Változatok egy témára 1/2

Ekkor vágódott ki a vasajtó.

Meglepve kapta fejét  a zaj felé. Eddig a lépcsőház ajtaját bámulta, hiszen onnan várta az elégedett tekintetű csapatot az őrjöngő vagy magába roskadt megbilincselt őrülttel. A szemétledobó ajtajának nyílódása meglepte. Az meg még inkább, hogy egy hústorony méretű, riadt férfi támolygott ki bicegve az ajtón. Fürkésző szeme a menekülés lehetőségét kereste, űzött vadként kapkodta a fejét jobbra-balra, aztán meglátva az egyetlen lehetséges utat, imbolyogva , mégis erőteljes léptekkel indult az autók irányába. Esposito kocsijának kormány felőli ajtaját vette célba. Nem számított a szomszédos autó ajtajának kivágódására, ami olyan erővel ütötte meg, hogy elvesztette az egyensúlyát és hanyatt esett.

Castle meglepődött, hogy a nagydarab embert ilyen könnyedén leterítette az ajtóval, de tudta, hogy ezzel csak néhány pillanatra állította meg a menekülőt. Felnézett a lépcsőház ajtaja fel, de Beckettéket sehol nem látta.Végigfutott a gondolat az agyán, hogy a biztonságot adó autóban kellene maradnia, de azt is tudta, most csak rajta múlik, hogy el tud-e menekülni a sorozatgyilkos. Itt van az áhított akció! Az ereiben száguldó adrenalin felülkerekedett minden félelmén, ezért nem számolva a következményekkel, kiszállt a kocsiból.

A gyilkos felocsúdva első meglepetéséből észlelte, hogy támadója fegyvertelen, sőt nem is rá figyel, így egy jól irányzott mozdulattal kirúgta Castle lábát, aki ettől egyensúlyát vesztve a földre zuhant.

Fájdalom árasztotta el a testét. Bár bal kezével megpróbálta csillapítani az esés erejét, aminek következtében az érdes beton véresre horzsolta a tenyerét és az alkarját, csípője mégis nagy erővel csapódott a kemény betonhoz.

Ekkor hallotta meg a kattanást, ahogy a rugó kilökte a kés pengéjét a markolatból. A feléje suhanó kés elől már nem volt menekülés. Castle megpróbált elfordulni, de a kés így is elérte: könnyedén szúrta át magát a zakó és az ing szövetén, majd mint a puha vajba, úgy hatolt át a bőrön, izmokon egészen a bordákig. A vérében növekvő adrenalintól egy pillanatig nem is érezte a fájdalmat, csak azt, hogy valami meleg nedvesség árasztja el a jobb vállát és mellkasát. Ösztönösen rúgott a támadó felé. A térdét találta el. A hatalmas test felé zuhant, miközben késsel a kezében össze-vissza hadonászott. Castle kinyújtott karokkal próbálta távol tartani magától az őrültet, nem törődve vadul csapkodó karjaival. Az egyik kósza ütés az író orrát érte, amitől újabb fájdalomhullám söpört végig rajta, ami olyan dühöt váltott ki belőle amilyet még soha nem érzett. A gyilkos csak karnyújtásnyira térdelt mellette, zavaros tekintettel nézett rá, szeméből tanácstalanság tükröződött. Ezt a pillanatnyi tétovázást használta ki Castle. Ütésre lendítette ökölbe szorított kezét, és olyan erővel vágta orrba a támadót, hogy hallani lehetett a csont roppanását. Az ütéstől eszméletét vesztő gyilkos a földre zuhant, de a kést markoló keze még ösztönösen hadonászott, és kiszámíthatatlan útja végeztével Castle combjában kötött ki.

A fájdalmat most már minden idegsejtjében érezte, aztán egy időre elvesztette a tudatát. Nem tudta, hogy másodpercek vagy percek teltek-e el, csak jólesően nyugtázta, hogy agya egy kis időre megvédte a fájdalomtól.

Hangokat hallott. Még nehezen fókuszált, ezért először nem értette a szavakat, csak annyit érzékelt, hogy a világ legkedvesebb hangját hallja, amiből félelem és aggodalom csendül. Aztán agya lassan befogadta a szavakat.

- Rick! Rick! Kérlek térj magadhoz! - hallotta a gyengéd kérlelést. Aztán erőteljesebben, határozottabban: - Castle! Ne tedd ezt velem!

Erőtlenül kinyitotta a szemét. Egy félelemmel teli gyönyörű barna szempár nézett vele szembe. Beckett mellette térdelt, egyik kezével a férfi arcát simogatta, de amint meglátta a nyíló szemhéjakat, elkapta a kezét. Megkönnyebbülten húzódott távolabb.

- Jó fiú voltam - suttogta Castle, amivel gyengéd mosolyt csalt a nő arcára.

- Na persze! Jó fiú! - nézett megbocsátón a férfi ártatlan, tisztuló tekintetű szemébe, aztán egy kabátot próbált a feje alá gyömöszölni, majd egyik kezével a vállán, másikkal a combján levő vérzést igyekezett elszorítani.

- Ne mozogj! Mindjárt itta mentő -nyugtatta. Nem is vette észre, hogy már tegezi a férfit. Összeszorult a szíve a sérülések láttán. Tudta, hogy nagy fájdalmai vannak. Talán, ha engedte volna, hogy velük tartson, akkor ez nem történt volna meg. Igen, de a késes őrült sorozatgyilkos sem került volna kézre és biztosan nem érte volna be az eddigi három áldozattal, tovább ölt volna. Ki tudja hány potenciális áldozatot mentett meg Castle hősködése!

Beckett nem értette a reakcióit. Máskor is látott már sebesültet, aki közel állt hozzá, hiszen számtalanszor lőtték vagy verték meg rendőrtársait, de még soha nem érzett ilyen aggódást, soha nem érezte át így a sebesült fájdalmát.

- Hol van már az a mentő? - kiáltott Esposito felé türelmetlenül.

A nyomozó telefonnal a fülén Beckettre nézett, de közben a hallottakat nyugtázta.

- Nincs mentő - közölte a földön térdelő nővel.

- Mi az, hogy nincs mentő? - csattant fel Beckett.

- Tömegbaleset történt. Egy zsúfolt busz ütközött egy tartálykocsival, ami felrobbant. Egy csomó személyautó is egymásba rohant. Rengeteg a sérült, a környék összes mentőjét odairányították, és nem tudják megmondani, hogy mikor tudnak egy kocsit ideküldeni.

Beckett elképedve hallgatta Espositót, de az első döbbenet után agya azonnal forogni kezdett, megoldást kell találnia.

- Jó, akkor segítsetek betenni Castlet a kocsimba, majd én beviszem a kórházba.

- Nem jó ötlet Beckett - szólt oda Ryan, aki épp rázárta a kocsiajtót az elszállítandó gyilkosra, majd futva közeledett segíteni. - A traumatológia tele van a súlyos sérültekkel. Egy darabig biztosan nem foglalkoznának Castle-lel.

Beckett szeme cikázott Esposito, Ryan és a földön fekvő, fájdalommal küzdő Castle között.

- Megoldjuk - nézett az íróra, és megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Most nem szabad pánikba esnie, ami eléggé nehezére esett látva a sebeket betapasztó véres kezeit, és Castle egyre szörnyűbben kinéző arcát.  - Ryan, add oda az övedet! El kell állítanunk a vérzést.

Beckett elvette a mellkason levő sebről a kezét. A szúrás áthatolt az izmokon, de a tüdőt biztosan nem érte el, tehát nem veszélyes. Egy kis kő legördült a szívéről. A combon lévő vágásból is lassan szivárgott a sötét vénás vér, szerencsére nem ért artériát a kés. Még egy kő legördült. A vérző orr és a bedagadt szem csak ijesztő látvány, fájdalmas, de nem veszélyes.

- Castle, nem fáj a fejed, nincs hányingered? - kérdezte, mivel kisebb agyrázkódásra gyanakodott az eszméletvesztés miatt.

- Nem elég, hogy mindenem sajog? - kérdezett vissza fájdalmas tekintettel az író.

Beckett kezdett megnyugodni. A humora még megvan, nincs nagy baj. Miközben a fiúk kötést tettek a vállára és Ryan övével elszorították a combját, Beckett tampont készített az autó elsősegély készletéből szerzett gézből. Egyik kezével finoman letörölgette a vért Castle arcáról, a másikkal megtámasztotta a fejét.