Változatok egy témára 5/23

- Lehetséges, hogy egy keselyűt látok a szikla fölött körözni? - mutatott hitetlenkedő tekintettel a kék égen kiterjesztett szárnyakkal sikló, fejét előre nyújtó, éles szemeivel a talajt vizsgáló madár felé.

Kate követte a férfi tekintetét, és valóban, egy keselyű körözött alacsonyan a sziklafal fölötti fennsíkon.

- Arra gondolsz, amire én? - nézett a homlokát ráncoló nőre Castle.

- Nézd csak! Már ketten vannak - intett a fejével Kate a magasba, ahol már két madár rótta egyre alacsonyabban a köröket.  

- Lehet, hogy valami állat teteme bomlik, vagy ...  

- Vagy egy emberé - fejezte be a mondatot a nyomozó.

- Lassan úgy érzem magam, mint Jessica Fletcher a Gyilkos sorokból. Ahová lépek ott hulla terem.

- Még az sem biztos, hogy van ott egyáltalán valami - intette le Kate, mielőtt elszabadulna a férfi írói fantáziája.

- Azért biztosan nem ok nélkül köröznek a keselyűk. Meg kellene néznünk mi van ott.

Kate sóhajtott egyet. Néhány nap felhőtlen kikapcsolódásra vágyott, de érezte, hogy abból már nem lesz semmi.

- Nem nyugszol, amíg nem kapsz válaszokat, ugye? - nézett rosszallóan a férfire.

- Akkor mehetünk? - lelkesedett vigyorogva az író, és már állt is fel a takaróról.

- Csak nem gondolod, hogy fürdőruhában és strandpapucsban nekivágok a hegynek? Visszamegyünk a házba, veszek magamra valamit, húzok sportcipőt, és megnézem, mi a fenére fáj a foguk azoknak a madaraknak - mondta bosszúsan Kate, miközben összehajtogatta a törölközőket és a takarót, majd mérgesen a férfi kezébe nyomta őket.

Castle meglepetten a holmikra nézett, aztán elégedetten elmosolyodott, és sietve a nő után indult.

Kate nagyobb lendülettel csukta be a ruhásszekrény fiókját, mint szerette volna. A csattanásban benne volt a mérge és a csalódottsága, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerette volna.

- Kate ...

- Meg ne szólalj Castle! Elhoztalak a világ legnyugodtabb helyére, hogy a lehető legmesszebb legyek a gyilkosságoktól, de te még egy pisilés közben is belebotlasz egybe, most meg szerintem még reménykedsz is, hogy odafönn is van egy hulla - fordult a férfi felé, aki nyelt egyet, amikor szembe találta magát a nő összeszorított szájával és szikrákat szóró tekintetével, de aztán mégis megszólalt.

- Nem én öltem meg, úgy hogy nem én tehetek róla, hogy gyilkosság történt, és tévedsz, nem szeretném, ha másvalaki is meghalt volna - nézett engesztelően, és magára húzott egy farmert.

Kate tekintete megenyhült. A saját bosszúságát öntötte a férfira, pedig az tényleg nem tehet a történtekről. Már csak azon imádkozott, hogy valami állati tetemet találjon a fennsíkon.

- Egyedül megyek - döntött ellentmondást nem tűrőn.

- Mi?

- Te itt maradsz! A felfelé vezető út egy meredek, sziklás ösvény. Nem bírnád - mondta olyan hangsúllyal, mintha ez teljesen egyértelmű lenne, miközben felhúzta a cipőjét és megkötötte a fűzőt.

Castle éppen egy pólót húzott, de megállt a mozdulata. Az önérzetébe szenvtelenül kést döfött Kate. Hát ennyire becsüli a fizikai képességeit?

- Azt hiszed, nem tudok felmenni egy lejtőn? - Hangjában keserűség és megalázottság csendült, és végtelen szomorúsággal fordult ablak felé. 

Kate meglepetten állt fel, érezte, hogy Castle teljesen félreérti. Odalépett hozzá, ujjaival megérintette az arcát, és finoman maga felé fordította. A férfi engedelmeskedett, de nem nézett a szemébe.

- Férfiak, és az ő törékeny egójuk - mondta szelíden mosolyogva. - Tudom, hogy rendes körülmények között fel tudnál jönni a hegyre, de másfél hónapig gipszben volt a lábad, amit csak néhány napja vettek le. Estére minden nap megdagad, úgyhogy nem hiszem, hogy jót tenne neki egy ilyen megerőltető túra. - Bal kezével végigsimított a férfi tarkóján és maga felé húzta, miközben jobb kezével benyúlt a pólója alá. - Ne félj, tudom, hogy milyen fizikai teljesítményre vagy képes, hiszen minden éjszaka bebizonyítod, néha többször is - suttogta érzékien, szinte csak lehelve a szavakat, aztán gyengéden megcsókolta. - Indulok, te pedig itt megvársz - simogatta meg a férfi arcát.

- Miért van az, hogy mindig úgy kell lennie a dolgoknak, ahogy te akarod? - sóhajtott beleegyezőn a férfi. Figyelte, ahogy Kate a zsebébe csúsztatja a telefonját, és olyan elszánt tekintettel indul az erdő felé, mint amikor tetthelyre megy. Keserűsége egy pillanat alatt elszállt, hiszen Kate azért nem akarja, hogy vele menjen, mert félti, és igaza volt, bokája még mindig fájt, és nem bírta volna a megerőltető mászást. Azon gondolkodott, hogy egy nap alatt hányféle érzelmet élt át a nő mellett. Szerelem, kíváncsiság, bosszúság, sértődöttség, felszabadultság, nyugalom, vágy, bizsergés, félelem ... Ahogy felvillantak a nap eseményeinek emlékei, mindig vissza-visszatért egy kép, amitől nem tudott szabadulni, az erdőben talált halott férfi oszló tetemének látványa. Ki lehetett? Mit keresett az erdőben? Miért ölték meg? A zöld fonalszálnak köze lehet a gyilkoshoz? Megtudtak már valamit a seriff emberei? Egyre izgatottabban járkált a szobában, aztán gondolt egyet, és kilépett a házból. A tóhoz akart menni, de feltűnt neki a változás. A szomszéd udvarról gyerekzsivaj hallatszott. Végignézett a rönkházak félkör alakú során, és megállapította, hogy mialatt fürödtek felpezsdült az élet a kis telepen. A szomszédba egy kisgyerekes család költözött, távolabb éppen a kocsibejáróra kanyarodott egy vadonatúj Audi. Már éppen elindult volna az erdő felé, amikor megakadt a szeme egy terepjárón. Először nem tudta mi zavartja, aztán rájött. A kocsi sáros volt, lökhárítóján horpadás éktelenkedett. Elraktározta a képet az agyában, aztán elindult az erdőbe.

Kate jó kondícióban volt, de mire a hegytetőre ért, kapkodva vette a levegőt, és légszomjjal küzdött. Megállt, csípőre tett kézzel próbált minél több levegőt juttatni a tüdejébe, miközben az égboltra nézett. Már biztos volt benne, hogy a madarak keselyűk, de most nem örült, hogy Castle ilyen jó megfigyelő. Ha nem fedezi fel a röpködő állatot, most áztathatná magát a kellemesen langyos vízben, vagy élvezhetné, ahogy simogatja a napsugár. A két dögevő már egészen alacsonyan repült, és a megtett körök is kisebbedtek. Megpróbálta bemérni a képzeletbeli kör közepét, és zakatoló szívvel elindult. Már nemcsak a megerőltető kaptató miatt vert sebesebben a szíve, hanem a testén eluralkodó izgalom miatt is. Ereiben száguldott az adrenalin. Időnként felnézett a keselyűkre, és egyre jobban hatalmába kerítette egy rossz érzés. Maga elé nézett, szeme módszeresen kutatta a magasra nőtt füvet. Megtorpant. Meglátta a keselyűk prédáját.

Castle újra megcsodálta a természet alkotta csodát. A nap lassan lenyugodott, és az alacsonyan beeső fénysugarak rózsaszínessé varázsolták a sziklákat, a tó tükrén pedig egy aranyként csillogó sávot hozotak létre. A virágtenger színei tompábbá, és sötétebb árnyalatúvá váltak. Magába itta a látványt, mert sejtette, hogy a most csendes partot hamarosan ellepik az új lakók. Sajnálta, hogy a Kate-tel átélt fürdés intimitását valószínűleg nem fogják még egyszer átélni. Sóhajtott, és felnézett a fennsíkra, ahol a keselyűk rendíthetetlenül köröztek. Kate-nek lassan oda kell érnie - gondolta, és abban a pillanatban megcsörrent a telefonja.

- Mit találtál? - kérdezte izgatottan.