Változatok egy témára 4/13

- Hogyne emlékeznék! - jelent meg egy huncut mosoly a szája sarkában. - Akkor szedtelek ki meztelenül a kádadból, miután felrobbant a lakásod! 

Kate elpirult, ahogy az emlékképek végigcikáztak az agyán. Még Shaw ügynök szuper kütyüi sem jöttek volna rá, hogy a sorozatgyilkos a Hőhullámot használta rejtett üzenethordozónak, ha nincs ott Castle. Elmosolyodott a gondolatra, hány olyan ügyük volt, amikor az író ötlete lendítette át a holtponton a nyomozás menetét.

- Nem gondolod, hogy kétszer nem ismétlődik meg ugyanaz a sztori? - nézett Castle-re hitetlenkedve.

- Csak az jutott eszembe, hogy akkoriban elmeséltem azt az esetet George-nak. Még most is látom magam előtt az arcát. Annyira fellelkesítette és izgalomba hozta a történet, hogy napokig a könyv soraiba rejtett üzenet miatt hívogatott.

- Castle! Ez két éve volt. Hogyan kapcsolódna ez ahhoz a tényhez, hogy valaki, aki tisztában volt az allergiájával, méh mérget juttatott a szervezetébe? - nézett kérdőn a férfira.

- Azt nem tudom - mondta megadóan Castle. - De ismerd el, több mint furcsa, hogy az utolsó szava pont a "hőhullám" volt! - húzta fel várakozón a szemöldökét.

- Elismerem ... , hogy nem illik a szituációhoz - kezdte lassan Kate. Nem szeretett volna olyan kijelentést tenni amit később megbán, és nem akarta, hogy a férfit túlságosan magával ragadja írói fantáziája, és nagyobb jelentőséget tulajdonítson ennek a szónak, mint amit takar. - Egyenlőre semmi sem utal arra, hogy a könyvednek bármi köze lenne a gyilkossághoz.  

- De te nem ismerted őt, én viszont igen - erősködött Castle. - Vonzották a szerepjátékok és a rejtélyek. Egyszer lelkesen mesélte, hogy részt vett egy megrendezett gyilkosság felderítésében, amit egy erre szakosodott cég szervezett. Ő csak "vadászatnak" hívta. De odavolt a kalandregényekért és a rejtélyekért, még engem is mindig arra akart rábeszélni, hogy a krimik helyett kalandregényt írjak - védte igazát a férfi, és várakozón nézett a nyomozóra.
Kate elgondolkodott. Castle egészen más képet festett le az áldozatról, mint akikkel eddig beszéltek. Alig észrevehetően elmosolyodott, ahogy a férfira nézett. Bármennyire is gyenge volt, szemébe visszatért a csillogás, a rejtély megoldásának izgalma. Szárnyaló fantáziája legyőzte gyengélkedő testének rosszullétét. - Olyan, mintha keveredne benne Indiana Jones, Sherlock Holmes és egy öt éves gyerek: rendkívüli kíváncsiság, logika és őszinte játékosság - gondolta Kate, és be kellett vallania, hogy ezek a tulajdonságai voltak találkozásuk első pillanatában a legvonzóbbak, hogy a csibészes, szemtelen mosolyáról ne is beszéljünk. Azóta még rengeteg olyan tulajdonságát megismerte, ami miatt beleszeretett.
- Rendben. Utána nézek, volt-e Weaver életének olyan oldala, amit a külvilág nem ismert, és összehozható-e a halálával - adta meg magát a nyomozó, mire a férfi szemében megcsillant a győzelem fénye. - El kell mennem. Te itthon jó kezekben leszel, Martha vigyáz rád.
- Képes lennél anyámra bízni? Az aggódásával a sírba tesz! - duzzogott a férfi. - De azért meglátogatsz, ugye? - nézett esengve a nő melegen csillogó szemébe.
- Pihenj! Megviselt ez a mai nap, és ne felejtsd, ha nem leszel jobban, kórházba kell menned - tért ki a válasz elől Kate. Nem tudta, hogyan alakul az estéje, és nem akarta, hogy Castle hiú ábrándokat kergessen, ráadásul Lanie-vel is megbeszéltek egy találkozót.
- De majd később eljössz? - kérdezte újra. Ki akarta csikarni az igenlő választ. - Beszámolhatnál az ügyről, hátha tudok segíteni - tette hozzá reménykedve.
- Castle! Te most fekszel, iszod a sok-sok teát, nem fickándozol, nem jártatod még az agytekervényeidet sem, hanem pihensz, alszol, gyógyulsz - mondta ellentmondást nem tűrően Castle égkék szemébe nézve Kate. Odalépett az ágyhoz, feljebb húzta a takarót a férfin, leheletfinoman végigsimított az arcán. - Légy jó kisfiú - mondta gyengéden, és elindult az ajtó felé.
Castle-t meglepte a nő gyengéd érintése, ami tele volt féltő szeretettel. Nem tudott megszólalni, csak sóvárogva nézett a nő után.
Kate-nek összeszorult a szíve, hogy el kell mennie, de tudta, hogy nem tehet mást. Az ajtóban megtorpant, visszanézett egy pillanatra, és halkan megszólalt.
- Persze, hogy meglátogatlak Castle! - aztán kilépett az ajtón.
A férfi becsukta a szemét, elmosolyodott és boldogan felsóhajtott.

Ryan az asztalánál ült, a mögötte álló Esposito előrehajolva támaszkodott az íróasztalra. Minden figyelmüket az előttük álló monitorra fordították. Lassítva nézték a biztonsági kamerák felvételét, hátha ki tudnak valamit deríteni a futárról, de eddig semmi különöset nem vettek észre. 
- Valami új? - kérdezte őket Beckett, de csak megrázták a fejüket, és a következő pillanatban már újra a képernyőn futó képkockákat figyelték.
A fehér táblán még nem volt sok használható tény, de a nyomozás ezen szakaszában ez nem volt szokatlan. Kate felírt még néhány szót, amit fontosnak érzett az áldozat felesége és Gina vallomásából, aztán egy pillanatnyi töprengés után felírta a Castle-től hallottak összefoglalását: kalandjáték.
- Fiúk! - lépett nyomozótársaihoz. - Ha végeztetek, akkor Espo, te nézz utána a pénzügyeinek, volt-e az utóbbi időben szokatlan pénzmozgás a számláin, Ryan te pedig kérj egy listát azokról az írókról, akiket az utóbbi fél évben elutasított Weaver, hátha valamelyikükben olyan indulatok forrtak a fel nem fedezett tehetségük miatt, ami a gyilkossághoz vezetett. Én lemegyek Lanie-hez, hátha kiderítették, hogyan jutott a méreg az áldozat testébe. 
- Oké - mondta Espo. - Castle nem jön? Azt hittük érdekli, miért halt meg a kiadója. A két férfi figyelmesen fürkészte Beckett arcát. Még mindig rendkívül feszült, ráadásul Castle is újra eltűnt a színről, és ez az állapot egyáltalán nem tetszett nekik.
- Nem érzi jól magát - válaszolt sietve Kate, és elindult a lift felé, de Gates kapitány hangja megállította.
- Beckett nyomozó! Az irodámba! 
Kate összeszorította a száját, vett egy nagy levegőt. érezte, hogy felettese a szokásosnál is keményebb hangsúlyt ütött meg. Valószínűleg ideges az ügy miatt, amit Castle miatt a polgármester rájuk ruházott, ezért most még inkább nem volt kedve jelentést tenni a kapitánynak. Sietve lépett az irodába, és csukta be maga után az ajtót. Mielőbb meg akart szabadulni Gates-től, ezért nem várta meg a kérdést, hanem röviden összefoglalta, amit eddig megtudtak, aztán keményen a nő szemébe nézett.
- Nézze Beckett nyomozó - vette le szemüvegét a nő, így láthatóvá váltak fáradtságtól karikás szemei. - Olyan nekem ez az ügy, mint púp a hátamon. Hajnalben kirángattak az ágyamból, mert nem tudták eldönteni, kire tartozik az ügy, aztán a polgármester utasít, hogy maga kapja az ügyet, csak azért, hogy az ő kedvenc kis ponyvaírója szórakozhasson, most meg állandóan érdeklődik, hogy áll a nyomozás - sziszegte dühösen a fogai között. - Szóval gyors eredményt várok, ha már a polgármester is magát tartja a város egyik legjobb nyomozójának! 
- Igenis asszonyom - mondta száját elhúzva Beckett. Nem szerette, ha sürgetik. Úgyis megtesz minden tőle telhetőt, ha nem ugráltatják.
- És hol van az árnyéka? Ha már miatta nem alhattam végig az éjszakát, legalább segítsen mielőbb kielégíteni a polgármestere elvárásait!   
- Ő ... nem érzi jól magát - mondta bizonytalanul Kate. Nem akart a szükségesnél többet a kapitány orrára kötni.
- Reggel nem tudott jönni, most meg nem érzi jól magát? Csak nem gondolja, hogy beveszem ezt?  - szűkült össze Gates szeme vonalnyira a dühtől, miközben egyre hangosabban kiabált. - Talán a tegnap esti vacsorapartnere fárasztotta le, akivel a Q3-ban enyelgett? Végre bejutottam abba a puccos étterembe, és még ott sem tudtam megszabadulni a maga firkászától! Először azt hittem, hogy magával vacsorázik, mert egy magas, hosszú barna hajú nővel volt, de aztán mondták, hogy valami menő modell.  Ha visszagondolok a nőre, nem is csodálkozok, ha jobb dolga volt a nyomozásnál, és azon sem, ha belebetegedett az éjszakába! - ömlött a szó a kapitányból, aki úgy érezte megkönnyebbül, ha kiöntheti a mérgét.
Kate leforrázva hallgatta a kapitány szavait.