- Már csak abban reménykedhetek, hogy Fabien igazi neve Quasimodo, és nem tetszik Alexis-nek, vagy abban, hogy Anyát nézi ki magának, és magával hurcolja a Notre Dame harangtornyába.
Kate csukott szemmel, mosolyogva hallgatta a férfi morgolódását, közben élvezte ujjainak játékát a hátán és a karján. Aztán a hangok egyre távolabbról érkeztek, a kellemes, mély hang eltompította érzékeit.
Már beszűrődött a sötétítőfüggöny szövésein a hajnali derengés, amikor felébredt. Lassan kinyitotta a szemét, de nem mozdult meg. Élvezte a reggeleket, amikor Castle mellett ébredt. Kellemes bizsergéssel és megnyugtató biztonsággal töltötte el a tudat, hogy a férfi ott van mellette. Egyre gyakrabban gondolt arra, hogy más férfiakkal ezt soha nem érezte, és azt is, hogy nagyon-nagyon hosszú ideig szeretné átélni minden nap ezt a kellemes érzést. Most nem érezte az erős, mégis oly gyengéd kezet a csípőjén vagy a derekán, mint oly sok reggelen, és ez hiányérzettel töltötte el. Óvatosan szembe fordult a férfival, és ahogy végignézett rajta, már meg is értette, mi az oka az ölelés hiányának.
Castle hason feküdt, egyik keze a teste mellett, a másik elernyedve lógott le az ágyról, arcának egyik felét a párnába fúrta, szája nyitva volt. Olyan lassan, mélyen lélegzett, hogy Kate egy pillanatig ijedten figyelte, hogy mikor emelkedik újra a mellkasa. - Rettentő kimerült lehet, ha ilyen mélyen alszik - gondolta, amin nem is csodálkozott, ha az elmúlt napok idegőrlő eseményeire, és forró, szenvedélyes éjszakáira gondolt.
Lassan felkelt. Ahogy felállt visszanézett, hogy nem ébresztette-e fel az írót, de olyan mélyen aludt, hogy a szempillája sem rebben a mozgásra. Kate megkerülte az ágyat. Végignézett az előtte fekvő férfin, és sóhajtott egyet saját balgasága miatt, amiért négy évig megfosztotta magát ettől a látványtól. Szeretett beletúrni a sűrű hajba, megsimogatni a finom bőrű, széles, izmos hátat. Tekintete egy kicsit elidőzött a lassan emelkedő mellkason, aztán lejjebb vándorolt, és megállt a lepedő takarásán keresztül is átsejlő erős farizmokon. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse feltörő pajzán gondolatait, még gyorsan végignézett a lepedő alól kilógó férfias lábakon, aztán óvatosan megfogta a lepedő szélét, és feljebb húzta Castle hátára.
Egy óra múlva elégedetten nézett végig az összekészített bőröndökön, és az előkészített sonkán és tojáson, ami csak arra várt, hogy kisüssék. Bekészítette a kávét, hogy a frissen lefőtt, gőzölgő folyadékkal tegyék fel a koronát a nap kezdésére. Akkor még nem sejtette, hogy a koronát nem a kávé fogja jelenteni.
Halkan belépett a hálószobába, és meglepetésére Castle ugyanúgy feküdt az ágyban, meg sem mozdult az elmúlt órában. - Tényleg fáradt lehet - mosolyodott el, és lehajolt, hogy egy finom csókot leheljen az arcára, amikor a férfi hirtelen megfordult, átölelte Kate-t, és nevetve maga fölé rántotta az ágyba.
Beckett-nek egy pillanatra a lélegzete is elállt ijedtében, de belebetegedett volna, ha Castle azt hinné, hogy meg tudta ijeszteni, ezért gyorsan vett egy nagy levegőt, hogy szívverését rendezni tudja, aztán ő is jóízűen elnevette magát.
- Vallja be Beckett nyomozó, hogy sikerült megijesztenem - mosolygott önelégülten a férfi.
- Álmaidban Castle, álmaidban - húzta össze a szemöldökét Kate.
- Mint a régi szép időkben - sóhajtott az író. - Mikor adsz végre egyszer igazat?
- Majd akkor, ha egyszer igazad lesz!
- De ne felejtsd el, hogy az én álmaim már majdnem egészen teljesültek - végigsimított Kate hátán, aztán a haján, végül magához húzta, és gyengéden megcsókolta. Érezte, ahogy a nő forró ajkai elnyílnak, teste megfeszül, telt mellei a mellkasához nyomódnak, combjai vágyakozón szétnyílnak ágyéka felett. Már nem volt visszaút, a vágyak irányították a mozdulatokat, amelyek egyre gyorsabbak és szenvedélyesebbek voltak, követelve a gyönyört.
- Ha csak lustálkodunk, soha nem indulunk el - suttogta fél óra múlva Kate, miközben belecsókolt Castle vállgödrébe.
- Lustálkodunk? Nekem nem annak tűnt, amit csináltunk!
- Mire mondtad azt, hogy "majdnem" teljesültek a vágyaid? - emelte fel Kate a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen. Tekintetében a kíváncsiságon kívül valami furcsa, eddig nem látott fényt fedezett fel Castle. Mintha a nő egyszerre akarná is tudni a választ, de félne is tőle.
- Négy évig arra vártam, hogy a karjaimban tarthassalak - kezdte nagyon komolyan Castle, minden szót jól meggondolva, hogy Kate érezze a súlyukat. - Arra, hogy viszonozd a szerelmemet. Most, hogy megkaptam, többre vágyom. Talán telhetetlennek tartasz, de szeretném biztosan tudni, hogy ami köztünk van, az nem egy röpke pillanat az életünkben, hanem talán ... - nyelt egyet. Nem tudta, kimondja-e a szavakat, hogy "örökre szól". Attól félt, hogy Kate túl gyorsnak találja a tempót, és nem akarta elijeszteni, nem akarta, hogy még egyszer falak mögé zárkózzon a nő, ha még nem áll készen.
Kate megérezte a férfi bizonytalanságát, de ahogy a csillogó kék szemekbe nézett, egy másodperc alatt tudatosult benne, hogy mit akart mondani a férfi. Meglepődött és zavartan elkapta a tekintetét. Édes boldogságban úszott Castle mellett. Többet jelentett neki, mint bármelyik férfi a világon. Szerette, de soha nem mondta ki, szeretett volna valakihez tartozni, aki szereti, de soha nem beszélt róla, családra vágyott, de még magának sem vallotta be.
- Nem röpke pillanat - suttogta, és megcsókolta a férfit. Többet nem mondhatott, még nem. Castle megérezte, hogy veszélyes vizekre evezett, és nem beszélt tovább. Minden kicsi megjegyzésnek örült, ami arra utalt, hogy lehet közös jövőjük.
- Elárulod végre, hogy hova megyünk? - kérdezte, hogy oldja a feszültséget.
- Gyere, és hamarosan megtudod - mosolyodott el nő.
Gyorsan megreggeliztek, és bepakolták a csomagokat Castle ezüst színű Mercedes-ébe.
- Ha én vezetek, tudnom kell az uticélt - lobogtatta az indítókulcsot várakozásteljesen a férfi.
- De nem te vezetsz - kapta ki a kezéből a kulcscsomót Kate, és elégedett mosollyal beült a vezetőülésre.
Castle egy másodpercig megsemmisülten állt, és vágott egy durcás grimaszt, aztán beült az anyósülésre.
- De csak azért, mert tudom, hogy rajongsz a Mercedes-ekért - morogta.
Elhagyták a nyüzsgő nagyváros irodaházait, aztán a kertvárosi részen is keresztül autóztak. Castle érdeklődve figyelte, ahogy New York megmutatja szinte minden arcát, aztán elhagyva az autópályák kanyargó szövevényét, kitárul előttük a nyugodt vidéki táj, szelídül a forgalom, eltűnnek a települések, helyüket átveszik a szelíd lankákat borító erdők, és a szántóföldeken aranylón hullámzó búzaföldek. Még soha nem járt ezen a vidéken. Már két órája utaztak, amikor Kate lekanyarodott egy mellékútra, ami egy öreg tölgyesen vezetett keresztül. A szikrázó napsütés villódzva tört utat a levelek között, és a fény vidám játékot játszott az aszfalton.
- Nyugi Castle, mindjárt ott vagyunk - szólalt meg Kate, amikor szeme sarkából látta, hogy a férfi szólásra nyitja a száját.
- Nem is azt akartam kérdezni - mondta sértődötten, mire Kate egy szemforgatás után ránézett. - Csak már nagyon kell pisilni - keresett valami hihető választ.
- Oké - mondta beleegyezőn a nő, és az autót a padkára kormányozva megállt.
- Megérkeztünk? - kémlelt ki csodálkozva Castle az ablakon.
- Itt pisilhet a kiskutya. Jó sok fa van - intett fejével az erdő felé Kate, és a férfira kacsintott.
- Még hogy kiskutya - duzzogott Castle, és gyorsan kiszállt az autóból. Átgázolt a magasra nőtt füvön, és egy távolabbi fa felé indult, hogy ha más is közlekedik ezen az eléggé elhagyatottnak látszó úton, ne lássa meg, ahogy a dolgát végzi. Kezével ellegyezte az aljnövényzetből csapatostul felriadt szúnyogokat, amikor megbotlott valamiben. Érezte, ahogy agya ösztönösen irányítja az izmait, hogy teste visszanyerje az egyensúlyát, de a gravitáció erősebbnek bizonyult, és elterült a puha földön. Átkozta magát, amiért a szúnyogokkal foglalkozott ahelyett, hogy a lába alá nézett volna, és csak reménykedni tudott abban, hogy Kate nem látta a hasra esését, mert akkor nem ússza meg élcelődés nélkül. - Legalább nem ütöttem meg magam - gondolta megnyugodva, miközben feltápászkodott, de öröme csak addig tartott, amíg meg nem látta, hogy az esést felfogó puha növényzet egy jókora csalánmező. Mire felismerte a növényt, mát érezte is az arcát és karjait elborító csípő, égető érzést.
- Hogy az a ... - kiáltott fel dühösen, aztán szemével keresni kezdte szenvedésének okozóját. Kezét vakargatva megfordult, de amikor meglátta, hogy miben botlott el, megdermedt a látványtól. Felnézett az autóban zenét hallgató Kate-re, látta, ahogy a nő együtt énekli a dalt a rádióval és ütemre ingatja a fejét, aztán visszanézett a földre, remélve, hogy az előbb csak képzelődött. Félelem és undor járta át a testét. Újra Kate-re nézett, kiáltani akart, de összeszorult a torka, és csak egy elfojtott suttogás tört fel belőle. Vett egy nagy levegőt, és végre tudott akkorát kiáltani, hogy Kate felé forduljon, és meglássa rémült tekintetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése