Sokakat foglalkoztat Castle esetleges megsérülése (engem is), ezért arra gondoltam, hogy én is írok néhány ilyen témájú ficcet. Csak próbálkozom, de ha tetszene néhány embernek, az örömmel töltene el.
- Castle, maga kinn marad! - csattant az utasítás keményen.
- Csak nem félti az életem Beckett nyomozó? - incselkedett Castle csibészesen mosolyogva. - Aláírtam a megállapodást, nem kell félnie. Különben is, felelősségteljes vagyok és tudok magamra vigyázni.
Beckett erre megtorpant, és olyan tekintettel nézett hátra a pimaszul vigyorgó férfira, amiből sütött a rosszallás.
- Felelősségteljes? Maga?Csak arra vár, hogy legyen egy szabály, amit áthághat!
- Igaz, ami igaz, sok mindent szeretek áthágni - huncutkodott tovább az író.
- Na jó! Erre most nincs idő. Magáért nem felelek, de az embereimért igen, és nem szeretném, ha bármelyiküket veszélybe sodorná.
- Oké, oké! Jó fiú leszek, ígérem - nézett ártatlanul a nyomozó gyönyörű szemeibe, ami most zöldes árnyalatban csillogott a szikrázó napsütésben, de az összehúzott szemöldökök tudatták, hogy nagyon komolyan beszél.
- Csak tudnám, hogy mit jelent magánál a "jó fiú" kifejezés! -sóhajtott Beckett.
Megérkezett az erősítés, így nem folytathatták az élcelődést, és Beckett csak reménykedett abban, hogy a férfi tényleg a kocsiban marad, és nem kerekedik felül a kíváncsisága a neki tett ígéreten. Nem értette miért bosszantja a férfi. Egész nap tesztoszteron fűtötte bűnözőkkel és kőkemény zsarukkal van körülvéve, általában egyedüli nőként, de ebben a felállásban is ő szokott irányítani, az ő akarata érvényesül. Aztán jön ez a nagyvilági író és folyamatosan zavarba hozza, még ha ezt jól is tudja palástolni. Talán az zavarja, hogy Castle fölött nincs hatalma? Nem, nincs benne uralkodni vágyás, de az, hogy a férfi ártatlan mosollyal szegi meg a szabályokat, olyan mértékű szabadságot feltételez, amit ő sosem érzett szabályok közé zárt életében.Még a gondolataik is a kettejük közötti különbséget tükrözik: míg ő a tényeket és a logikát használja egy ügy megoldásánál, addig Castle fantáziája szabadon szárnyal az UFO-któl a CIA-ig vagy éppen a zombikig. Lehet, hogy irigyli ezt a szabadságot? - cikáztak a gondolatok a fejében, de gyorsan elnyomta őket. Most összpontosítania kell.
Ryan a másik csapattal már elindult az épület északi lépcsőházában az első emelet felé, lezárva a gyanúsított menekülési útját. Beckett Espositoval a déli lépcsőházban haladt felfelé előre tartott fegyverre, golyóálló mellényben. Espoval biztonságban érezte magát. Ismerték egymás gondolatait és feltétel nélkül megbíztak egymásban. Most mégis valahogy rossz előérzete támadt.
Tudták, hogy a gyanúsított elmebeteg. Az akció előtt hosszasan tanulmányozták a kórtörténetét a rendőrségi pszichológussal. A végkövetkeztetés egyszerű és egyben ijesztő volt: a férfi reakciói teljesen kiszámíthatatlanok, ha veszélyben érzi magát rendkívül agresszívvá válik, ráadásul magas, tagbaszakadt, csupa erő férfi. Eddig háromszor ölt, mindig rugós késsel, de nem tudták nincs e fegyvere. Úgy sejtették, hogy egyedül van a lakásban, de ezt a megfigyelők nem tudták megerősíteni.
Ahogy felértek az első emeletre, eléjük tárult a hosszú folyosó rengeteg ajtóval. Beckett most döbbent rá, hogy a 183-as szoba a másik lépcsőházhoz sokkal közelebb van.
Hang nélkül haladtak a kiszemelt ajtó felé, amikor a szomszédos lakásból nagy hanggal lépett ki két szöszke kisgyerek, mögöttük a velük perlekedő anyjukkal. A gyerekek egy pillanatra elhallgattak, amikor meglátták Beckettéket, de az anya, aki éppen az ajtót zárta, csak akkor észlelte a golyóálló mellényes, fegyveres rendőröket, amikor a kisebbik gyerek torka szakadtából sikítani kezdett.
Ekkor vágódott ki a 183-as ajtó. A magas, tagbaszakadt férfi zavaros, őrült tekintettel nézett végig a folyosón, majd rohanva indult az északi lépcsőhát felé. Beckették próbálták áthámozni magukat a sikoltozó gyerekeken, de mire a lépcsőházhoz értek, már csak Ryanékkel találták szembe magukat, akik ekkor érték el az első emeletet.
Tehát felfelé menekült -állapították meg, és kettesével kezdték szedni a lépcsőfokokat. Benéztek a második emeleti folyosóra, de semmi gyanúsat nem láttak.
Beckett megállt egy pillanatra. Fülelt, hogy honnan hallja a futó léptek zaját, de csak a rendőrségi bakancsok tompa puffanásait hallotta, ahogy társai sietve követik felfelé a lépcsőn.
Aztán meghallotta. Dübörgő, morgó hang volt. Először azt hitte, hogy a liftet hallja, aztán rájött, hogy a szemétledobóból jön a morajlás.
- Na ne! Csak nem leugrott a ledobóba? - gondolta Beckett, és már kiáltott is a mögötte vágtató csapatnak. - Vissza! Leugrott a szemétledobóba4
- Meglép! - zihálta mögötte Esposito.
A bérház hátsó kijáratánál Castle durcásan ült a Ford anyósülésén. Bosszantotta, hogy kimarad az akcióból.
Pedig tudok magamra vigyázni, csak sohasem ad rá lehetőséget, hogy bebizonyítsam -gondolta. Ráadásul olyan felelőtlennek hisz, aki bajba sodorná a társait! Ezek szerint nincs valami jó véleménnyel rólam. Erős, okos, határozott nő, akinek megvannak a maga szabályai. Jó ezeket a szabályokat feszegetni! Ilyenkor zavarba jön a nő, amitől előbukkan az érzékeny oldala.
Castle azon gondolkodott, hogy a civódásokban azt élvezi legjobban, hogy olyan szócsatákat vívnak, amelyekben megvillogtatják szellemességüket, humorukat, mint valami nem vérre menő párbajban.
Kikémlelt az autó ablakán. Semmi mozgás, csak egy bérház unalmas hátsó kijárata. Mennyivel izgalmasabb lenne a csapattal osonni, rohanni, ajtót betörni, bilincset kattintani a földön fekvő bűnözőre! Késes elmebeteg sorozatgyilkos. Nem valami nagy sztori, de legalább az elfogási akcióból meríthetne egy kis ihletet. Ehelyett ücsörög az autóban! Máskor rég a csapat után osont volna, de most valami szokatlan keménységet látott Beckett szemében, ami visszatartotta attól, hogy megszegje az ígéretét.
Ekkor vágódott ki a vasajtó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése