Változatok egy témára 4/24

- Én azt hittem, hogy - kezdte a nyomozó értetlenül, mire Castle gyorsan ellépett előle, hogy társa megláthassa az ebédlőben jégkrémet kanalazó nőt - hogy még nem tudsz semmi újdonságot, de látom Beckett megelőzött - vette a lapot Espo, és cinkosan Castle-re pislantott.

- Mondd csak Espo, mivel vett rá, hogy ilyen későn elgyere hozzá az ügyről beszélni? - kérdezte Beckett erősebben megnyomva az utolsó szavakat, miközben összehúzott szemmel méregette a nyomozót.

- Őőő ... Hát, azt ígérte, hogy megkínál a méregdrága, különleges whiskey-jével - rögtönzött Javi, és Castle-re nézett, mint aki sürgetni akarja az italt.

- Ja, persze - ugrott az író gyorsan a bárszekrényhez, és megkönnyebbülten emelte égnek a szemét. Talán a nehezén túl vannak! - Te is kérsz egy kis St. Miriam-ot?- fordult ártatlanul pislogva Kate felé.

- Nem, köszönöm, kocsival jöttem - mondta  a nő, szemét ide-oda járatva a két férfi között. Női megérzése azt súgta, hogy a társai valamiben mesterkednek, de azt is tudta, hogy nem fogják beavatni a kis titkaikba. 

- Attól még ihatsz. Egész kényelmes a vendégszobám, emlékszel? - csillant huncut fény Castle szemében. - Bár a hálószobám szerintem még kényelmesebb - tette hozzá mintegy mellékesen megállapítva, ártatlan arccal. Kate nem jött zavarba. Négy év alatt hozzászokott a férfi pajzán megjegyzéseihez, amik néha idegesítették, néha viszont nagyon is hízelegtek neki.

- Álmaidban Castle, álmaidban! - nézett kacéran a férfira. Elmosolyodott, amikor végiggondolta, hogy hányszor, de hányszor mondta már ezt a mondatot az incselkedő írónak. 

Mindig csak játszottak, pedig ha csak egyszer került volna sor komolyan a hasonló párbeszédre, egészen másképp alakult volna a kapcsolatuk, de Castle nem mert komoly lenni, Kate pedig örült, hogy kitérhet a döntés elől.

- O-ó! Lehet, hogy megzavartam valamit? - villant Esposito szeme kajánul először Beckett-re, majd Castle-re.

- Nem! Igen! - válaszolták egyszerre zavartan, mire a nyomozó csak elnézően elmosolyodott.

- Na jó Castle! Itt van Beckett, ő mindent el tud mesélni neked az ügyről, és azt hiszem az ő társaságának jobban örülsz, mint az enyémnek - húzta fel a kristálypohárban sejtelmesen fénylő italt.

- Nem, nem! Mondd csak el neki te - állt fel Kate. - Elvégre már rég megbeszéltétek ezt a találkát.   
- Bocsi Beckett, de jobb, ha téged fáraszt le az eszement ötleteivel, te már úgyis immunis vagy rájuk - pattant fel Espo is.
Castle csak kapkodta a tekintetét a két ember között, és ijedten lépett utánuk.
- Nehogy mind a ketten elmenjetek! Kate! Még meg sem etted a jégkrémedet!
- Látod Beckett, mégiscsak neked kell maradni! Én megittam az italomat, rád viszont vár még a jégkrém - jelent meg egy kárörvendő mosoly Javi arcán, és mire Beckett reagált volna rá, már nyitotta is az ajtót. - Érezzétek jól magatokat! - kacsintott Castle-re, de ahogy Kate gyilkos tekintetét meglátta, lehervadt arcáról a kaján vigyor.
Amíg leért a földszintre, végigpergette az előbbi percek eseményeit. - Mintha csak valami komédiában szerepeltem volna - gondolta. Reggel feltétlenül beszélnie kell az íróval. A délutáni telefonbeszélgetésük nyugtalanította. A részleteket nem árulta el az író, csak annyit, hogy Beckett anyjának gyilkossági ügyéről vannak információi, és hogy Kate nincs biztonságban, ezért a segítségét kéri. Senkinek ne beszéljen róla, Beckett előtt még azt se említse, hogy találkozni fognak. Akkor dühös volt Castle-re, mivel megint olyan ügybe ütötte az orrát, amibe nem kellett volna. Ha miatta van veszélyben Beckett, akkor kicsavarja Castle nyakát - fogadkozott. Aztán eszébe jutott, hogy Ryan említette, hogy Kate lenyomoztatott vele egy rendszámot, mert úgy érezte, hogy követik. Mindenesetre ma már nem tud meg semmit, és amíg a nő az írónál van, addig nincs veszélyben, hacsak Castle hülyeségei ki nem készítik. Megcsóválta a fejét. Nem tudta elképzelni, hogyan loholhat egy férfi négy évig egy nő után anélkül, hogy legalább megcsillanna a siker lehetősége. 
Kilépett a langyos tavaszi éjszakába. Körülnézett, hátha szerencséje lesz, és leinthet egy taxit, de az utcában alig volt forgalom. Néhány késői kutyasétáltatón és egy csókolózó párocskán kívül kihalt volt az utca. Aztán feltűnt neki egy parkoló autó. Két lámpa közti árnyékban állt, ennek ellenére biztos volt abban, hogy egy alak ül a kormánynál, és figyel. Inkább csak érezte, mint látta. Nem tudta, hogy csak a képzelete tréfálkozik vele, vagy valaki tényleg figyeli őt, vagy az épületet, amiben Castle lakása is van.
Keze feltűnés nélkül az oldalán levő fegyverre siklott, és elindult az autó felé. Már csak tíz méterre lehetett, amikor a hirtelen kigyúló fényszórók elvakították, és önkéntelenül a szeme elé kapta a kezét. Az autó felbőgő motorral elindult, kerekei csikorogva kapaszkodtak az aszfaltba. Espo hátrébb lépett, mintha attól tartana, hogy a kocsi elüti, de a fekete Mercedes elhúzott mellette, és néhány másodperc múlva már csak két piros fényfolt volt az utca végén. Döbbenten nézett végig a már üres utcán, és vett egy nagy levegőt. Előkapta a jegyzettömbjét, és gyorsan feljegyezte a rendszámot. Később, amikor már Beckett nem lesz Castle-nél, feltétlenül fel fogja hívni a férfit. Lehet, hogy Beckett tényleg veszélyben van? Még egyszer körülnézett, aztán sietve elindult a legközelebbi metróállomás felé.       

Ahogy becsukódott az ajtó Espo után, csak álltam szótlanul és mozdulatlanul. Mindketten zavarban voltak.
- Azt hiszem, nekem is ideje mennem - fordult a tanácstalanul álldogáló férfi felé Kate.
- Kate! Kérlek maradj még! - eszmélt fel Castle. - Ígérem, nem foglak az ügyről nyaggatni, ha nem akarod. Eszünk egy kis jégkrémet, vagy olvadt krémet, - állt meg a tekintete az időközben barna folyadékká olvadt finomságon - beszélgetünk, tévézünk, vagy amit akarsz, de kérlek ne hagyj egyedül.
Kate meglepődött. Még sosem könyörgött neki így Castle, és még sosem látott a szemében ennyi kétségbeesést. Nem értette a férfi hangulatváltozásait, ami átjárta az egész napjukat. Az egyik pillanatban még csibészesen mosolyog, huncutul évődik, a másik pillanatban csalódott, szomorú és megbántott. Ráadásul itt van Espo megjelenése! Valami nincs rendben.
Castel pislogás nélkül figyelte, ahogy Kate beharapta az alsó ajkát és szemei között megjelent a két kis ránc, aztán megkönnyebbült, amikor látta, hogy a nő elmosolyodik.
- Na jó, maradok még egy kicsit, de csak azért, mert beteg vagy - mondta megadóan, és nem tudta elrejteni a mosolyát, amikor meglátta a férfi gyermekien boldog ábrázatát.
- Veszek elő új jégkrémet, mert ez nem mondom meg, hogy mire emlékeztet - forgatta meg a kis üvegtálkában lötyögő olvadt masszát egy grimasz kíséretében.
- Ha már maradok, akkor én mondom meg, hogy mi lesz! - vette át határozottan az irányítást Kate.
- Ó! Beckett nyomozó! Nem is tudtam, hogy egy dominával van szerencsém vacsorázni - jelent meg a pajzán fény az író szemében, de a nő csak megforgatta a szemeit.
- Én jégkrémet eszek, neked pedig csinálok valami olyat, amit baj nélkül befogad a gyenge gyomrod.
- De én ...
- Csak nem gondolod, hogy a szemem láttára eszel olyat, amitől Lanie-nek égnek állna a haja? - vágott közbe Kate, megelőzve a férfi ellenkezését.
- Könyörgöm, csak ne kekszet és teát, mert már rosszul vagyok tőlük ! - nézett könyörögve a nőre.
- Csak bízz bennem Castle! Bízz bennem!
Castle nyelt egyet. Elfordult, hogy Kate ne tudja leolvasni arcáról a kétségbeesést. Ő feltétel nélkül megbízhat a nőben, de Kate vajon megbízhat benne? Meg tudja védeni az ismeretlen, gyilkos hatalommal szemben?