Változatok egy témára 4/10

Elbúcsúzott az orvostól, és miközben beszállt a kocsijába, vett egy mély lélegzetet és megpróbált minden gondolatával az ügyre koncentrálni.  
Castle csendesen ült a taxi hátsó ülésén. Fejét hátra hajtotta, ujjait szorosan összekulcsolta, mintha azzal megállítaná a kocsi rázkódásától visszatérő émelygést. Nem volt jól. Kavargott a gyomra és a lelke is. Gyengének érezte magát, néha attól félt, hogy összerogynak a lábai, egyszer rázta a hideg, máskor meg folyt róla a víz. Ráadásul Beckett három nappal ezelőtt még meleg, érzelemmel teli szemekkel nézett rá, amikor átadta neki a forrón gőzölgő kávét és ujjaik finoman megérintették egymást, ma pedig egyfolytában böködte a szavaival és gúnyos megjegyzéseket tett, és úgy nézett rá, mint aki mindjárt felnyársalja. Csak tudnám, hogy mi a bűnöm? - jártak a gondolatai. -  Vagy egyszerűen csak rossz napja van? Amikor utána jött a mosdóba, olyan aggódónak tűnt. 

Egyre jobban összezavarodott. Nehezen vallotta be magának, hogy lassan döntést kell hoznia. Vár még Beckettre, vagy végre belátja, hogy a nő soha nem lesz szerelmes belé. Már mindent megpróbált, hogy a nő észrevegye: szellemes lenni, incselkedni.szerelmet vallani, és legutóbb féltékennyé akarta tenni azzal, hogy más nőkkel vacsorázott, de inkább eltávolodtak egymástól ahelyett, hogy Kate férfi számba vette volna. Most meg az is lehet, hogy nem engedi vissza az őrsre. Abban biztos volt, hogy nem ez volt élete legjobb döntése, de nem nagyon látott más kiutat. Az injekciótól és a kórháztól is kirázta a hideg. Ha jobban lesz, majd kitalál valamit, amivel kiengesztelheti Kate-t. - Na tessék! Az előbb még azt akarom belátni, hogy tudomásul kellene vennem, hogy Beckett soha nem érez irántam úgy, mint én iránta, most meg azon jár az agyam, hogyan könyörögjem magam vissza - gondolta keserűen. 

Megkönnyebbülve szállt ki a taxiból, és már csak arra várt, hogy lefekhessen. Az épület előterébe lépve egy pillanatra megtorpant. A lépcső túl megerőltetőnek, a lift túl mozgalmasnak tűnt. A liftet választotta. Mire felért a legfelső szintre, már csak azért imádkozott, hogy ne legyen otthon Alexis. Nyugalomra vágyott, és semmi kedve nem volt aggódó lányát győzködni arról, hogy jól van, főleg, hogy ennél rosszabbul csak előző éjszaka volt. Felsóhajtott, amikor a lakásba lépve látta, hogy senki sincs otthon. Megnyugodva lépett a hálószobába, és ruhástól, erőtlenül zuhant az ágyba.

- Richard Castle! - kiáltott fel Martha kilépve a gardróbból, mire a férfi ijedtében a szívéhez kapott, miközben ugrott egy hatalmasat az ágyban.

- Anya - nyögte. - Meg akarsz ölni? Hogy kerülsz te ide? - kérdezte, amikor végre levegőt tudott venni, és úgy érezte, hogy a szíve is visszakerült a mellkasán belülre.

- Alexis telefonált, hogy rosszul voltál az éjjel, és orvost kellett hozzád hívni. Csak nem gondolod, hogy ezek után ottmaradok a forgatáson? Az éjszakai forgatásnak úgyis vége, nyugodtan itthon maradhatok téged ápolni.

Castle kétségbeesett tekintettel próbált egy mosolyt kényszeríteni az arcára.

- Nem akarok gondot okozni, és már jól vagyok anya - próbálkozott a férfi.

- Ugyan kisfiam. Az az anyák sorsa, hogy óvják, ápolják a gyermeküket - tárta aszét színpadiasan kezét a nő, aztán közelebb hajolt a fiához, és komolyan hozzátette: - Richard! Csak rád kell nézni, és különben is pocsékul hazudsz!

- Lehet, hogy a kórházat kellett volna választanom - morogta halkan maga elé a férfi. - De mit keresel a szobámban? - nézett rosszallóan anyjára. A hálószoba a személyes teréhez tartozott, meglepte, hogy az anyja a tudta nélkül benn járt.

- Ne félj, nem a titkaid után kutattam, csak vettem egy új pizsamát neked, azt tettem be a szekrénybe! Most pedig tessék levetkőzni és úgy lefeküdni! Amíg átöltözöl, hozok egy kis teát! Ja, és a telefonodat ne keresd, Dr. Parish szólt, hogy megtalálták a férfi mosdóban - szólt vissza az ajtóból.

- És én még azt hittem, hogy az éjszaka volt a legrosszabb - sóhajtott Castle, amikor becsukódott az ajtó.

Beckett az ízlésesen berendezett luxuslakás nappalijában ült George Weaver volt feleségével szemben. A nő a negyvenes évei közepén járhatott. Vékony, magas alakján tökéletesen álló, elegáns ruhában, könnyeivel küszködve tördelte a kezét. Fájdalma őszintének tűnt. Beckett figyelmesen hallgatta az elmondottakból kirajzolódó meseszerű történetet, amelyben két alsó osztálybeli tehetséges fiatal ösztöndíjjal bekerül a Columbia egyetemre, egymásba szeretnek, összeházasodnak, és szerényen, de boldogan élnek. Megszületnek a gyerekeik, a nő feladja a karriert a családért, a férfi egyre sikeresebb a munkájában, 15 év alatt New York legnagyobb könyvkiadó birodalmát hozza létre. Különleges érzékkel választja ki a rengeteg beküldött kéziratból a későbbi világsikereket. Ahogy a birodalma nő, egyre jobban felemészti a munka, és szép lassan már nincs miről beszélgetnie a családjával. Békés válás, jó kapcsolat a gyerekekkel és a volt feleséggel. A méhcsípésre allergiás volt, amiről szinte mindenki tudott, aki ismerte, mert állandóan hangoztatta, hogy retteg a méhektől.

Miközben Kate hallgatta a nőt az járt a fejében, hogy milyen sok hasonló életet látott már. Miért végződik minden szerelem fájdalmas válással? - tette fel a költői kérdést. A másik oldalon viszont ott volt a szülei példája, akik húsz év után is oly mély szeretettel éreztek egymás iránt, hogy biztos volt benne, ha nem ölik meg az anyját, akkor életük végéig élvezhették volna apjával az egymás szeretetéből táplálkozó boldogságot.
- Meg kell kérdeznem, hogy hol tartózkodott hajnali négy órakor? - kérdezte nehéz szívvel. Bár még nem tudták, hogyan került az áldozatba a méreg, és a futárt akarták megtalálni, de minden potenciális gyanúsított alibijét ellenőrizniük kellet, akinek lehetett indítéka megölni a férfit.
- Itthon voltam. A kisebbik lányom rosszul volt, éjjel három óra körül hívtam ki hozzá az orvosunkat. Nem sokkal négy óra előtt ment el tőlünk, én pedig a lányom szobájában feküdtem le, mivel nem akartam egyedül hagyni.
- Köszönöm - mondta Beckett együtt érzőn, és miközben elbúcsúzott a nőtől, azon töprengett, hogyan lehet most az ő makacs, önfejű, félős írója. Remélte, hogy Martha vigyáz rá, és nem mennek egymás idegeire. Még beszélnie kell Ginával, Castle volt feleségével, egyben kiadói ügynökével. Egy porcikája sem kívánta a találkozást. Nem tudott semmi rosszat a nőről, de volt egy nagy bűne, hogy amikor végre bevallotta volna Castle-nek az érzéseit, a nő megelőzte, és a férfi vele töltötte a nyarat Hamptons-ban. Most muszáj volt találkozniuk, mert ki kell derítenie, hogy az áldozatnak voltak-e ellenségei a kiadónál, esetleg az írók között. A gondolatra, hogy akár Castle is gyanúsított lehetne, egy grimasz jelent meg az arcán. A végén még jól jön a betegsége, legalább van alibije! 

Lanie kíváncsian nézegette Castle szuper telefonját. Elmosolyodott a gondolatra, hogy a férfi milyen gyerekesen vonzódott a legmodernebb technikai kütyükhöz. Éppen a táskájába akarta tenni a készüléket, amikor az hangos zenélésbe kezdet, és a kijelzőn megjelent egy szabályos arcú, hosszú barna hajú fiatal nő képe, és a Tiffany felirat. Lanie néhány másodpercig mereven bámulta a kijelzőt, aztán összekapcsolta Castle titokzatos vacsorapartnerét a nő képével. Szeme összeszűkült a haragtól. - Na megállj csak Richard Castle! Azt hiszed hagyom, hogy veszélyeztesd a leendő boldogságotokat? Nem ismered te még Lanie Parish-t - gondolta, és megérintette a képernyőn levő zöld telefonjelet.