Változatok egy témára 4/9

Megtörölte gyöngyöző homlokát és a száját, és csak arra vágyott, hogy jó hideg, frissítő vízzel egy kicsit megmoshassa az arcát és kiöblíthesse a száját, de ehhez előbb ki kell valahogy küldenie Kate-t a mosdóból.

- Dehogy vagy jól! - szólalt meg mérgesen Lanie. 

Castle becsukott szemmel sóhajtott egyet, amikor meghallotta a kórboncnok hangját. Két nővel szemben nincs más lehetősége, mint megadni magát. Megpróbált életet lehelni elgyengült, remegő testébe. Elengedte a falat amit eddig két kézzel támasztott, és amikor meggyőződött róla, hogy kapaszkodó nélkül is elbírják a lábai, kinyitotta az ajtót.

- Csak nem izgultatok értem? - próbált egy mosolyt megereszteni a két összevont szemöldökű nő felé, de az inkább kényszeredettre sikerült, mint  huncutra. 

Kate és Lanie bosszúsan összenézett. 

- Mosakodj meg! Elég ramatyul festesz! - vetette oda Kate, és kiment a mosdó elé. Lanie követte.

- Az egyik pillanatban még halálra izgulom magamat érte, a következőben meg felbosszant - morogta maga elé Lanie.

- Látod, erről beszéltem. Képes kihozni az emberből a legjobb és a legrosszabb érzelmeket egyszerre. Vagy csak a legrosszabbakat - nézett barátnőjére Kate. 

- Azért valld be, legtöbbször a jó érzéseket váltja ki - mosolyodott el Lanie barátnője arcát kutatva, aki erre csak elmosolyodott.   

- Mit vált ki belőled, és kicsoda? - lépett ki az ajtón az író láthatóan felfrissülve, de kérdésére csak egy égre emelt tekintetet és egy sóhajt kapott. - Akkor most mi a következő lépés? Hova megyünk?

- Megyünk? Sehova se megyünk! Te haza mész Castle! Csak nem gondolod, hogy ilyen állapotban velem jöhetsz?

- De... de miért? Már nincs semmi bajom. Vagy attól félsz, hogy kárt teszek az autódban? - kérdezte kihívón.

- Akkor jöhetsz, ha az orvos engedi - nézett Beckett Lanie-re.

Castle tudta, hogy csekély az esélye arra, hogy Lanie mellé áll, de azért elővette legkönyörgőbb tekintetét.

- Jól vagyok, tényleg! Ha nem használnátok ilyen rettentő szagú fertőtlenítőt, akkor nem lett volna semmi bajom - próbálta meggyőzni.

- Hát, ami azt illeti, még tényleg nem kell hazamenned - kezdte Lanie. 

A szavak hallatán Castle győzelemittasan mosolygott Kate-re, de az hamar le is hervadt az arcáról, amikor az orvos befejezte a mondandóját.

- Két választásod lehet: vagy kapsz előbb egy injekciót, és utána otthon befekszel a csodás ágyikódba és sok-sok folyadékot iszol, vagy a kórházba mész, ahol infúziót kapsz, és néhány nap múlva hazaengednek.

Castle kétségbeesetten kapkodta a fejét, hol az egyik nőre nézett, hol a másikra, bár tudta, hogy szövetkeztek ellene, és esélye sincs, hogy meggyőzze valamelyiküket.

- Oké, oké, hazamegyek és jó fiú leszek - próbált egy harmadik lehetőséggel kiutat keresni szorult helyzetéből, mintha nem is hallotta volna a mondat elejét.

- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy gyógyszer nélkül meggyógyulsz. A kiszáradással nem lehet játszani Castle, nagyon veszélyes lehet. Igazság szerint sokkal nyugodtabb lennék, ha kórházban kezelnének, és csak azért mondtam az első lehetőséget, mert tudom, hogy mennyire utálod a kórházat - mondta szelíden, de nagyon komolyan Lanie.

- Hazamegyek - szólalt meg egy kis gondolkodás után a férfi, és elindult a lift felé.

- Pedig jobb lenne, ha hallgatna rájuk - lépett ki a boncteremből Perlmutter, aki az üvegablakon keresztül szem- és fültanúja volt az eseményeknek.

- Castle, ha el mersz menni, vissza se gyere - szólat meg halkan Beckett, de a hangsúlyból érezni lehetett, hogy komolyan beszél.

A férfi egy pillanatra megtorpant, aztán tovább indult és belépett a liftbe. Ahogy megfordult még látta Lanie csodálkozó, és Kate szomorú-dühös tekintetét, mielőtt becsukódott volna a felvonó ajtaja.

- Készüljenek! Körülbelül egy óra múlva mehetnek hozzá elsősegélyt nyújtani, vagy mentőt hívni - szólalt meg Perlmutter. - Őszinte részvétem a hölgyeknek. Nem egy egyszerű eset - tette még hozzá miközben felvette a kabátját, aztán intett a két dermedten álló nő felé, és ő is haza indult.        

Beckett-ben forrt a méreg. Hogyan lehet ilyen önfejű? Még a végén nagyobb baja lesz, és még nekik okoz majd lelkiismeret furdalást! 
- Hogy lehet ez Lanie? Felnőtt férfi, mégis jobban fél az injekciótól, mint attól, hogy nem jöhet vissza! Vagy nem is akar visszajönni? - csapott át Kate értetlensége kétségbeesésbe. Eszébe jutott, milyen fagyos volt köztük a levegő mostanában, ráadásul ma is csak bántotta.
- Hidd el az injekciótól jobban fél, mert tudja, hogyha előveszi az ártatlan kisfiús mosolyát és könyörgőn néz azokkal a beszédes kék szemeivel, úgyis visszafogadod.
- Ennyire kiszámítható vagyok? - döbbent meg Kate.
- Nem, ennyire odavagy érte - nézett rá jelentőségteljesen Lanie, majd komolyan hozzátette: - Olyan régen beszélgettünk egy kicsit. Nincs kedved meginni egy kávét, ha már a lovagodtól nem kaptál?
- De Lanie! Mi az, hogy odavagyok érte? 
- Jó, jó! Már nem igazodok ki rajtad - sóhajtott az orvos. - Akkor kávézunk?
- Kösz Lanie, de most rohannom kell, vár az áldozat volt felesége, de este beugorhatnál hozzám. Rendelek egy kis kínait, iszunk egy kis finom vörösbort, de egy szót sem ejtünk Castle-ről - mondta a nyomozó, és már indult is a lift felé. 
Lanie összeráncolt homlokkal nézett utána, és azon töprengett, minek kellene ahhoz történni, hogy Kate belássa, érdemes kockáztatnia a szívét egy olyan férfiért, aki már lassan négy éve vár rá, de ha ennyire semmibe veszi az érzelmeit, akkor lehet, hogy már nem sokáig fog várni.

Beckett a lift hátsó falának támaszkodott, és még mindig bosszantotta a férfi viselkedése. Be kellett vallania, hogy az érzés abból következett, hogy aggódott miatta. Féltette. Aztán arra gondolt, hogy mennyire félreértette a helyzetet, és szája sarkában megjelent egy kis mosoly.
Megszólalt a telefonja. Meglepődve látta, hogy Martha hívja. Csak nincs máris valami baj? - suhant át rajta a félelem. 
- Ó Kate ne haragudj, hogy téged zavarlak, de nem tudom utolérni Richardot. Hiába hívom, nem veszi fel a mobilját. Veled van? - kérdezte reménykedve az asszony. 
- Sajnálom Martha, már nincs, de néhány perccel ezelőtt indult haza.
- Alexis csak most mesélte el, hogy Richard rosszul volt az éjjel, ezért aggódom. Jól volt, amikor találkoztatok?
- Egy darabig nem volt semmi baja, de aztán nem érezte jól magát, ezért ment haza. Gondolom kb. negyed óra múlva otthon lesz - próbálta úgy előadni a történteket, hogy az asszony ne idegeskedjen a kelleténél jobban, de ne is másítsa meg a valóságot. - Ha segítség kell, rám és Dr. Parish-ra mindig számíthat - tette hozzá. 
A Martha-val való beszélgetés újabb félelemmel töltötte el. Miért nem veszi fel Castle a telefonját? Megpróbálta hívni, hátha ő nagyobb szerencsével jár, de hiába várta az ismerős hangot, a készülék csak vég nélkül kicsengett, de senki nem vette fel. Kate maga sem értette, hogy miért hatalmasodik el rajta a pánik attól, hogy Castle nem veszi fel a telefonját. Ennyire féltem? Ennyire fontos nekem? - töprengett. Alighogy zsebre tette, újra megszólalt a készülék. Megkönnyebbülve látta a sármosan mosolygó, huncut tekintetű férfi képét a kijelzőn.
- Castle! A szívbajt hozod anyádra! Miért nem vetted fel a telefont, amikor hívott? - hadarta mérgesen. - Jól vagy? - kérdezte, miután kissé megnyugodott.
- Én jól vagyok - hallotta meg Lanie hangját, - de ahogy hallom, te igen csak aggódsz valakiért!
- Lanie?
- Nyugi kislány! Most találták meg Castle telefonját a férfi mosdóban, gondoltam szólok, hogy ne idegeskedj ha hívod, és nem veszi fel.
- Miért idegeskednék? - kérdezte ingerültebben Kate, mint szerette volna.
- Jó, jó! Nem kell mindjárt a fejemet venni!
- Bocs Lanie, csak tudod ... Ezt majd este megbeszéljük, jó? - zárta le a témát Kate. Elbúcsúzott az orvostól, és miközben beszállt a kocsijába, vett egy mély lélegzetet és megpróbált minden gondolatával az ügyre koncentrálni.