- Vallja be Beckett nyomozó, hogy elveszti az eszét, ha egymáshoz ér a testünk! - suttogta a nő fülébe, és még szorosabbra fonta a dereka köré a karját, hogy egymáshoz préselődött csípőjük érezze a másik minden domborulatát.
Kate-nek egy pillanatra a lélegzete is elállt meglepetésében, amikor megérezte az erős karokat a derekán, a hozzá simuló izmos férfitestet, Castle meleg leheletét az arcán. A fegyver már ki is ment az eszéből. Másodpercekig nem tudott szabadulni az igéző kék szemektől, aztán erőt vett magán, és tenyerét a férfi mellkasára tette, karjával megtámasztotta magát, hogy Castle ne húzhassa még közelebb magához.
- Még hogy én vesztem el az eszem? - színlelt felháborodást. - Látod, pont erről beszélek! Ha a közelembe érsz, nem tudsz ellenállni nekem. Átveszik az irányítást a vágyaid az eszed helyett, én meg igyekezhetek, hogy valahogy kordában tartsam őket, és amíg azon igyekszem, hogy lelohasszalak, nem jut időm a fontosabb dolgokra, mint például a pisztoly.
Amíg beszélt arra gondolt, reméli, hogy az író nem lát át pókerarcán, és mint már oly sokszor az elmúlt évek alatt, most is be tudja húzni a csőbe. Magában jót derült, ahogy a férfi arcán a magabiztos, kicsit kaján mosolyt felváltotta a meglepett sértettség.
- Mondd csak, muszáj, hogy mindig neked legyen igazad? - nézett bosszúsan Kate-re, aki érezte, ahogy a szorítás enyhül a derekán.
- Csak akkor, ha nekem van igazam! Nézz magadra! Nem is tudom, kit izgat fel jobban a másik jelenléte? - mosolyodott el kacéran. - Vagy rosszul érzem? - tette hozzá felhúzott szemöldökkel, miközben csípőjét újra a férfi ágyékának szorította.
Castle nyelt egyet, hogy egy kis időt nyerjen a visszavágásra, de érezte, hogy árulkodó teste megpecsételte a szópárbaj sorsát.
- Ez nem igazság! Egy nő vagy bevallja, hogy bizsereg, vagy nem. No de egy férfi? - panaszkodott, aztán elengedte Kate derekát, és megadóan feltartotta a kezét. - De jó, ha ez boldoggá tesz, bevallom, tényleg nem tudok neked ellenállni.
Kate sajnálta, hogy elhúzódott tőle a férfi, de önérzetének igencsak jót tett, hogy még mindig irányíthatja és fölébe kerekedhet az évődésekben, bár egyre gyakrabban érezte úgy, hogy Castle szívesen enged, csak azért, hogy fenntartsák a kettejük között kialakult különleges kapcsolatot. Átsuhant az agyán egy kósza gondolat, hogy ő egy kicsit uralkodó, Castle pedig egy kicsit alárendelt ezekben a helyzetekben, de mindketten jól érezték magukat a szerepükben. Folytatta hát a játékot, ami általában úgy végződött, hogy hagyta, hogy az író legalább egy ütközetet nyerjen, ezért közelebb hajolt hozzá, arcával megsimította a simára borotvált arcot, és érzékien a fülébe súgta: - Remélem is! Különben mi lenne velem?
Castle bódultan szívta magába a nő bőrének illatát, aztán a szavak hallatán boldogan elvigyorodott. Kate jóleső érzéssel állapította meg, milyen kiszámíthatóak a férfiak, és egy pillanattal később már újra érezte derekán az ölelő karokat, nyakán a puha, meleg ajkakat, ahogy apró csókok özönével árasztja el a férfi. Végigfutott rajta az édes borzongás, és tudta, ha most nem parancsol megálljt, egy perc múlva már nem lesz képes rá.
- Castle ... ezt, most ... nem lehet - nyögte, miközben erőtlenül próbált kibontakozni az ölelésből.
- Miért? Nem kívánod? - suttogta a férfi két leheletfinom csók között, amit éppen a nő vállgödrére adott, miközben simogató kezei egyre lejjebb vándoroltak a derekáról.
Kate érezte, hogy már nem csak egy ütközetet fog nyerni Castle, hanem egy egész csatát, mert erre a kérdésre lehetetlen nemmel felelni, ráadásul ziháló lélegzete és megborzongó bőre ékes bizonyítéka volt felkorbácsolt vágyainak. Beletúrt a férfi hajába, aztán szájára vonta az édes ajkakat, és Castle boldog sóhajjal vette tudomásul, hogy megkapta kérdésére a választ.
Mindketten tudták, milyen meglepő lehetne egy kívülálló számára, hogy egy hulla megtalálása, egy fiúcska megmentése, Dr. Moore megtámadása és a nyaralójukba való betörés után nem menekülnek a birtokról lélekszakadva, hanem szenvedélyesen, ugyanakkor gyengéden szeretik egymást, megadva testüknek és lelküknek vágyaik beteljesülését. Nekik nem volt furcsa. Négy évet kellett bepótolniuk.
Korántsem áldoztak volna a szerelem oltárán olyan önfeledt szenvedéllyel, ha tudták volna, hogy néhány házzal odébb minden hangjukat hallja valaki. A poloska jó ötlet volt - állapította meg a fülhallgatót viselő alak. Időnként csavart egyet a hangerőn, hogy tisztán hallja a beszélgetést, ami ugyan semmi érdemi információval nem szolgált a számára, de élvezettel hallgatta a párocska évődését. Kajánul elvigyorodott, amikor a szavak helyébe sóhajtások, zihálás és nyögések léptek. - Jobb mint egy pornófilm - gondolta, amikor a szeretkezés közben elsuttogott szerelmes szavakat, kérleléseket, és gyönyör eljöttét jelző, a testből ösztönösen kiszakadó hangokat hallotta. Tudta, hogy türelmesnek kell lennie. A nő rendkívül logikusan gondolkodó kiváló nyomozó hírében állt, az író pedig fantasztikus kreativitással és fantáziával rendelkezett. Minden lépésükről tudnia kell, hogy egy lépéssel előttük járhasson, és talán tudtukon kívül még a segítségére is lehetnek. Levette a fülhallgatót. Iszik egy kávét, most egy ideig úgysem történik semmi. Időbe telik, mire ezt kipihenik - terült szét egy gúnyos vigyor az arcán.
- Castle, így nem fogunk kideríteni semmit - szólalt meg rosszallóan Kate, de szorosan simult a férfihoz, és élvezte, ahogy cirógatja a hátát.
- Azt hittem nyaralni hoztál!
- Igen, de nem egészen így képzeltem a nyaralást, ráadásul már csak egy napom van.
- Mi lenne, ha a seriffre hagynánk a nyomozást, mi meg jól éreznénk magunkat? - emelte meg Castle a fejét, hogy szembe nézhessen a nővel.
- Oké Castle - vágta rá gyanúsan könnyedén Kate, és egy spirált kezdett rajzolni a férfi mellkasára. - Szóval, akkor mit csináljunk? - kérdezte ártatlan hangon.
Castle mintha nem is hallotta volna a kérdést, elmerengve bámulta a mennyezetet.
- Azért az mégiscsak felháborító, hogy betörtek hozzánk, és ezzel megsértették a személyes terünket, turkáltak a holmijainkban, ráadásul leütötték a doktort - szólalt meg végül vérig sértve. - Ezt azért nem hagyhatjuk szó nélkül.
- Hogy a gyilkoságról és Robbie-ról ne is beszéljünk - jegyezte meg éllel a hangjában Kate.
- Ugye? Muszáj lesz nyomoznunk - sóhajtott egy nagyot Castle, mintha az rettentő nehezére esne.
Kate elmosolyodott. Tudta, hogy előbb-utóbb ide fog kilyukadni az író, és egy pillanat alatt fordít a látszólagos véleményén.
- Egy gond azért van - nézett az elégedett férfira Kate, és szeme találkozott a kérdő tekintettel. - Már csak egy napunk van.
- Szólhatnál Gates-nek.
- És mit mondjak neki? Azt, hogy veled romantikázom, de közben hullák, ájult gyerekek és betörők kerültek az utunkba, és nyomozni akarok egy másik körzetben? - forgatta meg a szemét Kate.
- Hát, azt hiszem jobb ötlet lenne, ha engem kihagynál, a seriffet pedig megkérnéd, hogy kérjen nem hivatalos segítséget Gatestől. Szerintem belemenne - vette elő legmeggyőzőbb tekintetét az író.
- Szerinted elhinné, hogy egyedül vagyok itt?
- Miért? Jöhettél egyedül, a titkos szerelmeddel, a barátnőddel, az apáddal, a ...
- Castle! Elég!
- Akkor megpróbálod?
- Igen - mondta ki nehezen beleegyezve a nyomozó, - de előbb beszélnem kell Green seriffel.
Megfordult, hogy az éjjeliszekrényről elvegye a telefont, így csak sejtette, hogy Castle arcán megjelent a jellegzetes elégedett, győzedelmes vigyorgás. Miközben füléhez tette a telefont visszanézett a férfira, aki gyorsan visszarendezte vonásait, és ártatlan tekintettel pislogott egy nagyot.
- Ha Gates rájön, hogy velem vagy, akkor nekünk végünk - szikrázott Kate szeme komolyan, mire a férfi a lehetséges következményektől megijedve nyelt egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése