Ahogy kitárta az ajtót, még a lélegzete is elállt.
- Beengedsz, vagy nézel még egy darabig? - kérdezte finom mosollyal a szája sarkában gyengéden Kate néhány másodperc múlva.
- Persze! Gyere! - lépett oldalra a férfi, és miközben Kate elsuhant mellette, előbb kiengedte az addig tüdejében rekedt levegőt, aztán mélyen beszívta a finom cseresznyeillatot. Nem az okozott neki meglepetést, hogy Kate állt az ajtóban, hanem az érzés, ami hatalmába kerítette, amikor belenézett a nő ragyogó zöld szemébe, amiben apró lángokként tükröződtek a folyosó napsárgán világító lámpái. Úgy érezte, mindig erre a pillanatra várt. Hozzá jött ez a gyönyörű, érzéki, intelligens, rendkívüli logikával és érzékenységgel megáldott csodálatos nő, aki találkozásuk első másodpercében rabul ejtette a szívét. Négy éve várta, hogy férfiként nézzen rá a nő, négy évig várta, hogy leomoljon a sérült lelke köré épített fal. Bár Kate nem egyszer törte össze a szívét, és nem egyszer határozta el, hogy véget vet ennek a sehova nem vezető állapotnak, az iránta érzett szerelem olyan erős volt, hogy mindig visszahúzta a nő bűvkörébe. Érezte, hogy ez a mai este más, mint a többi, hogy ma valami fontos, sorsfordító dolog fog történni, és az lepte meg igazán, hogy Kate tekintetében is ezt az érzést látta. Úgy izgult, mint egy kamasz az első randin. Most nem akart semmit elrontani, azt akarta, hogy tökéletesre sikerüljön az este.
- Castle, ez csodálatos! - ámult el a nő, amikor meglátta a gyönyörűen terített asztalt, a lobogó gyertyákat, a pompás virágokat, a behűtött pezsgőt. - Ha az étel csak fele olyan finom lesz, mint amilyen száp a teríték, már lenyűgöztél! - szalad ki a száján, mire a férfi elégedetten elmosolyodott.
- Várj! - emelt fel az író az ujját, gyorsan a hifi-berendezéshez lépett, és bekapcsolt egy CD-t, amin az elmúlt évtized legszebb szerelmes dalai voltak.
Kate elmosolyodott. Halk zene, gyertyafény, csodásnak ígérkező vacsora! Mennyi mindent megtett Castle, hogy őt elkápráztassa! És milyen romantikus! Ráadásul olyan izgatott, mint egy kisfiú karácsonykor. Lanie-nek igaza van - állapította meg magában - nem várakoztathatja tovább a férfit.
- Mondd csak, mikor csináltad mindezt? - mutatott körbe, amikor a férfi sorban rakta ki a finomabbnál finomabb ételeket az asztalra.
- Hát, igyekeznem kellett, mert még be is kellett vásárolnom. Amikor hazaértem, akkor jöttem rá, hogy Anya és Alexis szinte teljesen kiürítették a hűtőt, nehogy elcsábuljak, és valami olyat egyek, amit még nem szabadna.
- Én főtt krumplit csináltam neked sárgarépával, meg alma-banán pürét, te meg lakomát készítettél nekem. Nem estél túlzásokba? - kérdezte elpirulva Kate.
- Ha rólad van szó, semmiképp - mosolygott rá Castle, és a nő újra szerelmet látott megcsillanni a szemében.
- Na és mit eszel te?
- Hát, majd mértékkel eszem. Szerintem már nem lesz semmi baj.
Amíg vacsoráztak, Beckett elmesélte Samantha Bell vallomását, Gates reakcióját, és hogy milyen rendesek voltak vele a fiúk, hiszen nélkülük nem itt vacsorázna az íróval kettesben, hanem az őrsön körmölné a jelentést. - Néhány hétvégére kölcsön adom nekik a Ferrarit - gondolt hálásan a nyomozókra az író. Desszertnek csokis jégkrémet kért Kate, amin mindketten derültek, de hogy Castle se maradjon finomság nélkül, ő citromosat evett, mondván, abban nincs tej, és tulajdonképpen olyan, mint a fagyasztott limonádé, tehát nem lehet tőle semmi baja. Hallgatta Kate nevetős hangját, ahogy éppen kifigurázta Gates-t, de közben elmerengve forgatta kezében a kiskanalat. Lassan itt az idő, hogy komolyabb vizekre evezzen, de nem tudta, hogyan kezdjen hozzá.
A nő befejezte a történetet, és a beállt csendben Castle úgy érezte, itt az idő.
- Kate, én szeretnék kérdezni tőled valamit - nézett komolyan a nő szemébe minden bátorságát összeszedve. Tudni akarta a választ még akkor is, ha rettegett az elutasítástól. Kate letette a kanalat, és zavarában lenyalta a szája szélén maradt jégkrémet. Érezte, hogy itt a pillanat, amikor meg kell nyílnia a férfinak, különben örökre elveszíti.
- Mit jelentek én neked?
Castle nem vette le a tekintetét a nő szeméről. Az igazat akarta hallani minden mellébeszélés nélkül, és tudta, hogy Kate tündöklő tekintete beszédesebb, mint a szavai.
- Tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem. Az életem része vagy - kezdte lassan a nő, minden szót meggondolva. - A legjobb barátom vagy, a társam - folytatta, de ahogy kimondta a szavakat látta, hogy a férfi szemében a szerelmes csillogást felváltja a csalódás fátyolos köde.
- Szóval barátok vagyunk és társak - állapította meg lemondóan, és tekintetével már az abrosz mintáit vizsgálta. A félelme, amitől rettegett, beigazolódni látszott. Kate soha nem érzett iránta szerelmet, és valószínűleg soha nem is fog. A csalódás, mint egy fájdalomhullám árasztotta el a testét, aztán mint egy villámcsapás, érezte meg a nő puha, meleg kezét az övén. Értetlenül nézte, ahogy a nő ujjai ráfonódnak a kezére, és egyre szorosabban fogják, szinte kényszerítve, hogy felnézzen. Kate mosolyog - állapította meg, és szíve újra összeszorult. - Ilyen szánalomra méltó lennék? - kérdezte magában.
- Castle! Író vagy, és nem érted, milyen gyönyörű jelentése van ezeknek a szavaknak?
- De igen - erőltetett egy kényszeredett mosolyt arcára a férfi.
- Nézz rám kérlek! - emelte fel mutatóujjával a férfi állát a nő, kényszerítve, hogy tekintetük összefonódjon. - Szeretnék valami fontosat mondani. Én szeretném, ha férfiként is a társam lennél és az életem része - suttogta, miközben várta, hogy Castle szemében újra megjelenjen a csillogás. Három másodperc kellett, hogy elmosolyodjon a kék szemekben felgyúló szerelem látványán.
- Kate! Ez ... ez azt jelenti ... ? - suttogta a férfi, miközben egyre közelebb hajolt a nőhöz.
- Igen Castle, azt jelenti - suttogta Kate is, és ő is közelebb hajolt a férfihoz.
Szinte érezték a levegő vibrálását, a bőrükből áradó forróságot, zakatoló szívük dobogását a dobhártyájukban és egymás meleg leheletét, ahogy néhány centiméterre került egymáshoz az arcuk. Castle behunyta a szemét, mintha örökre el akarná raktározni agyában a pillanatot és az érzést, amikor a lágy, andalító zeneszóba fülsértő zajként robbant be a telefonja csörgő hangja. Tudata ki akarta zárni az idegesítő hangot, de önkéntelenül kinyitotta a szemét, és fájdalmasan vette tudomásul, hogy Kate hátrébb húzódott, a varázs megtört. A készülékért nyúlt, és gondolkodás nélkül kikapcsolta volna, ha tekintete nem fut végig a kijelzőn.
Megdermedt. Szíve heves dobogása félelemmel teli dübörgésbe váltott, amikor meglátta a fekete háttéren fehéren világító számot. A rémület átjárta a testét. - Ez nem lehet! Ez nem lehet - hajtogatta magában kétségbeesve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése