Változatok egy témára 5/34

- Ha Gates rájön, hogy velem vagy, akkor nekünk végünk - szikrázott Kate szeme komolyan, mire a férfi a lehetséges következményektől megijedve nyelt egyet.

A seriff készségesen vállalkozott arra, hogy megpuhítja Gates-t, és kölcsönkéri a nyomozót, de megállapodtak, hogy ha a kapitány nem akar belemenni az alkuba, akkor engedélyezzen neki szabadságot, és akkor a szabadidejében segít.  

Egymásra mosolyogva vették vissza ruháikat, aztán próbálták rendbe tenni a felforgatott szobát. Már csak arra vártak, hogy Green seriff visszahívja őket, mit intézett. Megcsörrent Beckett telefonja, de elhűlve látta, hogy nem a seriff, hanem a kapitány hívja. Castle észrevette, hogy Kate tétován áll a kitartóan csörgő telefonnal a kezében, és kérdőn nézet rá.

- Gates az - magyarázta a nő, aztán erőt vett magán, és megérintette a hívás fogadó jelet.

- Kapitány! - szólt a készülékbe üdvözlésképpen, aztán maga elé meredve várta, Gates kirohanását, de meglepetésére hideg hangvételű tájékoztatást kapott arról, hogy bár nincs elragadtatva, hogy nem tud meglenni gyilkosság és kusza ügyek nélkül, a szabadidejében azzal foglalkozik, amivel akar.

- Max. két nap szabadság - húzta el a száját, amikor letette a telefont. 

- De hát ez nagyszerű! - lelkendezett optimistán az író, és már lelki szemeivel látta maga előtt, mennyi csodálatos percben lesz részük. Semmi rossz előérzete nem volt a jövőt illetően, pedig ha látta volna, hogy mi vár, sietősen kezdett volna pakolni a a bőröndjébe! - Először is ebédeljünk, aztán hozzákezdhetünk az adatgyűjtéshez!

Kate megforgatta a szemét, és egy aprót sóhajtott, de miközben összehajtogatott egy újabb ruhadarabot, elnézően elmosolyodott. Castle már megint olyan volt, mint egy izgatott 5 éves a cukorkaboltban. Kate elmosolyodott az emlékre, amikor először jellemezte így az írót Montgomery kapitánynak. Már nem akarta letagadni, hogy ez a kisfiús lelkesedés is egyike volt azoknak a tulajdonságainak, amiért beleszeretett.

Nagyjából rendet raktak, és átsétáltak a kis vendéglőbe, aminek a működtetése tulajdonképpen luxusnak számított, hiszen csak az öt rönkház vendégeit kellett kiszolgálnia, ahhoz azonban, hogy meg tudják őrizni a birtok érintetlenségét és zártságát, meg kellett oldani a tulajdonosok és vendégeik ellátását. A mindössze két fős személyzet erre kiválóan alkalmas volt. Apa és fia minden igényt kielégítettek: reggeli, ebéd, vacsora, kávézás, fagyizás. Szakácsok, pincérek, konyhalányok és takarítók voltak egy személyben, bár többségben az özvegy férfi főzött, és a többi teendő maradt a fiára.

- Üdvözlöm Önöket - mutatott az egyik megterített asztal felé őszinte mosollyal az arcán a fehér inges fiatalember a teraszon. - Édesapám nagyon örülne, ha megkóstolnák a mai specialitását: a velencei minestrone levest és a borjúbordát mustárosan, petrezselyembe forgatva, fokhagymás rozmaringmártással. 

Kate látta, ahogy Castle ádámcsutkája ugrik egyet, akkorát nyelt a férfi a finomságok hallatán. - Köszönjük, megkóstoljuk - mondták szinte egyszerre.

- Tudják édesapám éppen francia napot tart, és mivel az állandó lakók ízlését, véleményét már ismeri, kihívást jelent neki, ha idegenek is megkóstolják a főztjét. Ajánlhatok az ebédhez egy kiváló francia vörösbort? - A fiatalember barátságos közvetlenséggel, egy cseppnyi tolakodás nélkül beszélt. Látszott rajta, hogy örül az ismeretlen vendégeknek, akik változatosságot hoznak a mindennapjaikba.

- Úgysem engedsz vezetni - nézett rosszallóan Castle Kate-re - úgyhogy én kérek.

Kate elengedte a füle mellett a megjegyzést és egy ásványvizet kért. - Megismerhetnénk az édesapját is? - kérdezte, mire a fiú mosolyogva bólintott.

- Itt élik le az életük nagy részét, biztosan ismerik a lakók minden kis titkát - jegyezte meg Castle, amíg az ételre vártak.

- Ezért fogunk velük beszélgetni Castle!

- Persze - kapcsolt kicsit későn az író, hogy nem az ebédről akar társalogni az idősebb férfivel a nő.

Mire a mennyei ebéd utáni kávét iszogatták, már úgy beszélgettek a két férfival, mint régi ismerősök, ők pedig boldogan avatták be a gyönyörű nőt és a híres regényírót a birtok történetébe, mintha csak arra vártak volna egész életükben, hogy egyszer valakinek elmesélhessék ennek a különös világnak a titkait. Persze ahhoz, hogy megeredjen a nyelvük, hozzájárult az is, hogy vendégeik az egekig magasztalták a valóban kiváló ebédet. Amikor elterelődött a szó a birtok lakóiról, és már csak a másnapi menüről beszélgettek, és Castle elnyomott egy ásítást, Kate udvariasan elköszönt, és megígérték, hogy vacsorára is betérnek. 

A rönkházak felé sétáltak, és amíg Kate végigfuttatta szemét az út mellett nyíló csodás rózsabokrokon, Castle szorongva pillantott Jasper Moore négyes számú rönkháza felé. Valahogy mindig rossz érzés kerítette hatalmába, ha a furcsa férfire gondolt. Gondolataiból egy autó hangja zökkentette ki, ami Dr. Moore háza elé kanyarodott. Odasiettek. Az orvos, fején egy fehér kötéssel, és Elisabeth éppen akkor szálltak ki, amikor odaértek.

- Nem olyan veszélyes, mint amilyen ronda volt - mosolyodott el a nő, még mielőtt Kate kinyithatta volna a száját, hogy a sérülésről érdeklődjön. - Csak hát tudod Kate, milyenek a férfiak! Egy kis tűszúrás, és máris odavannak!

- Könnyen beszélsz! - morgott durcásan az orvos. - Nem a te fejedet kellett összevarrni három öltéssel!

Castle csak kapkodta a fejét. Mintha magukat hallaná Kate-tel évődni! Úgy látta, a nő csak azért próbálja elbagatellizálni a sérülést, hogy a férfit nyugtassa, ugyanakkor látta a nő szemében a félelmet és az aggódást. Miután megbeszélték, hogy később benéznek hozzájuk megbeszélni az eseményeket, de most hagyják egy kicsit pihenni Andrew-t, Kate megfogta Castle kezét, és az erdő felé húzta.

- Mit tervezel? Azt hittem egy kicsit sziesztázunk - mondta szemét dörzsölgetve, morcosan a férfi.

- Sziesztázunk Castle, de nem a szobában.

- Remélem Jasper nem leselkedik valamelyik bokorban!

- Ne izgulj, most nem felejtettem el a fegyverem - ütögette meg a vállán lógó ki bőr táskát Kate. - Megvédelek a gonosz leselkedők ellen, akik a szexi, meztelen hátsódra kíváncsiak! - nevetett incselkedve.   

- És mi van, ha nem csak a hátsómat látta? - háborgott az író. - No és amit a vízben és a parton csináltunk? Téged nem is zavar, hogy lehet, hogy valamelyik bokor mögött minket kukkolt?

- Ne légy prűd Castle, és most ne ezzel foglalkozzunk! Gyere! Itt fogunk sziesztázni, miközben összefoglaljuk, hogy mit tudunk eddig - mutatott egy árnyékot nyújtó hatalmas, magányosan álló tölgyfa alatti puha pázsitra a tópart közelében. Kate leült a férfi elé a fűbe, hátradőlt a széles mellkasra, és élvezte, ahogy az erős karok ugyanúgy ölelik magukhoz, mint előző este néhány méterrel közelebb a parthoz.

- Csodálatos ez a hely - nézett át a nő válla felett Castle, és még mindig nem bírt betelni a csillogó, kristálytiszta vizű tó, a fehér sziklafal és a lezúduló források látványával. - Nem csodálkozom, hogy Moore nagypapa nem akarta, hogy idegenek kezébe kerüljön a birtok.

- Igen, de lehet, hogy az unokái már nem így gondolják. 

- Jó lenne egy fehér tábla - ábrándozott a férfi, mire Kate a táskájába nyúlt, és nagyobbacska jegyzettömböt, és egy tollat vett elő, és gyorsan felvázolta szakácstól kapott információk alapján a Moore család családfáját: a nagyapa, aki megvette a birtokot, és megírta a különös végrendeletet, két fia, Jonh és James, és négy unokája neve került a papírra, Andrew, Paul, Mary és Charles, valamint Paul fia, Jasper.

- Először is utána nézetünk a seriffel az örökösök pénzügyeinek. Ki az közülük, akinek anyagi gondjai vannak.

- Biztos, hogy Mark Freeman-nak is a birtok miatt kellett meghalni. 

- Ezt egyenlőre nem tudjuk Castle, de nem is zárhatjuk ki. Ha beszéltünk Andrew-val, talán többet megtudunk.

- De mi a fenét kereshettek a házunkban? - rázta meg értetlenkedve a fejét Castle. - Érzem, hogy a birtoknak, a gyilkosságnak és a betörésnek köze van egymáshoz.

- Lehet, de a nyomozást nem lehet megérzésekre alapozni! - csattant fel Kate, bár jól tudta, már sok esetben indította jó irányba a nyomozást az író intuíciója. - Türelmesen összeszedjük a kirakó darabjait, és a végén kirakjuk a képet.

Castle megadóan bólintott, és arra gondolt, ő is szívesen adna egy vagyont ezért a területért.

- Nincs kedved fürdeni? - nézett hátra váratlanul Kate, és a férfi látta a pajzán csillogást a szemében.

- Fényes nappal? - rökönyödött meg az ötletre.

- Miért? Aki meztelenül rendőrlovat lop el egy kis parkbéli lovaglásra, annak egy kis fürdőzés miért okoz gondot? - húzta fel a szemöldökét kacéran Kate.

- Ó! Tudom ám, mire megy ki a játék! Zavarba akarsz hozni - mosolyodott el zavarában Castle.

- Azt hiszem sikerült is!

- Még hogy én zavarban? Ugyan! 

Kate magában élvezte a férfi zavarát, és küzdelmét, hogy azt elrejtse, aztán megkönyörült rajta, és a táskájából előhúzott egy fürdőnadrágot, és meglobogtatta Castle orra előtt. - Ezt is felveheted, ha nem akarsz bokszerban, vagy anélkül fürödni - mondta huncut mosollyal az arcán, azzal felállt, és kezdte lassan kigombolni az ingét. Castle szája elnyílt meglepetésében, és megbabonázva nézte a nő érzéki mozdulatait, aztán amikor a ruhadarab lehullott a földre, eltűnt szeméből az átszellemült tekintet. - Szóval te már készültél erre - állapította meg, amikor meglátta a formás, telt melleket eltakaró bikini felsőt.

- Mi lesz Castle? Átöltözöl, vagy csak bámulsz engem? - Kate tekintete kihívó volt és győzedelmes, és a férfi megállapította, hogy megint ő került alulra, de ezt egyáltalán nem bánta.

- Hát, nem mindennapi a látvány! - billentette oldalra a fejét a férfi és sóvárogva figyelte, ahogy a farmer is lekerül a nőről, és már csak a falatnyi bikini takarja tökéletes alakját.

- Gyerünk Castle, vetkőzz! Nekem is jár egy kis szórakozás! - tette csípőre a kezét Kate, és kihívón végigmérte a férfit. 

- Segítenél? - húzta fel a szemöldökét az író, mire Kate odalépett, és lassú, simogató mozdulattal lehúzta róla a pólót, majd kicsatolta az övét, és kigombolta a farmer gombját. Érezte, ahogy a férfi mellkasa egyre nagyobbakat emelkedik, és testéből árad a forróság. Letolta a nadrágot, és megfogta a bokszer derekát, de Castle elkapta a kezét. - Azt majd én!

Kate elmosolyodott, egy futó csókot adott a férfi szájára, és hátrébb lépett.      

Castle körülnézett, de az erdő túl messze volt, és a tölgyfán kívül semmilyen helyet nem látott a közelben, ami eltakarta volna az esetleges kíváncsi szemek elől, bár rajtuk kívül éppen nem volt a tónál senki. Felkapta a fürdőnadrágot, és a fa mögé lépett, hogy kicserélje a bokszeralsóval. Amikor belelépett a fürdőnadrág szárába, súlya a még mindig érzékeny bokájára esett, amitől éles fájdalom hasított belé. Ösztönösen megtámaszkodott a fatörzsben, hogy tehermentesítse a fájó végtagot, amikor megakadt a szeme a kéreg repedésébe akadt zöld fonaldarabkán. Nyelt egyet, mielőtt megszólalt.

- Kate! - kiáltotta rekedt hangon.

- Mi az? Nem boldogulsz egyedül? Segítek, ha kell! - hallotta a nő incselkedő hangját.

Kilépett a fa mögül, és amikor Kate meglátta az arcán a döbbenetet, elkomolyodva a fához lépett.