Változatok egy témára 5/12

Castle először látott bizonytalanságot a nő szemében, amitől neki is összeszorult a gyomra, de nem volt sok ideje a rájuk váró lehetőségeken töprengeni, mert Kate elszánt tekintettel belépett a szobába.

Castle lehajtott fejjel követte a nőt, aki meglepetésében hirtelen megtorpant, így a férfi nekiütközött. Felnézett, és Beckett válla fölött átnézve meglátta azt az embert, akire egyáltalán nem számított, pedig logikus volt, hogy ő vezeti az akciót. 

- Beckett nyomozó és Mr. Castle! Miért is nem lepődöm meg azon, hogy maguk ketten itt vannak? - nézett a két belépőre az íróasztal sarkán ülő sötét öltönyös férfi komoly arccal, de csillogó tekintettel.  

- Mr. Fallon - kapcsolt Beckett. Egy pillanatra megemelkedett a szemöldöke, amikor meglátta a férfit, és agyában egymást kergették az emlékképek, amelyek között lényegesen több volt a kellemetlen, mint a kellemes, de aztán egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. Fallon kemény és rendkívül elszánt FBI ügynök, aki egy kopó kitartásával követi a nyomokat, de a módszereivel nem mindig értett egyet. Lelki szemei előtt látta magukat Castle-lel, amint egymás karjaiban majdnem halálra fagynak a hűtőkonténerben, és amikor Castle kitépi az összes vezetéket a bombából. Önkéntelenül elmosolyodott az érzést felidézve, amikor a férfi magához ölelte.
- Sajnálom, hogy a lányát és az édesanyját még egy kis ideig itt kell tartanunk Mr. Castle. Tudom mit élt át - intézte a szavait komolyan az íróhoz, aki emlékezett a pillanatra, amikor poénkodott Fallon faragatlanságán, aztán megtudta, hogy a férfi felesége szeptember 11-én halt meg az ikertornyok elleni terrortámadásban. Abban a pillanatban értelmet nyert az ügynök viselkedésének minden mozzanata. Castle-t mégis meglepték a férfi együtt érző szavai. 
- Csak látni szeretném a lányomat, hogy valóban jól van - szólalt meg halkan az író.
- Nos arra még egy kicsit várnia kell, mivel ezt az egész hajcihőt ő robbantotta ki.
- Micsoda? - kérdezte Kate, és értetlen szemekkel kutatta Fallon arcvonásait, mintha arra számítana, hogy csak egy gonosz kis tréfát űz velük, bár tudta, hogy a férfi nem az a viccelődős fajta.
- Az információ bizalmas, és nem kerülhet a falakon kívülre - nézett az ügynök Kate-re majd Castle-re, várva, hogy tudomásul vegyék a titoktartási kötelezettséget. Miután mindketten bólintottak, folytatta. - Az már szinte teljesen biztos, hogy két arab férfi kihasználva a reptéri biztonsági rendszer leggyengébb pontjait, feljuttatott a gépre egy fegyvert. Azt még ki kell derítenünk, hogy voltak-e társaik, és pontosan mi volt a szándékuk.
- De hogyan került az ügybe a lányom? - Castle kérdésében több volt a félelem és az értetlenség, mint a szokásos kíváncsiság.
- Ha nem ült volna a lánya a gépen, és nem olyan éles megfigyelő, mint amiről tanúbizonyságot tett, akkor lehet, hogy egy terrortámadást kellett volna átélnünk. Ő szólt a légiutas-kísérőnek a gyanújáról, aztán amikor az nem foglalkozott vele, kiharcolta, hogy beszélhessen a kapitánnyal, aminek aztán a kényszerleszállás lett a vége. A részleteket majd elmeséli ő maga. Ha már tisztán látjuk az eseménysor minden részletét, az utasokat hazaengedjük. Annyit azonban elárulhatok, hogy a történtekhez az édesanyja is hozzátette az ő részét - mondta sejtelmesen Fallon.
- Anyám? - kérdezte elhűlve az író. 
Castle tágra nyílt szemekkel, elnyíló szájjal hallgatta Fallon szavait, aztán Kate-re nézett, akin látszott, hogy próbálja megemészteni a túlságosan tömör beszámolót.  
- De hát mit csinált Alexis? - nézett vissza az ügynökre.
- Valószínűleg megmentette a világot egy újabb szeptember 11-étől. Nagyon okos és különleges lánya van, remélem tudja - mondta komolyan Fallon, mire Castle bólintott, aztán büszkén elmosolyodott. - Gondolom az édesanyjára hasonlít - tette hozzá az ügynök elmosolyodva.
Castle annyira meglepődött azon, hogy Fallon egyáltalán tud mosolyogni, hogy egy pillanatig nem is esett le neki, hogy az ügynök arra céloz csipkelődve, hogy tőle nem örökölhette az okosságát. Mire felháborodhatott volna a megjegyzésen, Kate megszólalt.
- Higgye el, Alexis a haja színén kívül semmit sem örökölt az édesanyjától!
Az író meglepődött, hogy Kate egy ilyen semmiség miatt is megvédi, holott régen ő is szokta ugratni hasonló megjegyzésekkel. Csodálkozva pillantott a nőre, aztán magabiztosan az ügynökre nézett.
- Látja? Nem én mondtam - nézett egyenesen Fallon szemébe, miközben Beckettre mutatott, jelezve, hogy lám, van aki elismeri a rendkívüli képességeit.
Fallon összekulcsolta a kezét és hol az írót, hol a nyomozót fürkészte átható tekintetével.
- Szóval akkor maguk ketten most már együtt vannak - állapította meg tényként.
- De ... - szólaltak meg egyszerre, de a férfi felemelt kezével csendre intette őket.
- Ugyanazzal a dologgal kapcsolatban kétszer nem tévedek - mondta, aztán mint aki ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést felállt, és hozzátette: - A lánya és az édesanyja maradjon New York-ban, még szükségünk lehet a vallomásukra.
A következő másodpercben Fallon már el is hagyta az irodát, a kopaszodó szürke öltönyös ügynök pedig kikísérte őket a reptér bejáratáig, és közölte velük, hogy a kordonon kívül megvárhatják a családtagjaikat. Miközben kifelé mentek, Castle szeme még felfedezte az utasok csoportjával várakozó Martha-t, de hiába intett, az asszony éppen magyarázott valamit egy idősebb, elegáns férfinak.
A kordonon kívül álló tömegen csak nagy nehezen tudták keresztülvergődni magukat. Amikor egy kis szabad térhez jutottak, Castle megállt, és elgondolkodó tekintettel nézett vissza az épületre.
- Hogyan történhetett ez meg Kate? - kérdezte még mindig aggódó tekintettel.
Beckett a férfi elé lépett, két tenyerébe fogta az arcát és tekintetét a kék szemekbe fúra. 
- Castle! Nincs semmi baj. Jól vannak. Alexis nagyszerű lány, okos és jó helyzetfelismerő. Hallottad, valószínűleg egy csomó ember életét mentette meg, ahogy te is, amikor kirántottad az összes vezetéket a bombából. - Próbált lelket önteni a férfiba, mivel érezte, hogy újra eluralkodott rajta a félelem, mivel most kezdi felmérni, mi történhetett volna, ha a Alexis nem harcolja ki a kényszerleszállást. - Szóval, szerintem tiszta apja lánya - tette hozzá mosolyogva, aztán magához húzta Castle arcát, és gyengéden megcsókolta. Érezte, ahogy a férfi feszültsége oldódik, izmai elernyednek, aztán karjaival átöleli, és a derekán összekulcsolja az ujjait.
- Köszönöm - suttogta bele a csókba.
- Mindig - lehelte két érintés között Kate.
Az összegyűlt tömeg várakozóan felmorajlott. Megszakították a csókot, de mielőtt eltávolodtak egymástól, Castle hálásan végigsimított Kate arcán, aztán figyelmüket már a reptér ajtajánál lejátszódó események kötötték le. Testőrei kíséretében éppen kilépett az ajtón a polgármester, mire riporterek hada sereglett köré, mint a kiéhezett sáskák az érintetlen gabonamezőre.
Castle csalódottan fordította el a fejét. Tudta, hogy csak a hivatalos verzió fog elhangzani a történtekről, ami még annál is kevesebb, mint amit ők tudnak. Hallgatta a szavakat, amely szerint a kapitány tudomására jutott, hogy engedély nélkül fegyver került a gépre, és ezért döntött a leszállás mellett. Örült, hogy még név nélkül sem említették meg Alexis szerepét az ügyben. Félt. Félt, hogy riporterek serege üldözi majd a lányát egy kicsikart kis információért, vagy ami rosszabb, a terroristák állnak rajta bosszút, amiért miatta kudarcba fulladt a tervük. 
- Nem lesz baj. Fallon profi, soha nem adná ki az információt arról, hogyan kapták el a terroristákat. Alexis nem lesz veszélyben - szólalt meg Kate, mintha olvasna a férfi gondolataiban. Ujjait a kezére kulcsolta, és finoman húzni kezdte. - Gyere, leülünk valahova, amíg ki nem engedik őket. Nem tesz jót a lábadnak a sok állás.
Castle még a bejáratra pillantott, de csak a zárt üvegajtót látta a fegyveres őrökkel, ezért megadóan Kate-re nézett, és elindult a nő után. A félelem okozta görcs a gyomrában valamelyest engedett. Beckettnek igaza van. Már megint igaza van - gondolta jóleső érzéssel.