Beckett-ből elszállt a féltékenység érzése, és már az sem érdekelte, hogy Gates sürgetése ellenére nem az őrsön tölti az estét, hanem a számára nagyon is fontos emberekkel.
Későre járt, amikor Lanie és Kate elhagyták Castle lakását, miután Martha-t ellátták tanácsokkal, Rick-et pedig beparancsolták az ágyba.
- Elmaradt a ma estére tervezett beszélgetésünk - szólalt meg Lanie a liftben. Kutató szemekkel vizsgálta barátnője ábrándos, mosolygós arcát.
-Tudom, mit akarsz mondani Lanie - komolyodott el Kate. Most nem volt kedve beszélgetni, főleg az érzéseiről és Castle-ről nem. - Igen, féltékeny voltam - mondta aztán mégis megadóan. - De nem akarom, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonj le. Még soha nem voltam féltékeny senkire. Magam sem értem, mi váltotta ki belőlem ezt az érzést - vallotta be, miközben szemével a lift padlóját bámulta.
- Talán a szerelem - mondta az orvos, és kezével finoman felé fordította a nyomozó arcát, és belenézett az elrévedő tekintetbe.
- Olyan bizonytalan vagyok Lanie! Fogalmam sincs, mit tegyek, vagy hogyan viselkedjek vele.
- Talán csak őszintének kellene lenned magaddal és vele, és egyszer az életben a szívedre kellene hallgatnod.
A lift egy enyhe huppanással megállt. Beckett nem válaszolt semmit, csak némán kilépett az előcsarnokba.
- Fáradt vagyok Lanie. Nem vágyom másra, csak egy forró fürdőre és egy kiadós alvásra - vetett véget a beszélgetésnek.
Lanie szomorúan vette tudomásul, hogy a munkájában oly sikeres barátnője nem tud megbirkózni a saját érzelmeivel, kétségeivel. Bármikor bátran belemenne egy veszélyes tűzharcba, de fél elfogadni egy férfi szerelmét.
- Nem akarok erről beszélgetni anya - fordult oldalra az ágyban Castle, hogy elrejtse arcát anyja kutató tekintete elől.
- De hát csak bejöttem a szobába, és még meg sem szólaltam! - mondta felháborodottan a nő.
- Ugyan! Tudom, hogy mit akarsz!
- Mióta vagy te gondolatolvasó?
- Amióta láttam a pillantásaidat a vacsoránál. Szinte érezhető volt, ahogy Lanie-vel karöltve össze akarsz boronálni bennünket Beckettel! - fordult szembe Martha-val. Tudta, hogy anyja kitartó, és nem fogja egykönnyen feladni a szándékát, hogy kihúzzon belőle valamit Kate-tel kapcsolatban. - Rendben. Mit akarsz tudni?
- Hogy álltok egymással? - Martha leült az ágy szélére, és megfogta a fia kezét, aki a meghitt mozdulat hatására újra kisfiúvá változott, aki csak egy embernek mondhatja el a bánatát, az anyukájának.
- Sehogy. Már nem tudom, hogy akarok-e várni rá. Belefáradtam és nevetségesnek érzem magam. Én szerelmet vallottam neki egy éve, de hiába várok, úgy érzem, csak játszik velem - mondta keserűen.
- És úgy gondolod, hogy az a legjobb megoldás, hogy megbünteted? - húzta fel szemöldökét az asszony.
- Hogy érted anya? Én büntetem?
- Gondolj bele az ő helyzetébe? Mit érezhet, ha azt látja, hogy más nőkkel vacsorázol, és kitudja ... hm ... mit csinálsz?
- Gondolod, hogy féltékeny?
- Nem tudom kisfiam - csillogott szomorúan a nő szeme. Mindennél jobban fájt neki, hogy boldogtalannak látta a fiát. A vacsoránál viszont azt is látta, hogy a nyomozó és a fia között valami rendkívül különleges kapcsolat van. Manapság azt mondanák, hogy "működik köztük a kémia", bár szerinte ennél sokkal mélyebb dologról volt szó.
- Nem tudom, hogy mit tegyek. Várjak, vagy egyszerűen zárjam le ezt a korszakot, és lépjek tovább? - nézett szomorúan anyjára.
- Hallgass a szívedre! - mondta az asszony, és végigsimított a férfi elgondolkodó arcán, és magára hagyta csapongó gondolataival. Szíve szerint ennél sokkal többet mondott volna, de gyerekkora óta tiszteletben tartotta fia döntéseit a magánéletével kapcsolatban.
Beckett úgy érezte, fáradtabban lépi át az őrs küszöbét, mint ahogy elhagyta. Az éjszaka minden volt, csak nem pihentető. Fél éjjel forgolódott az ágyban, zakatoló gondolatai nem hagyták elaludni. Képek villantak fel előtte az utóbbi 24 órából, fülébe csengtek Lanie és Gates kapitány szavai, a vacsora illatai, Martha ugratásai. A leggyakrabban felbukkanó kép azonban Castle tekintete volt. Oly sokféle érzelmet látott egy nap alatt azokban a kék szemekben amik mindig elbűvölték, ami meglepte: meglepettséget, csodálkozást, kíváncsiságot, félelmet, fájdalmat, szorongást, kétségbeesést, de amikor tekintetük összefonódott, csak kétféle érzelmet látott, szomorúságot és szerelmet. Amikor végre elaludt, akkor is nyugtalan álmok zaklatták, és izzadtan, kimerülten ébredt.
Az őrsön még alig lézengett pár ember, Ryan-t és Esposito-t sem látta sehol. Ledobta a kabátját, és szeme önkéntelenül az asztala mellett álló üres széken állapodott meg. Beharapta az ajkát és sóhajtott. Ma biztosan nem fog senkitől kávét kapni - gondolta, ezért a pihenőbe indult egy csésze feketéért, amit ebben a pillanatban akár életvíznek is nevezhetett volna. Figyelmét lekötötte a forró gőz illata, ezért összerezzent, amikor Ryan bedugta fejét a pihenőbe és megszólalt.
- Szia Beckett! Az asztalodra tettem az elutasított írók listáját, Javi mindjárt hozza az áldozat pénzügyeinek elemzését - mondta egy szuszra, aztán ráfeledkezett Beckett karikás szemeire. - Minden oké?
- Persze - vágta rá feltűnően gyorsan Kate, és megpróbált az ügyre koncentrálni. - Kösz Ryan, mindjárt átnézem. Kérlek készíttess a technikusokkal minél jobb felbontású fotót a futárról és kérdezzék meg Weaver ismerőseit, családtagjait, nem ismeri-e valaki. Szinte biztos, hogy ő lesz a gyilkosunk. Ismerte Weaver betegségét és szokásait, tudta, hogy gyakran használja a futárszolgálatot. Valaki csak felismeri!
Ryan bólintott, és kilépve a helyiségből, majdnem összeütközött Espo-val.
- Mi újság? - kérdezte Javi fejével Beckett felé intve, de Ryan csak megrázta a fejét és tanácstalanul felhúzta a vállát. - Hát, ahogy így elnézem, az este nem oldódott meg a helyzet - figyelte a szemöldökét összehúzó, fáradt, kávét kortyolgató nőt. - Majd kifaggatom Lanie-t, mert engem már megőrjít ez a gyászos hangulat.
Néhány perc múlva Beckett kikerekedett szemmel nézte az írók listáját. Vagy száz név volt a papíron adatokkal, regényeik címével, a beadás és az elutasítás dátumával, mellette olyan levelek, amelyeket Weaver írt egy-egy írónak. A levelek tartalma elutasítás volt, miszerint a kiadó nem tudja vállalni azok megjelentetését, de az indoklás minden esetben egyedi volt, konkrétan felsorolva az adott írás értékeit és hiányosságait, és a végén mindig biztató mondatok álltak. Kate-t meglepte, hogy néhány hónap alatt ennyien hitték magukat tehetséges írónak, és ettől még jobban becsülte Castle-t, aki sikeres tudott lenni ebben a világban. Meglepte az is, hogy Weaver annak ellenére, hogy milyen nagy név volt a köreiben, leereszkedett a feltörekvő írókhoz, és személyesen válaszolt nekik. Valóban személyesen válaszolt, vagy valaki megírta a szöveget, ő meg csak aláírta? - töprengett. - Nem úgy néz ki, mintha valakiben gyűlöletet ébresztene egy ilyen levél, de azért utána kell nézni mindennek.
- Beckett ezt érdekesnek fogod találni - lépett hozzá Espo egy köteg papírral. - Találtam néhány furcsaságot Weaver pénzügyeinél és az utazásainál. Jól jönne néhány ötlet, hogy mire fizetett ki ennyi pénzt, és miért utazott olyan ismeretlen országokba, mint Magyarország.
"Néhány ötlet" - csengtek Kate fülébe Espo szavai. Castle, és az ő ötletei - mosolyodott el önkéntelenül, aztán elgondolkodó tekintete az üresen várakozó széken állapodott meg.
- Talán a szerelem - mondta az orvos, és kezével finoman felé fordította a nyomozó arcát, és belenézett az elrévedő tekintetbe.
- Olyan bizonytalan vagyok Lanie! Fogalmam sincs, mit tegyek, vagy hogyan viselkedjek vele.
- Talán csak őszintének kellene lenned magaddal és vele, és egyszer az életben a szívedre kellene hallgatnod.
A lift egy enyhe huppanással megállt. Beckett nem válaszolt semmit, csak némán kilépett az előcsarnokba.
- Fáradt vagyok Lanie. Nem vágyom másra, csak egy forró fürdőre és egy kiadós alvásra - vetett véget a beszélgetésnek.
Lanie szomorúan vette tudomásul, hogy a munkájában oly sikeres barátnője nem tud megbirkózni a saját érzelmeivel, kétségeivel. Bármikor bátran belemenne egy veszélyes tűzharcba, de fél elfogadni egy férfi szerelmét.
- Nem akarok erről beszélgetni anya - fordult oldalra az ágyban Castle, hogy elrejtse arcát anyja kutató tekintete elől.
- De hát csak bejöttem a szobába, és még meg sem szólaltam! - mondta felháborodottan a nő.
- Ugyan! Tudom, hogy mit akarsz!
- Mióta vagy te gondolatolvasó?
- Amióta láttam a pillantásaidat a vacsoránál. Szinte érezhető volt, ahogy Lanie-vel karöltve össze akarsz boronálni bennünket Beckettel! - fordult szembe Martha-val. Tudta, hogy anyja kitartó, és nem fogja egykönnyen feladni a szándékát, hogy kihúzzon belőle valamit Kate-tel kapcsolatban. - Rendben. Mit akarsz tudni?
- Hogy álltok egymással? - Martha leült az ágy szélére, és megfogta a fia kezét, aki a meghitt mozdulat hatására újra kisfiúvá változott, aki csak egy embernek mondhatja el a bánatát, az anyukájának.
- Sehogy. Már nem tudom, hogy akarok-e várni rá. Belefáradtam és nevetségesnek érzem magam. Én szerelmet vallottam neki egy éve, de hiába várok, úgy érzem, csak játszik velem - mondta keserűen.
- És úgy gondolod, hogy az a legjobb megoldás, hogy megbünteted? - húzta fel szemöldökét az asszony.
- Hogy érted anya? Én büntetem?
- Gondolj bele az ő helyzetébe? Mit érezhet, ha azt látja, hogy más nőkkel vacsorázol, és kitudja ... hm ... mit csinálsz?
- Gondolod, hogy féltékeny?
- Nem tudom kisfiam - csillogott szomorúan a nő szeme. Mindennél jobban fájt neki, hogy boldogtalannak látta a fiát. A vacsoránál viszont azt is látta, hogy a nyomozó és a fia között valami rendkívül különleges kapcsolat van. Manapság azt mondanák, hogy "működik köztük a kémia", bár szerinte ennél sokkal mélyebb dologról volt szó.
- Nem tudom, hogy mit tegyek. Várjak, vagy egyszerűen zárjam le ezt a korszakot, és lépjek tovább? - nézett szomorúan anyjára.
- Hallgass a szívedre! - mondta az asszony, és végigsimított a férfi elgondolkodó arcán, és magára hagyta csapongó gondolataival. Szíve szerint ennél sokkal többet mondott volna, de gyerekkora óta tiszteletben tartotta fia döntéseit a magánéletével kapcsolatban.
Beckett úgy érezte, fáradtabban lépi át az őrs küszöbét, mint ahogy elhagyta. Az éjszaka minden volt, csak nem pihentető. Fél éjjel forgolódott az ágyban, zakatoló gondolatai nem hagyták elaludni. Képek villantak fel előtte az utóbbi 24 órából, fülébe csengtek Lanie és Gates kapitány szavai, a vacsora illatai, Martha ugratásai. A leggyakrabban felbukkanó kép azonban Castle tekintete volt. Oly sokféle érzelmet látott egy nap alatt azokban a kék szemekben amik mindig elbűvölték, ami meglepte: meglepettséget, csodálkozást, kíváncsiságot, félelmet, fájdalmat, szorongást, kétségbeesést, de amikor tekintetük összefonódott, csak kétféle érzelmet látott, szomorúságot és szerelmet. Amikor végre elaludt, akkor is nyugtalan álmok zaklatták, és izzadtan, kimerülten ébredt.
Az őrsön még alig lézengett pár ember, Ryan-t és Esposito-t sem látta sehol. Ledobta a kabátját, és szeme önkéntelenül az asztala mellett álló üres széken állapodott meg. Beharapta az ajkát és sóhajtott. Ma biztosan nem fog senkitől kávét kapni - gondolta, ezért a pihenőbe indult egy csésze feketéért, amit ebben a pillanatban akár életvíznek is nevezhetett volna. Figyelmét lekötötte a forró gőz illata, ezért összerezzent, amikor Ryan bedugta fejét a pihenőbe és megszólalt.
- Szia Beckett! Az asztalodra tettem az elutasított írók listáját, Javi mindjárt hozza az áldozat pénzügyeinek elemzését - mondta egy szuszra, aztán ráfeledkezett Beckett karikás szemeire. - Minden oké?
- Persze - vágta rá feltűnően gyorsan Kate, és megpróbált az ügyre koncentrálni. - Kösz Ryan, mindjárt átnézem. Kérlek készíttess a technikusokkal minél jobb felbontású fotót a futárról és kérdezzék meg Weaver ismerőseit, családtagjait, nem ismeri-e valaki. Szinte biztos, hogy ő lesz a gyilkosunk. Ismerte Weaver betegségét és szokásait, tudta, hogy gyakran használja a futárszolgálatot. Valaki csak felismeri!
Ryan bólintott, és kilépve a helyiségből, majdnem összeütközött Espo-val.
- Mi újság? - kérdezte Javi fejével Beckett felé intve, de Ryan csak megrázta a fejét és tanácstalanul felhúzta a vállát. - Hát, ahogy így elnézem, az este nem oldódott meg a helyzet - figyelte a szemöldökét összehúzó, fáradt, kávét kortyolgató nőt. - Majd kifaggatom Lanie-t, mert engem már megőrjít ez a gyászos hangulat.
Néhány perc múlva Beckett kikerekedett szemmel nézte az írók listáját. Vagy száz név volt a papíron adatokkal, regényeik címével, a beadás és az elutasítás dátumával, mellette olyan levelek, amelyeket Weaver írt egy-egy írónak. A levelek tartalma elutasítás volt, miszerint a kiadó nem tudja vállalni azok megjelentetését, de az indoklás minden esetben egyedi volt, konkrétan felsorolva az adott írás értékeit és hiányosságait, és a végén mindig biztató mondatok álltak. Kate-t meglepte, hogy néhány hónap alatt ennyien hitték magukat tehetséges írónak, és ettől még jobban becsülte Castle-t, aki sikeres tudott lenni ebben a világban. Meglepte az is, hogy Weaver annak ellenére, hogy milyen nagy név volt a köreiben, leereszkedett a feltörekvő írókhoz, és személyesen válaszolt nekik. Valóban személyesen válaszolt, vagy valaki megírta a szöveget, ő meg csak aláírta? - töprengett. - Nem úgy néz ki, mintha valakiben gyűlöletet ébresztene egy ilyen levél, de azért utána kell nézni mindennek.
- Beckett ezt érdekesnek fogod találni - lépett hozzá Espo egy köteg papírral. - Találtam néhány furcsaságot Weaver pénzügyeinél és az utazásainál. Jól jönne néhány ötlet, hogy mire fizetett ki ennyi pénzt, és miért utazott olyan ismeretlen országokba, mint Magyarország.
"Néhány ötlet" - csengtek Kate fülébe Espo szavai. Castle, és az ő ötletei - mosolyodott el önkéntelenül, aztán elgondolkodó tekintete az üresen várakozó széken állapodott meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése