- Mi van, ha mégis van ott valami? - nézett vissza a sziklafalra, és sejtette, hogy Kate sóhajtva az égre emeli a tekintetét.
- Gyere, van fontosabb dolgunk is, mint egy víz alatti folt rejtélyének kiderítése! Beszélnünk kell Andrew-val és a seriffel is.
Miután megszárítkoztak felöltöztek, és a visszaindultak a telepre.
A férfi még várt egy kicsit, leengedte szeme elől a távcsövet, és csak akkor hagyta el a fedezékül szolgáló fát az erdőszélen, amikor egészen biztos volt abban, hogy a nyomozónő és az író nem láthatja meg. Nem az ösvényen tért vissza házakhoz, így a saját rönkháza hátsó bejáratához érkezett vissza, így senki nem vette észre sem a távozását, sem az érkezését. A tóparton nem hallotta, miről beszélgetnek, de látta, hogy találtak valamit. Megfordult a fejében, hogy odaoson a ruháikhoz, és megnézi, hogy miért váltak izgatottá a tölgyfa mellett, de nem merte megkockáztatni, hogy a vízből esetleg észreveszik. Ha tudta volna előre, hogy olyan sokáig lesznek a lezúduló víz mögött, akkor biztos elhagyta volna a rejtekhelyét, de nem bánta, hogy nem kockáztatott, a poloska segítségével talán kellő információhoz jut. Belépett a hűvös ház félhomályába, és azonnal az asztalához ment, ahol a lehallgatóberendezés állt. Feltette a fejhallgatót, miközben arra gondolt, mégsem volt hasztalan, hogy szülei ráerőltették a műszaki pályát, amihez neki semmi ambíciója nem volt. A finomhangolás után szinte tökéletesen hallotta a két ember hangját, de bosszúságára csak ugratták egymást perceken keresztül, hogy ki úszik jobban, végül a nő azt mondta, menjenek át Andrew-hoz. Csalódottan állt fel, miközben levette a fejhallgatót, és az ablakhoz lépett. Látta, ahogy a pár a rózsák szegélyezte úton Andrew háza felé tart, miközben a nő telefonált. Összehúzott szemmel próbált fókuszálni a férfi kezében tartott kis zacskóra, de ilyen távolságból azt sem látta, van-e benne valami. Már átkozta magát, amiért nem nézte meg a parton, hogy mit találtak.
- Menj csak előre - mondta Kate Castle-nek - én még elintézek valamit.
Miután a férfi bekopogott a házba, és Elisabeth kedvesen beinvitálta, Kate Ryan-t hívta. Látta, hogy Castle még töprengő tekintettel visszanéz rá, aztán belépett az ajtón. Nem akarta, hogy a férfi meghallja, mire akarja megkérni a nyomozót.
- Szia Kevin! Megtennél nekem egy szívességet? Utána kellene nézni valaminek.
Miután Ryan megígérte, hogy este hívni fogja a kért információkkal, Kate aggódó tekintettel lépett be Andrew házába. Castle már jóízűen szívta egy szívószálon keresztül a frissen facsart citromból készült limonádét, Andrew mosolyogva ült vele szemben, mellette pedig Elisabeth, kezét férje combján pihentetve.
- Tudod drágám, élményszámba ment az első találkozásunk Richard-dal - nevette el magát az orvos. Az emlék felidézésének hatására Castle félrenyelte a hűsítő italt, és fuldokló köhögésbe kezdett.
- Elmesélné, Richard? - kérte az asszony, amikor Castle végre levegőhöz jutott. - Tudja, csak az ő variációját hallottam - nézett a férjére.
Az író zavarában megköszörülte a torkát. - Hát ... amm - keresgélte a szavakat kínjában. Fogalma sem volt, hogyan kerülhetné el, hogy beszámoljon egy gyönyörű, idegen asszonynak arról, hogyan húzkodta ki a fenekéből az orvos a kaktusztüskéket. Kétségbeesetten nézett a belépő Kate-re, de mintha az ő mosolyában is egy kis kárörvendést vélt volna felfedezni.
- Hidd el Elisabeth, az ő variációja nem lenne olyan élvezetes, mint Andrew-é volt - mentette meg Kate a helyzetet, mire Castle csodálkozva, és egyben hálásan nézett rá.
- Én már akkor láttam, hogy egymásnak vagytok teremtve - jegyezte meg az orvos elégedetten. - Úgy odavoltak egymásért, hogy csak úgy szikrázott körülöttük a levegő!
- Azt, hogy Castle odavolt értem, az senki előtt nem volt titok, na de én őérte... Na nem! - háborodott fel Kate fülig vörösödve, szemét a szőnyeg mintáira szegezve.
Castle érdeklődve húzta fel a szemöldökét. Akkoriban Kate úgy tett, mintha közömbös lenne iránta, folyamatosan ugratta, viccelődtek, nyomoztak, de úgy látszott, évődő barátságnál többet nem akar kettejük között. Vagy mégis akart, csak jól palástolta az érzelmeit?
- Ó kedvesem! Mindent elárult az arcod, amikor megláttad Rick-et meztelenül! - nevetett jóízűen a férfi. Nem hitte, hogy ennyi idő után titkolnia kellene azt a pillanatot, amin olyan jót derült akkoriban.
- Mi? - kapkodta a szemét az író Kate-ről az orvosra, majd vissza. - Engem? Mi ... mikor?
Kate érezte, hogy lángol az arca zavarában, de aztán arra gondolt, hogy most már elárulhatja a férfinek, hogy akkor sem volt közömbös neki, ezért egyenesen a szemébe nézett.
- Hát Castle, most már bevallhatom, valóban megmozgattad a fantáziám, amikor ott feküdtél hason az ágyamban egy szál bokszeralsóban, ami a térdhajlatodig le volt tolva! Igaz, egy kicsit rontotta az összképet, hogy a kaktusztüskék helyét barna jóddal fertőtlenítette Andrew!
Castle-ön kívül mindenki jóízűen nevetett Kate megjegyzésén, és az író meglepett ábrázatán.
- Szóval már akkor is megmozgattam a fantáziád? - húzta fel kérdőn a szemöldökét, de nem mosolygott.
Kate érezte a megbántottságot a hangjában, ezért jobbnak látta, ha látogatásuk eredeti céljára tereli a szót, ezért az orvoshoz fordult.
- Andrew! Mesélnél kicsit a birtokról, az örökösökről és nagyapád végrendeletéről?
A férfi arca elkomorult. A feleségére pillantott, aki szép, mandulavágású szemével biztatóan nézett rá és megszorította a kezét.
- Úgy gondolod, ezeknek köze lehet a történtekhez? - kérdezte hitetlenkedve.
- Még nem tudom, de furcsa, hogy néhány napon belül éppen itt történt gyilkosság, betörés, ezért jobb, ha utána járunk ennek a lehetőségnek is.
Értem - bólintott a férfi, vett egy nagy levegőt, és hozzákezdett. - Tudjátok, a nagyapám nem volt éppen feddhetetlen múltú ember. A családban azt rebesgették, hogy köze volt a századelő alvilágához. Senki nem tudta pontosan, mivel tett szert rövid idő alatt tetemes vagyonra, de szinte biztos, hogy nem törvényes úton. Amikor meghalt, felolvasták a végrendeletet, amiben mindent a két fiára, John-ra, a nagyapámra, és James bácsikámra hagyott. A végrendelethez azonban tartozott egy záradék, ami egy külön, zárt borítékban volt, és a nagyapám úgy rendelkezett, hogy csak akkor bonthatják fel, ha mindkét fia elmúlt huszonöt éves, erre viszont várniuk kellett még nyolc évet. Aznap, amikor eljött apám születésnapja, izgatottan várták az ügyvédet, de hiába. Előző este egy tragikus baleset áldozata lett, és a végrendeletet nem találták meg soha. Azóta is rejtély, hogy mit rejthetett a boríték. - Az orvos elhallhatott, és elmerengve nézett ki az ablakon.
- Volt a családon belül vita amiatt, hogy nem lehet eladni a birtokot? - kérdezte komolyan Kate.
- Persze - sóhajtott a férfi. - Nem mindenkinek tetszett, hogy nem kaszálhat vagyonokat a terület eladásából, csak nyaralóhelynek használhatja, ráadásul az ingatlanbefektetők is állandóan bombáznak minket mesés összegekkel annak ellenére, hogy tudják, nem adhatjuk el a birtokot. Mindenféle kiskapukat keresnek, hogy létrejöhessen álmaik üzlete. Én örülök, hogy a nagyapám így döntött. Nincs ennél békésebb hely a világon. Vagyis, most már csak békés hely volt - nyomta meg az utolsó szót szomorúan. - Néha sajnálom, hogy nem részesülhet több ember ebben a csodában, bár ha szállodák sorakoznának a parton, elvesztené a varázsát a tó.
- Gondolod, hogy valamelyik örökös kijátszaná a másikat? Vannak valamelyiküknek anyagi gondjai?
- Csak nem gondolod, hogy a rokonaim között van az, aki leütött? - ütközött meg a lehetőségen az idős férfi.
- Nem, de nem zárhatunk ki senkit. Értsd meg Andrew, minden lehetőségnek utána kell néznünk - nézett együtt érzőn, de határozottan Kate.
- Az unokatestvérem, Mary férje sokat vesztett a tőzsdén. Nehéz helyzetben voltak, de úgy tudom, már túl vannak a nehezén. Itt vannak a szomszéd házban a férjével és a gyerekekkel.
Több használható információval nem tudott szolgálni az orvos, ezért néhány perc múlva elbúcsúztak, és visszaindultak a házukba. Kate érezte, hogy Castle túl szótlan és feszült, még Andrew-tól sem kérdezett semmit. Amikor beléptek a házba, szembefordult vele. Tudta, hogy vagy izgatja valami a férfi fantáziáját, vagy bántja valami.
- Ki vele Castle!
Miután Ryan megígérte, hogy este hívni fogja a kért információkkal, Kate aggódó tekintettel lépett be Andrew házába. Castle már jóízűen szívta egy szívószálon keresztül a frissen facsart citromból készült limonádét, Andrew mosolyogva ült vele szemben, mellette pedig Elisabeth, kezét férje combján pihentetve.
- Tudod drágám, élményszámba ment az első találkozásunk Richard-dal - nevette el magát az orvos. Az emlék felidézésének hatására Castle félrenyelte a hűsítő italt, és fuldokló köhögésbe kezdett.
- Elmesélné, Richard? - kérte az asszony, amikor Castle végre levegőhöz jutott. - Tudja, csak az ő variációját hallottam - nézett a férjére.
Az író zavarában megköszörülte a torkát. - Hát ... amm - keresgélte a szavakat kínjában. Fogalma sem volt, hogyan kerülhetné el, hogy beszámoljon egy gyönyörű, idegen asszonynak arról, hogyan húzkodta ki a fenekéből az orvos a kaktusztüskéket. Kétségbeesetten nézett a belépő Kate-re, de mintha az ő mosolyában is egy kis kárörvendést vélt volna felfedezni.
- Hidd el Elisabeth, az ő variációja nem lenne olyan élvezetes, mint Andrew-é volt - mentette meg Kate a helyzetet, mire Castle csodálkozva, és egyben hálásan nézett rá.
- Én már akkor láttam, hogy egymásnak vagytok teremtve - jegyezte meg az orvos elégedetten. - Úgy odavoltak egymásért, hogy csak úgy szikrázott körülöttük a levegő!
- Azt, hogy Castle odavolt értem, az senki előtt nem volt titok, na de én őérte... Na nem! - háborodott fel Kate fülig vörösödve, szemét a szőnyeg mintáira szegezve.
Castle érdeklődve húzta fel a szemöldökét. Akkoriban Kate úgy tett, mintha közömbös lenne iránta, folyamatosan ugratta, viccelődtek, nyomoztak, de úgy látszott, évődő barátságnál többet nem akar kettejük között. Vagy mégis akart, csak jól palástolta az érzelmeit?
- Ó kedvesem! Mindent elárult az arcod, amikor megláttad Rick-et meztelenül! - nevetett jóízűen a férfi. Nem hitte, hogy ennyi idő után titkolnia kellene azt a pillanatot, amin olyan jót derült akkoriban.
- Mi? - kapkodta a szemét az író Kate-ről az orvosra, majd vissza. - Engem? Mi ... mikor?
Kate érezte, hogy lángol az arca zavarában, de aztán arra gondolt, hogy most már elárulhatja a férfinek, hogy akkor sem volt közömbös neki, ezért egyenesen a szemébe nézett.
- Hát Castle, most már bevallhatom, valóban megmozgattad a fantáziám, amikor ott feküdtél hason az ágyamban egy szál bokszeralsóban, ami a térdhajlatodig le volt tolva! Igaz, egy kicsit rontotta az összképet, hogy a kaktusztüskék helyét barna jóddal fertőtlenítette Andrew!
Castle-ön kívül mindenki jóízűen nevetett Kate megjegyzésén, és az író meglepett ábrázatán.
- Szóval már akkor is megmozgattam a fantáziád? - húzta fel kérdőn a szemöldökét, de nem mosolygott.
Kate érezte a megbántottságot a hangjában, ezért jobbnak látta, ha látogatásuk eredeti céljára tereli a szót, ezért az orvoshoz fordult.
- Andrew! Mesélnél kicsit a birtokról, az örökösökről és nagyapád végrendeletéről?
A férfi arca elkomorult. A feleségére pillantott, aki szép, mandulavágású szemével biztatóan nézett rá és megszorította a kezét.
- Úgy gondolod, ezeknek köze lehet a történtekhez? - kérdezte hitetlenkedve.
- Még nem tudom, de furcsa, hogy néhány napon belül éppen itt történt gyilkosság, betörés, ezért jobb, ha utána járunk ennek a lehetőségnek is.
Értem - bólintott a férfi, vett egy nagy levegőt, és hozzákezdett. - Tudjátok, a nagyapám nem volt éppen feddhetetlen múltú ember. A családban azt rebesgették, hogy köze volt a századelő alvilágához. Senki nem tudta pontosan, mivel tett szert rövid idő alatt tetemes vagyonra, de szinte biztos, hogy nem törvényes úton. Amikor meghalt, felolvasták a végrendeletet, amiben mindent a két fiára, John-ra, a nagyapámra, és James bácsikámra hagyott. A végrendelethez azonban tartozott egy záradék, ami egy külön, zárt borítékban volt, és a nagyapám úgy rendelkezett, hogy csak akkor bonthatják fel, ha mindkét fia elmúlt huszonöt éves, erre viszont várniuk kellett még nyolc évet. Aznap, amikor eljött apám születésnapja, izgatottan várták az ügyvédet, de hiába. Előző este egy tragikus baleset áldozata lett, és a végrendeletet nem találták meg soha. Azóta is rejtély, hogy mit rejthetett a boríték. - Az orvos elhallhatott, és elmerengve nézett ki az ablakon.
- Volt a családon belül vita amiatt, hogy nem lehet eladni a birtokot? - kérdezte komolyan Kate.
- Persze - sóhajtott a férfi. - Nem mindenkinek tetszett, hogy nem kaszálhat vagyonokat a terület eladásából, csak nyaralóhelynek használhatja, ráadásul az ingatlanbefektetők is állandóan bombáznak minket mesés összegekkel annak ellenére, hogy tudják, nem adhatjuk el a birtokot. Mindenféle kiskapukat keresnek, hogy létrejöhessen álmaik üzlete. Én örülök, hogy a nagyapám így döntött. Nincs ennél békésebb hely a világon. Vagyis, most már csak békés hely volt - nyomta meg az utolsó szót szomorúan. - Néha sajnálom, hogy nem részesülhet több ember ebben a csodában, bár ha szállodák sorakoznának a parton, elvesztené a varázsát a tó.
- Gondolod, hogy valamelyik örökös kijátszaná a másikat? Vannak valamelyiküknek anyagi gondjai?
- Csak nem gondolod, hogy a rokonaim között van az, aki leütött? - ütközött meg a lehetőségen az idős férfi.
- Nem, de nem zárhatunk ki senkit. Értsd meg Andrew, minden lehetőségnek utána kell néznünk - nézett együtt érzőn, de határozottan Kate.
- Az unokatestvérem, Mary férje sokat vesztett a tőzsdén. Nehéz helyzetben voltak, de úgy tudom, már túl vannak a nehezén. Itt vannak a szomszéd házban a férjével és a gyerekekkel.
Több használható információval nem tudott szolgálni az orvos, ezért néhány perc múlva elbúcsúztak, és visszaindultak a házukba. Kate érezte, hogy Castle túl szótlan és feszült, még Andrew-tól sem kérdezett semmit. Amikor beléptek a házba, szembefordult vele. Tudta, hogy vagy izgatja valami a férfi fantáziáját, vagy bántja valami.
- Ki vele Castle!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése