- Hárman egy ellen? Ez nem
szép! Nagyon nem szép! - morgolódott Castle erőtlenül sóhajtva, mire a
három nő összenézett, és halványan elmosolyodott. Nem lehet olyan nagy a
baj, ha nem hazudtolja meg magát!
- Ülj fel, és emeld fel a kezed! - szólalt meg gyengéden, de határozottan és odalépett a férfihoz, aki engedelmesen követte az utasítást. Kate megfogta az írón levő póló két oldalát és elkezdte felfelé húzni. Ahogy Castle-höz hajolt, arcuk centiméterekre került egymáshoz, és a férfi megérezte a nő meleg leheletét, és az elmaradhatatlan cseresznyeillatot. Talán ez volt az egyetlen illat, amit ebben a pillanatban elviselt. A szíve gyorsabb ütemre váltott, amikor érezte, hogy a finom ujjak lágyan hozzáértek az oldalához, amitől megborzongott.
- Fázol? - kérdezte Kate, amikor látta, hogy Castle bőre libabőrössé válik.
- Nem, csak ... csak megborzongtam - mondta szemlesütve az író, Kate pedig elmosolyodott, mert ő is ugyanazt érezte, csak az ő reakcióját jótékonyan eltakarta a garbója.
Kate átadta a helyét Lanienek, aki alaposan megvizsgálta a férfit. Fülében a fonendoszkóppal hallgatta meg a hátát, majd a mellkasát. Beckett bármennyire is szerette volna tudni, hogy mit állapított meg, csak a nagyfokú figyelmet látta, és nem tudott semmit leolvasni az orvos arcáról. Lanie kivette füléből a műszert, két kezébe fogta a férfi arcát, végigtapogatta a füle és az állkapcsa alatti mirigyeket, majd a nyakát.
- Mondd, hogy Á! Szeretném megnézni a torkodat - mondta a nő, és egy spatulát fogott a kezébe.
Kate tekintete Martha-ra siklott. A színésznő mintha átváltozott volna. Nyoma sem volt a dívának, csak egy egyszerű, fiáért rettegő anya volt, aki tehetetlenül nézte szenvedő gyermekét, és bele sem mert gondolni abba, hogy mi lenne, ha valami komolyabb baja lenne.
Kate is félt. Szereti Castle-t. Szereti, ahogy még soha senkit, mégis képtelen volt ezt elmondani a férfinak. Féltette. Néhány órával ezelőtt még nem látszott ennyire betegnek, akkor sértődött és határozott volt, bátran döntött és ellenkezett, most pedig engedelmesen tűri Lanie vizsgálatát. A hirtelen változás megijesztette. Figyelte, ahogy elfekszik az ágyon, és szenvedő arccal hagyja, hogy az orvos végig nyomkodja a hasát. Még ilyen elesetten is rendkívül vonzó volt. Legszívesebben végigsimított volna az erős, izmos mellkason, és megcirógatta volna a hasa finom bőrét. Vajon akkor is megborzongna? - tűnődött magában.
Castle olyan gyengének érezte magát, mint a harmat, de nem akarta, hogy ennyire aggódjanak érte. Tulajdonképpen nem bánta, hogy anyja idehívta Lanie-t, mert belátta, hogy magától biztosan nem lesz jobban. Ráadásul itt van Kate! Ha így aggódik érte, akkor talán mégis fontos egy kicsit neki. Miközben tette, amit Lanie mondott neki, lopva Kate-re pillantott, és jóleső érzéssel állapította meg, hogy a nő arcán őszinte féltés tükröződik. Utálta ezt a kiszolgáltatott helyzetet, de ennek köszönhette, hogy Kate itt van vele.
- Áh ... au ... ha egy kicsit finomabban nyomnád ki belőlem a szuszt, talán életben maradnék - szólalt me hosszú idő után fájdalomtól eltorzult arccal, mire Lanie megcsóválta a fejét.
- Ne nyafogj. Megegyeztünk valamiben - figyelmeztette a férfit.
- Nem is nyafogok, csak panaszkodok a kegyetlen bánásmód ellen - duzzogott Castle.
- Kezdesz hasonlítani a régi önmagadra, ami jó jel is lehetne, ha nem tudnám, hogy milyen a valódi éned - csipkelődött az orvos, és az arcán most először jelent meg egy kis mosoly.
- Mit állapítottál meg? - kérdezte szinte egyszerre Kate és Martha.
- Még néhány dolgot tudnom kell, és elvárom, hogy őszintén válaszolj - nézett újra komolyan az íróra, anélkül, hogy figyelt volna a két nő kérdésére. - Hányszor hánytál, amióta eljöttél a boncteremből,
- Hát, nem olyan sokszor - próbálta kikerülni a választ és a három szempár kutató tekintetét.
- Castle! - csattant Kate hangja.
- Háromszor - mondta azonnal, mint egy megijedt kisfiú.
- Hányszor voltál ma pisilni? - tette fel az orvos az újabb kérdést.
- De Lanie! - háborodott fel szégyenlősen, és zavarában hol az egyik nőre, hol a másikra nézett, de amikor meglátta, hogy Kate összeszorítja a száját és szikrákat szór a szeme, nyelt egyet. - Reggel óta nem voltam - nyögte ki nehezen.
Lanie látta a kérdő tekinteteket, ezért gyorsan összefoglalta a megállapításait és a teendőket.
- A kiszáradás határán van. Folyamatos folyadékpótlásra van szüksége. Martha kérem hozzon sok teát, Kate, te mérd meg a lázát. Adok neki egy injekciót, de ha nem tud meginni egy óra alatt legalább egy liter folyadékot, akkor kórházba kell vinnünk és infúziót kell kapnia. Veszek tőle vért, megnézetem a laborban, meg kell nézni az elektrolitok szintjét, hogy pontosan tudjam, milyen kezelés szükséges.
Castle szorongva hallgatta Lanie mondatait. Figyelte, ahogy a három nő dönt a sorsáról anélkül, hogy egy pillantást is vetnének rá. - Nőuralom - gondolta megadóan. Anyja eltűnt a konyhában, Lanie valamit keresgélt az orvosi táskájában, Kate pedig a lázmérővel a kezében hozzá lépett. Egy percre megfeledkezett a rá váró szörnyűségekről, az injekcióról és a vérvételről, csak élvezte a pillanatot, ahogy a gyönyörű szempár melegen a szemébe néz. Akaratlanul is kinyitotta a száját, és érezte, ahogy a nő finoman ajkai közé csúsztatja a lázmérőt, aztán végigsimít az arcán, majd keze megpihen a homlokán. Behunyta a szemét. Minden érzőidegsejtjével a nő érintésére koncentrált.
Kate nézte, ahogy kisimulnak Castle homlokának ráncai a tenyere és az ujjai alatt. Elvette a kezét, de lassan végigsimított a halántékán. Jólesett, hogy megérintheti a férfit. Hamarosan kivette a lázmérőt és félve nézett a digitális kijelzőre.
- 37,2 - nézett Laniere, aki bólintott, mintha erre számított volna.
- Ó, legalább nincs magas láza! - lépett be egy tálcán egy kancsó teát és poharat egyensúlyozva kicsit megkönnyebbülve Martha, aztán amikor meglátta Lanie kezében az injekciós tűt, elkomorodott.
- Retteg az injekciótól - súgta oda az orvosnak.
- De anya! Muszáj ezt? - nézett Castle megbántottan a nőre. - És különben is! Kimennél?
- Richard, felhívom a figyelmedet arra, hogy láttalak már meztelenül.
- Igen, de akkor 5 éves voltam! - háborgott az író.
- De férfi hátsót azóta is láttam! Nem is egyet! - mondta mutatóujját felemelve büszkén Martha, amitől Castle csak még jobban zavarba jött. Kinyitotta a száját, aztán mégsem szólt semmit, tudta, hogy anyjával szemben úgyis alulmaradna, ha a hódolóinak számáról kezdenek szópárbajt.
- Na jó, kimegyek, ha neked úgy könnyebb - adta meg magát a nő, de az ajtóban még hozzátette:- Kate előtt vajon miért nem vagy szégyenlős?
Lanie a megjegyzést meghallva felnézett. Castle zavarában a takaróját igazgatta, Kate pedig elpirult. - Lehet, hogy ez a rosszul sikerült vacsora segít nekik közelebb kerülni egymáshoz - töprengett.
- Fordulj oldalra Castle! - mondta bíztatón, és meglepetésére a férfi minden ellenkezés nélkül, szótlanul megfordult.
Kate az ágy másik oldalához ment, felült a takaróra és ujjaival átkulcsolta a férfi kezét. Castle hálásan nézett a nőre, aztán felkészülve a legrosszabbra, becsukta a szemét. Kate érezte, ahogy Castle megrándul a teste, és egyre erősebben szorítja a kezét, ahogy a tű a testébe hatol, aztán a szorítás enyhült, az izmok ellazultak.
- Köszönöm - suttogta a férfi, és kék szemével a nő gyönyörű zöld szemébe nézett.
- Mindig - mosolyodott el Kate.
- Most már csak a vérvétel van hátra - törte meg a varázst Lanie. - Ülj fel,, és egy perc alatt túl is leszel rajta. Remélem ezt is férfiként viseled!
Castle kétségbeesett tekintettel nyelt egyet. Most, hogy az orvos tulajdonképpen megdicsérte, nem nyafoghatott. Megadóan tűrte, hogy Lanie elszorítsa a karját, aztán elfordította a fejét, és szabad kezét Kate felé nyújtotta, aki azonnal megfogta azt. Most futott csak át az agyán, hogy négy év alatt milyen ritkán érintették meg egymást.
- Megvagyunk, felöltözhetsz - mosolygott rá Lanie, miután leragasztotta a tű helyét.
Kate segített felvenni a Castle-nek a pólót, aztán egy pohár teát nyújtott felé, és türelmesen megvárta, amíg a férfi lassan elkortyolta.
- Mennem kell Castle! Ma még randevúm van egy hullával - indult Lanie.
- Köszönöm, hogy nem haragudtatok meg rám, amikor eljöttem - nézett rá bűnbánó arccal az író.
- A barátom vagy, és ismerlek - mosolyodott el a nő, aztán elbúcsúzott.
Castle Kate-re nézett, aki a szoba közepén tanácstalanul toporgott. Szíve szerint maradt volna, vigyázni akart a férfira, de ott volt Martha, ezért úgy gondolta, hogy semmi nem indokolja, hogy maradjon. A helyzetet a telefonja csengése mentette meg. Esposito hívta. Felvette a készüléket, és figyelmesen hallgatta a nyomozót. - Azonnal indulok - mondta, miközben szomorúan nézett Castle meggyötört arcára.
- Ugye azért majd elmondod, hogy mire jutottatok? - szólalt meg az író az ügyre célozva. - Gondolkodtam Kate. Mi van, ha a Hőhullámnak köze van a halálához?
- Ne légy ennyire eltelve magadtól - csendült egy csöppnyi gúny Kate hangjában, ugyanakkor meglepte, hogy az író még ilyen állapotban is a nyomozáson töri a fejét. - Ezt egyszer már eljátszották, emlékszel?
- Hogyne emlékeznék! - jelent meg egy huncut mosoly a szája sarkában. - Akkor szedtelek ki meztelenül a kádadból, miután felrobbant a lakásod!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése