Változatok egy témára 1/5

- Vetkőztesd le Kate, addig én előkészítem a műszereket!

Zavartan egymásra néztek, aztán Laniere.

- Most mi van? Te vagy szégyenlős, vagy te nem láttál még férfit alsónadrágban? - nézett kicsit kárörvendőn először Castlere, majd a barátnőjére. Élvezte a zavarukat. Noha nem volt biztos abban, hogy egy életre szóló kapcsolat lesz a két ember között, azt már régóta látta, hogy szikrázik a levegő barátnője és az író között. Látta már pasizni Katet, de azokban a kapcsolatokban sosem volt ennyi szellemi kihívás és szexuális feszültség. Régóta ismerte. Tudta, hogy a keménysége érzékeny, sérült lelket takar, hogy mindennél jobban vágyik a szerelemre, a biztonságot adó szeretetre, hogy valaki feltétel nélkül szeresse, ugyanakkor nagyon nehezen enged magához közel valakit mert retteg attól, hogy még egyszer át kell élnie egy szeretett ember elvesztésének fájdalmát. Minden kapcsolata felszínes volt, amikben jól érezte magát, de nem szárnyalt a boldogságtól. Könnyed játékok voltak felelősség és kihívások nélkül. Már hetekkel ezelőtt feltűnt neki, hogy valahányszor szóba hozza Castlet, Kate vagy zavarba jön, vagy úgy tesz, mintha bosszantaná a férfi. Lanie viszont azt is látta, hogy Castle közelsége élettel töltötte meg a lányt. Mosolygott rajtuk, miközben átment a szomszédos helyiségbe az előkészített eszközökért.

- Én nem vagyok szégyenlős, minden nap gyönyörű nők vetkőztetnek - eszmélt előbb Castle, mire Beckett csak rosszallóan megrázta a fejét, és egy sóhaj kíséretében a férfihez lépett. Lesegítette a zakót, majd szembe állt a férfival és elkezdte kigombolni ingének még zárt alsó gombjait. Ujjai megérintették Castle hasának sima, puha bőrét, amitől a férfi lélegzete is elállt. Kacéran belenézett az író kék szemébe, miközben kioldotta a derékszíját. Kezdte élvezni a helyzetet, végre zavarba hozhatja a nagyszájú férfit. Még mindig állták egymás tekintetét, aztán ahogy lehúzta a nadrág cipzárját, Castle nyelt és pislantott egyet. Ahogy lehámozta róla az inget meglepődött, hogy milyen izmos a férfi. Egy pillanatra átsuhant rajta a gondolat, milyen érzés lehet ehhez a széles, erős mellkashoz hozzásimulni, aztán bosszúsan elhessegette a gondolatot. Mi a fene történik vele, hogy ilyenek jutnak eszébe?

Kate mosolyogva hajolt le, hogy le tudja húzni a férfi nadrágját, amikor belépett Esposito és Ryan. Megtorpantak az eléjük táruló eléggé félreérthető látványtól, aztán kajánul vigyorogva megköszörülték a torkokat.

- Úgy látom zavarunk - kuncogott Ryan.

- Igen! Nem!- mondta Castle és Beckett egyszerre, aztán a nő befejezte a mozdulatot és bokáig tolta a nadrágot, majd szúrós tekintettel nézett hátra a két nyomozóra. Kate látta, hogy a a két fiú a háta mögé bámul, és nem értette, hogy min kezdenek nevetni, de amikor visszafordult Castle felé, ő is elmosolyodott.
- Ez most komoly? A mi hősünk Csőrikés-Szilveszteres alsót hord? - nézett incselkedve Castlere, amikor meglátta az író világoskék bokszerének egyik szárán az ijedt Csőrike, másikon a kajánul vigyorgó macska figuráját.
Castle nem jött zavarba, egy halvány mosoly kíséretében sorolni kezdte: - Van Tom és Jerry-s, Gyalogkakukkos, Tasmán ördögös, Timon és Pumbás ...
- Na vége a gyereknapnak! - jelent meg az ajtóban Lanie egy jókora guruló asztalt tolva, ami tele volt orvosi eszközzel, aztán szeme megakadt az író bokszerén. - Ó! Nekem is van ilyen! Csőrike a kedvenc rajzfilm figurám - lelkendezett, miközben Espositonak még a szemöldöke is fennakadt a csodálkozástól.
- Na fiúk, segíteni nem tudtok, úgy hogy ne lábatlankodjatok itt - folytatta. - Kate majd segít ellátni Castlet.
- Oké, oké, már itt sem vagyunk - nevetett Ryan.
- Akkor kezdjünk hozzá - fordította komolyra a szót Lanie. - Kate, segíts neki felfeküdni a vizsgálóágyra!
- Ne... nem kell segítség - ellenkezett a férfi, mivel keménynek akart látszani, nehogy a végén ő legyen a Csőrikés hős, de ahogy megmozdult a sebek újabb fájdalommal tudatták, hogy korai még a hősködés. Felnyögött. Ahogy felült az ágyra, a nyomozó megfogta a sérült lábát, és segített neki vízszintesbe helyezkedni.
Beckett amíg lehúzta az író lábáról a cipőt és a nadrágot, csak néha mert felpillantani. Néhány órája még álmában sem gondolta, hogy hamarosan bokszerban, zokniban fog előtte feküdni félpucéran a férfi.
- A combjával kezdjük - mondta az orvos, és eltávolította a szedett-vedett kötést. - Nem ért artériát, de össze kell varrni. Nem vagy valamire allergiás?
- Csak néhány emberre, de azt hiszem az most nem számít - válaszolt, de most már kétségbeesés csendült a hangjából. - Tűvel akarsz böködni?
- Nyugi, előtte kapsz érzéstelenítőt.
Castle egy pillanatra megkönnyebbült, aztán meglátta, ahogy Lanie érzéstelenítőt szív fel egy fecskendőbe, és kiült arcára a rémület.