkozva nézett rá, és felidézték magukban a délutáni hasonló pillanatot.
- Rick, te ennyire félsz a tűtől? - kérdezte Lanie komolyan.
- Igen, bevallom, félek. Tartsatok gyávának, de rettegek attól, hogy belém szúrnak egy tűt - vallotta be.
- Sajnálom, - mondta együtt érzőn Lanie - de nincs más lehetőség. Ha nem akarsz kórházba kerülni, akkor ki kell bírnod. Kate majd segít - nézett kérőn a barátnőjére.
Beckett most sajnálta az írót. Tudta, hogy a félelem nagy úr, látott már valamilyen fóbiától szenvedő embert, akit megbénított a rettegés. Ha Castle a szégyenkezést legyőzve még be is vallotta a félelmét, akkor valódi rémülettel töltheti el a fecskendő látványa.
- Megoldjuk Castle, csak rám figyelj! - Finoman megsimogatta a férfi arcát és a szemébe nézett. - Fordulj oldalra, és CSAK rám figyelj! - biztatta.
- Ne... nem akarom. A ...a hátsómba nem! - ellenkezett a férfi ijedten.
- Csak nem vagy szégyenlős? - lepődött meg Lanie.
- Nem, de... de oda nem akarom.
Kate letérdelt az ágy mellé, és egészen közel hajolt a férfihez, aki akaratlanul is felé fordult. Castle megbabonázva nézett a zöld szemekbe.
- Na gyerünk Rick, most fantáziálhatsz! Itt vagyunk egy ágyban - mosolygott érzékien a nő.
- Hozz egy pohár vizet vagy teát, és segíts neki felülni - zökkentette ki gondolataiból Lanie utasítása.
Mire visszaért a teával, Lanie már odakészítette a zöld-fehér antibiotikum kapszulákat, és éppen egy fecskendőbe szívta fel a lázcsillapítót.
- Gyere Castle, segítek felülni. Ezt be kell venned - nyújtotta felé a gyógyszert és a teát.
- Bármit beveszek, csak injekciót ne adjon Lanie! Ma már kétszer összeszurkált. - Castle hangja gyenge volt és valódi félelem csendült belőle. Mindkét nő csodálkozva nézett rá, és felidézték magukban a délutáni hasonló pillanatot.
- Rick, te ennyire félsz a tűtől? - kérdezte Lanie komolyan.
- Igen, bevallom, félek. Tartsatok gyávának, de rettegek attól, hogy belém szúrnak egy tűt - vallotta be.
- Sajnálom, - mondta együtt érzőn Lanie - de nincs más lehetőség. Ha nem akarsz kórházba kerülni, akkor ki kell bírnod. Kate majd segít - nézett kérőn a barátnőjére.
Beckett most sajnálta az írót. Tudta, hogy a félelem nagy úr, látott már valamilyen fóbiától szenvedő embert, akit megbénított a rettegés. Ha Castle a szégyenkezést legyőzve még be is vallotta a félelmét, akkor valódi rémülettel töltheti el a fecskendő látványa.
- Megoldjuk Castle, csak rám figyelj! - Finoman megsimogatta a férfi arcát és a szemébe nézett. - Fordulj oldalra, és CSAK rám figyelj! - biztatta.
- Ne... nem akarom. A ...a hátsómba nem! - ellenkezett a férfi ijedten.
- Csak nem vagy szégyenlős? - lepődött meg Lanie.
- Nem, de... de oda nem akarom.
Kate letérdelt az ágy mellé, és egészen közel hajolt a férfihez, aki akaratlanul is felé fordult. Castle megbabonázva nézett a zöld szemekbe.
- Na gyerünk Rick, most fantáziálhatsz! Itt vagyunk egy ágyban - mosolygott érzékien a nő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése