- Segítenie kell! Baj történt az éjszaka - szegezte Kate-re idegesen csillogó szemét, ahogy kitárult az ajtó.
- Mi történt? - kérdezte egy emberként Beckett és Castle, miközben a férfi feldúlva belépett az ajtón.
- Először is tisztázni szeretném, hogy ami itt elhangzik, az bizalmas információ, és öntől Beckett nyomozó, csak magánemberként kérek segítséget.
- Rendben, - nézett rá keményen Kate, aztán Castle-re mutatott - de Mr. Castle a társam, előtte nyugodtan beszélhet.
A seriff néhány másodpercig farkasszemet nézett a nyomozóval, miközben mérlegelte a helyzetet. Nem örült, hogy egy civilt is beavasson egy hivatalos ügybe, de a nő tekintetén látszott, hogy vagy a férfi előtt beszél, vagy sehogyan.
- Az éjszaka valaki járt a kisfiú szobájában a kórházban.
- Bántották? - döbbent meg Beckett.
- Akarták, de nem sikerült - nézett tanácstalanul a nő szemébe, de a háttérből tisztán hallotta az író megkönnyebbült sóhaját. - Valaki telefonált az ajtó elé állított kollégámnak, a nevemben, hogy megszüntettük a védelmet, elhagyhatja a helyét - folytatta bosszúsan, amiért ilyen könnyen kiiktatták az ajtó elé állított őrt. - Nézzék ... Még soha nem volt komoly ügyünk. Ebben a kisvárosban mindenki ismer mindenkit. Néha van egy kis kakaskodás a kocsmában, vagy összevesznek a szomszédok valami apróságon, esetleg családi csetepatéhoz hívnak, de még egy betörés sem történt az utóbbi tíz évben, nemhogy gyilkosság! Ráadásul a kisgyerekről nem sikerült semmit kiderítenünk. Nem ismeri senki és nincs a bejelentett eltűntek között sem - magyarázkodott lesütött szemmel. - Nézze nyomozó - emelte fel tekintetét Beckettre - bevallom, nincs kellő tapasztalatom az ilyen horderejű ügyekben, de nem engedhetem meg, hogy a körzetemben büntetlenül bántsanak valakit csak azért, mert én túl büszke vagyok, hogy segítséget kérjek.
- Mi történt a kórházban? - terelte vissza az eredeti problémához a seriffet Kate, miközben elismerően bólintott. Becsülte a férfit, amiért nem találta rangon alulinak segítséget kérni, ráadásul egy nőtől.
- Az őrt nem én hívtam vissza. A nővér nem sokkal azután, hogy az őr elment, belépett a szobába, de valaki fellökte, és rohanva elmenekült. Mire a nővér felocsúdott, már híre hamva sem volt a férfinak, de a gyerek infúziója ki volt húzva, és le voltak állítva a műszerek, amire rákötötték, hogy figyelemmel kísérhessék az életjeleit. Nővér megúszta kisebb karcolásokkal, és a gyereknek sem lett semmi baja, de ha a nővér egy kicsit később megy be ...
- Megnézték a biztonsági kamerákat? - kérdezte Kate.
- Ez egy kisvárosi kórház. Nincsenek kamerák - sóhajtott lemondóan a seriff.
- A nővér tudott személyleírást adni?
- Csak annyit látott, hogy egy magas, fehér férfi volt orvosi köpenyben, de sajnos az arcát sem ő, sem a recepciós nem látta. Éjszaka alig van személyzet egy ilyen kis kórházban.
- A kisfiú nem tért még magához? - szólalt meg Castle. Kate rápillantott, és meglepődött a férfi arckifejezésén. Látta rajta, hogy valamin töpreng, de rendkívül feszült, és mintha félelem lenne a tekintetében. - Talán, ha megtudnánk, hogy kicsoda, és hogyan került a fennsíkra, rájöhetnénk, ki akarta bántani - magyarázta, amikor meglátta, hogy Kate összehúzott szemöldökkel fürkészi az arcát.
- Az orvos azt mondta, hogy nagyon gyenge, de kb. két óra múlva beszélhetünk vele. Szeretném, ha ott lenne.
- Számíthat ránk.
A seriff alig észrevehetően bólintott, és miközben felállt az asztaltól, a nő felé nyújtotta a kezét, mintha szövetséget kötnének.
- Maradhatna ez a beszélgetés közöttünk?
- Maga a főnök, seriff - mosolyodott el Kate, tudatva a férfivel, hogy segít ugyan, de nem akarja átvenni a szerepét.
- Megtudtak valami újat Mark Freeman-ról? Tudja, akinek a holttestét én találtam meg - szólalt meg váratlanul az író.
A seriff megtorpant, és Castle-re nézett.
- A munkatársai szerint az ingatlanüzlet jól ment, a cége nyereséges volt. A társa szerint az utóbbi napokban kimondottan izgatott volt, azt mondta, egy hatalmas üzlet van kilátásban, olyat is emlegetett, hogy megtalálta az "aranytojást tojó tyúkot", de senkinek nem árulta el, miről van szó, amit a társa rendkívül furcsállott. Egyébként egy 38-assal lőtték le.
- Volt családja?
- A feleségétől másfél éve elvált, a kisfiuk az asszonynál maradt. Sajnos még nem tudtuk értesíteni, mert külföldön nyaral, de a munkatársaim már dolgoznak rajta.
Amikor becsukódott az ajtó a seriff mögött, Kate megfordult, és karba font kézzel Castle-re nézett.
- Ki vele Castle!
- Mi? ... Mivel? - húzta kényszeredett mosolyra a száját értetlenséget színlelve az író.
- Nyomozó vagyok Castle, átlátok rajtad. Ráadásul mondtam már, hogy pocsék színész vagy - mosolyodott el a nő. - Mi történt tegnap délután és az éjjel? - emlékeztette az írót, hogy a seriff érkezése előtt el akart valamit mesélni, és Kate érezte, hogy a dolognak köze lehet a furcsa eseményekhez.
- De ... kérlek, ne nevess ki! - ült le a férfi, és fancsali arccal kortyolt bele a közben langyossá hűlt kávéba.
Kate megpróbálta szenvtelen arccal hallgatni Castle elbeszélését, és a tényekre koncentrálni. Négy év alatt megtapasztalta, hogy az író fantáziája sokszor alkot valami elképesztő történetet a meglevő, hiányos tényekből, de azt sem felejtette el, hányszor voltak jó megérzései, és hányszor lendítették át a holtponton ezek a fantazmagóriák a nyomozást, ezért nem nevetett.
- Foglaljuk össze a tényeket - mondta komolyan, amikor a férfi befejezte élményei elmesélését.
Castle látta, hogy Beckett ugyan megpróbál komoly arcot vágni, de szemében mosoly bujkál. Mindenesetre örült, hogy nem neveti ki nyíltan a nő, és nem élcelődik azzal, hogy biztos csak kiszínezte a fantáziája a valóságot.
- Tény, hogy a 4-es házban lakó férfi barátságtalan, és nem akart veled megismerkedni. Az is tény, hogy a terepjárója sáros és a lökhárítója horpadt, valamint az is, hogy éjszaka halkan elautózott - foglalta össze Kate, és Castle érezte, hogy ebből nehéz lesz jól kijönnie.
- Ha így mondod, akkor hülyeségnek hangzik a nyugtalanságom, de hidd el, valami nincs rendben azzal a férfival - forgatta az üres bögrét sértődötten az ujjai között.
Kate felállt, és a férfi mögé lépett. Hátulról átölelte, és a nyakába csókolt.
- Elhiszem, hogy furcsa, és hogy az éjszakai sötétben félelmetes volt a jelenet, de tudod, mindenre van magyarázat - suttogta érzékien a férfi fülébe, de Castle-t most nem tudta ezzel eltéríteni a meggyőződésétől. Szentül hitte, hogy fontos, amit tapasztalt. Sőt! Igazából meg volt győződve, hogy köze lehet a hullához, és a kisfiúhoz.
- És ön szerint mi a magyarázat Beckett nyomozó? - kérdezte évődve.
- Na nézzük! - egyenesedett ki a nő. - Először is, aki ide jön pihenni, az nyugalomra és magányra vágyik. Valószínűleg nem veszi jó néven, ha vadidegenek kopognak be a délutáni szieszta idején, és akarnak ismerkedni vele. Másodszor, néhány napja esett az eső, akkor kerülhetett a sár a kocsira, és itt ugye nincs autómosó. A horpadásról fogalmunk sincs mióta van az autón. Harmadszor - számolt az ujján a nő - ha éjszaka indulnék útnak, és is körbenéznék, nem leselkedik-e rám valamilyen veszély a sötétben. Negyedszer, én is megbámulnám azt az ablakot, ahonnan úgy érezném, hogy az éjszaka kellős közepén valaki leskelődik egy elhúzott függöny mögül - sorolta Kate, és az utolsó mondatnál gonoszkodva megbökögette ujjával a férfi vállát.
Castle duzzogva fordult hátra, és találta szembe magát, a fölényesen mosolygó nővel.
- Először is, nem leskelődtem. Véletlenül néztem ki éppen akkor, amikor elment. Másodszor, te nem láttad a tekintetét.
- Tudod mit? Zuhanyozz le gyorsan, én addig összeütök valami reggelit, aztán megkérdezzük Dr. Moore-t, ki lakik a 4-es házban.
- Oké - sóhajtott felemelt kézzel, megadóan Castle, és miközben a fürdőszoba felé indult, lehúzta izzadtságtól nyirkos pólóját.
- Igyekezz! A kórházba is oda kell érnünk! - szólt utána Kate, és mosolyogva megrázta a fejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése