Változatok egy témára 4/19

- Az őrsre nem jött - mondta Kate, és már az ő szemében is megjelent a félelem halvány fénye. A telefonjáért nyúlt, és az első helyre beállított számot hívta.

- Castle, vedd már fel! - suttogta maga elé, de csak a telefon kitartó kicsengését hallotta vég nélkül. - Talán csak elkerültük egymást - próbálta nyugtatni Martha-t, de közben valami rossz érzés kerítette hatalmába.

 Elbúcsúzott az asszonytól, ígéretet téve, hogy értesíti, ha megtalálja Castle-t, és visszament a kapitányságra.

Türelmetlenül várt a piros lámpánál. Szinte biztos volt abban, hogy Castle a nyomozással kapcsolatban ment el valahova, mert este a vacsoránál többször is előhozta a témát, de ő mindig lesiccentette azzal, hogy beteg, és úgysem tud részt venni a nyomozásban. Már csak az a kérdés, hogy milyen őrült elméletet talált ki, aminek utána akar járni. Nem szerette, ha a férfi egyedül, a saját szakállára nyomoz. Ismerte annyira, hogy tudja, nincs kellő veszélyérzete, ha elragadja a fantáziája, akkor felelőtlenül belemegy veszélyes helyzetekbe. Féltette. Nyugodtabb volt, ha vele volt, és vigyázhatott rá. Eszébe jutott, amikor Castle és Martha bankrablók fogságából való szabadulását ünnepelték, és a férfi közölte, hogy többször mentette meg Kate életét, mint a nő az övét. - lehet, hogy nem is én vigyázok rá, hanem ő énrám? - mosolyodott el a gondolatra.

Ryan és Esposito meglepődve néztek a liftből egyedül kiszálló nyomozónőre, aki elszáguldva asztaluk mellett épp csak üdvözölte őket, miközben intett, hogy jöjjenek vele. Ryan barátja kérdő tekintetét látva széttárta a karját és sóhajtott egyet. Megint valami zűr van Beckett és Castle között, ha az író nem jött be az őrsre annak ellenére, hogy Beckett személyesen ment érte, így hát feltételezte, hogy a végre kezdődő jó hangulat elrontója nem más, mint az író barátjuk. - Én kitekerem Castle nyakát, ha sokáig csinálják ezt Beckettel - súgta oda Espo Ryan-nek, de látva, hogy Kate hátra fordul, gyorsan megszólalt:

- Castle nem jön be? - kérdezte, bár sejtette, hogy jobban járna, ha hallgatna, mert Beckett feszültnek és aggódónak látszott. 
- Fogalmam sincs merre jár - vallotta be Beckett. - Van egy olyan sejtésem, hogy magánakcióba kezdett. Tudunk már valamit a THG cégről? - terelte el a férfiról a szót.
- Most kaptam meg a cégkivonatot - szólalt meg Ryan. - Nem fogjátok elhinni, hogy mivel foglalkoznak!
Beckett és Esposito kíváncsian fordult a nyomozó felé. Ryan éppen nyitotta a száját, amikor kinyílt a liftajtó,és Castle áthámozva magát néhány a felvonóra váró egyenruháson, felemelt kézzel integetve, győzelmes mosollyal az arcán kiabált feléjük.
- Kalandjáték! Mondtam Beckett, hogy kalandjáték! - kapkodta a levegőt, mire a nyomozókhoz ért.  
- Oké Castle! Hallgatunk - adta meg magát a nő, mert sejtette, hogy a férfi nem tudott az elképzelésétől szabadulni, és ennek a szálnak nézett utána. Kíváncsi volt, mire jutott.
- Felhívtam néhány közös ismerősünket, akik jobban ismerték Georg-ot, mint én. Tudtam, hogy vonzzák a kalandjátékok, és úgy sejtettem, valami szervezett őrültségben vett részt. Tudtátok, hogy belebújhattok Indiana Jones bőrébe, és személyesen megélhetitek a kalandjait? -nézett izgalomtól csillogó szemmel a fiúkra, aztán Beckett rosszalló szemforgatását meglátva lehervadt arcáról a mosoly.
- A lényeget Castle!- morrantott rá a nő.
- Igen! Szóval Alice, Georg titkárnője az egyetlen nő, aki előtt nem voltak titkai. Egyedül ő tudott Georg szenvedélyéről. Legutóbb befizetett egy kincskereső játékra. Alice csak annyit tudott, hogy a játék során egy lyukas érme segítségével kellett megfejteni egy kódot ami elvezet a kincshez, és az nem más, mint egy őrült nagy pénzösszeg. Megkerestem a játékot szervező céget, befizettem egy csinos kis összeget, és holnaptól én is beszállhatok a játékba - nézett körbe társain önelégült vigyorral az arcán. 
- Micsoda? Belemennél egy ilyen ... egy ilyen ... 
- Őrültségbe? - nézett kihívóan Castle Beckett dühös szikrákat szóró szemébe.
- Egy ilyen veszélyes dologba - fejezte be a mondatot Kate.
- Miért? Tuti izgalmas lesz! - mondta gyermeki izgalommal teli, ártatlan szemekkel. Aztán csintalan mosolyra húzódott a szája. - Csak nem félt Beckett nyomozó? - évődött  a férfi, kék szemével kíváncsian kutatva a nyomozó arcát.
- Csak azt mondom, hogy felelőtlen vagy, ha egy ismeretlen cég által szervezett játékba benevezel, aminek esetleg köze lehet az áldozatunk halálához. Azt sem tudod, mennyire durva ez a játék, és kik az ellenfeleid! Lehet, hogy valaki mindent megtenne azért a nyereményért - érvelt Beckett.
- Szóval akkor elismered, hogy igazam volt és a kalandjáték miatt ölték meg Weaver-t?
- Csak azt mondom, hogy egyetlen lehetőséget sem zárhatunk ki - nézett szúrós szemmel Kate a férfira. Esze ágában sem volt minden alap nélkül igazat adnia neki, még akkor sem, ha elképzelhetőnek tartotta, hogy valamelyik másik játékos a gyilkos, akinek túlságosan fájt a foga a nyereményre, vagy a dicsőségre.  - A THG egy valósághű kalandjátékot szervező cég, amelynek a számlájára az utóbbi hónapban utalt egy nagy összeget Weaver - szólalt meg csendesen Ryan.
Castle "ugye megmondtam" ábrázattal nézett Beckett-re, de nem szólt semmit, nem akarta túlfeszíteni a húrt. A nő összehúzta a szemét, megcsóválta a fejét, de amikor elfordult, egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Fiúk! ti hozzátok be azt az öt elutasított írót, akiket a listából kiszűrtünk, hallgassátok ki őket, derítsétek ki van-e alibijük! Én meglátogatom az FHG veztőit. Castle te hazamész, megnyugtatod anyukádat, befekszel az ágyba, és holnapra teljesen meggyógyulsz! - adta ki Beckett az utasításokat.
- De én ... én jól vagyok! Egy csomó mindent tudok az FHG-ről, veled akarok menni! - próbálta Castle meggyőzni a nőt.
- Beckett! Nemrég még nem te akartad idehozni Castle-t Gates kapitány utasítására? - kérdezte gonosz kis mosollyal Espo, és a vigyorgást akkor sem hagyta abba, amikor meglátta Kate szikrákat szóró szemét.
- Mi? Mi van? - értetlenkedett Castle.
- Gates azt akarja, hogy vegyél részt a nyomozásban, mert ez a polgármester kérése. Nem érdekli, hogy beteg vagy - bökte ki Beckett.
- Ó! Tehát Gates azt akarja, hogy nyomozzak? Ez aztán az előrelépés! Te viszont azt akarod, hogy hazamenjek. Szembeszállnál Gates-sel? - foglalta össze Castle komoly ábrázattal, aztán átsuhant egy jóleső mosoly az arcán.- Gates-t nem érdekli, hogy beteg vagyok, de téged igen - állapította meg.
- Csak nem szeretném, ha a nyomozás közben arra menne el az időm, hogy téged felmossalak - védekezett zavartan a nő. Igen, féltette a férfit, de semmi kincsért be nem vallotta volna neki. Zavarában egyre dühösebb lett. - Gyere, úgysem fogadsz szót, és azt csinálod, amit te akarsz - szűrte mérgesen a fogai között.
Castle, mint egy kisgyerek, aki megkapta a hőn vágyott játékát elvigyorodott, "V" betűt formáló ujjait Ryan-ék felé mutatva futva igyekezett a lift felé siető Beckett után. 
Az autóban egy darabig hallgattak, aztán Kate szólalt meg először.
- Örülök, hogy jobban vagy - mondta őszinte melegséggel a hangjában. Castle elmosolyodott.
- Én is. Bár - nézett huncutul a nőre - volt néhány szép pillanat is a rosszullétek között.
- Az injekciókra gondolsz? - pillantott oldalra kárörvendő mosollyal Kate, de ahelyett, hogy zavarba jött volna a férfi, halálosan komoly arccal válaszolt.
- Te is tudod, melyik pillanatokra gondoltam.
Kate meglepődött a hirtelen hangulatváltozáson, és akarata ellenére elpirult. Pontosan tudta, mire gondolt Castle, de nem akart erről beszélni.
- Ne engedd, hogy a fantáziád átvegye a realitás felett a hatalmat Castle - szólalt meg néhány másodperc múlva. Érezte az átható tekintetet az arcán, közben minden erejével arra koncentrált, hogy ne nézzen a férfira. Úgy szorította a kormányt, hogy belefehéredtek az ujjai, és mereven bámult ki a szélvédőn.
Castle nem szólt, csak szomorúan tudomásul vette, hogy Kate egy lépéssel sem engedi közelebb magához, elefántcsont tornyának ajtaja még mindig zárva van.