Változatok egy témára 4/15

Ha így nézett rá az anyja, újra kisfiúvá változott, aki minden eltitkolt bánatát bevallja. Vett egy mély levegőt, de abban a pillanatban megszólalt a csengő. 

- Ne hidd, hogy megmentett a csengő. Erről még beszélünk! - emelte fel mutatóujját figyelmeztetően Martha, és ment ajtót nyitni. 

Castle hátravetette fejét a párnán, és magában bevallotta, nem is örül annyira, hogy csengettek. Valakinek jó lenne beszélni az érzelmi vívódásairól, és anyja ugyan egy bohém díva a külvilág számára, számára az egyetlen ember, akinek bármikor következmények nélkül elmondhatta az érzéseit. Soha nem adott neki tanácsot a magánéletében, de mindig mondott valami útmutatót, és most nagy szüksége lenne egy icike-picike jelzőfényre, hogy merre induljon Beckett-tel való zavaros kapcsolatában.

- Látogatóid vannak kisfiam - engedte be vidáman a szobába Ryan-t és Esposito-t Martha.

- Haver! Veled meg mi történt? - kiáltott fel Espo, míg Ryan együtt érzőn nézett Castle-re.

- Csak romlott kagylót ettem, és azóta nem marad meg bennem semmi - válaszolt letörten az író.

- Ezért maradok én inkább a fánknál - nevette el magát Espo.

- Azért nem jöttél a helyszínre? - jött a felismerés Ryan-től. - De hát délután bejöttél az őrsre!

- Igen, de csak addig voltam jól, amíg meg nem éreztem a boncteremben a fertőtlenítőt, aztán újra rosszul lettem, és Lanie kórházzal fenyegetett, ha nem húzom meg magam.

- És mi a helyzet Beckett-tel? - kérdezett rá nyíltan Esposito, mire Ryan haragosan nézett barátjára, mivel az úton megegyeztek, hogy finoman szedik ki az íróból az információkat, de Espo kérdése minden volt, csak nem finom.

- Mi ... mi lenne? - lepődött meg Castle.

- Ne kábíts már minket tesó! Megbántottad valamivel? Napok óta olyan feszült, hogy nem lehet szólni hozzá, ma meg egyenesen olyan volt, mint a saját árnyéka, az idegessége meg rajtunk csattan.

- Én nem ... én nem tudom miről beszéltek! - nézett Castle hol az egyik, hol a másik nyomozóra.

- Gondolkozz Castle! Nem csináltál valami hülyeséget? - szegezte neki a kérdést most már Ryan is.

- Én nem csináltam semmit, csak éltem az életemet - védekezett az író.

- Hm. Talán az Beckett baja, hogy kimaradt ebből az életből - nézett rá komolyan Espo. Castle lehajtotta a fejét, nem szólt egy szót sem, csak elgondolkodva a paplanját bámulta.

- Gyógyulj meg mielőbb, mert ebben az ügyben elkelnének a hülye ötleteid! 

- Jenny tud egy jó gyógyteát, majd hozok belőle - tette hozzá Ryan, aztán elbúcsúztak, és szerencsére a nyomozó nem látta, milyen grimasz jelent meg az író arcán.

Castle néhány pillanatig eltöprengett azon, amit a barátai Beckettről mondtak, aztán felkelt. Látnia kell Kate arcát, ha nem is élőben legalább az érintőtábláján őrzött képen. Felvette a köntösét, de mielőtt a dolgozószobába indult volna, a fürdőszobába ment. A rengeteg tea megtette a hatását, és veséi gőzerővel dolgoztak, ami jó jel volt.

Lanie és Kate a lift előtt várakozott, bár a nyomozó szívesebben ment volna fel lépcsőn Castle lakásába, de Lanie hajthatatlan volt. Kate türelmetlenül nézte a számlálót, és felsóhajtott, amikor a felvonó végre leért a földszintre és kinyílt az ajtaja.

- Hát ti? Mit kerestek itt? - kérdezte meglepetten, amikor meglátta nyomozótársait a lifben.

- Mi csak meglátogattuk a barátunkat - vágta rá Esposito szemrebbenés nélkül, de Ryan kerülte Beckett tekintetét.

- Aha - mondta hitetlenkedve a nő. - Nem adtam és nektek valami feladatot?

- Csak éppen útba esett Castle lakása, hát beugrottunk megnézni, hogy van, de már itt sem vagyunk! - szólt vissza Javi mosolyogva a bejárati ajtóból. - Remélem Castle nem lesz olyan hülye, hogy minden mondatról beszámol - súgta oda Ryan-nek, aki összeráncolta a homlokát, és maga előtt látta szomorú sorsukat, ha Beckett rájön a valódi céljukra.    

Kate Lanie-re nézett. Nem tudta, hogy örüljön vagy bosszankodjon. Egyrészt örült, hogy a három fiú között szoros barátság alakult ki, másrészt tisztában volt azzal, hogy állandóan szövetkeznek a háta mögött. Lanie is tanácstalanul tárta szét a kezét, majd gyorsan az éppen becsukódó liftajtóhoz kapott.

- Gyere, mert a végén tényleg gyalogolhatok - szólt mosolyogva Kate-nek.

Egy perc múlva már Martha üdvözölte őket kitörő örömmel.
- Jobban van, de mennyi harcom volt vele, hogy eleget igyon! - emelte égnek a tekintetét, és tárta ki előttük Castle hálószobájának ajtaját. A két nő elnevette magát, de aztán mindannyiuk arcára kiült a csodálkozás, amikor meglátták az író üres ágyát.
- Richard! Hova az ördögbe tűntél? Egy percre sem hagyhatlak magadra? - eszmélt elsőnek Martha.
- Anya! Remélem csak azt akarod ellenőrizni, hogy mennyit ittam, és nem azt, hogy mennyi jött ki belőlem - lépett ki mogorván a fürdőszobából a férfi. Megtorpant, amikor észrevette a szobában álló hölgykoszorút, és arra gondolt, bárcsak minden kívánsága ilyen gyorsan teljesülne, hiszen Kate itt áll előtte. Nem kell az érintőtábláján levő képével beérnie, a valóságban is gyönyörködhet a nő csodaszép arcában.
- Á! Valaki betartotta az ígéretét - mosolyodott el boldogan Beckettre nézve.
- Ezek szerint tudtál pisilni - törte meg a varázst következtetésével Lanie, mire Castle zavarba jött, és tekintetét elkapva Beckett-ről nyelt egyet.
- Maradjunk annyiban, hogy működnek a veséim, és már egészen jól vagyok. De könyörgöm! Ne mondjátok meg anyának, hogy mennyit itasson velem! - nézett kérőn Lanie-re, aztán rosszallón az anyjára.
- Csak tudnám miért van az, hogy nekik szót fogadsz, de nekem nem? - sóhajtott lemondóan legyintve Martha. - Készítek egy kis harapni valót. Biztosan szívesen ennétek valamit, miután elrendeztétek ezt a nagy gyereket - mondta, és elindulta a konyhába.
- Ugye nem terveztek ellenem semmi szörnyűséget? - kérdezte szorongva Castle a két nő arcát fürkészve.
- Hát bántottunk mi téged valaha? - nevette el magát Lanie. - Na! Feküdj le szépen! - intett fejével az ágy felé.
- Még hogy bántottatok-e? Első osztályú domina lenne belőletek a Tömlöcök utcájában - mondta felháborodva, miközben engedelmesen elfeküdt az ágyon és kigombolta Martha-tól kapott új pizsamakabátjának gombjait.

- Hát igen Castle! Nekünk még ostorra sincs szükségünk ahhoz, hogy engedelmességre bírjunk - nevette el magát Kate.
A férfi megbabonázva nézte a nő gyönyörű mosolyát, a csillogó zöldes árnyalatú szemét, ahogy a nevetéstől apró ráncok jelennek meg a sarkában, gyöngysorként fehérlő fogait, cseresznyepiros ajkát. Kate észrevette a férfi átható tekintetét, és zavartan beharapta az alsó ajkát.
- Csak a szádba akartam belenézni - nézett végig rajta Lanie egy spatulával a kezében, amikor látta, hogy Castle nekivetkőzött a vizsgálathoz, - de ha te szeretnéd, hogy gyönyörködjünk a szép mellizmaidban, én azt se bánom - incselkedett a férfival az orvos.
- Szégyentelenek - mondta tettetett megbotránkozással Castle, miközben összehúzta magán a pizsamát. 
Kate figyelte, ahogy Lanie belevilágít a száját engedelmesen kitátó férfi torkába, és közben azon gondolkozott, vajon miért nézte olyan átszellemült arccal őt az imént a férfi. - Vajon vár még rám? - tette fel magának a kérdést.
- Jobban vagy, de a nyelved arról tanúskodik, hogy még nem elég jól. Kapsz egy injekciót, és hiába nézel rám ilyen kétségbeesett szemekkel - mondta nagyon komolyan az író szemébe nézve. - De lásd, hogy nem vagyok olyan gonosz, ezért választhatsz! Kate fogja a kezedet közben, vagy menjen inkább ki?
Castle akkorát nyelt, hogy ádámcsutkája majdnem kiugrott a helyéből miközben arra gondolt, hogy még a kín is lehet gyönyörű, ha érezheti Kate érintését.
- Maradnál? - kérdezte a tündöklő zöld szempárba nézve szinte suttogva.