Változatok egy témára 5/24

- Mit találtál? - kérdezte izgatottan.

- Szólj azonnal Dr. Moore-nak, ha tud, jöjjön fel a hegyre! A mentőket már hívtam - hadarta határozottan Kate.

- De mit találtál? - kérdezte újra Castle, sejtve, hogy egy segítségre szoruló ember lehet a fennsíkon.

- Mondd meg Andrew-nak, hogy 6-8 év körüli gyerek, a fején horzsolt seb és több zúzódás a testen, gyenge légzés és pulzus, valószínűleg kiszáradt. Egyéb sérülést nem látok rajta, de lehetnek belső sérülései. Szervezzétek meg a leszállítását, mert a mentő ide nem tud feljönni - adta ki az utasítást Kate, figyelmen kívül hagyva az író kíváncsi kérdését. 

- Egy gyereket találtál? Él? - kérdezte a nyilvánvalót, de Kate közben letette a telefont. Felnézett a sziklafal fölé, de nem látta a nőt, sőt meglepetésére a két madarat sem, aztán amennyire fájós bokája engedte, visszarohant a nyaralókhoz. 

- Megyek már, türelem! - csitította morogva Dr. Moore az ajtaján vadul dörömbölő látogatót, és meglepetten nézett a levegőt kapkodó ijedt arcú íróra, amikor kitárta az ajtót. - Kate-tel történ valami? - kérdezte rosszat sejtve.

Castle megrázta a fejét, vett egy nagy levegőt, és tömören beszámolt neki a történtekről. Néhány perc múlva az orvos már táskájával és egy flakon vízzel felszerelve indult az ösvény felé, Castle-t pedig megbízta, hogy szerezzen legalább két embert, aki segít lehozni a gyereket a hegyről, és segítsen a helyszínre jutni a mentősöknek.

Kate aggódva nézte a földön fekvő, eszméletlen kisfiút. Szőkésbarna tüsi haja összetapadt halántékán a vértől, rövidnadrágja és trikója piszkosan tapadt a kék-zöld foltokkal tarkított izmos gyerektesthez. Biztos volt benne, hogy a rendszeresen sportolt, és talán éppen ez mentette meg az életét. Lassan a hátára fektette, csapzott haját kisimította a homlokából, miközben arra gondolt, hogy a gyereknek éppen úgy áll a haja, mint Castle-nek, amikor kócosan ébred reggel. Megfordult a fejében, hogy ölbe veszi a fiút és elindul vele lefelé, de mivel nem tudta, hogy nincs-e rejtett sérülése, elvetette az ötletet. Ráadásul meredek és köves az ösvény, ha megcsúszik, mindkettejüknek nagy baja lehet. Türelmetlenül nézett az órájára. - Gyerünk Castle! Mi lesz már? - morogta maga elé. Reménykedve fordult az ösvény felé, de senkit nem látott, és teljes volt a csend, csak saját ziháló lélegzését hallotta. Leült a gyerek mellé, és fejét az ölébe téve simogatni kezdte az arcát. Úgy érezte órák teltek el, amikor végre közeledő lépteket hallott, és végre meglátta az idős orvos meggyötört alakját. A férfi arcáról lerítt, hogy megszenvedett az emelkedővel, de próbálta rendezni kapkodó levegővételét, miközben kezét a mellkasára tapasztotta, mintha attól félne, hogy bordái mögül kiugrik a szíve.

- Andrew! Erre! - kiáltotta Kate megkönnyebbülten, mire a férfi bólintott, és nehézkesen elindult felé. 

Eközben Castle segítséget kért a szomszéd házba költöző családapától, és az Audival érkező férfitől, akik azonnal indultak az erdő felé. Az író jólesően nyugtázta, hogy még nem veszett ki az emberekből a segítő szándék. Miközben a bekötő utat kémlelte a mentőket várva, oda-odapislantott a sáros, horpadt terepjáró felé. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de rossz érzése volt. Nem látta kik költöztek a házba, de egyre kíváncsibb volt, milyen emberek tartoznak a környezetből kirívó autóhoz. A mentőnek még se híre, se hamva nem volt, ezért elindult a dzsip felé. - Itt a jó indok, hogy kopogtassak azon az ajtón - gondolta. Bekémlelt az udvarra, de senkit nem látott, aztán felöltötte legsármosabb mosolyát, és bekopogott az ajtón.
- Igen? - nyitott ajtót egy negyvenes évei közepén járó férfi barátságtalan arccal. Castle meglepődött, mert a az aranykeretes szemüveg mögül hidegen fúródott a szemébe a férfi bizalmatlan tekintete, és mert a férfi olyan magas volt, hogy fel kellett rá néznie, ami nem volt számára megszokott helyzet, mivel 187 cm-es magasságával megszokta, hogy általában felnéznek rá az emberek. Hirtelen arcára fagyott a mosoly. Most jött rá, hogy nem gondolta ki, hogy mit is mondjon.
- Ö ... amm ... én Richard Castle vagyok - szólalt meg zavartan, és kezét egy kényszeredett mosoly kíséretében kézfogásra nyújtotta.
- Mit akar Mr. Castle? - kérdezte összeszűkült szemmel anélkül, hogy az író kezére nézett volna.
- Én ... csak arra gondoltam, ha már egymás közelében nyaralunk, megismerkedhetnénk - nyögte ki, és igyekezett kellően ártatlanul pislogni, miközben próbált a lakás belseje felé tekintgetni, de a férfi alakja betöltötte a szűkre nyitott ajtó nyílását.
- Nem azért jöttem ide, hogy idegenekkel ismerkedjek! - csattant idegesen a hangja, és becsukta Castle előtt az ajtót.
- Persze - mondta az író az ajtónak, és zavartan visszahúzta még mindig kézfogásra előrenyújtott kezét, és zsebre tette. Körülnézett, volt-e tanúja a kínos jelenetnek, de az étterem teraszán kávézó két párocskán kívül nem látott senkit.
Sziréna vijjogása törte meg a csendet. Castle kiállt a bekötőút szélére, és meglengette a karját, amikor a mentőautó a közelébe ért. Gyorsan felvázolta a helyzetet a mentőorvosnak, és útba igazította a csapatot.
Húsz perc múlva két mentős, a szomszéd férfi és az Audi-s pasas jelent meg a fennsíkra vezető ösvényen, hordágyon hozták a kisfiút, mellettük az orvos igyekezett az infúziós folyadékot minél magasabbra tartani. A csapat mögött dühös és aggódó arccal lépkedett Kate, mögötte pedig Dr. Moore.
Castle szíve összeszorult amikor elhaladtak mellette, és meglátta a kisgyerek élettelennek tűnő testét. Semmit sem tartott igazságtalanabbnak az életben, mint amikor egy védtelen gyermeket bántanak.
- Rendbe jön? - kapkodta a tekintetét az orvos, Kate és Dr. Moore között.
- Igen - válaszolt Kate, és nem kerülte el a figyelmét Castle remegő hangja, és a megkönnyebbült sóhaj sem. - Kiszáradt és legyengült, de minden rendben lesz - fogta meg a férfi karját biztatón, és lassan ő maga is megnyugodott. - Vigyázzanak rá! - szólt oda kérőn a mentőorvosnak.
- Nyugodt lehet, megteszünk mindent. Még éppen időben talált rá - nyújtotta felé barátságosan a kezét a mentőorvos, és Kate hálásan kezet fogott vele. - Köszönjük a segítséget kolléga - fogott kezet Dr. Moore-ral is, aztán becsukta a mentő ajtaját, és elindultak a kórház felé.
Egy percig szótlanul bámultak a mentő után, aztán Kate vett egy nagy levegőt, mint aki ezzel lezártnak tekinti az ügyet, megköszönte a két idegen segítségét, akik elindultak egy lélekerősítőt inni az étterembe. Castle még hallotta, ahogy Dr. Moore évődik Kate-tel, hogy mellette aztán nem lehet unatkozni, és hogy legközelebb ne akarja megtúráztatni, mert nem akar infarktust kapni, de figyelmét sokkal jobban lekötötte, hogy valaki kitartóan leselkedik az egyik ház ablakából a résnyire elhúzott függöny mellől. A ház előtt a sáros, horpadt dzsip állt.