Változatok egy témára 4/26

- Castle - szólt a készülékbe, aztán minden figyelmét a nyomozó hangjára összpontosította. Ahogy a szavak eljutottak a tudatáig, eluralkodott rajta a pánik. 

- Espo nagy baj van - nyögte, amikor végighallgatta a nyomozó beszámolóját a fekete Mercedes-ről. - Kate élete veszélyben van.

- Nyögd már ki Castle, mi a fene folyik itt! - csattant dühösen Espo hangja. - Ha veszélybe sodortad Beckett-tet, akkor kicsinállak!

- Nézd! Szükségem van a segítségedre, hogy meg tudjam védeni Kate életét. Kérlek segíts! Utána azt tehetsz  velem, amit akarsz, ki is csinálhatsz. Személyesen akartam elmondani, de sürget az idő.

A következő öt percben az író mindent elmondott a nyomozónak Montgomery kapitány titkos aktáitól kezdve Mr. Smith első telefonhívásától kezdve a mai napig, a Mercedes-t is beleértve.

Espo egy ideig hallgatott. Azt tudta, hogy Castle a saját szakállára nyomoz Beckett anyjának gyilkossági ügyében, mert egy éve véletlenül meglátták az író érintőtábláján a Beckett mappát Ryan-nel, de erről soha nem beszéltek. Úgy gondolták, Castle úgy érzi, ha meg tudja oldani az ügyet, azzal kivívja Kate csodálatát, vagy akár a szerelmét. Néha beszéltek erről Kevinnel, de mindig arra a következtetésre jutottak, hogy ha az író találna valamit nyomot, úgyis szólna. Ez a helyzet azonban sokkal komolyabb veszélyt jelentett annál, mint hogy Beckett megorrol Castle-re, amiért olyan dologba ütötte az orrát, ami nem tartozik rá. Itt Kate élete volt a tét.

- Espo? - szólt félve a telefonba Castle.

- Ha baja lesz, azt nem éled túl - szólalt meg nagy sokára.

- Ebben egyetértünk - könnyebbült meg az író, mert már tudta, hogy a nyomozó segíteni fog neki.

- Nem gondolod, hogy szólnunk kellene neki? Elvégre az ő életéről van szó!

- Megőrültél Javi? Ha tudna Smith-ről, azonnal odarohanna, hogy mindent megtudjon az anyja gyilkosáról, aztán mint egy gladiátor, bevetné magát az oroszlánok közé. Smith egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy annyi esélye sem lenne, mint egy gladiátornak az oroszlánfalka ellen.

- Biztos vagy benne, hogy a kocsi Kate-et követte és  nem téged?

- Engem? Miért követett volna engem?

- Ha én lennék Joanna Beckett gyilkosa, mindenképpen meg akarnám szerezni a Smith-nél levő iratokat, és csak utána venném célba Beckett-tet. Smith-hez viszont rajtad keresztül vezet az út. Előbb-utóbb találkoztok, és ezzel elvezetnéd őket az aktához.

Castle megdörzsölte a homlokát, aztán végighúzta tenyerét az arcán és nyelt egyet. Hogy nem gondolt erre a lehetőségre? Olyan páni félelem uralkodott el az agyán, hogy nem volt képes logikusan gondolkodni - döbbent rá.

- Igen, igazad van, nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem - ismerte el. - Mi a következő lépés?

- Küldök ki két embert Beckett lakásához, de imádkozz, hogy észre ne vegye őket. Te maradj otthon, és azonnal szólj, ha Smith telefonál! Ha találkozóra hív, azonnal szólsz nekem! Egyenlőre ennél többet nem tehetünk.

Castle bólintott. Sosem gondolta volna, hogy egyszer Esposito fog utasításokat adni neki, de most ez sem zavarta, hálás volt, hogy nem kell tovább egyedül cipelnie a terhét.

- Rendben - mondta sietve, amikor feleszmélt, hogy a nyomozó nem láthatta a bólintását.

Éppen letette a telefont, amikor meghallotta anyja harsány hangját, amint azt taglalja Alexisnek, hogy Evelyn Marsall-t ugyan ki nem állhatja, mert a valóságban egy irigy, hisztis, kiállhatatlan nőszemély, de ha a színpadon áll, átváltozik egy csodálatos színésznővé.   
- Szia Apa! Valami baj van? - vette észre a telefonját kezében tartó, komor tekintettel álldogáló apját Alexis, aki csak fél füllel figyelt nagyanyja eszmefuttatására.
- Nem, semmi kicsim, csak elgondolkodtam - erőltetett egy halvány mosolyt az arcára a férfi.   
Martha hirtelem abbahagyta Evelyn Marsall-ról szóló eszmefuttatását, és átható kék szemét fiára szegezte. 
- Milyen volt a darab? - tette fel talán túl gyorsan is a kérdést Castle, miközben elindult a konyha felé, nehogy állnia kelljen a nő tekintetét.
- Szórakoztató és magával ragadó - mondta Alexis. - De ugye nem haragszol, ha nem most számolok be róla? Hulla fáradt vagyok, lefekszem. Jó éjt! - és válaszra sem várva indult is fel a lépcsőn.
Martha nem szólt semmit, csak levette a kabátját és követte fiát a konyhába.
- Ó! Remélem vendéged volt, és nem te ettél ennyiféle ételt, főleg a jégkrémet nem! Nem szeretném, ha újra rosszul lennél! Rossz beteg vagy, és semmi kedvem megint harcolni veled, hogy szót fogadj! - nézett az asszony végig az edényeken és tányérokon, amiket fia kezdett bepakolni a mosogatógépbe.
Castle egy darabig szótlanul rakodott a nőnek háttal állva. Érezte, hogy anyja nem mozdul, és tudta, hogy addig fogja bámulni a hátát, amíg ki nem elégíti a kíváncsiságát. Sóhajtott egyet és megfordult. 
- Beckett volt itt. Csak tudni akarta, hogy jól vagyok-e, aztán készített nekem vacsorát. Megnyugodhatsz, a jégkrémet ő ette meg.
- Összevesztetek?
- Ugyan Anya! Miből gondolod?
- Csak rád kell nézni drágám! Csak két dolog keserít el annyira, hogy ilyen kétségbeesett szemekkel nézz: vagy összevesztél Kate-tel, vagy veszélyben van - nézett együtt érzőn a férfira, aki leroskadt az egyik székre.
- Mi lesz, ha nem tudom megvédeni? - tette fel nehéz szívvel a kérdést. Olyan félelem látszott a szemében, amilyet Martha még soha nem látott. Összeszorult a szíve. Fia félelme - mint egy fertőző halálos vírus - járta át a testét.
- El kell neki mondanod Richard - fogta meg  biztatón fia kezét.
- Nem tehetem Anya, de hívtam segítséget - nézett rá a férfi meggyötört tekintettel. Az asszony arra gondolt, hogy akkor látta utoljára ezt a tekintetet, amikor a kórház folyosóján várakoztak, miközben a műtőben Kate életéért küzdöttek. Megszorította a férfi kezét, aztán végigsimított a hátán, és elindult a szobája felé. Belátta, hogy nem segíthet, és ismerte annyira a fiát, hogy tudja, egyedül akar lenni kínzó gondolataival. A lépcső közepéről még visszapillantott. Miért nem vállalhatják át az anyák gyermekük szenvedéseit? - tette fel az égieknek a kérdést.
Castle fogta a telefonját és a fürdőszobába ment Egy pillanatra sem akarta elhagyni a készüléket, nehogy elszalassza Smith hívását. A zuhany alatt állva várta a megváltást: a meleg víztől, hogy megnyugtatja, a hidegtől, hogy kitisztítja a gondolatait, ezért váltogatta a víz hőfokát, de a várt hatás elmaradt. Elzárta a csapot, és egy egy percig csak fejét lehajtva, kezével a csempének támaszkodva állt, aztán felegyenesedett, fejét hátravetette, tenyerét végighúzta vizes haján, szemében az elszántság lángja égett, mint aki felkészült a harcra.

Reggel nyolc óra volt. Castle karján a kabátjával, kezében a két pohár elmaradhatatlan kávéval éppen lépett ki a 12-es őrs liftjéből, amikor megszólalt a telefonja. "Smith" - suhant át az agyán, és olyan gyorsan akarta előkapni a türelmetlenül zenélő készüléket, hogy elejtette az egyik kávét. A pohár hangos puffanással ért földet, a leváló tető önálló életre kelve elgurult, a forró barna folyadék pedig mint egy szökőár terítette be  a padlót, de Castle nem törődve a kiömlő kávéval és a rászegeződő tekintetekkel, csak arra koncentrált, hogy remegő kezével minél gyorsabban ki tudja húzni farzsebéből a telefont.