Ő feltétel nélkül megbízhat a nőben, de Kate vajon megbízhat benne? Meg tudja védeni az ismeretlen, gyilkos hatalommal szemben?
Kate figyelmét nem kerülte el, hogy Castle elfordult, és még éppen elkapta az arcán átsuhanó aggódó kifejezést. Egy újabb gyanús pillanat, vagy csak azért aggódik, hogy valami ehetetlen ételt készít neki? - tette fel magának a kérdést.
- Valami baj van?- fürkészte az író arcát.
- Nem, semmi, csak magam elé képzeltem, milyen szörnyűséget akarsz megetetni majd velem - vágta ki magát a férfi.
- Félsz mi? Hátha most bosszút állok azokért a pillanatokért, amikor megpróbáltál zavarba hozni - incselkedett a férfival, miközben kinyitotta a hűtőszekrényt. - Hol találok , krumplit, almát és banánt? - járatta végig a szemét a hűtő tartalmán, aztán két citromot és néhány sárgarépát tartva a kezében, kérdőn nézett Castle-re. - A krumpli helyett választhatsz rizst, de az lassabban készül el.
- Jó lesz a krumpli. Ott van - biccentett fejével az egyik konyhaszekrény ajtó felé a férfi. Megbabonázva, szó nélkül figyelte, ahogy Kate előszedi az ételhez valókat, aztán kis gondolkodás után kinyit egy másik ajtót, és edényeket, kést vesz elő, és a megmosott zöldségeket hámozni kezdi.
- Mit bámulsz Castle? Meglep, hogy tudok krumplit pucolni?
- Nem, csak tudod, ez olyan ... olyan ... - keresgélte a megfelelő szót az író.
- Ki ne mondd! - emelte fel a hangját a nő, mert arra számított, hogy valami pajzán megjegyzésre készül a férfi.
- Csak azt akartam mondani, - kezdte lassan Castle, nehogy valami meggondolatlan, félreérthető szót mondjon - hogy ezt szívesen elnézném minden nap.
- Csak nem egy zöldségpucoló nő hoz izgalomba Castle? - nézett kacéran mosolyogva a férfira.
- Hát, tulajdonképpen egy esetben igen. Ha az a nő te vagy! - nézett egyenesen Kate szemébe, aki zavarában egy pillanatra elkapta a tekintetét, aztán hagyta, hogy a férfi vonzó tekintete újra találkozzon az övével. A férfi mosolygott, de szemében szomorúsággal vegyes vágyakozás bujkált, hangja pedig inkább volt komoly, mint évődő.
Másodpercekig csak hallgattak, miközben tekintetük elmerült a másikéban.
Kate mozdult meg elsőnek.
- Segítenél meghámozni az almát, vagy kifacsarni a citrom levét? - kérdezte olyan hangsúllyal, mintha nem is hallotta volna a férfi szavait, de hangja remegésén nem tudott uralkodni. Nem akart belemenni olyan helyzetbe, aminek félt a kimenetelétől. érezte, hogy a lelke köré épített fal lassan leomlóban van, de még mindig állt. Nem értette, miért nem nyit rajta egy kaput a férfi érzései számára, amelyekre oly nagyon vágyott. Mitől fél még mindig?
Castle szomorúan vette tudomásul, hogy Kate nem reagált a szavaira, de tudta, hogy türelmesnek kell lennie. De meddig? Egyenlőre az is boldoggá tette, hogy a nő itt van vele, gondoskodik róla, tehát fontos neki, és legalább addig nem érheti baj, amíg az ő konyhájában sürög-forog.
- Persze. Elárulod, hogy mi készül?
- A konyhafőnök diétás specialitását ajánlanám: főételnek főtt burgonyakockákat párolt sárgarépával, desszertnek pedig almás banánpürét. Figyelmébe ajánlanám az italválasztékunkat: citromos gyümölcsteát, citrom nélküli gyümölcsteát, vagy limonádét. Remélem uram, megfelel a menü!- vett fel olyan hanglejtést Kate, mint az előkelő éttermek udvarias pincérei.
- Ó, ez igazán kiváló ajánlat! - ment bele a színjátékba Castle. - A kekszhez képest mindenképp - tette hozzá elhúzott szájjal.
Kate a kezébe adta a hámozókést, két almát, a reszelőt, és rámosolygott. Kezük egymáshoz ért, és Castle olyan meghittnek érezte a pillanatot, mint még egyik nővel sem az életében. Egy este a konyhájában, kedélyes beszélgetés, csipkelődések, pajkos és komoly pillantások, vacsorakészítés együtt, finom érintés, ami jóleső borzongással jár - olyan kép, mintha egy szerető házaspár kellemes estéje lenne. Valóban el tudná képzelni ilyennek élete hátralevő estéit!
- Hiányzik a kávé - bökte ki Castle maga sem tudta, miért. Aztán rájött, hogy Kate kezének érintése azoknak a pillanatoknak az emlékét aktivizálta az agyában, amikor reggelenként az őrsön átadta a kávét, és néha összeért a kezük.
- Castle! Tea vagy limonádé! - mondta Kate fel sem nézve a sárgarépáról olyan hangsúllyal, mint ahogy az anyuka mondja el már századszor a lehetőségeket hisztis kisgyerekének, ellentmondást nem tűrő határozottsággal és fogytán levő türelemmel.
- A fekete teát jobban szeretem - ellenkezett Castle durcás arccal, mire Kate keze megállt, és feddőn az író kisfiús arcára nézett.
- Gyümölcstea - jelentette ki. - Még csak az hiányzik, hogy éjszakára élénkítőt igyál! Így is eléggé fel vagy pörögve, nem kell, hogy még virgoncabb legyél. - Ahogy kiejtette a szavakat, már tudta, hogy rosszul szólt, ezzel feldobta a labdát a férfinak, aki vissza fog vágni valami pajzán megjegyzéssel.
- És ha nem aludni, hanem virgonckodni szeretnék éjszaka? - vigyorgott kajánul a férfi, mire a nő megcsóválta a fejét és sóhajtott egyet. Nem csalódott, a férfi hozta a formáját! A szája sarkában bujkáló mosoly azonban elárulta, hogy ezek a helyzetek bosszantják, ugyanakkor élvezi is őket. Az utóbbi időben egyre többször inkább csak élvezi.
Amíg Kate az ételeket készítette, beszámolt a Weaver ügy fejleményeiről. Ezzel kielégítette Castle kíváncsiságát, és elterelte fegyelmét a kettejük között vibráló érzésekről.
- Reggel folytatjuk a kihallgatásokat. Bejössz? - Beckett remélte, hogy a válasz igen lesz, mert négy év alatt annyira hozzánőtt a férfi, hogy nélküle fél embernek érezte magát a kihallgatásokon és a következtetések levonásánál.
- Szeretnéd, hogy bemenjek?
Kate már nyitotta a száját, hogy mérgesen odavesse: "Miért kérdezed meg, amikor úgyis azt csinálsz, amit te akarsz?", de Castle összeszűkülő szeme arról tanúskodott, hogy a kérdésnek sokkal mélyebb jelentése van. Úgy nézett rá, mintha azt kérdezné: "Akarod, hogy veled legyek? Akarod, hogy legyek neked?" Talán itt az idő néhány sor követ ledönteni abból a falból!
- Igen, szeretném! - áradt a melegség a szavaiból. Castle szája jóleső mosolyra húzódott, és Kate látta, hogy visszatér szemébe a hetek óta nem látott csillogás.
- Na gyere, egyél! - tette elé kis tálban a sárgarépás krumplit, és az almás banánpürét.
- Azt hiszem éttermet nyithatnál Beckett - poénkodott az író, ahogy végigfuttatta szemét a két kis tálon. - Az lehetne a neve mondjuk, hogy ... á, inkább mégsem - mondta elrévedő tekintettel, aztán megrázta a fejét.
Amíg Castle lassan eszegette a vacsorát, sóvárgó tekintettel nézte, ahogy Kate a csokijégkrémet kanalazza. Ettek, semmiségekről beszélgettek, mégis mindketten olyan meghittnek érezték a helyzetet, amilyenre mindig vágytak.
Beckett letette a tálkát, és felállt.
- Indulok Castle, holnap nehéz napunk lesz.
A férfi arcára kiülő kétségbeesést látva a nő sajnálta, hogy egyedül kell hagynia a férfit, de tudta, hogy ebben a pillanatban nem akart többet, mint egy kellemes estét, és azt megkapta.
Castle nem tudta, hogy mivel tudná maradásra bírni a nőt, de még mielőtt bármit mondhatott volna, Kate már karjára tette a kabátját, és az ajtóból visszafordulva ránézett.
- Castle! Nem tudsz olyat mondani, hogy most maradjak. Talán majd egyszer.
- Kate! Én ... - fogta meg az ajtót a férfi.
- Megyek, Castle.
Az író nyelt egyet, aztán egy halvány mosolyt erőltetett az arcára, és kinyitotta az ajtót.
- Hát persze - vette tudomásul a megváltoztathatatlant. - Köszönöm, hogy eljöttél, és a vacsorát is!
- Jó éjt! - mosolyodott el a nő, mert tudta a választ, amit Castle olyan reménytelinek érzett.
- Viszlát holnap - mosolygott vissza rá a férfi.
Becsukódott az ajtó, és Castle mozdulatlanul állt előtte. Néhány másodperc alatt végigpergette az este minden pillanatát, aztán sóhajtva elindult összerakodni a konyhába. Most, hogy Kate elment, újra eluralkodott rajta a szorongó érzés, hogy a nő veszélyben van, és ő talán nem tudja megvédeni. Reggel mindenképpen beszélnie kell Esposito-val.
Mintha csak lenne telepátia, megszólalt a telefonja: Espo hívta.
- Castle - szólt a készülékbe, aztán minden figyelmét a nyomozó hangjára összpontosította. Ahogy a szavak eljutottak a tudatáig, eluralkodott rajta a pánik.
Castle szomorúan vette tudomásul, hogy Kate nem reagált a szavaira, de tudta, hogy türelmesnek kell lennie. De meddig? Egyenlőre az is boldoggá tette, hogy a nő itt van vele, gondoskodik róla, tehát fontos neki, és legalább addig nem érheti baj, amíg az ő konyhájában sürög-forog.
- Persze. Elárulod, hogy mi készül?
- A konyhafőnök diétás specialitását ajánlanám: főételnek főtt burgonyakockákat párolt sárgarépával, desszertnek pedig almás banánpürét. Figyelmébe ajánlanám az italválasztékunkat: citromos gyümölcsteát, citrom nélküli gyümölcsteát, vagy limonádét. Remélem uram, megfelel a menü!- vett fel olyan hanglejtést Kate, mint az előkelő éttermek udvarias pincérei.
- Ó, ez igazán kiváló ajánlat! - ment bele a színjátékba Castle. - A kekszhez képest mindenképp - tette hozzá elhúzott szájjal.
Kate a kezébe adta a hámozókést, két almát, a reszelőt, és rámosolygott. Kezük egymáshoz ért, és Castle olyan meghittnek érezte a pillanatot, mint még egyik nővel sem az életében. Egy este a konyhájában, kedélyes beszélgetés, csipkelődések, pajkos és komoly pillantások, vacsorakészítés együtt, finom érintés, ami jóleső borzongással jár - olyan kép, mintha egy szerető házaspár kellemes estéje lenne. Valóban el tudná képzelni ilyennek élete hátralevő estéit!
- Hiányzik a kávé - bökte ki Castle maga sem tudta, miért. Aztán rájött, hogy Kate kezének érintése azoknak a pillanatoknak az emlékét aktivizálta az agyában, amikor reggelenként az őrsön átadta a kávét, és néha összeért a kezük.
- Castle! Tea vagy limonádé! - mondta Kate fel sem nézve a sárgarépáról olyan hangsúllyal, mint ahogy az anyuka mondja el már századszor a lehetőségeket hisztis kisgyerekének, ellentmondást nem tűrő határozottsággal és fogytán levő türelemmel.
- A fekete teát jobban szeretem - ellenkezett Castle durcás arccal, mire Kate keze megállt, és feddőn az író kisfiús arcára nézett.
- Gyümölcstea - jelentette ki. - Még csak az hiányzik, hogy éjszakára élénkítőt igyál! Így is eléggé fel vagy pörögve, nem kell, hogy még virgoncabb legyél. - Ahogy kiejtette a szavakat, már tudta, hogy rosszul szólt, ezzel feldobta a labdát a férfinak, aki vissza fog vágni valami pajzán megjegyzéssel.
- És ha nem aludni, hanem virgonckodni szeretnék éjszaka? - vigyorgott kajánul a férfi, mire a nő megcsóválta a fejét és sóhajtott egyet. Nem csalódott, a férfi hozta a formáját! A szája sarkában bujkáló mosoly azonban elárulta, hogy ezek a helyzetek bosszantják, ugyanakkor élvezi is őket. Az utóbbi időben egyre többször inkább csak élvezi.
Amíg Kate az ételeket készítette, beszámolt a Weaver ügy fejleményeiről. Ezzel kielégítette Castle kíváncsiságát, és elterelte fegyelmét a kettejük között vibráló érzésekről.
- Reggel folytatjuk a kihallgatásokat. Bejössz? - Beckett remélte, hogy a válasz igen lesz, mert négy év alatt annyira hozzánőtt a férfi, hogy nélküle fél embernek érezte magát a kihallgatásokon és a következtetések levonásánál.
- Szeretnéd, hogy bemenjek?
Kate már nyitotta a száját, hogy mérgesen odavesse: "Miért kérdezed meg, amikor úgyis azt csinálsz, amit te akarsz?", de Castle összeszűkülő szeme arról tanúskodott, hogy a kérdésnek sokkal mélyebb jelentése van. Úgy nézett rá, mintha azt kérdezné: "Akarod, hogy veled legyek? Akarod, hogy legyek neked?" Talán itt az idő néhány sor követ ledönteni abból a falból!
- Igen, szeretném! - áradt a melegség a szavaiból. Castle szája jóleső mosolyra húzódott, és Kate látta, hogy visszatér szemébe a hetek óta nem látott csillogás.
- Na gyere, egyél! - tette elé kis tálban a sárgarépás krumplit, és az almás banánpürét.
- Azt hiszem éttermet nyithatnál Beckett - poénkodott az író, ahogy végigfuttatta szemét a két kis tálon. - Az lehetne a neve mondjuk, hogy ... á, inkább mégsem - mondta elrévedő tekintettel, aztán megrázta a fejét.
Amíg Castle lassan eszegette a vacsorát, sóvárgó tekintettel nézte, ahogy Kate a csokijégkrémet kanalazza. Ettek, semmiségekről beszélgettek, mégis mindketten olyan meghittnek érezték a helyzetet, amilyenre mindig vágytak.
Beckett letette a tálkát, és felállt.
- Indulok Castle, holnap nehéz napunk lesz.
A férfi arcára kiülő kétségbeesést látva a nő sajnálta, hogy egyedül kell hagynia a férfit, de tudta, hogy ebben a pillanatban nem akart többet, mint egy kellemes estét, és azt megkapta.
Castle nem tudta, hogy mivel tudná maradásra bírni a nőt, de még mielőtt bármit mondhatott volna, Kate már karjára tette a kabátját, és az ajtóból visszafordulva ránézett.
- Castle! Nem tudsz olyat mondani, hogy most maradjak. Talán majd egyszer.
- Kate! Én ... - fogta meg az ajtót a férfi.
- Megyek, Castle.
Az író nyelt egyet, aztán egy halvány mosolyt erőltetett az arcára, és kinyitotta az ajtót.
- Hát persze - vette tudomásul a megváltoztathatatlant. - Köszönöm, hogy eljöttél, és a vacsorát is!
- Jó éjt! - mosolyodott el a nő, mert tudta a választ, amit Castle olyan reménytelinek érzett.
- Viszlát holnap - mosolygott vissza rá a férfi.
Becsukódott az ajtó, és Castle mozdulatlanul állt előtte. Néhány másodperc alatt végigpergette az este minden pillanatát, aztán sóhajtva elindult összerakodni a konyhába. Most, hogy Kate elment, újra eluralkodott rajta a szorongó érzés, hogy a nő veszélyben van, és ő talán nem tudja megvédeni. Reggel mindenképpen beszélnie kell Esposito-val.
Mintha csak lenne telepátia, megszólalt a telefonja: Espo hívta.
- Castle - szólt a készülékbe, aztán minden figyelmét a nyomozó hangjára összpontosította. Ahogy a szavak eljutottak a tudatáig, eluralkodott rajta a pánik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése