- Gyere! Irány a titkárnő!
Útközben veszek neked valamit, nehogy éhen-szomjan halj mellettem -
mondta annyi meleg törődéssel a hangjában, hogy Castle-nek még a
lélegzete is elállt.
Fél óra múlva Kate a salátabárból hozott doboz ételt, és egy pohár meleg citromos teát adott az autóban várakozó író kezébe, aki olyan kíváncsian bontogatta a dobozt, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékot.
- Ne számíts lukulluszi lakomára! - figyelmeztette Kate, amikor látta a férfi vágyakozó tekintetét.
Castle arcán átsuhant a csalódás amikor meglátta a krumpliból, sárgarépából, almából, sajtból és párolt csirkemellből készült ételt, de aztán felülkerekedett optimista énje, és kezébe véve a műanyag villát falatozni kezdett.
- Hát, nem lukulluszi, de finom, - kapott be jóízűen egy húsfalatkát - és már hús is van benne. Te nem eszel? - nézett a parkolóból kitolató nőre.
- Majd ha beszéltünk Weaver titkárnőjével. Te pedig lassabban egyél - dorgálta meg az egyik falatot a másik után gyorsan bekapó férfit. - Nem szeretném, ha rosszul lennél!
- Az autót félted vagy engem? - fordult kérdő tekintettel Kate felé, és kimondottan élvezte, hogy zavarba tudta hozni, amiről az arcán megjelenő halvány pír tanúskodott.
- Az autót is sajnálnám, de téged jobban. - Tudta, hogy Castle egyértelmű választ akart kicsikarni, de nem akart lovat adni alá azzal, hogy bevallja, mennyire félti.
A férfi már a közben langyossá váló teát kortyolgatta, amikor beléptek a kiadó épületébe.
- Beckett nyomozó! Mr. Castle! - üdvözölte őket udvariasan a portás. - Tehetek önökért valamit?
- Kösz John, csak Cecily-vel akarunk beszélni - mondta barátian Castle a férfinak. - Evelyn és a pici jól vannak?
A kérdésre fülig mosolyodott a fiatal fekete portás, és büszkén újságolta, hogy már egy hónapos a pici, de már egy kilót gyarapodott a súlya, és már rájuk mosolyog. - Mr. Castle szeretném még egyszer megköszönni a csodálatos ajándékait! Igazán nagylelkű volt velünk! - tette hozzá hálás tekintettel.
- Ugyan John! Maguk jó emberek, megérdemlik, és nekem is öröm a maguk boldogsága - ölelte meg a férfit. - Mondja meg Evelyn-nek, hogy üdvözlöm, és ha valamiben segíteni kell, csak szóljon bátran! - búcsúzott el a portástól, és csatlakozott a lift előtt meglepetten álldogáló Beckett-hez, aztán mintha mi sem történt volna, a poharat a szemetesbe dobta, és megnyomta a lift hívógombját.
Kate nem is értette, miért lepődött meg. Tudta, hogy Castle amellett, hogy néha önző, egoista seggfejnek látszik, van egy érzékeny, jószívű, együttérző énje.
- Kisfiú vagy kislány? - törte meg a csendet a liftben Beckett, miközben oldalra sandítva látta, hogy az író még mindig átszellemülten mosolyog.
- Kislány. Én vittem be őket a kórházba. Pont itt voltam, amikor Evelyn telefonált, hogy elfolyt a magzatvíz és sűrűsödnek a fájásai, a mentő meg elakadt a csúcsforgalomban. Izgalmas délután volt - vigyorodott el az emlék hatására. - Majdnem a Ferrariban született meg a baba!
- Látom, élvezted a helyzetet.
- Hát, hogy őszinte legyek, most már nevetek rajta, de akkor rendesen be voltam rezelve. Addig sosem éreztem, hogy eluralkodhat rajtam a pánik, de akkor attól féltem legjobban, hogy az idegességtől valami hülyeséget csinálok, és baja lesz a babának vagy az anyának. Nem tudom mi lett volna, ha nem érünk időben a kórházba! - merengett a távolba, és már nyoma sem volt a jókedvének.
- Hidd el Castle, megoldottad volna!
- Gondolod? - nézett a nőre csodálkozva. Nem történt meg gyakran, hogy Kate nyíltan megdicsérte vagy elismerte volna, leginkább csak egy élcelődés közepette hallott tőle ilyen bókot. Annak ellenére, hogy Kate árulkodó tekintetéből mindig tudta, amikor kivívta az elismerését, jólesett neki, hogy most ki is mondta, ráadásul minden felhang nélkül.
- Még nem láttalak olyan helyzetben, amiből ne tudtál volna jól kijönni - fordult felé Beckett, és egyenesen a szemébe nézett. Tekintetében nem volt évődés vagy gúny, csak őszinte csodálat.
- Kösz - jött zavarba az író. Még sosem nézett rá így Kate. - De tudd, hogy tényleg be voltam rezelve.
Kate csak mosolygott. Elképzelte az izgalmat, amit Castle átélt, de meg volt róla győződve, hogy ha szükség lett volna rá, egy gyereket is a világra tudott volna segíteni.
Amikor Beckett meglátta Cecily Gray-t, arra gondolt, a nő tökéletes megtestesítője a komoly, felelősségteljes titkárnőkről való elképzelésünknek. Ötven körüli nő, szolid eleganciával: szürke jó szabású kosztüm barackszínű zsabós blúzzal, szép, de nem hivalkodó ékszer, tökéletes smink és frizura.
- Üdvözlöm Beckett nyomozó! - szólt hivatalos hangon a nyomozó felé, aztán egy apró, barátságos mosollyal Castle felé. - Richard! Örülök, hogy látlak!
- Ms. Gray, szeretnénk feltenni önnek néhány kérdést - irányította vissza a nő figyelmét Beckett.
- Természetesen. Menjünk a tárgyalóba! - mondta, mintha már várta volna a beszélgetést.
- A kollégái már kihallgattak a ... tragédia napján - mondta szomorúan. Beckett figyelmét nem kerülte el, hogy a nő nem akarta kimondani a gyilkosság szót. A könyvkiadó alapítása óta itt dolgozott a titkárnő, valószínűleg nagyon megviselték a történtek, és nem akarja kiadni a főnöke titkait, de nem akarja akadályozni a nyomozást sem.
- Cecily! Nem akarjuk megsérteni George emlékét, de tudnunk kell minden kapcsolatáról, ami veszélyt jelenthetett az életére - vette át a szót Castle, amit Kate nem bánt. Talán egy ismerősben jobban megbízik a nő, és könnyebben megnyílik.
- A válás után nem sokkal volt egy szeretője néhány hónapig. Amint független férfi lett, az a kis színésznő kivetette rá a hálóját. Samantha Bell a művészneve, bár nem hiszem, hogy valaha művésznevet kell használnia, olyan pocsék színésznő. Az igazi nevét nem tudom, de szerintem ír származású. Feltűnően magas, fehér bőrű, vöröses hajú, szeplős nő. Igazi gátlástalan, hisztis fúria. George a válás után teljesen maga alatt volt - sóhajtott a nő az emlékek hatására. - Többen is figyelmeztettük, hogy Samantha csak az ismertségét és a vagyonát akarja kihasználni, hogy befusson a Brodway-n, de magányos volt, szeretetre vágyott, ezért nem hallgatott ránk. A nő teljesen levette a lábáról. Aztán két héttel ezelőtt George váratlanul ért haza. - Cecily elhallgatott. Fájt, hogy el kell mesélnie a történteket, ami George számára olyan megalázó volt. Weaver papíron a főnöke volt. Bár fiatalon ismerkedtek meg, soha nem volt köztük szerelem, csak őszinte barátság. - Túl váratlanul. Samantha-t a saját ágyában találta egy fiatal feltörekvő íróval, akinek a kéziratát éppen aznap utasította el. Azt hitte, hogy a férfi azzal akart bosszút állni az elutasításért, hogy elcsábította Samantha-t. Csak később jött rá, hogy akkor még meg sem kapta a férfi az elutasító levelet, és hogy a nő és az író régóta egy pár. Gondolhatják mennyire megcsalva és kihasználva érezte magát!
- Mit tett ezután Mr. Weaver? - kérdezte együttérzőn Beckett.
- Kidobta Samantha-t, de a nő még napokig idejárt és próbálta visszakönyörögni magát. Aztán mintha elvágták volna, egyszer csak nem jött többet.
- Miért gondolod, hogy veszélyes lehetett George-ra? - kérdezte Castle.
- Az utolsó alkalommal, hogy itt volt, történt valami az irodában. Nem tudom mi, de amikor elment olyan düh tombolt a tekintetében, mint egy őrültnek. Szinte féltem tőle. Kérdeztem George-t, hogy mi történt, de csak megrázta a fejét, nem árulta el, de láttam rajta, hogy nagyon zaklatott és magába roskadt.
A beszélgetést Beckett telefoncsörgése zavarta meg. Elnézést kért, felállt, miközben felvette a készüléket, amin Esposito neve jelent meg.
- Szia Beckett. Az író, akinek a kéziratában a tűkilövő szerkezet ábrája szerepel, bizonyos Marty Knoll. Másfél hete kapta meg az elutasító levelet Weaver-től, és fogózkodj meg, - tartott egy kis hatásszünetet - egy héttel ezelőtt öngyilkos lett. Azt mondják volt egy színésznő barátnője, de néhány nappal ezelőtt összepakolta a cuccait, és elköltözött.
Castle figyelte Kate reakcióit, ahogy Javi jelentését hallgatja. Látta megjelenni szemöldökei között a két kis ráncot, aztán szemében kigyúlni a felismerés lángját.
- Kösz Espo! Kérlek nézz utána a barátnőnek! A művészneve valószínűleg Samantha Bell - mondta elégedetten, mint aki már látja az alagút végét. A titkárnőhöz fordult, és elé tette a biztonsági kamera képét. - Ms. Gray, felismeri ezen a képen Samantha Bell-t?
A nő egy darabig bizonytalanul nézte a rossz minőségű felvételt, amin csak félig látszott a nő arca, amint éppen belép Weaver lakásába, aztán egyszer csak a képre bökött. - Igen, ő az. Amikor utoljára itt járt, letörött a kisujjáról a műköröm. Emlékszem, hogy alig hogy elment, a takarító megtalálta George irodájában, és azon viccelődött, hogy már csak egy törött karmú vadmacska a nő.
Beckett és Castle a képre nézett, amelyen jól látható volt, amint a szobalánynak öltözött nő tenyerével megtámaszkodik az ajtón, miközben a másik kezével nyitja a zárat. Jól kivehetők voltak a hosszú, mintás műkörmök, kivéve a kisujjat, ami csupaszon, röviden árulkodott a besurranó személyéről.
- Köszönjük Ms. Gray, nagyon sokat segített - búcsúzott el Beckett a nőtől, és már adta is ki telefonján az elfogatóparancsot Samantha Bell ellen.
Castle is gyorsan elköszönt, és futott Beckett után, aki már a lift előtt járt,és éppen zsebre tette a telefonját.
- Megosztanád velem is? - kérte kicsit sértetten az író. Tudta, hogy Espo valami lényeges dolgot mondott Beckettnek, de mivel ő nem hallotta, ezért nem tudta összerakni a kirakó darabjait.
- Mi az? Még nem találtad ki? - cukkolta Kate gonosz kis mosollyal.
- Vannak elméleteim, de mindig azt mondod, maradjak a tényeknél! De hogy maradjak a tényeknél, ha nem osztod meg velem őket? - duzzogott a férfi, miközben beszálltak a liftbe.
Kate szívesen meghallgatta volna a férfi eszement ötleteit, mivel azonban ezt nem akarta az orrára kötni, inkább beszámolt neki Espo jelentéséről. - Ennyi tény elég? - kérdezte incselkedve.
- Á! A jó öreg bosszú! - kiáltott fel Castle, Kate pedig mosolyogva állapította meg újra, mennyire szereti a férfi szemében megcsillanó fényt, amikor rájön egy ügy megoldására.
- Ne számíts lukulluszi lakomára! - figyelmeztette Kate, amikor látta a férfi vágyakozó tekintetét.
Castle arcán átsuhant a csalódás amikor meglátta a krumpliból, sárgarépából, almából, sajtból és párolt csirkemellből készült ételt, de aztán felülkerekedett optimista énje, és kezébe véve a műanyag villát falatozni kezdett.
- Hát, nem lukulluszi, de finom, - kapott be jóízűen egy húsfalatkát - és már hús is van benne. Te nem eszel? - nézett a parkolóból kitolató nőre.
- Majd ha beszéltünk Weaver titkárnőjével. Te pedig lassabban egyél - dorgálta meg az egyik falatot a másik után gyorsan bekapó férfit. - Nem szeretném, ha rosszul lennél!
- Az autót félted vagy engem? - fordult kérdő tekintettel Kate felé, és kimondottan élvezte, hogy zavarba tudta hozni, amiről az arcán megjelenő halvány pír tanúskodott.
- Az autót is sajnálnám, de téged jobban. - Tudta, hogy Castle egyértelmű választ akart kicsikarni, de nem akart lovat adni alá azzal, hogy bevallja, mennyire félti.
A férfi már a közben langyossá váló teát kortyolgatta, amikor beléptek a kiadó épületébe.
- Beckett nyomozó! Mr. Castle! - üdvözölte őket udvariasan a portás. - Tehetek önökért valamit?
- Kösz John, csak Cecily-vel akarunk beszélni - mondta barátian Castle a férfinak. - Evelyn és a pici jól vannak?
A kérdésre fülig mosolyodott a fiatal fekete portás, és büszkén újságolta, hogy már egy hónapos a pici, de már egy kilót gyarapodott a súlya, és már rájuk mosolyog. - Mr. Castle szeretném még egyszer megköszönni a csodálatos ajándékait! Igazán nagylelkű volt velünk! - tette hozzá hálás tekintettel.
- Ugyan John! Maguk jó emberek, megérdemlik, és nekem is öröm a maguk boldogsága - ölelte meg a férfit. - Mondja meg Evelyn-nek, hogy üdvözlöm, és ha valamiben segíteni kell, csak szóljon bátran! - búcsúzott el a portástól, és csatlakozott a lift előtt meglepetten álldogáló Beckett-hez, aztán mintha mi sem történt volna, a poharat a szemetesbe dobta, és megnyomta a lift hívógombját.
Kate nem is értette, miért lepődött meg. Tudta, hogy Castle amellett, hogy néha önző, egoista seggfejnek látszik, van egy érzékeny, jószívű, együttérző énje.
- Kisfiú vagy kislány? - törte meg a csendet a liftben Beckett, miközben oldalra sandítva látta, hogy az író még mindig átszellemülten mosolyog.
- Kislány. Én vittem be őket a kórházba. Pont itt voltam, amikor Evelyn telefonált, hogy elfolyt a magzatvíz és sűrűsödnek a fájásai, a mentő meg elakadt a csúcsforgalomban. Izgalmas délután volt - vigyorodott el az emlék hatására. - Majdnem a Ferrariban született meg a baba!
- Látom, élvezted a helyzetet.
- Hát, hogy őszinte legyek, most már nevetek rajta, de akkor rendesen be voltam rezelve. Addig sosem éreztem, hogy eluralkodhat rajtam a pánik, de akkor attól féltem legjobban, hogy az idegességtől valami hülyeséget csinálok, és baja lesz a babának vagy az anyának. Nem tudom mi lett volna, ha nem érünk időben a kórházba! - merengett a távolba, és már nyoma sem volt a jókedvének.
- Hidd el Castle, megoldottad volna!
- Gondolod? - nézett a nőre csodálkozva. Nem történt meg gyakran, hogy Kate nyíltan megdicsérte vagy elismerte volna, leginkább csak egy élcelődés közepette hallott tőle ilyen bókot. Annak ellenére, hogy Kate árulkodó tekintetéből mindig tudta, amikor kivívta az elismerését, jólesett neki, hogy most ki is mondta, ráadásul minden felhang nélkül.
- Még nem láttalak olyan helyzetben, amiből ne tudtál volna jól kijönni - fordult felé Beckett, és egyenesen a szemébe nézett. Tekintetében nem volt évődés vagy gúny, csak őszinte csodálat.
- Kösz - jött zavarba az író. Még sosem nézett rá így Kate. - De tudd, hogy tényleg be voltam rezelve.
Kate csak mosolygott. Elképzelte az izgalmat, amit Castle átélt, de meg volt róla győződve, hogy ha szükség lett volna rá, egy gyereket is a világra tudott volna segíteni.
Amikor Beckett meglátta Cecily Gray-t, arra gondolt, a nő tökéletes megtestesítője a komoly, felelősségteljes titkárnőkről való elképzelésünknek. Ötven körüli nő, szolid eleganciával: szürke jó szabású kosztüm barackszínű zsabós blúzzal, szép, de nem hivalkodó ékszer, tökéletes smink és frizura.
- Üdvözlöm Beckett nyomozó! - szólt hivatalos hangon a nyomozó felé, aztán egy apró, barátságos mosollyal Castle felé. - Richard! Örülök, hogy látlak!
- Ms. Gray, szeretnénk feltenni önnek néhány kérdést - irányította vissza a nő figyelmét Beckett.
- Természetesen. Menjünk a tárgyalóba! - mondta, mintha már várta volna a beszélgetést.
- A kollégái már kihallgattak a ... tragédia napján - mondta szomorúan. Beckett figyelmét nem kerülte el, hogy a nő nem akarta kimondani a gyilkosság szót. A könyvkiadó alapítása óta itt dolgozott a titkárnő, valószínűleg nagyon megviselték a történtek, és nem akarja kiadni a főnöke titkait, de nem akarja akadályozni a nyomozást sem.
- Cecily! Nem akarjuk megsérteni George emlékét, de tudnunk kell minden kapcsolatáról, ami veszélyt jelenthetett az életére - vette át a szót Castle, amit Kate nem bánt. Talán egy ismerősben jobban megbízik a nő, és könnyebben megnyílik.
- A válás után nem sokkal volt egy szeretője néhány hónapig. Amint független férfi lett, az a kis színésznő kivetette rá a hálóját. Samantha Bell a művészneve, bár nem hiszem, hogy valaha művésznevet kell használnia, olyan pocsék színésznő. Az igazi nevét nem tudom, de szerintem ír származású. Feltűnően magas, fehér bőrű, vöröses hajú, szeplős nő. Igazi gátlástalan, hisztis fúria. George a válás után teljesen maga alatt volt - sóhajtott a nő az emlékek hatására. - Többen is figyelmeztettük, hogy Samantha csak az ismertségét és a vagyonát akarja kihasználni, hogy befusson a Brodway-n, de magányos volt, szeretetre vágyott, ezért nem hallgatott ránk. A nő teljesen levette a lábáról. Aztán két héttel ezelőtt George váratlanul ért haza. - Cecily elhallgatott. Fájt, hogy el kell mesélnie a történteket, ami George számára olyan megalázó volt. Weaver papíron a főnöke volt. Bár fiatalon ismerkedtek meg, soha nem volt köztük szerelem, csak őszinte barátság. - Túl váratlanul. Samantha-t a saját ágyában találta egy fiatal feltörekvő íróval, akinek a kéziratát éppen aznap utasította el. Azt hitte, hogy a férfi azzal akart bosszút állni az elutasításért, hogy elcsábította Samantha-t. Csak később jött rá, hogy akkor még meg sem kapta a férfi az elutasító levelet, és hogy a nő és az író régóta egy pár. Gondolhatják mennyire megcsalva és kihasználva érezte magát!
- Mit tett ezután Mr. Weaver? - kérdezte együttérzőn Beckett.
- Kidobta Samantha-t, de a nő még napokig idejárt és próbálta visszakönyörögni magát. Aztán mintha elvágták volna, egyszer csak nem jött többet.
- Miért gondolod, hogy veszélyes lehetett George-ra? - kérdezte Castle.
- Az utolsó alkalommal, hogy itt volt, történt valami az irodában. Nem tudom mi, de amikor elment olyan düh tombolt a tekintetében, mint egy őrültnek. Szinte féltem tőle. Kérdeztem George-t, hogy mi történt, de csak megrázta a fejét, nem árulta el, de láttam rajta, hogy nagyon zaklatott és magába roskadt.
A beszélgetést Beckett telefoncsörgése zavarta meg. Elnézést kért, felállt, miközben felvette a készüléket, amin Esposito neve jelent meg.
- Szia Beckett. Az író, akinek a kéziratában a tűkilövő szerkezet ábrája szerepel, bizonyos Marty Knoll. Másfél hete kapta meg az elutasító levelet Weaver-től, és fogózkodj meg, - tartott egy kis hatásszünetet - egy héttel ezelőtt öngyilkos lett. Azt mondják volt egy színésznő barátnője, de néhány nappal ezelőtt összepakolta a cuccait, és elköltözött.
Castle figyelte Kate reakcióit, ahogy Javi jelentését hallgatja. Látta megjelenni szemöldökei között a két kis ráncot, aztán szemében kigyúlni a felismerés lángját.
- Kösz Espo! Kérlek nézz utána a barátnőnek! A művészneve valószínűleg Samantha Bell - mondta elégedetten, mint aki már látja az alagút végét. A titkárnőhöz fordult, és elé tette a biztonsági kamera képét. - Ms. Gray, felismeri ezen a képen Samantha Bell-t?
A nő egy darabig bizonytalanul nézte a rossz minőségű felvételt, amin csak félig látszott a nő arca, amint éppen belép Weaver lakásába, aztán egyszer csak a képre bökött. - Igen, ő az. Amikor utoljára itt járt, letörött a kisujjáról a műköröm. Emlékszem, hogy alig hogy elment, a takarító megtalálta George irodájában, és azon viccelődött, hogy már csak egy törött karmú vadmacska a nő.
Beckett és Castle a képre nézett, amelyen jól látható volt, amint a szobalánynak öltözött nő tenyerével megtámaszkodik az ajtón, miközben a másik kezével nyitja a zárat. Jól kivehetők voltak a hosszú, mintás műkörmök, kivéve a kisujjat, ami csupaszon, röviden árulkodott a besurranó személyéről.
- Köszönjük Ms. Gray, nagyon sokat segített - búcsúzott el Beckett a nőtől, és már adta is ki telefonján az elfogatóparancsot Samantha Bell ellen.
Castle is gyorsan elköszönt, és futott Beckett után, aki már a lift előtt járt,és éppen zsebre tette a telefonját.
- Megosztanád velem is? - kérte kicsit sértetten az író. Tudta, hogy Espo valami lényeges dolgot mondott Beckettnek, de mivel ő nem hallotta, ezért nem tudta összerakni a kirakó darabjait.
- Mi az? Még nem találtad ki? - cukkolta Kate gonosz kis mosollyal.
- Vannak elméleteim, de mindig azt mondod, maradjak a tényeknél! De hogy maradjak a tényeknél, ha nem osztod meg velem őket? - duzzogott a férfi, miközben beszálltak a liftbe.
Kate szívesen meghallgatta volna a férfi eszement ötleteit, mivel azonban ezt nem akarta az orrára kötni, inkább beszámolt neki Espo jelentéséről. - Ennyi tény elég? - kérdezte incselkedve.
- Á! A jó öreg bosszú! - kiáltott fel Castle, Kate pedig mosolyogva állapította meg újra, mennyire szereti a férfi szemében megcsillanó fényt, amikor rájön egy ügy megoldására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése