Castle, és az ő ötletei - mosolyodott el önkéntelenül, aztán elgondolkodó tekintete az üresen várakozó széken állapodott meg.
Beckett áttanulmányozta a bankszámlákat és a Weaver utolsó hónapjának fontosabb eseményeit, utazásait tartalmazó listát. Elismerően bólintott a nyomozóra, mert látta, hogy a jegyzék alapos, Javi kiemelte az általa fontosnak vagy érdekesnek tartott pénzmozgásokat és utazásokat.-
- Szép munka - nézett fel a papírokból. Lelkiismeret furdalása volt. Amíg ők Castle-nél vacsoráztak és kedélyesen beszélgettek, a két fiú komoly munkát végzett, sőt, olyan dolgoknak is utána néztek, amit nem kaptak feladatul. - Nézz utána, ennek a THG nevű cégnek, miért fizetett rendszeresen ekkora összeget nekik a magánszámlájáról Weaver!
- Oké - jelent meg egy apró mosoly a nyomozó arcán. Az elmúlt napok feszültsége után felüdülés volt, hogy Beckett megdicsérte.
A délelőtt azzal telt, hogy a lehető legtöbb információt próbálták kideríteni az írókról, a titokzatos THG nevű cégről, és Weaver utazásainak céljáról. Délben néhány kínai ételdoboz társaságában összesítették a fiúkkal az eddig talált információkat, de Beckett elégedetlen volt. Úgy érezte, a fehér táblán csak a kérdőjelek száma nőtt, és nem kerültek egy lépéssel sem közelebb a megoldáshoz. Ráadásul Gates egyre gyakrabban nézett feléjük az irodája ablakán át, eredményt sürgető tekintettel.
Kate egyedül ült a tábla előtt, szemét járatta a képeken és a feliratokon. Ryan és Espo egy ideig az íróasztaluknál ülve figyelték az elgondolkodó nőt, aztán Javi intett a fejével, és lassan Beckett mellé sétáltak.
- Hogy van az ötletgyárosunk? Nem gyógyult még meg? - kérdezte Javi merészen, Ryan éppen csak fel mert pillantani a papírjaiból, arra számítva, hogy Beckett az összes elfojtott haragját és bánatát rájuk zúdítja, de mindketten meglepődtek, mert a nő nyugodtan feléjük fordult, és minden indulat nélkül válaszolt.
- Lanie helyretette az este - mondta kicsit kétértelműen. Amikor eljöttünk már jobban volt, de nem hiszem, hogy számíthatunk a fantazmagóriáira.
A két fiú egymásra pillantott. Már végképp nem értettek semmit. Beckett, és a Castle-lel való kapcsolata teljesen kiszámíthatatlan volt a számukra.
- Beckett nyomozó! - zavarta meg a beállt csendet Gates kapitány ellentmondást nem tűrő hangja.
Kate égnek emelte a tekintetét, és elindult az oroszlán barlangjába, felkészülve az elégedetlen megjegyzésekre. Belépett az irodába, és a kapitány asztala előtt állva lényegre törően összefoglalta a nyomozás eddigi eredményeit. Gates, kezével a szemüvegét forgatva, összehúzott szemekkel, figyelmesen hallgatta a beszámolót, aztán amikor Beckett befejezte, hátradőlt a székében.
- Az előbb érdeklődött a polgármester az ügyről. Úgy gondolja, hogy ezzel kiszúrhatom a szemét? - szinte sütöttek a szavai. - Szedje össze magát Beckett nyomozó, mert magától ennél többet várok! Vagy az árnyéka nélkül már nem is képes kiemelkedő teljesítményre?
- Asszonyom! Ön is tudja, hogy az egyik legjobb nyomozója vagyok - mondta Kate keményen a nő szemébe nézve. - De elismerem, Mr. Castle-lel jobb csapatot alkotunk, mint nélküle. Az ő ötletei - bár sokszor regénybe illők - számtalanszor segítették át a nyomozást egy-egy holtponton.
Beckett maga is meglepődött, milyen hévvel védte meg Castle-t, de lassan úgy érezte, hogy a férfi nélkül csak fél ember, és most is hiányzott a nyomozásnál.
- Ha ennyire a segítségükre van, akkor most miért nincs itt? Nem mintha nem tudnám elképzelni az őrsömet a lábatlankodása nélkül - tette hozzá.
- Beteg, asszonyom.
- Á! Szóval megártott neki a hosszú hajú barnaság! - gúnyolódott.
A tudat, hogy mit gondolhat Gates Castle-ről, és mit gondolt sokáig ő maga is, keserűséggel töltötte el Katet, és a kelleténél indulatosabban válaszolt.
- A romlott kagyló ártott meg neki - emelte fel mérgesen a hangját.
Gates felhúzta a szemöldökét, meglepődve nézett a nyomozóra, és csak néhány másodperc múlva szólalt meg.
- Menjen! Nézze meg jobban van-e már, kaparja össze, és ha gondolkodni tud, akkor nem érdekel mennyire van rosszul, itt akarom látni a maguk csoda fehér táblája előtt! Már csak az hiányzik, hogy a polgármester még azért is engem hibáztasson, hogy kimarad a kedvenc kis írócskája az ügyből holmi romlott kagyló miatt! - mondta, aztán csak intett Beckettnek, hogy mehet.
Kate csodálkozó arccal lépett ki az irodából, és szembe találta magát Ryan-ék kérdő, értetlen tekintetével.
- Azt akarja, hogy Castle itt legyen az őrsön, és zúdítsa ránk az ötleteit - mondta Kate, miközben egy kis mosoly suhant át az arcán.
- Mi? - kérdezték a fiúk egyszerre. - Mit adtál be neki Beckett? - kérdezte cinkosan Espo, mire a nő elfordult, hogy ne lássák az arcára kiülő sejtelmes mosolyt.
- El kell mennem érte, ha tud járni, akkor be kell hoznom - mondta komolyságot erőltetve magára, felkapta a kabátját, és már száguldott is a lifthez. Végre valami indok, amiért felkeresheti az írót! Sőt parancsba kapta, hogy látogassa meg! Olyan önfeledten igyekezett, hogy észre sem vette, Ryan és Esposito karba tett kézzel, megkönnyebbült mosollyal bámultak utána, ahogy azt sem látta, hogy Gates kapitány az irodája ablakánál állva elégedetten bólintott egyet, amikor belépett a liftbe, mintha minden a terveinek megfelelően alakult volna.
Castle fejében sokáig visszhangzottak anyja szavai: "Hallgass a szívedre!". Aztán egyik pillanatról a másikra elméje megadta magát kimerült testének, és mély, pihentető álomba zuhant. Amikor felébredt meglepve látta, hogy a sötétítőfüggöny szövésein utat tör magának a kinti erős napsugárzás. A hányinger eltűnését hálás sóhajjal vette tudomásul. Tíz perc múlva felfrissülten és korgó gyomorral lépett ki a zuhany alól. Megtörölközött, a törölközőt a derekára csavarta és a mosdókagylóhoz lépett, hogy fogat mosson. Amikor meglátta magát a tükörben ledermedt a látványtól. Haja vizes tincsei a szélrózsa minden irányába meredeztek, arca nyúzott és sápadt volt, állát sűrű borosta fedte, szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. - Hú, de ramatyul festek! Nem csoda, ha Kate nem ájul el tőlem - gondolta lehangoltan. Hirtelen maga előtt látta a nő igéző tekintetét, érezte finom ujjainak érintését. Önkéntelenül behunyta a szemét, és orrában érezte a bódító cseresznyeillatot. Amikor kinyitotta a szemét, és szembenézett saját képmásával, egy pillanat alatt döntött. Tudta, mit súg a szíve.
Martha csodálkozva szemlélte fia átalakulását. Nyoma sem volt a rosszullétnek, az elesettségnek, nyúzott volt, mégis friss és tettre kész. Magában mosolyogva állapította meg, hogy okos az ő fia, és a szívére hallgatott. Anyai ösztönei soha nem csapták be, most is biztos volt benne, hogy harcolni fog a szerelemért, Kate-ért. Csak az bosszantotta, hogy egyáltalán nem tudott neki parancsolni. Nem maradt pizsamában, nem feküdt le, és mindenáron omlettet akart reggelizni. Szerencsére ez utóbbiról nagy nehezen le tudta beszélni. Aztán csak azt hallotta, hogy kora délutánig egyfolytában telefonál, vagy húsz emberrel beszélt a dolgozószobájába zárkózva. Legnagyobb döbbenetére egyszer csak felkapta a kabátját és az ajtó felé indult.
- Richard Castle! Csak nem képzeled, hogy betegen elengedlek itthonról? - szólt utána Martha ellentmondást nem tűrően.
- Ne izgulj anya! Jól vagyok, és azt hiszem megoldottam Beckettnek George Weaver gyilkossági ügyét - mondta fülig érő, büszke mosollyal. - Még valaminek utána kell néznem, de ígérem, vacsorára itthon leszek! - azzal homlokon csókolta anyját, és mire a nő ellenkezésre nyitotta volna a száját, már el is viharzott.
Az asszony beletörődve a megváltoztathatatlanba sóhajtott egyet, és a kanapéra roskadt. Még egy óra múlva is a
zon töprengett, hogy ne szóljon-e Dr. Parish-nak, hogy megszökött a betege, amikor kopogtak. Először azt hitte, Richard nem vitt kulcsot, és jobb belátásra térve visszajött, de az ajtóban Kate Beckett nyomozó állt.
- Valami baj történt Richard-dal? - kérdezte rémülten, kezével a szívéhez kapva az asszony.
Beckett értetlenül nézett rá.
- Én Castle-höz jöttem, hogy jöjjön velem az őrsre, ha elég jól érzi magát - magyarázta, miközben érezte, hogy valami nincs rendben.
- Richard nincs itthon - sóhajtott Martha. - Azt hittem hozzád ment.
- Az őrsre nem jött - mondta Kate, és már az ő szemében is megjelent a félelem halvány fénye. A telefonjáért nyúlt, és az első helyre beállított számot hívta.
Kate egyedül ült a tábla előtt, szemét járatta a képeken és a feliratokon. Ryan és Espo egy ideig az íróasztaluknál ülve figyelték az elgondolkodó nőt, aztán Javi intett a fejével, és lassan Beckett mellé sétáltak.
- Hogy van az ötletgyárosunk? Nem gyógyult még meg? - kérdezte Javi merészen, Ryan éppen csak fel mert pillantani a papírjaiból, arra számítva, hogy Beckett az összes elfojtott haragját és bánatát rájuk zúdítja, de mindketten meglepődtek, mert a nő nyugodtan feléjük fordult, és minden indulat nélkül válaszolt.
- Lanie helyretette az este - mondta kicsit kétértelműen. Amikor eljöttünk már jobban volt, de nem hiszem, hogy számíthatunk a fantazmagóriáira.
A két fiú egymásra pillantott. Már végképp nem értettek semmit. Beckett, és a Castle-lel való kapcsolata teljesen kiszámíthatatlan volt a számukra.
- Beckett nyomozó! - zavarta meg a beállt csendet Gates kapitány ellentmondást nem tűrő hangja.
Kate égnek emelte a tekintetét, és elindult az oroszlán barlangjába, felkészülve az elégedetlen megjegyzésekre. Belépett az irodába, és a kapitány asztala előtt állva lényegre törően összefoglalta a nyomozás eddigi eredményeit. Gates, kezével a szemüvegét forgatva, összehúzott szemekkel, figyelmesen hallgatta a beszámolót, aztán amikor Beckett befejezte, hátradőlt a székében.
- Az előbb érdeklődött a polgármester az ügyről. Úgy gondolja, hogy ezzel kiszúrhatom a szemét? - szinte sütöttek a szavai. - Szedje össze magát Beckett nyomozó, mert magától ennél többet várok! Vagy az árnyéka nélkül már nem is képes kiemelkedő teljesítményre?
- Asszonyom! Ön is tudja, hogy az egyik legjobb nyomozója vagyok - mondta Kate keményen a nő szemébe nézve. - De elismerem, Mr. Castle-lel jobb csapatot alkotunk, mint nélküle. Az ő ötletei - bár sokszor regénybe illők - számtalanszor segítették át a nyomozást egy-egy holtponton.
Beckett maga is meglepődött, milyen hévvel védte meg Castle-t, de lassan úgy érezte, hogy a férfi nélkül csak fél ember, és most is hiányzott a nyomozásnál.
- Ha ennyire a segítségükre van, akkor most miért nincs itt? Nem mintha nem tudnám elképzelni az őrsömet a lábatlankodása nélkül - tette hozzá.
- Beteg, asszonyom.
- Á! Szóval megártott neki a hosszú hajú barnaság! - gúnyolódott.
A tudat, hogy mit gondolhat Gates Castle-ről, és mit gondolt sokáig ő maga is, keserűséggel töltötte el Katet, és a kelleténél indulatosabban válaszolt.
- A romlott kagyló ártott meg neki - emelte fel mérgesen a hangját.
Gates felhúzta a szemöldökét, meglepődve nézett a nyomozóra, és csak néhány másodperc múlva szólalt meg.
- Menjen! Nézze meg jobban van-e már, kaparja össze, és ha gondolkodni tud, akkor nem érdekel mennyire van rosszul, itt akarom látni a maguk csoda fehér táblája előtt! Már csak az hiányzik, hogy a polgármester még azért is engem hibáztasson, hogy kimarad a kedvenc kis írócskája az ügyből holmi romlott kagyló miatt! - mondta, aztán csak intett Beckettnek, hogy mehet.
Kate csodálkozó arccal lépett ki az irodából, és szembe találta magát Ryan-ék kérdő, értetlen tekintetével.
- Azt akarja, hogy Castle itt legyen az őrsön, és zúdítsa ránk az ötleteit - mondta Kate, miközben egy kis mosoly suhant át az arcán.
- Mi? - kérdezték a fiúk egyszerre. - Mit adtál be neki Beckett? - kérdezte cinkosan Espo, mire a nő elfordult, hogy ne lássák az arcára kiülő sejtelmes mosolyt.
- El kell mennem érte, ha tud járni, akkor be kell hoznom - mondta komolyságot erőltetve magára, felkapta a kabátját, és már száguldott is a lifthez. Végre valami indok, amiért felkeresheti az írót! Sőt parancsba kapta, hogy látogassa meg! Olyan önfeledten igyekezett, hogy észre sem vette, Ryan és Esposito karba tett kézzel, megkönnyebbült mosollyal bámultak utána, ahogy azt sem látta, hogy Gates kapitány az irodája ablakánál állva elégedetten bólintott egyet, amikor belépett a liftbe, mintha minden a terveinek megfelelően alakult volna.
Castle fejében sokáig visszhangzottak anyja szavai: "Hallgass a szívedre!". Aztán egyik pillanatról a másikra elméje megadta magát kimerült testének, és mély, pihentető álomba zuhant. Amikor felébredt meglepve látta, hogy a sötétítőfüggöny szövésein utat tör magának a kinti erős napsugárzás. A hányinger eltűnését hálás sóhajjal vette tudomásul. Tíz perc múlva felfrissülten és korgó gyomorral lépett ki a zuhany alól. Megtörölközött, a törölközőt a derekára csavarta és a mosdókagylóhoz lépett, hogy fogat mosson. Amikor meglátta magát a tükörben ledermedt a látványtól. Haja vizes tincsei a szélrózsa minden irányába meredeztek, arca nyúzott és sápadt volt, állát sűrű borosta fedte, szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. - Hú, de ramatyul festek! Nem csoda, ha Kate nem ájul el tőlem - gondolta lehangoltan. Hirtelen maga előtt látta a nő igéző tekintetét, érezte finom ujjainak érintését. Önkéntelenül behunyta a szemét, és orrában érezte a bódító cseresznyeillatot. Amikor kinyitotta a szemét, és szembenézett saját képmásával, egy pillanat alatt döntött. Tudta, mit súg a szíve.
Martha csodálkozva szemlélte fia átalakulását. Nyoma sem volt a rosszullétnek, az elesettségnek, nyúzott volt, mégis friss és tettre kész. Magában mosolyogva állapította meg, hogy okos az ő fia, és a szívére hallgatott. Anyai ösztönei soha nem csapták be, most is biztos volt benne, hogy harcolni fog a szerelemért, Kate-ért. Csak az bosszantotta, hogy egyáltalán nem tudott neki parancsolni. Nem maradt pizsamában, nem feküdt le, és mindenáron omlettet akart reggelizni. Szerencsére ez utóbbiról nagy nehezen le tudta beszélni. Aztán csak azt hallotta, hogy kora délutánig egyfolytában telefonál, vagy húsz emberrel beszélt a dolgozószobájába zárkózva. Legnagyobb döbbenetére egyszer csak felkapta a kabátját és az ajtó felé indult.
- Richard Castle! Csak nem képzeled, hogy betegen elengedlek itthonról? - szólt utána Martha ellentmondást nem tűrően.
- Ne izgulj anya! Jól vagyok, és azt hiszem megoldottam Beckettnek George Weaver gyilkossági ügyét - mondta fülig érő, büszke mosollyal. - Még valaminek utána kell néznem, de ígérem, vacsorára itthon leszek! - azzal homlokon csókolta anyját, és mire a nő ellenkezésre nyitotta volna a száját, már el is viharzott.
Az asszony beletörődve a megváltoztathatatlanba sóhajtott egyet, és a kanapéra roskadt. Még egy óra múlva is a
zon töprengett, hogy ne szóljon-e Dr. Parish-nak, hogy megszökött a betege, amikor kopogtak. Először azt hitte, Richard nem vitt kulcsot, és jobb belátásra térve visszajött, de az ajtóban Kate Beckett nyomozó állt.
- Valami baj történt Richard-dal? - kérdezte rémülten, kezével a szívéhez kapva az asszony.
Beckett értetlenül nézett rá.
- Én Castle-höz jöttem, hogy jöjjön velem az őrsre, ha elég jól érzi magát - magyarázta, miközben érezte, hogy valami nincs rendben.
- Richard nincs itthon - sóhajtott Martha. - Azt hittem hozzád ment.
- Az őrsre nem jött - mondta Kate, és már az ő szemében is megjelent a félelem halvány fénye. A telefonjáért nyúlt, és az első helyre beállított számot hívta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése