- Robert Freeman-nak, de az apukám Robbie-nak hív. Azt jobban szeretem - hallatszott egy kis vékony hang.
A két férfi döbbenten bámult a gyerekre, ahogy fel sem emelve tekintetét a banánról jóízűen beleharap, és minden szorongás nélkül falatozik a mosolygó nő mellett.
Kate szájában egy pillanatra megállt a falat, aztán nyelt egy nagyot, miközben igyekezett arcizmainak parancsolni, hogy megtartsák az arcára fagyott mosolyt. Castle-lel nem beszéltek arról, hogy az erdőben talált meggyilkolt férfi és a gyerek között lehet kapcsolat, de tudta, hogy az író sokat agyalt ezen a lehetőségen, ahogy ő is. Azért hozta ide a férfit, hogy pihenjenek, hogy kettesben elbújjanak a világ - és leginkább Gates - szeme elől, és nem akart belekeveredni a nyomozásba. Azt a megérzését, hogy a gyerek és a halott között kapcsolat van, mélyen magába zárta. Még a lehetősége is fájt, hogy talán elveszítette a fiú az apját. Tudta, milyen örök fájdalom a szülő korai elvesztése.
- Te találtál meg?
- Igen - felelte meglepetten Beckett. Talán a nővérek vagy az orvosok meséltek neki a megmeneküléséről - gondolta a nő.
- Te találtál meg?
- Igen - felelte meglepetten Beckett. Talán a nővérek vagy az orvosok meséltek neki a megmeneküléséről - gondolta a nő.
- Nem tudod, hol van az apukám? - emelte kék szemét Kate-re, és tekintetét nem mozdítva a nőről, várta a választ.
Mindhárom felnőttet szíven ütötték a gyerek szavai. Ott feküdt előttük egy törékeny emberke sérülten, tele félelmekkel, és még csak nem is sejti, hogy az édesapja gyilkosság áldozata lett.
Kate úgy érezte, megszakad a szíve. Mit mondhatna? Sokszor közölte már hozzátartozókkal egy-egy szerettük erőszakos halálának hírét, de még sosem volt olyan helyzetben, mint most, hogy egy 6 éves gyereknek kellene elmondania a megváltoztathatatlant. Ráadásul ha megrémíti, akkor semmilyen információt nem tudnak kihúzni belőle, pedig úgy látszik, hogy a nagy hallgatás után neki megnyílt.
- Robbie, az apukád nagyon szeret téged, de most nem tud itt lenni - próbált olyan választ adni, ami a gyereket megnyugtatja, de közben nem hazudik. A gyerek nem szólt, csak harapott még egyet a banánból, aztán csalódottan az ajtóban álló két férfira nézett. Beckett nem akarta, hogy megijedjen az idegenektől, amikor neki végre megnyílt, ezért megpróbálta újra magára vonni a fiú figyelmét. Felidézte a seriff szavait, miszerint Mark Freeman elvált, és a gyerek az anyjával külföldre utazott - Azt hittem, hogy az anyukáddal utaztál nyaralni.
- Én csak a Mamival akartam menni - vált panaszossá a vékony hangocska - de a Mami azt mondta, hogy Frank bácsi is velünk jön. Én nem akartam, hogy velünk jöjjön - vágott durcás arcot.
- Nem szereted Frank bácsit?
- Nem - suttogta Robbie lehajtott fejjel, mintha szégyellné, hogy így érez. - de a Mami szereti.
- A Mami és Frank bácsi elutaztak? - kérdezte mintegy mellékesem Kate két falat között.
- Igen, de Apu értem jött, és azt mondta ne sírjak, majd ő elvisz kalandozni.
Kate elmosolyodott a kifejezésen. Az apja talán kirándulást mondott, de a gyermeki fantázia átalakította kalanddá.
- Apu meg a Mami veszekedtek, mert rossz voltam - suttogta maga elé könnybe lábadt szemekkel.
- Rossz voltál? Én nem hiszem - mondta őszinte hangon Beckett, és miközben elvette Robbie-tól a banánhéjat, szeretettel simított végig az arcán. - No és hol kalandoztatok Apával? Biztos valami klassz hely lehetett!
Az ártatlan szemek izgatottan megcsillantak az emlékek hatására. Kate-re nézett, és már nyoma sem volt benne a félelemnek. Látszott rajta, hogy boldogan mesél az élményeiről. A nagyvárosban felnövő gyereket elvarázsolták az erdőben tett kirándulások, a távcsővel felfedezett állatok, a tábortűz, amit ő gyújthatott meg, de legfőképpen a meleg vizű tó a vízesésszerű forrásokkal. A lelkesen előadott történetből kirajzolódott apa és fia együtt töltött perceinek felhőtlen boldogsága. Kate érdeklődve hallgatta a gyermeket, és igyekezett nem törődni gombócba húzódott gyomrával és a félelemmel, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a gyerek a tragikus eseményekhez ér. A fürdés után homokvárat építettek, és élvezettel mesélte, milyen tornyokat és alagutakat építettek, aztán hirtelen elhallgatott. A feszültség érezhetővé vált. Kate nem akarta sürgetni, félt, hogy bezárkózik, és nem jutnak használható információhoz, de mivel a gyerek lesütött szemmel a takarót tanulmányozta és hallgatott, megfogta az aprócska kezet, és megkérdezte: - Mit csináltatok a várépítés után?
- Visszamentünk a hotelba, és jött egy bácsi. Apa azt mondta, maradjak a szobában, de hallottam, hogy kiabálnak.
- Láttad azt a bácsit? - kérdezte Kate, de a fiú megrázta a fejét. - Hallottad, hogy miről veszekedtek?
Robbie egy darabig hallgatott, mintha nem szívesen elevenítené fel azokat a pillanatokat, de aztán megszólalt.
- Apa azt mondta, hogy mindenképpen övé lesz a föld, és szállodákat fognak rajta építeni, de a bácsi azt mondta, hogy Apa arról csak álmodik. - Felnézett Kate-re, aztán félve Castle-re és a seriffre pislantott. - Az a bácsi bántotta az apukámat?
A három felnőtt jelentőségteljes pillantásokat váltott, és mindannyiukban ugyanazok a gondolatok fogalmazódtak meg: a gyermeki megérzések sosem hazudnak.
- Nem tudjuk Robbie - mondta őszintén Kate. - Azért vagyunk itt, hogy kiderítsük, mi történt veled és az apukáddal, ezért fontos, hogy elmondd, mire emlékszel még.
- Reggel kirándultunk az erdőben. Láttam őzikét. Aztán itt voltam az ágyban. - Egyre kétségbeesettebben nézett a számára idegen nőre, akivel megosztotta az emlékeit. Újra eluralkodott rajta a félelem. Talán gyermeki ösztönei érezték, hogy a két utolsó emléke között, valami nagyon rossz dolog történt. Szája legörbült, aztán a hüppögést felváltotta a szívszaggató sírás, és Kate nem tehetett mást, csak magához ölelte a rázkódó kis testet.
Castle nézte a kisfiút ölelő könnyes szemű nyomozót, és az ő tekintete is elhomályosult. Még sosem látta Beckett-tet ilyen nehéz helyzetben a munkája miatt. Na és ott a kisfiú, aki még csak érzi, hogy a mai nappal örökre megváltozik az élete, és egész életre szóló sebet kapott egy kegyetlen idegentől.
- Szólunk az anyukádnak, és nemsokára érted jön - simogatta meg a lassan megnyugvó gyereket Kate. - Fogadj szót a nővérkéknek és a doktor bácsinak, és minden rendben lesz - vígasztalta, de tudta, hogy már semmi sem lesz rendben.
- Eljössz hozzám? - csillant a remény a nagy kék szemekben.
- Igen, eljövök.
Nehéz szívvel mentek be a kisváros seriffjének hivatalába. Az úton egyikük sem szólt, csak Castle pillantott feltűnően sokszor oldalra, hogy meggyőződjön arról, hogy Kate jól van.
A seriff irodájában kávéztak, miközben figyelték, ahogy a nyomozás gépezete beindul. Beckett örömmel tapasztalta, hogy a kisváros őrei nem is olyan elveszett emberek. Egy csapat a hotel személyzetét ment kihallgatni, egy másik a térfigyelő kamerák felvételeit kérte be, egy az áldozat pénzügyeit kezdte átvizsgálni, és lekérték a férfi híváslistáját. Lefoglalták Mark Freeman kocsiját, a technikusok a számítógépén levő adatokat elemezték, és helyszínelőket hívtak a hotelszoba átkutatására. A seriff az édesanya hollétét derítette ki szinte percek alatt, és hamarosan látták, ahogy az élénk tekintetű férfi meggörnyedve, összeszűkült szemmel, halk, együtt érző hangon tájékoztatja az asszonyt az eseményekről.
- Mit gondol Beckett nyomozó, mit tehetnénk még? - kérdezte Kate-t az irodába lépő férfi.
- Szeretném, ha utána néznének egy Jasper Moore nevű férfinak - mondta komolyan Beckett, és nem nézett ugyan oldalra, szinte látta maga előtt Castle meglepett arcát.
Az író megemelkedett a székben, mint aki nem akar hinni a fülének. Kate megmosolyogta a Jasperrel kapcsolatos megérzései miatt, most viszont úgy látszik, hitelt ad a szavainak.
- Jaspert? Miért? - döbbent meg a seriff.
- Ismeri? - szólalt meg Castle.
- Persze. Mindenkit ismerek, aki a telepre jár. Jasper egy különc figura, de semmi több.
- Na és a többi tulajdonos? - kérdezte Kate.
- Nézzék! évtizedek óta megy a huzavona a birtok körül. Az ingatlanbefektetők nem adják fel egykönnyen a harcot, és folyamatosan bombázzák ajánlataikkal a tulajdonosokat, de őket köti a végrendelet, nem adhatják el a birtokot.
- Gondolom, azért ez nem tetszik minden tulajdonosnak. Tuti, hogy valakinek jól jönne egy olyan szép summa, mint amit a tóért és az erdőért adnának - gondolkodott hangosan az író.
- Gondolják, hogy utána kellene nézni a birtok tulajdonosainak? - kétkedett még mindig a seriff.
- Mark Freeman ingatlanbefektető volt, és az üzlettársának azt mondta, megtalálta az "aranytojást tojó tyúkot". Lehet, hogy a birtokra utalt.
A seriff bólintott. Miután megállapodtak, hogy mindenről tájékoztatja Beckett-tet és megerősítik az őrizetet Robbie szobájánál, Kate és Castle visszaindultak a telepre. Hallgatagon ültek egymás mellett.
- Jól vagy? - kérdezte halkan Castle, és Kate arcát fürkészte, aki mereven bámult ki a szélvédőn.
- Persze - mondta meggyőződés nélkül a nő, aztán néhány másodperc múlva folytatta. - Csak arra gondoltam, hogy olyan boldogan indult a napunk, aztán jött Martha és Alexis repülőgépének kényszerleszállása, aztán eljöttünk erre a csodálatos helyre, és rögtön egy gyilkossági ügybe csöppentünk - sóhajtott, és elhallgatott.
- Nem ez bánt igazán, ugye? - szegezte neki a kérdést az író, és a nő megadóan megrázta a fejét.
- Miért ilyen kegyetlen ez a világ Castle? - csuklott el Kate hangja. - Mit vétett ez az tisztalelkű fiúcska, hogy ilyen tragédiával súlytja a sors? - tette fel e költői kérdést keserűen.
Castle ugyanígy érzett, mégis szerette volna megvigasztalni, de nem talált megfelelő szavakat, ezért csak a nő combjára tette a kezét
- Tudod, amióta Alexis megszületett, valami megváltozott. Minél inkább nyiladozott az értelme, annál jobban kezdtem magamra vigyázni. Kezdtem felelősségteljesen gondolkodni.
Kate halványan elmosolyodott, és kétkedőn a férfire nézett, és megforgatta a szemét.
- Jó, jó, nem felelősségteljesen, csak felelősségteljesebben - ismerte el Castle, aztán komolyan folytatta. - Nem magamat féltettem a bajtól, hanem mindig az járt a fejemben ha éppen valami őrültségre készültem, hogy mit érezne Alexis, ha engem valami érne, ki vigyázna rá, és milyen soha be nem gyógyuló sebet szerezne. Az érzés olyan fájdalommal töltött el, ami sok döntésemet változtatott meg, és lelkiismeret furdalást okozott, ha mégis hagytam magam veszélybe sodorni - sóhajtotta.
Kate nem nézett rá, csak hallgatta vallomást, aztán kezét a combján levő kézre tette, és enyhén megszorította.
- Remélem egyszer velem kapcsolatban is így érzel - suttogta.
- Én csak a Mamival akartam menni - vált panaszossá a vékony hangocska - de a Mami azt mondta, hogy Frank bácsi is velünk jön. Én nem akartam, hogy velünk jöjjön - vágott durcás arcot.
- Nem szereted Frank bácsit?
- Nem - suttogta Robbie lehajtott fejjel, mintha szégyellné, hogy így érez. - de a Mami szereti.
- A Mami és Frank bácsi elutaztak? - kérdezte mintegy mellékesem Kate két falat között.
- Igen, de Apu értem jött, és azt mondta ne sírjak, majd ő elvisz kalandozni.
Kate elmosolyodott a kifejezésen. Az apja talán kirándulást mondott, de a gyermeki fantázia átalakította kalanddá.
- Apu meg a Mami veszekedtek, mert rossz voltam - suttogta maga elé könnybe lábadt szemekkel.
- Rossz voltál? Én nem hiszem - mondta őszinte hangon Beckett, és miközben elvette Robbie-tól a banánhéjat, szeretettel simított végig az arcán. - No és hol kalandoztatok Apával? Biztos valami klassz hely lehetett!
Az ártatlan szemek izgatottan megcsillantak az emlékek hatására. Kate-re nézett, és már nyoma sem volt benne a félelemnek. Látszott rajta, hogy boldogan mesél az élményeiről. A nagyvárosban felnövő gyereket elvarázsolták az erdőben tett kirándulások, a távcsővel felfedezett állatok, a tábortűz, amit ő gyújthatott meg, de legfőképpen a meleg vizű tó a vízesésszerű forrásokkal. A lelkesen előadott történetből kirajzolódott apa és fia együtt töltött perceinek felhőtlen boldogsága. Kate érdeklődve hallgatta a gyermeket, és igyekezett nem törődni gombócba húzódott gyomrával és a félelemmel, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a gyerek a tragikus eseményekhez ér. A fürdés után homokvárat építettek, és élvezettel mesélte, milyen tornyokat és alagutakat építettek, aztán hirtelen elhallgatott. A feszültség érezhetővé vált. Kate nem akarta sürgetni, félt, hogy bezárkózik, és nem jutnak használható információhoz, de mivel a gyerek lesütött szemmel a takarót tanulmányozta és hallgatott, megfogta az aprócska kezet, és megkérdezte: - Mit csináltatok a várépítés után?
- Visszamentünk a hotelba, és jött egy bácsi. Apa azt mondta, maradjak a szobában, de hallottam, hogy kiabálnak.
- Láttad azt a bácsit? - kérdezte Kate, de a fiú megrázta a fejét. - Hallottad, hogy miről veszekedtek?
Robbie egy darabig hallgatott, mintha nem szívesen elevenítené fel azokat a pillanatokat, de aztán megszólalt.
- Apa azt mondta, hogy mindenképpen övé lesz a föld, és szállodákat fognak rajta építeni, de a bácsi azt mondta, hogy Apa arról csak álmodik. - Felnézett Kate-re, aztán félve Castle-re és a seriffre pislantott. - Az a bácsi bántotta az apukámat?
A három felnőtt jelentőségteljes pillantásokat váltott, és mindannyiukban ugyanazok a gondolatok fogalmazódtak meg: a gyermeki megérzések sosem hazudnak.
- Nem tudjuk Robbie - mondta őszintén Kate. - Azért vagyunk itt, hogy kiderítsük, mi történt veled és az apukáddal, ezért fontos, hogy elmondd, mire emlékszel még.
- Reggel kirándultunk az erdőben. Láttam őzikét. Aztán itt voltam az ágyban. - Egyre kétségbeesettebben nézett a számára idegen nőre, akivel megosztotta az emlékeit. Újra eluralkodott rajta a félelem. Talán gyermeki ösztönei érezték, hogy a két utolsó emléke között, valami nagyon rossz dolog történt. Szája legörbült, aztán a hüppögést felváltotta a szívszaggató sírás, és Kate nem tehetett mást, csak magához ölelte a rázkódó kis testet.
Castle nézte a kisfiút ölelő könnyes szemű nyomozót, és az ő tekintete is elhomályosult. Még sosem látta Beckett-tet ilyen nehéz helyzetben a munkája miatt. Na és ott a kisfiú, aki még csak érzi, hogy a mai nappal örökre megváltozik az élete, és egész életre szóló sebet kapott egy kegyetlen idegentől.
- Szólunk az anyukádnak, és nemsokára érted jön - simogatta meg a lassan megnyugvó gyereket Kate. - Fogadj szót a nővérkéknek és a doktor bácsinak, és minden rendben lesz - vígasztalta, de tudta, hogy már semmi sem lesz rendben.
- Eljössz hozzám? - csillant a remény a nagy kék szemekben.
- Igen, eljövök.
Nehéz szívvel mentek be a kisváros seriffjének hivatalába. Az úton egyikük sem szólt, csak Castle pillantott feltűnően sokszor oldalra, hogy meggyőződjön arról, hogy Kate jól van.
A seriff irodájában kávéztak, miközben figyelték, ahogy a nyomozás gépezete beindul. Beckett örömmel tapasztalta, hogy a kisváros őrei nem is olyan elveszett emberek. Egy csapat a hotel személyzetét ment kihallgatni, egy másik a térfigyelő kamerák felvételeit kérte be, egy az áldozat pénzügyeit kezdte átvizsgálni, és lekérték a férfi híváslistáját. Lefoglalták Mark Freeman kocsiját, a technikusok a számítógépén levő adatokat elemezték, és helyszínelőket hívtak a hotelszoba átkutatására. A seriff az édesanya hollétét derítette ki szinte percek alatt, és hamarosan látták, ahogy az élénk tekintetű férfi meggörnyedve, összeszűkült szemmel, halk, együtt érző hangon tájékoztatja az asszonyt az eseményekről.
- Mit gondol Beckett nyomozó, mit tehetnénk még? - kérdezte Kate-t az irodába lépő férfi.
- Szeretném, ha utána néznének egy Jasper Moore nevű férfinak - mondta komolyan Beckett, és nem nézett ugyan oldalra, szinte látta maga előtt Castle meglepett arcát.
Az író megemelkedett a székben, mint aki nem akar hinni a fülének. Kate megmosolyogta a Jasperrel kapcsolatos megérzései miatt, most viszont úgy látszik, hitelt ad a szavainak.
- Jaspert? Miért? - döbbent meg a seriff.
- Ismeri? - szólalt meg Castle.
- Persze. Mindenkit ismerek, aki a telepre jár. Jasper egy különc figura, de semmi több.
- Na és a többi tulajdonos? - kérdezte Kate.
- Nézzék! évtizedek óta megy a huzavona a birtok körül. Az ingatlanbefektetők nem adják fel egykönnyen a harcot, és folyamatosan bombázzák ajánlataikkal a tulajdonosokat, de őket köti a végrendelet, nem adhatják el a birtokot.
- Gondolom, azért ez nem tetszik minden tulajdonosnak. Tuti, hogy valakinek jól jönne egy olyan szép summa, mint amit a tóért és az erdőért adnának - gondolkodott hangosan az író.
- Gondolják, hogy utána kellene nézni a birtok tulajdonosainak? - kétkedett még mindig a seriff.
- Mark Freeman ingatlanbefektető volt, és az üzlettársának azt mondta, megtalálta az "aranytojást tojó tyúkot". Lehet, hogy a birtokra utalt.
A seriff bólintott. Miután megállapodtak, hogy mindenről tájékoztatja Beckett-tet és megerősítik az őrizetet Robbie szobájánál, Kate és Castle visszaindultak a telepre. Hallgatagon ültek egymás mellett.
- Jól vagy? - kérdezte halkan Castle, és Kate arcát fürkészte, aki mereven bámult ki a szélvédőn.
- Persze - mondta meggyőződés nélkül a nő, aztán néhány másodperc múlva folytatta. - Csak arra gondoltam, hogy olyan boldogan indult a napunk, aztán jött Martha és Alexis repülőgépének kényszerleszállása, aztán eljöttünk erre a csodálatos helyre, és rögtön egy gyilkossági ügybe csöppentünk - sóhajtott, és elhallgatott.
- Nem ez bánt igazán, ugye? - szegezte neki a kérdést az író, és a nő megadóan megrázta a fejét.
- Miért ilyen kegyetlen ez a világ Castle? - csuklott el Kate hangja. - Mit vétett ez az tisztalelkű fiúcska, hogy ilyen tragédiával súlytja a sors? - tette fel e költői kérdést keserűen.
Castle ugyanígy érzett, mégis szerette volna megvigasztalni, de nem talált megfelelő szavakat, ezért csak a nő combjára tette a kezét
- Tudod, amióta Alexis megszületett, valami megváltozott. Minél inkább nyiladozott az értelme, annál jobban kezdtem magamra vigyázni. Kezdtem felelősségteljesen gondolkodni.
Kate halványan elmosolyodott, és kétkedőn a férfire nézett, és megforgatta a szemét.
- Jó, jó, nem felelősségteljesen, csak felelősségteljesebben - ismerte el Castle, aztán komolyan folytatta. - Nem magamat féltettem a bajtól, hanem mindig az járt a fejemben ha éppen valami őrültségre készültem, hogy mit érezne Alexis, ha engem valami érne, ki vigyázna rá, és milyen soha be nem gyógyuló sebet szerezne. Az érzés olyan fájdalommal töltött el, ami sok döntésemet változtatott meg, és lelkiismeret furdalást okozott, ha mégis hagytam magam veszélybe sodorni - sóhajtotta.
Kate nem nézett rá, csak hallgatta vallomást, aztán kezét a combján levő kézre tette, és enyhén megszorította.
- Remélem egyszer velem kapcsolatban is így érzel - suttogta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése