- Ez nem lehet! Ez nem lehet - hajtogatta magában kétségbeesve.
Kate testét elárasztotta a megkönnyebbülés és a szerelem érzése, amikor tudatosította a férfiban, hogy őt akarja, az ő szerelmére vágyik. Mindennél jobban vágyott a csókra, amivel megpecsételhette volna a szavait. Aztán megszólalt a telefon, az az átkozott telefon! Néhány másodperc múlva azonban már látta, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy valaki a legrosszabb pillanatban hívta Castle-t. Ösztönei, na és kiváló megfigyelőképessége azt súgta, hogy valami komoly baj van. Castle vágytól elhomályosuló tekintetébe rémület és zavar költözött, tétova mozdulatai tanácstalanságról árulkodtak. Aztán a férfi, kezében az idegtépően csörgő telefonnal felpattant.
- Bocsáss meg, de ezt fel kell vennem - mondta, miközben megpróbált a dolgozószoba felé lépkedni, hogy hallótávolságon kívül kerüljön.
Kate döbbenten nézett utána. - Baj van? - tette fel a kérdést a férfi hátának, de csak egy fejrázást kapott cserébe.
Castle belépett a dolgozószobába, és felvette a telefont.
- Mr. Castle! Jobb, ha legközelebb nem várakoztat meg! - hallotta Smith ideges hangját. - Találkoznunk kell! Azonnal.
Castle érezte, hogy nincs választása, és a férfi nem fog a telefonban magyarázkodni.
- Beckett nálam van - nyögte ki, mintha arra várna, hogy Smith tanácsot adjon, mit kezdjen ezzel a helyzettel. Pár másodperc csend után a férfi megszólalt.
- Próbálja meg ott tartani. Nehogy magával hozza! Egyenlőre a dossziét akarják megszerezni. Amíg nem jutnak hozzá, addig Beckett biztonságban van.
- Tegnap követett egy Mercedes bennünket.
Castle hallgatta a csendet, de érezte, hogy a férfi gondolkodik, próbál logikus magyarázatot találni a hallottakra.
- Magát követték. Magán keresztül akarnak megtalálni engem, bár azt hiszem, már tudják, hogy nálam van az akta - szólalt meg hosszú töprengés után. - Akkor viszont változtatnom kell a tervemen.
Castle minden figyelmét a címre és az időre összpontosította, amit Smith mondott neki a telefonba. Nyelt egyet, miközben megpróbált nyugalmat erőltetni magára, mielőtt szíve szétfeszítette volna a mellkasát. Nem volt biztos benne, hogy egy parkolóház teteje éjnek évadján jó találkahely lenne, de Smith nem kérdezte a véleményét. Fogalma sem volt, hogy mit akar mondani neki a férfi. Arra gondolt, hogy az akta rejtekhelyét akarja elmondani neki, vagy magát az aktát odaadni, de míg ezen töprengett, a vonal megszakadt, már csak Smith utolsó mondata csengett a fülében: "Vigyázzon, nehogy kövessék!"
Dermedten állt, kezében a néma telefonnal, és azt próbálta kitalálni, mit mondjon Kate-nek, amikor meghallotta a nő hangját.
- Mi ez az egész Castle?
Mintha villámcsapás érte volna, úgy pördült meg a tengelye körül. Kate a dolgozószoba ajtajában állt karba font kézzel, és összehúzott szemmel, kutató tekintettel nézett rá.
- Semmi - mondta az író, de tudta, hogy ennyivel nem intézheti el a dolgot, ezért hozzátette: - Ne haragudj, de ez csak rám tartozik. - Nem nézett a nőre. Emlékeiben visszapergette a telefonbeszélgetést, hogy rájöjjön, mennyit hallott Kate.
- Csak rád tartozik? - kérdezte nyugodt hangon a nő, de olyan volt ez a nyugalom, mint a vihar előtti csend. - Castle! Néhány perce mondtam, hogy szeretném, ha a magánéletben is a társam lennél, az életem része! Erre te azt mondod, hogy van valami, ami csak rád tartozik?
- Igen Kate! - nézett a szemébe Castle, miközben majd megszakadt a szíve. Lehet, hogy most veszti el örökre a nőt, amikor leomlott a kettejük között magasodó fal, de ő nem tehet mást, mint hogy megpróbálja minden erejével megvédeni bármi áron. - El kell mennem, de hamarosan visszajövök, és ígérem, akkor mindent elmondok - mondta ki nehezen a szavakat. Tudta, hogy bármi lesz a Smith-szel való találkozás vége, ha visszajön, el kell mondania Beckett-nek, hogy Montgomery aktája védte meg eddig az életét. Nem titkolózhat örökké, és talán igaza volt egy évvel ezelőtt az anyjának, amikor azt mondta, hogy Kate-nek joga van tudni az igazságot.
- Mit mondasz el Castle? Mit titkolsz előlem? - emelte meg a hangját a nő, érezni lehetett, hogy lassan elveszti a türelmét.
- Kérlek bízz bennem Kate! - könyörgött Castle, és a nyomaték kedvéért mindkét kezével megfogta a nő vállát, és mélyen a szemébe nézett. - Bízz bennem, és várj meg! Ígérem, mindent elmondok - ismételte meg, hogy meggyőzze a nőt.
Beckett vacillált. Rossz érzése volt. Valami nagyon komoly dologról lehet szó, ha a férfi képes ebben a helyzetben elmenni, és őt itt hagyni. egyre inkább meggyőződése volt, hogy valami nagy baj van, és Castle valami őrültségre készül, amivel veszélybe sodorhatja magát.
- Veled megyek - jelentette ki ellentmondást nem tűrve.
- Nem lehet Kate. Ez az én ügyem - remegett a férfi hangja az idegességtől.
- Castle! Azt gondoltam, hogy mostantól nincs "én" és "te", csak "mi"! Erre te azt mondod, hogy ez a te ügyed? - kiabált most már a csalódottságtól dühösen a nő.
- Igen Kate - mondta nyugodtságot magára erőltetve a férfi, azzal felkapta a kabátját és elindult. Az ajtóból még visszanézett a kétségbeesett, dühös tekintettel megkövülten álló nőre. - Kérlek! Most az egyszer bízz bennem, és várj rám! - mondta csendesen, szomorú szemekkel, azzal kilépett a lakásból.
Kate nézte a becsukódó ajtót, aztán egy székre roskadt. Úgy érezte, hogy néhány perc alatt a mennyből a pokolba került. Kétségek mardosták. Egyrészt feltétel nélkül megbízott a férfiban, hiszen számtalanszor bízta rá az életét, másrészt rettentően féjt neki, hogy nem bízik meg benne annyira a férfi, hogy elfogadja a segítségét, ha bajban van. Mert hogy bajban van, abban egyre biztosabb volt. Csak fél percre volt szüksége, hogy döntsön. Segítenie kell Castle-nek, elvégre rendőr! Megtalálja a módját, hogy ne hagyja magára, ha bajban van! Fogta a telefonját és Esposito-t hívta, de a nyomozó telefonja foglalt jelzést küldött. Beckett bosszúsan gondolt arra, hogy Javi épp akkor cseverészik valakivel, amikor neki nagy szüksége lenne rá, de nem rágódott sokáig a dolgon, megérintette a képernyőt Ryan nevénél. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a második kicsengés után Kevin fel is vette a telefont.
- Szia Ryan. Castle valami nagy bajban van. A segítségedre lenne szükségem - mondta egy levegővétellel, remélve, hogy kollégája nem sokat kérdezősködik.
- Mit tegyek? - kérdezte minden felesleges kérdést mellőzve a férfi, mire Beckett hálásan felsóhajtott. Tényleg nagyszerű csapata van - állapította meg sokadszor.
- Bemérnéd a telefonját? Tudni akarom, hova megy.
Ryan hallgatott egy darabig. Beckett Castle-hez ment vacsorázni, most meg le akarja nyomozni a telefonját, hogy követhesse. Aztán úgy gondolta, a nyomozónak jó oka lehet, hogy ezt kéri, és feltétel nélkül megbízott benne.
- Rendben - mondta, és már ült is a számítógéphez.
Ahogy becsukódott a lakása ajtaja a háta mögött, Castle erőtlenül dőlt a folyosó falának. Csak remélni tudta, hogy Kate megvárja, ha élve visszatér egyáltalán. A tökéletes vacsorából így lesz tökéletes kudarc - gondolta keserűen, aztán összeszedte magát, és sietve elindult a megadott címre. Kilépett a langyos májusi éjszakába. A város lüktetett, fényei vakítottak mint minden szokásos hétköznapon, és Castle agyán átfutott, milyen különös érzés, hogy az ő élete fordulóponthoz érkezett, miközben a város változatlanul éli mindennapi életét. Körülnézett, de sem a feket Mercedes-t sem más gyanúsat nem látott. Fogta a telefonját és Espo-t hívta. Nagyobb szüksége volt rá, mint valaha!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése