A nő odalépett a tétován tipródó férfihoz, lehúzta róla a pólót, miközben érzéki hangon a fülébe suttogta: - Bízz bennem!
Castle nyelt egyet. Kate kicsatolta az övét, ujjaival ügyesen kigombolta a farmer sliccének gombját, majd lehúzta a cipzárt. A férfi felocsúdott meglepetéséből, és át akarta karolni, de Kate hátrébb lépett. Egy mozdulattal kilépett a nadrágjából, aztán kikapcsolta a melltartóját és a földre csúsztatta. Castle oldalra billentett fejjel, sóvárgó tekintettel nézte, ahogy a nő vetkőzik, és még a szája is tátva maradt, amikor lekerült róla az utolsó ruhadarab is. Ma már nem először gondolt arra, hogy ilyen gyönyörűt még sosem látott. A napfény aranysárga sugaraitól átvette a hatalmat a holdsugár kékes fénye, ami ezüstben tündöklőre festette a vizet. A lezúduló források csobogása, és az ezüst ragyogásban kirajzolódó tökéletes női test körvonalai szinte földöntúli szépséget kölcsönöztek a helynek. Kinyújtotta a karját, hogy magához húzza a gyönyörű nőt, akinek érintésére minden porcikája vágyott, de Kate nevetve kisiklott a kezei közül, és pajkosan kacagva tett pár lépést a tó felé, és mint egy sellő, elmerült a tó vizébe. Pár másodperc múlva lassan kiemelkedett a fodrozódó víztükörből. - Ha Botticelli látta volna ezt, biztos, hogy ilyenre festette volna meg a "Vénusz születésé"-t - gondolta a férfi elvarázsolva.
Kate hátravetette a fejét, kezével végigsimított haján, aztán Castle-re mosolygott.
- Mire vársz? - törte meg pajkos hangja a csendet, mire a férfi felocsúdott az édes merengésből, kapkodva lerúgta cipőit, letolta a farmert, és futva indult a víz felé, de Kate parancsoló hangja megállította. - Állj! Csak nem gondoltad komolyan? - mutatott kajánul mosolyogva a bokszeralsóra.
Castle meglepetten felhúzta a szemöldökét. Alsó ajkát beharapva töprengett, miközben vágyakozva nézte Kate formás, duzzadt melleit, aztán szégyenlősen körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem látja, végül lehúzta az alsónadrágot, és belevetette magát a vízbe. A langyos víz simogatóan ölelte körbe a testét, de most már nem erre vágyott. Átölelte Kate-t. Becsukta a szemét, hogy agya csak a selymes bőr érintésére koncentrálhasson. Összefonódott meztelen testük lassan belemerült a kellemesen langyos vízbe. Finom érintésekkel csókolták egymás ajkát, kezük lágyan simogatta a másik hátát.
- Azt hittem, ismerem, Beckett nyomozó - suttogta a csókba Castle, aki még mindig azon álmélkodott, hogy sosem hitte, hogy ilyen felszabadult és korlátokat áttörő is tud lenni ez a kemény, szabálytisztelő nő.
- Nem is tudja, mire vagyok még képes Mr. Castle! - lehelte érzékien a férfi fülébe Kate, aztán ajkai közé vette a fülcimpáját, és finoman megharapta.
Ez volt az a pillanat, amikor a férfi érezte, hogy vége van, ösztönei, vágyai átvették az irányítást.
Félóra múlva ugyanúgy ült combjai között Kate a part selymes füvén, mint amikor a lemenő napsugarakban gyönyörködtek nemrég, de most meztelen testük simult egymáshoz, és nem a tájban gyönyörködtek, hanem az átélt testi gyönyör érzésében ringatóztak.
- New York-ban nem látni a csillagokat - szólalt meg Kate felnézve a milliárdnyi fénylő égitesttel borított égboltra.
- Hogyhogy én nem tudtam erről a helyről? - mondta durcásan a férfi, miközben ő is felnézett. - Te honnan tudtad, hogy létezik ez a hely?
- Dr. Moore-tól - válaszolt szűkszavúan a nő, és Castle megérezte, hogy megfeszül a teste. Néhány másodpercig hallgatott, mint aki azt latolgatja, mennyit áruljon el a férfinak, aztán folytatta. - Amikor a lövés után kiengedtek a kórházból, hónapokig Apánál voltam, de egy idő után rendkívül rosszul bírtam a bezártságot, de az őrsre még nem tudtam volna visszamenni. Akkor hozott el ide Andrew és a felesége, Elisabeth. Csodálatos emberek.
Elhallgatott. Érezte, hogy Castle szorosabban öleli magához. Sosem beszéltek arról az időszakról. Mindegyikükben túl fájdalmas emlékeket idézett fel, így inkább elrejtették azokat a képsorokat, érzéseket agyuk legrejtettebb zugába.
- Azután is jártam itt, amikor az orvlövész szedte az áldozatait, és nem akartam elismerni, hogy PTSD-ben szenvedek - mondta halkan, de még ennyi idő után is tudat alatt szégyellte a gyengeségét, ezért rövidítette a poszttraumatikus stressz szindróma kifejezést.
Castle jólesően vette tudomásul, hogy Kate megosztotta vele életének e nagyon nehéz időszakaszainak egy kis rejtett részletét, de ahogy azokra az időkre gondolt, rég nem érzett szomorúság telepedett rá.Nem akarta soha többé átélni azt a rettegést, félelmet, csalódást és tehetetlenséget, amit akkoriban érzett.
Kate megérezte a férfi hangulatváltozását. Nem akarta, hogy a múlt tönkretegye ezt a csodálatos estét, ezért megfordult, két tenyerébe fogta a férfi arcát, és gyengéden megcsókolta.
Castle a rönkház hálószobájának kényelmes franciaágyában feküdt, szeme a mennyezetre meredt, de gondolatai egészen máshol jártak. Amikor visszajöttek a tótól és meglátta a holdfényben sötéten árválkodó dzsipet, megint rossz érzés kerítette hatalmába, amit nem tudott megmagyarázni. Felidézte a magas, szemüveges férfi goromba megjegyzését, és a leskelődő alakot a függöny mögül. Vajon ő követte titkon az eseményeket, vagy van vele valaki?
Kate kilépett a fürdőszobából, és bebújt Castle mellé a takaró alá. A férfi automatikusan felé fordult és átkarolta, de nem szólt. Beckett ismerte ezt az arckifejezést, és azt is tudta, hogy mit jelent a hallgatás.
- Ki vele Castle! Mi izgatja a fantáziád? - kérdezte megadóan.
- Miért nem tud a világ erről a csodálatos helyről? Normális esetben már rég szállodák sorakoznának a parton, és tömve lenne a tó fürdőzőkkel? Kié egyáltalán a terület? Egy ingatlanbefektetőnek ez egy aranybánya! Nem gondolod, hogy Mark Freeman megölésének köze van ehhez a területhez? Mi van, ha valakik nem akarták, hogy rátegye a kezét az ingatlanforgalmazó cége? És hogyan került a fennsíkra a kisfiú?
- Castle! - emelte fel a hangját Kate. - Már megint meglódult a fantáziád!
- De ...
- Hagyd a nyomozást a seriffre!
- Arra a seriffre gondolsz, akinek a körzetében még soha nem volt gyilkosság? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában az író.
- Ha az megnyugtat, néhány kérdésedre tudom a választ - sóhajtott a nő. - A területet az 1900-as évek elején vásárolta Dr. Moore nagyapja. A végrendeletében a területet a két fiára hagyta azzal a feltétellel, hogy sem ők, sem az örököseik nem adhatják el, nem építhetnek rá idegenek számára nyaralót, szállodát, szóval nem csinálhatnak belőle idegenforgalmi központot. Most a négy unoka tulajdonában van a tó,a házak, az étterem, a fennsík és az erdő egy része, és csak a családtagok járhatnak ide.
- De te nem vagy családtag! - emelte fel a fejét a párnáról Castle, és a könyökére támaszkodott. - Rólam nem is beszélve - mondta, miközben az futott át az agyán, hogy ezek szerint a kedves orvos és a rideg dzsipes férfi valószínűleg rokonok.
- Nem, nem vagyok családtag - mosolyodott el Kate. Jólesett neki egy kicsit húzniaz író kíváncsiságát.
- Akkor?
- Tudod, középiskolában egy osztályba járt az édesanyámmal.
- És? - ült most már fel a kíváncsiságtól egyre izgatottabb férfi.
- Hát ... igazi lángoló első szerelem volt az övüké - bökte ki nagyot pislantva Kate.
Castle csak bámult a mellette fekvő, titokzatosan mosolygó nőre. Szeme elkerekedett a csodálkozástól, aztán arcára kiült a döbbenet,
- Dr. Andrew Moore az apád? - csúszott ki a kérdés önkéntelenül a száján.
Félóra múlva ugyanúgy ült combjai között Kate a part selymes füvén, mint amikor a lemenő napsugarakban gyönyörködtek nemrég, de most meztelen testük simult egymáshoz, és nem a tájban gyönyörködtek, hanem az átélt testi gyönyör érzésében ringatóztak.
- New York-ban nem látni a csillagokat - szólalt meg Kate felnézve a milliárdnyi fénylő égitesttel borított égboltra.
- Hogyhogy én nem tudtam erről a helyről? - mondta durcásan a férfi, miközben ő is felnézett. - Te honnan tudtad, hogy létezik ez a hely?
- Dr. Moore-tól - válaszolt szűkszavúan a nő, és Castle megérezte, hogy megfeszül a teste. Néhány másodpercig hallgatott, mint aki azt latolgatja, mennyit áruljon el a férfinak, aztán folytatta. - Amikor a lövés után kiengedtek a kórházból, hónapokig Apánál voltam, de egy idő után rendkívül rosszul bírtam a bezártságot, de az őrsre még nem tudtam volna visszamenni. Akkor hozott el ide Andrew és a felesége, Elisabeth. Csodálatos emberek.
Elhallgatott. Érezte, hogy Castle szorosabban öleli magához. Sosem beszéltek arról az időszakról. Mindegyikükben túl fájdalmas emlékeket idézett fel, így inkább elrejtették azokat a képsorokat, érzéseket agyuk legrejtettebb zugába.
- Azután is jártam itt, amikor az orvlövész szedte az áldozatait, és nem akartam elismerni, hogy PTSD-ben szenvedek - mondta halkan, de még ennyi idő után is tudat alatt szégyellte a gyengeségét, ezért rövidítette a poszttraumatikus stressz szindróma kifejezést.
Castle jólesően vette tudomásul, hogy Kate megosztotta vele életének e nagyon nehéz időszakaszainak egy kis rejtett részletét, de ahogy azokra az időkre gondolt, rég nem érzett szomorúság telepedett rá.Nem akarta soha többé átélni azt a rettegést, félelmet, csalódást és tehetetlenséget, amit akkoriban érzett.
Kate megérezte a férfi hangulatváltozását. Nem akarta, hogy a múlt tönkretegye ezt a csodálatos estét, ezért megfordult, két tenyerébe fogta a férfi arcát, és gyengéden megcsókolta.
Castle a rönkház hálószobájának kényelmes franciaágyában feküdt, szeme a mennyezetre meredt, de gondolatai egészen máshol jártak. Amikor visszajöttek a tótól és meglátta a holdfényben sötéten árválkodó dzsipet, megint rossz érzés kerítette hatalmába, amit nem tudott megmagyarázni. Felidézte a magas, szemüveges férfi goromba megjegyzését, és a leskelődő alakot a függöny mögül. Vajon ő követte titkon az eseményeket, vagy van vele valaki?
Kate kilépett a fürdőszobából, és bebújt Castle mellé a takaró alá. A férfi automatikusan felé fordult és átkarolta, de nem szólt. Beckett ismerte ezt az arckifejezést, és azt is tudta, hogy mit jelent a hallgatás.
- Ki vele Castle! Mi izgatja a fantáziád? - kérdezte megadóan.
- Miért nem tud a világ erről a csodálatos helyről? Normális esetben már rég szállodák sorakoznának a parton, és tömve lenne a tó fürdőzőkkel? Kié egyáltalán a terület? Egy ingatlanbefektetőnek ez egy aranybánya! Nem gondolod, hogy Mark Freeman megölésének köze van ehhez a területhez? Mi van, ha valakik nem akarták, hogy rátegye a kezét az ingatlanforgalmazó cége? És hogyan került a fennsíkra a kisfiú?
- Castle! - emelte fel a hangját Kate. - Már megint meglódult a fantáziád!
- De ...
- Hagyd a nyomozást a seriffre!
- Arra a seriffre gondolsz, akinek a körzetében még soha nem volt gyilkosság? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában az író.
- Ha az megnyugtat, néhány kérdésedre tudom a választ - sóhajtott a nő. - A területet az 1900-as évek elején vásárolta Dr. Moore nagyapja. A végrendeletében a területet a két fiára hagyta azzal a feltétellel, hogy sem ők, sem az örököseik nem adhatják el, nem építhetnek rá idegenek számára nyaralót, szállodát, szóval nem csinálhatnak belőle idegenforgalmi központot. Most a négy unoka tulajdonában van a tó,a házak, az étterem, a fennsík és az erdő egy része, és csak a családtagok járhatnak ide.
- De te nem vagy családtag! - emelte fel a fejét a párnáról Castle, és a könyökére támaszkodott. - Rólam nem is beszélve - mondta, miközben az futott át az agyán, hogy ezek szerint a kedves orvos és a rideg dzsipes férfi valószínűleg rokonok.
- Nem, nem vagyok családtag - mosolyodott el Kate. Jólesett neki egy kicsit húzniaz író kíváncsiságát.
- Akkor?
- Tudod, középiskolában egy osztályba járt az édesanyámmal.
- És? - ült most már fel a kíváncsiságtól egyre izgatottabb férfi.
- Hát ... igazi lángoló első szerelem volt az övüké - bökte ki nagyot pislantva Kate.
Castle csak bámult a mellette fekvő, titokzatosan mosolygó nőre. Szeme elkerekedett a csodálkozástól, aztán arcára kiült a döbbenet,
- Dr. Andrew Moore az apád? - csúszott ki a kérdés önkéntelenül a száján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése